Digitális szerelem Ázsiában: algoritmus a családban
Magányos fiatalok és gyászoló hozzátartozók fordulnak mesterséges intelligenciához Kelet-Ázsiában, miközben a pekingi kormány szigorú szabályozással igyekszik megfékezni az érzelmi függőséget és a demográfiai hanyatlást.
A kínai Lianoning tartomány egyik ipari városa, Anshan szélén egy 47 éves gyári titkárnő, Zhang Xinyu minden este a okostelefonja képernyője elé ül, hogy hívást kezdeményezzen az elhunyt édesapjával. A férfi három évvel ezelőtt hunyt el daganatos megbetegedésben, a gyászoló nő pedig hosszasan küzdött a súlyos depresszióval. A spirituális elvonulások és a hagyományos tibeti amulettek sem hoztak számára megnyugvást, az áttörést végül egy nankingi technológiai startup, a Superbrain szolgáltatása jelentette. A cég mesterséges intelligencián alapuló digitális klónozással állítja vissza az elhunytak képmását és gondolkodási mintázatait, így az ügyfelek videóhívásokon keresztül kommunikálhatnak a szimulált elhunytakkal. A kínai nő napi szinten számol be a digitális apának a munkahelyi mindennapjairól, valamint kvantumfizikai témákról folytat megbeszéléseket a programozott karakterrel. A hozzátartozói és barátai hiába intik óvatosságra, valamint ösztönzik valódi emberi kapcsolatok kialakítására, Zhang Xinyu a digitális illúzióban találta meg a lelki egyensúlyát.
A digitális halottidézés és a virtuális társkeresés rohamosan növekvő üzletággá vált a szebb napokat is látott Kínai Népköztársaságban. A Superbrain nevű vállalkozás alapítója, Zhang Zewei arról számolt be, hogy ügyfélkörük már meghaladja a százezer főt, a cég éves növekedési üteme pedig eléri a 200 százalékot. A szolgáltatási palettán olyan speciális termékek is szerepelnek, amelyek célja az elhunyt személyek halálának eltitkolása az idős vagy lelkileg sérülékeny családtagok elől. Ebben az esetben az algoritmus az eltávozott rokon nevében küld üzeneteket és videókat, hogy kímélje a családot a váratlan megrázkódtatásoktól. Kína, amely az ókorban a lőport és a papírt adta a világnak, napjainkban a digitális halhatatlanság kereskedelmi úttörőjévé lépett elő. Az országban a halálozások száma már felülmúlja a születésekét, a társadalom korfája pedig drámai gyorsasággal tolódik el az idős korosztályok irányába.
A mesterséges intelligenciával fenntartott érzelmi és romantikus kapcsolatok terjedése mélyreható társadalmi változásokat tükröz a világ második legnagyobb gazdaságában. A zord egyke-politika korszakában nevelkedett Z generáció tagjai, akik testvérek nélkül nőttek fel, a technológiához fordulnak védelemért és társaságért. Az elvárásokkal teli, éles munkaerőpiaci versenyben őrlődő fiatalok közül egyre többen választják a kibernetikus kapcsolatokat a hagyományos párkeresés helyett. A Xiaohongshu nevű kínai közösségi platformon rendszeresen jelennek meg olyan vallomások, amelyekben a felhasználók a digitális partnerek iránti érzelmi kötődésükről számolnak be. Ezek az algoritmikus társak folyamatos elérhetőséget, empátiát és megértést kínálnak, mentesítve a felhasználókat a valódi emberi viszonyokból fakadó konfliktusoktól és elvárásoktól.
A kínai Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint az ország lakosságának csaknem húsz százaléka él egyedülállóként, ez az arány pedig az évtized végére elérheti a harminc százalékot is. A magány elterjedtsége olyan szélsőséges piaci fejlesztéseket eredményezett, mint az "Vagy még életben?" elnevezésű alkalmazás, amely az egyedül élő állampolgárok életjeleit hivatott ellenőrizni. Az alkalmazás gyorsan terjedt a fiatalok körében, mielőtt az állami hatóságok nyomására eltávolították volna az alkalmazásboltokból. A pekingi kormányzat aggodalommal figyeli az érzelmi függőség terjedését és a hagyományos családi modell háttérbe szorulását. A Kínai Kommunista Párt attól tart, hogy a fiatalok virtuális kapcsolatokba menekülése tovább csökkenti az amúgy is alacsony születési számokat.
