Az El Niño és a pálmaolaj táplálja Indonézia tüzeit

A délkelet-ázsiai száraz évszak 2026-ban már augusztusban olyan méretű tűzválságot hozott, amelyre a térségben 2015 és 2019 óta alig volt példa. Borneó indonéziai részén, Kalimantanban, valamint Szumátra több tartományában erdők, bozótosok és mindenekelőtt tőzeglápok égnek. A veszélyt az teszi különösen súlyossá, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint a száraz időszak csúcsa augusztusra és szeptemberre esik, több térségben pedig csak októberben vagy novemberben várható tartósabb csapadék. A késő nyári fellángolás ezért nem egy lezáruló tűzszezon maradványa, inkább annak a szakasznak a kezdete, amikor a kiszáradt talajban rejtőző tüzek hetekig újraéledhetnek.

A kormány hat tartományt sorolt a legfontosabb védekezési övezetek közé: Riaut, Jambit és Dél-Szumátrát, valamint Nyugat-, Közép- és Dél-Kalimantant. Az indonéz erdészeti minisztérium szerint 2026 első hét hónapjában országosan mintegy 202 ezer hektár erdő és más földterület égett le. A katasztrófavédelem augusztus 9-ig csak a hat kiemelt tartományban közel 49 ezer hektárnyi leégett területet tartott nyilván. A két adat eltérő módszertannal és területi körrel készült, együtt azonban jól jelzi, hogy a 2026-os szezon már a legveszélyesebb évek közé tartozik. Nyugat-Kalimantanban augusztus 25-én több mint 2600 hőpontot azonosítottak, közülük 64 helyen aktív tüzet is jeleztek.

A levegőszennyezés gyorsabban lépte át a tartományi és országhatárokat, mint maga a tűz. Az indonéz egészségügyi minisztérium augusztus 21-i összesítése szerint hét tartomány 37 közigazgatási körzetében több mint hárommillió ember volt közvetlenül kitéve a füstnek. A tárca 314 egészségügyi dolgozót vezényelt a térségbe, és légúti betegségek kezeléséhez szükséges készleteket küldött. Közép-Kalimantanban egyetlen hét alatt 402-ről 716-ra emelkedett a jelentett akut légúti fertőzések száma. A füstben lévő finom részecskék különösen veszélyesek a gyermekekre, az idősekre, a várandósokra, valamint a szív- és tüdőbetegséggel élőkre.

A regionális meteorológiai szolgálat augusztus 26-án a legmagasabb, hármas riasztási szintet léptette életbe Délkelet-Ázsia déli részére. Műholdfelvételei sűrű füstöt mutattak Kalimantan felett, amely észak felé Malajzia irányába sodródott, miközben Szumátra déli és középső részén is kiterjedt füstmezők alakultak ki. A központ azzal számolt, hogy a szárazság folytatódik, az El Niño pedig a következő hónapokban tovább erősödhet. Ez növeli annak esélyét, hogy a ködös, szürkésbarna levegő heteken át visszatérjen a Malaka-szoros és Borneó fölé.

A tüzek sajátosságát az indonéz tőzegvidékek adják. A trópusi tőzeg évezredeken át felhalmozódott, részben lebomlott növényi anyag, amely természetes állapotában vízzel telített és nehezen gyullad meg. A pálmaolaj- és cellulózipari ültetvények kialakításakor azonban hosszú csatornákkal vezetik el róla a vizet. A talajvízszint süllyed, a tőzeg kiszárad, összeesik, és olyan anyaggá válik, amely egy száraz évben akár méterekkel a felszín alatt is égni kezdhet. A láng ilyenkor eltűnhet a szem elől, miközben a parázsló réteg oldalirányban továbbterjed, majd napokkal később egy másik ponton bukkan felszínre.

Ezért a tőzegtüzeket hagyományos erdőtűzként kezelni rendkívül nehéz. A vízbombázó helikopterek a felszíni lángokat vissza tudják szorítani, a föld alatti izzást azonban gyakran csak hosszan tartó áztatással és a vízszint helyreállításával lehet megszüntetni. Nyugat-Kalimantanban az indonéz katasztrófavédelem augusztus végén mesterséges esőztetéssel próbálta kihasználni a kialakuló felhőket: egyetlen napon két repülés során két tonna sóalapú anyagot szórtak szét a légkörben. A művelet mellett több mint 2700 ember dolgozott a földi oltáson, miközben helikopterek vízbombázást és légi felderítést végeztek.

A tőzeg az éghajlat szempontjából is különleges kockázat. A föld alatt felhalmozódott szén elégetése jóval több üvegházhatású gázt juttat a légkörbe, mint amikor csak a felszíni növényzet ég. A 2015-ös délkelet-ázsiai tűzszezonról készült egyik meghatározó tudományos vizsgálat szerint szeptemberben és októberben a térség tüzeinek napi szén-dioxid-kibocsátása átlagosan meghaladta az akkori 28 tagú Európai Unió fosszilis eredetű napi kibocsátását. A 2015-ös válság azért lett ennyire súlyos, mert az erős El Niño egy már évtizedek óta kiszárított és feldarabolt tájon találkozott a földégetés gyakorlatával.

A 2026-os helyzetben ugyanez a szerkezeti probléma rajzolódik ki. Az indonéz környezetvédő szervezet, a WALHI műholdas elemzése szerint Kalimantanban a július végéig azonosított hőpontok 74 százaléka valamilyen vállalati koncesszió területére esett. A legnagyobb csoportot a pálmaolaj-ültetvények adták, mellettük bányászati és erdőgazdálkodási engedélyekhez tartozó területeken is sok hőpontot találtak. Ez önmagában nem bizonyítja, hogy az adott vállalat okozta a tüzet, a térbeli egybeesés viszont ismét előtérbe helyezte a koncessziók ellenőrzésének kérdését.

