Ritka aszteroida okozhatta a dinoszauruszok vesztét

Új tudományos mérföldkőhöz érkezett a földtörténet legnagyobb katasztrófájának kutatása, amely hatvanhatmillió évvel ezelőtt radikálisan megváltoztatta a földi élet fejlődési irányát. Egy nemzetközi kutatócsoport legfrissebb laboratóriumi elemzései pontosan azonosították annak az aszteroidának a típusát és kozmikus származását, amely a dinoszauruszok és a korabeli fajok több mint 75 százalékának teljes kipusztulását okozta. A párizsi Földfizikai Intézet szakemberei vezetésével elvégzett vizsgálatok a vékony geológiai határrétegből származó minták nikkelizotópos összetételét elemezték, az eredmények egy rendkívül ritka, úgynevezett CO típusú szenes kondrit meteoritra mutatnak. Ez a felfedezés szűkíti a lehetséges űrbéli források körét, közelebb hozva a tudományt a kozmikus becsapódás pontos mechanizmusának megértéséhez.

A kataklizma fizikai jellemzőinek rekonstrukciója félelmetes képet fest a bolygónkat ért egykori hatásokról. A szakértői becslések szerint a nagyjából tíz kilométer átmérőjű, a mai Párizs kiterjedésével megegyező méretű égitest több mint hetvenezer kilométeres óránkénti sebességgel száguldott a Föld felé. A légkörbe érés pillanatában olyan elképesztő lökéshullámot generált, amely a környező levegőt több ezer fokosra hevítette, a fellépő sugárzás és a hőség pedig már a tényleges földet érés előtt több száz kilométeres körzetben teljesen elpusztított minden élőlényt. A gigantikus aszteroida a mai Mexikó területén található Yucatán-félsziget melletti sekély tengeri vizekbe csapódott be, ahol a kilencvenes években sikeresen azonosították a több mint 180 kilométer átmérőjű Chicxulub-krátert.

A becsapódás közvetlen következményeként egy globális méretű cunami söpört végig a világ óceánjain, miközben a földkéreg tektonikai törésvonalai hatalmas távolságokban is megrepedtek, pusztító földrengéshullámokat indítva el. A kutatók feltételezik, hogy ez a hatalmas erejű sokkhatás hozható összefüggésbe az indiai Dekkán-fennsíkon tapasztalható, ezzel egy időben zajló masszív bazaltvulkán-kitörések felgyorsulásával is. Az ütközés pillanatában a meteorit szinte teljesen dezintegrálódott, az izzó törmelék és a megolvadt kőzetcseppek az egész bolygót beborították, azonnali, globális erdőtüzeket okozva minden kontinensen. A legnagyobb csapást a légkörbe lökött gigantikus mennyiségű por, korom és kénes aeroszol jelentette, amely hosszú hónapokra teljesen eltakarta a Nap fényét a felszín elől.

A globális tüzek miatt felszabaduló hatalmas szén-dioxid-mennyiség a becsapódást követő első órákban drasztikus felmelegedést okozott, ezt követően a napfény hiánya miatt a globális átlaghőmérséklet hirtelen több mint tizenöt Celsius-fokkal zuhant a tengeri és a szárazföldi területeken. A kénmolekulák jelenléte a magasabb atmoszférában elpusztította az ultraibolya sugárzás ellen védelmet nyújtó ózonréteget, miközben a felszínre hulló csapadék savas esővé változott, mérgezve a vizeket és a talajt. A szárazföldi növényzet a fényhiány és a tüzek következtében soha nem látott mértékben pusztult el, ami azonnal láncreakciót indított el a táplálékláncban, a hatalmas növényevő dinoszauruszok éhen haltak, a ragadozók táplálékbázisa megszűnt. Kizárólag a kisebb méretű, alkalmazkodóképesebb fajok, az apró emlősök, a madarak ősei, valamint a mélytengeri ökoszisztémák zártabb közösségei élték túl a megváltozott környezeti feltételeket.

A tudományos közösség évtizedek óta kereste a választ arra a kérdésre, hogy a naprendszer melyik régiójából származhatott a pusztulást hozó égitest. A nyolcvanas években a geológiai rétegekben kimutatott irídium-anomália vezetett el a becsapódási elmélethez, az irídium a földi kéregben rendkívül ritka elem, a meteoritokban viszont nagy koncentrációban van jelen. 2024-ben a tengeri üledékek ruténiumtartalmának vizsgálata már szűkítette a kört a szenes kondritok irányába, amelyek a Jupiter pályáján túli külső naprendszerben formálódtak, ellentétben a belső naprendszerben születő szilikátos meteoritokkal. A most elvégzett párizsi kutatások a nikkelizotópok arányainak mérésével finomították a képet, igazolva a ritka CO altípust, amely a többi szenes kondrithoz képest lényegesen kevesebb illékony vegyületet, vizet és ként tartalmazott.

Ez a specifikus anyagi összetétel fontos felismerésekhez vezeti a szakembereket, a légkörbe kerülő, a globális lehűlést okozó kénmennyiség döntő többsége a yucatáni sekély tengerágy gipsztartalmú üledékes kőzeteinek elpárolgásából származott, a becsapódó objektum anyaga közvetlenül kevesebb ként tartalmazott. Csillagászati szempontból a CO típusú aszteroidák azonosítása komoly fejtörést okoz a kutatóknak, a Mars és a Jupiter pályája között húzódó aszteroidaövben található Eos-család az egyetlen olyan ismert forrás, amely bizonyítottan ilyen típusú meteoritokat produkál. Ez a csoport a teljes kisbolygóövnek mindössze egyezred részét teszi ki, az egy kilométernél nagyobb objektumok száma alig éri el az ezernyolcszázat, a Föld pályáját keresztező ismert égitestek között az arányuk az egy százalékot sem éri el. A tudósok előtt álló feladat annak tisztázása, hogy a dinoszauruszok egy rendkívül valószínűtlen, ritka kozmikus esemény áldozatai lettek, vagy létezett egy másik, mára megsemmisült vagy ismeretlen égitestcsalád a háttérben.