A középkori rabszolga-kereskedelem európai áldozatai
Új történeti kutatások és könyvelemzések világítanak rá arra, hogy a kora középkorban a kontinens lakossága védtelen áldozata volt az északi, keleti és déli portyázó erők kiterjedt és rendszerszintű emberkereskedelmének.
A kora középkori Európa történetének egyik legkevésbé feltárt, ugyanakkor rendkívül meghatározó fejezete a kontinens lakosságát érintő tömeges emberkereskedelem és rabszolgaság időszaka. Jan Robert Weber német történész legújabb, Sklavenjagd und Menschenhandel címmel megjelent könyvében korabeli krónikák, évkönyvek és oklevelek részletes elemzésével mutatja be, hogy a kilencedik és a tizedik században Európa középső és nyugati területei kaotikus rabszolgaszerző övezetté váltak. A Nagy Károly halálát követő dinasztikus harcok és a Frank Birodalom felbomlása miatt a korábban védett területek belső védelmi rendszere összeomlott. A politikai vákuumot kihasználva három irányból indultak meg az elhúzódó, megsemmisítő rablótámadások, amelyek elsődleges célja az anyagi javak megszerzése mellett a helyi lakosság tömeges elhurcolása volt.
A történelmi források alapos feldolgozása alapján a kutató úgy becsüli, hogy az 834 és 933 közötti százéves időszakban évente legalább ötezer embert hurcoltak el Európa középső vidékeiről. Ez a szám a teljes vizsgált időszakra vetítve legalább ötszázezer közvetlen áldozatot jelent. Amennyiben a rablótámadások során elkövetett tömeges gyilkosságokat és a fogságba ejtés során életüket vesztők számát is beleszámítjuk, az áldozatok száma eléri az egymillió főt. A korabeli népességmérethez viszonyítva ez a veszteség a kontinens akkori lakosságának mintegy egynegyedét érintette, ami a társadalmi és gazdasági struktúrák drámai megrázkódtatásához vezetett.
A védtelenül maradt európai területekre északról a vikingek, keletről a kalandozó magyar alakulatok, délről pedig a mediterrán térséget ellenőrző arab erők mértek folyamatos csapásokat. A vikingek számára a templomi kincsek és az arany mellett az emberi munkaerő jelentette a legértékesebb zsákmányt. A korabeli árelőírások és feljegyzések szerint egy fogoly értéke huszonöt-ötven gramm aranynak felelt meg, ami megegyezett egy hátasló árával. A skandináv társadalmakban a rabszolgák aránya elérte a népesség egynegyedét, ami magasabb arány volt, mint a korábbi Római Birodalomban. A viking kereskedők a fogságba ejtettek jelentős részét a keleti pogány piacokra, vagy a Közel-Keletre szállították, amit az északi területeken talált óriási mennyiségű arab ezüstpénz, a dirham is igazol. A Gotland szigetén feltárt több mint százötvenezer arab érme közvetlen bizonyítéka ennek a kiterjedt kereskedelmi hálózatnak.
A déli irányból érkező fenyegetést a mórok és az arab kalifátusok terjeszkedése jelentette. Az arab birodalom belső területein a vallási és jogi normák tiltották a muzulmánok egymás közötti rabszolgatartását, így a munkaerő-utánpótlást kizárólag a határokon túli területekről tudták biztosítani. Az arab portyázók behatoltak a Rhône völgyébe, és a nagy alpesi hágókon is lecsaptak a kereskedőkre, valamint a zarándokokra. Az elhurcolt európaiak az iráni cukornádültetvényeken, a szaharai sóbányákban, vagy a kalifák udvaraiban szolgáltak házimunkásként és ágyasként. A hálózatos kereskedelem egyik legértékesebb és legdrágább árucikkének az eunuchesítésen átesett foglyok számítottak, akiknek a műtéti beavatkozások magas halálozási aránya miatt rendkívül magas volt a piaci áruk. Az élve maradt fiatalok a kalifai udvarokban gyakran magas adminisztratív és katonai tisztségekig jutottak.
A korabeli európai gazdaság és kereskedelmi rétegek egy része maga is bekapcsolódott az emberkereskedelembe. A források tanúsága szerint a keleti piacokra szállított áruk között az európai származású foglyok képviselték a legnagyobb értéket. Prága és Verdun városa fontos gyűjtő- és elosztóközpontként működött a kereskedelmi útvonalak mentén, ahol a kereskedőszövetségek, köztük a radhanita néven ismert nemzetközi hálózatok koordinálták a foglyok eladását és szállítását a Közel-Kelet, India és Kína felé. A keresztény egyház próbált fellépni a folyamat ellen a foglyok kiváltásával, ám ez a keresleti oldal erősítésével önkéntelenül is tovább hajtotta a piacot.
A válságos időszaknak az keleti frank uralkodók határozott katonai és államszervezési reformjai vetettek véget. Madarász Henrik király erődített városokat és várakat építtetett, átszervezte a közigazgatást, és létrehozott egy nehézpáncélos lovagi sereget, amely képes volt felvenni a harcot a gyorsan mozgó támadókkal szemben. A védelmi struktúrák kiépítése óriási anyagi forrásokat igényelt, amelyeket az uralkodó a legyőzött keleti pogány törzsek elhurcolásával és eladásával finanszírozott. Fia, I. Ottó császár uralkodása alatt a birodalom végleg megszilárdította határait, a hatékony állami struktúrák és a katonai elrettentés kiépülése pedig véget vetett az Európát sújtó tömeges embervadászatoknak.
A könyv elemzése arra is rámutat, hogy az Európában lezajlott folyamatok szerkezeti hasonlóságot mutatnak a Nyugat-Afrikát később elérő katasztrófával. Míg Európa a tizedik század végére képes volt hatékony állami kereteket és védelmi hálózatot kiépíteni az inváziók kivédésére, addig a Fekete-Afrikában található államalakulatok nem tudtak kikerülni a belső és külső rabszolgaszerző hálózatok szorításából. Az arab birodalom a Szahara alatti területeket évszázadokon át rabszolgaszerző övezetként használta, amihez később a tengeri úton érkező európai kereskedők is csatlakoztak. A törzsi vezetők a saját fennmaradásuk érdekében kénytelenek voltak bekapcsolódni a fogolyszerzésbe, elindítva a kontinens tartós elszegényedését és kiszolgáltatottságát.
A történelmi források és adatok újszerű bemutatása rávilágít arra, hogy a rabszolgaság intézménye és az emberkereskedelem területi és népcsoporti határokon átívelő, a globális történelemben egyetemes formában jelen lévő jelenség volt. A kora középkori Európa tapasztalatai jól mutatják, hogy a működőképes államiság, a törvényi védelem és a katonai elrettentő erők hiánya milyen gyorsan kiszolgáltatottá tehet egész társadalmakat a külső erőszaknak és a gazdasági kizsákmányolásnak.