A tűzzel történő területtisztítás gazdasági oka könnyen érthető. Egy elvadult vagy korábban kivágott terület gépi megtisztítása, a növényi maradványok elszállítása és a talaj előkészítése költséges. Az égetés gyorsabb és olcsóbb, még akkor is, ha Indonéziában a legtöbb ilyen módszer jogellenes. Hosszabb szárazság idején azonban egy kisebb tisztítóégetés is átcsaphat a környező tőzegbe vagy erdőbe. A felelősséget tovább nehezíti, hogy a földhasználati jogok gyakran átfedik egymást, helyi gazdálkodók, közvetítők és nagyvállalatok kapcsolatát pedig nehéz bizonyítani.

Prabowo Subianto elnök augusztus 24-én Riauban azt ígérte, hogy minden olyan társaság engedélyét visszavonják, amelyről kiderül, hogy tüzet rendelt el vagy tudatosan elmulasztotta a megelőzést. A hatóságok addigra 72 embert vettek őrizetbe, 89 tűzesetet vizsgáltak, és vállalati kapcsolatok után is nyomoztak. Az erdészeti minisztérium augusztus 25-én hat vállalatot szankcionált Kalimantanban, miután az általuk kezelt területeken összesen több mint 1500 hektár égett le. Egy társaság működési engedélyét fel is függesztették, öt másiknak kötelező intézkedéseket és helyreállítást írtak elő.

A kemény hangú fellépés azért kapott különös figyelmet, mert Prabowo kormánya januárban már 28 vállalat erdészeti, bányászati és ültetvényes engedélyét vonta vissza. A döntés az előző évi szumátrai árvizek és földcsuszamlások után született, amikor a hatóságok környezetvédelmi szabálytalanságokat és erdőhasználati visszaéléseket tártak fel. A mostani tűzválság megmutatja, hogy a látványos szankciók mellett a folyamatos helyszíni ellenőrzés, a vízháztartás fenntartása és a helyi földhasználat szabályozása dönti el, csökken-e ténylegesen a kockázat.

Indonézia 2015 után nagy tőzeg-helyreállítási programot indított. A 2024 végén megszűnt Tőzeg- és Mangrove-helyreállítási Ügynökség működése alatt mintegy 1,6 millió hektár tőzegterület helyreállításáról számolt be, és több mint 22 ezer csatornazárat épített. Ezek feladata, hogy visszatartsák a vizet, emeljék a talajvízszintet és csökkentsék a gyulladás veszélyét. Egy 2026 szeptemberében megjelenő tudományos elemzés ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a hosszú távú sikerhez a műszaki beavatkozás önmagában kevés: a helyi közösségek megélhetését, a földtulajdoni konfliktusokat és a koncessziós rendszert is rendezni kell.

Az ügynökség mandátuma 2024. december 31-én lejárt, feladatait több minisztérium között osztották szét. Ez azért lényeges, mert a tőzegvédelem éppen olyan terület, ahol az intézményi folytonosság döntő. Egy csatornazár vagy víztározó csak addig működik, amíg karbantartják, a kiszárított terület pedig néhány száraz szezon alatt ismét veszélyessé válhat. A mostani tüzek ezért egyben vizsgái is annak, hogyan működik a helyreállítás az önálló ügynökség megszűnése után.

A válság közben külpolitikai üggyé vált. Malajzia Sarawak államában augusztus második felében több száz iskolát kellett bezárni a veszélyes levegőminőség miatt, és a füst Bruneit, valamint időszakosan Szingapúrt is elérte. Malajzia és Brunei az ASEAN mechanizmusainak aktiválását kérte, Kuala Lumpur pedig felajánlotta, hogy indonéz légtérben is részt vesz felhőmagvas műveletekben. A két ország közötti egyeztetés azért különösen érzékeny, mert a határokon átterjedő füst több mint két évtizede rendszeresen okoz diplomáciai vitákat a térségben.

Az ASEAN már 2002-ben megállapodást kötött a határokon átnyúló füstszennyezés visszaszorítására, Indonézia azonban csak 2014-ben ratifikálta, a dokumentumot pedig 2015 elején helyezte letétbe. Az egyezmény ellenére az ismétlődő válságok azt mutatják, hogy a regionális együttműködés elsősorban a megfigyelésben, riasztásban és segítségnyújtásban erős. A tüzek keletkezési okai továbbra is nemzeti földhasználati, gazdasági és jogérvényesítési problémákból fakadnak.

A 2026-os tűzszezon kimenetelét végül az dönti el, mennyi ideig tart a szárazság, és sikerül-e a tőzegben égő gócokat tartósan elárasztani. A hatóságok augusztus végén már jelentős katonai, rendőrségi és katasztrófavédelmi erőt mozgósítottak, Prabowo pedig további ezer katonai és rendőri tiszt kiküldését rendelte el megelőzési és tájékoztatási feladatokra. Az időjárás azonban csak az egyik tényező. A délkelet-ázsiai füstválságok története azt mutatja, hogy a csapadék minden évben eloltja a lángokat, a következő nagy szárazság pedig újra megmutatja, sikerült-e közben nedvesen tartani a tőzeget, ellenőrizni az ültetvényeket és valóban drágábbá tenni a szabályszegést, mint a tűzzel végzett olcsó területtisztítást.