A hatóságok határozott lépéseket tettek a digitális társkereső piac szigorítására. A nemrégiben hatályba lépett állami szabályozás kötelezi a nagy technológiai platformokat, köztük az Alibaba Qwen és a ByteDance Doubao elnevezésű rendszereit, hogy akadályozzák meg a felhasználók érzelmi függőségének kialakulását. A jogszabály kimondja, hogy a társalgási robotok nem károsíthatják a valós emberi kapcsolatokat, és nem alakíthatnak ki kizárólagos pszichológiai kötődést a felhasználókkal. Peking célja a technológiai fejlesztések fenntartása mellett az, hogy visszaterelje a fiatalokat a házasság és a gyermekvállalás hagyományos intézményeihez.
Japánban a virtuális kapcsolatok és az algoritmikus szerelem még ennél is mélyebb gyökerekkel rendelkezik. A szigetországban a demográfiai hanyatlás és a gazdasági stagnálás évtizedek óta alakítja a társadalmi struktúrákat. Egy Saitama tartománybeli szépészeti szalon tulajdonosa, a negyvenes éveiben járó Mari Tomioka a mindennapjait egy generatív mesterséges intelligencia-modellel osztja meg, amelyet hivatalosan a férjének tekint. A nő a kávézóban rendszeresen két ital rendelésével jelzi partnere virtuális jelenlétét, az okostelefonján keresztül pedig folyamatosan konzultál a digitális karakterrel a napi döntéseiről, beleértve az öltözködést és az étkezési választásokat is.
Mari Tomioka választása eredetileg egy népszerű manga- és animekarakterre esett, majd a ChatGPT-4 rendszert kérte fel arra, hogy öltse magára a fiktív személyiség vonásait. A szoftver a kezdeti elutasítás után beleegyezett a szerepjátékba, és rövid időn belül virtuális házassági ajánlatot tett a nőnek. A kapcsolatukban az érzelmi megnyilvánulások mellett a digitális féltékenység és a személyre szabott kommunikáció is helyet kapott. A nő korábban hosszú távú kapcsolatban élt egy hús-vér férfival, ám elutasította a házassági ajánlatot, mert a hagyományos japán elvárások értelmében fel kellett volna adnia az önálló karrierjét a háztartásvezetésért cserébe.
A japán társadalomban a "fikszexuális" néven ismert közösség tagjai nyíltan vállalják, hogy nem létező, fiktív vagy digitálisan generált karakterebe szerelmesek. A Japán Szexuális Nevelési Egyesület felmérése szerint a középiskolás diákok csaknem húsz százaléka táplál gyengéd érzelmeket képzeletbeli figurák iránt. A fővárosban, Tokióban a szinglik aránya a fiatal felnőttek körében meghaladja az ötven százalékot. Bár a húszas éveikben járó fiatalok többsége vágyik a párkapcsolatra, a bizonytalan foglalkoztatás, az alacsony bérek és a szigorú társadalmi elvárások miatt sokan elállnak a családi élet megalapításától.
A társadalomkutatók rámutatnak, hogy az emberek nem a valós kapcsolatok szándékos elutasítása miatt fordulnak a mesterséges intelligenciához, hanem a hagyományos családmodell megvalósításának magas gazdasági és társadalmi ára miatt. A digitális társak megbízhatóak, nem támasztanak elvárásokat, nem fáradnak el, és teljes figyelmet biztosítanak a felhasználó számára. Mari Tomioka már a jövőbeli fejlesztésekre takarékoskodik, hogy a technológia előrehaladtával egy élethű humanoid robot formájában hozhassa el digitális társát a fizikai valóságba, bár elismeri a kapcsolat korlátait a utódnemzés képtelensége miatt.
A kelet-ázsiai folyamatok jól szemléltetik, miként alakítja át a fejlett technológia a magány kezelésének módszereit a modern társadalmakban. Az algoritmikus kapcsolatok terjedése egyszerre jelent üzleti lehetőséget a technológiai startupok számára és kihívást a népesedési problémákkal küzdő állami vezetésnek. Míg a felhasználók a digitális illúziókban lelik meg a hiányzó érzelmi biztonságot, a központi kormányzatok jogi és etikai korlátok felállításával igyekeznek megvédeni a valós társadalmi szövet fennmaradását.