Veszélyben az ázsiai légiközlekedés az Anak Krakatau miatt
Leállt a légi forgalom Indonéziában, miután a Sunda-szorosban fekvő tűzhányó 15 kilométeres magasságba lövellte a hamut, nyolc repülőtér bezárását és százezrek fennakadását idézve elő.
Hatalmas kitöréssel riasztotta el a térség lakosságát és a légiközlekedési hatóságokat az indonéziai Sunda-szorosban emelkedő Anak Krakatau vulkán. A legfrissebb geológiai jelentések szerint a tűzhányó robbanásszerű aktivitása mintegy 25 órán át tartó, folyamatos hamu- és gázkibocsátást eredményezett. A kitörési oszlop magassága elérte a 15 kilométert, a kiáramló vulkáni hamufelhő pedig elborította Dzsakarta térségét, valamint Szumátra és Jáva déli területeit. A légiközlekedési hatóságok a biztonsági kockázatok miatt nyolc repülőtér működését függesztették fel, köztük a főváros nemzetközi légi csomópontját. Az intézkedés csaknem 3000 járat törlését vagy késését okozta, elvágva a normális közlekedési útvonalakat mintegy 340 ezer utas elől. A hatóságok a helyzet súlyossága miatt keresőakciót is indítottak, mivel a kitörés pillanatában a tengeren lévő egyik megfigyelőhajóval megszakadt a kapcsolat, a fedélzetén újságírókkal és a dokumentálást végző kísérőkkel.
A Sunda-szoros tengerszorosában elhelyezkedő vulkáni komplexum története a modern történelem legkatasztrofálisabb természeti eseményeihez kapcsolódik. A 19. század végéig a fő sziget sűrű trópusi növényzettel borított, csendes szárazföldnek tűnt. A holland gyarmati hatóságok egykor kisebb tengerészeti támaszpontot létesítettek rajta, miközben borsültetvények létrehozásával próbálkoztak a lejtőkön. A század második felében büntetőtelepet is kialakítottak a szigeten, ám ezt még a nagy katasztrófa előtt felhagyták. A bataviai gyarmati közigazgatás a legkevésbé sem tartotta veszélyesnek a térséget, mivel semmilyen írásos vagy szóbeli feljegyzés nem állt rendelkezésre arról, hogy a hegység robbanásveszélyes belső erőket rejtene.
A látszólagos nyugalom 1883 májusában ért véget, amikor a szigeten több kisebb kráter nyílt ki, és a nyílásokból izzó hamufelhők kezdtek a magasba emelkedni. A folyamatos, gyengébb intenzitású aktivitás hónapokon át tartott, majd augusztus végén elkövetkezett a pusztító fő kitörés. Néhány óra leforgása alatt a tűzhányó több köbkilométernyi magnát szabadított fel hamu és pumic formájában. Az egymást követő óriási robbanások akkora nyomáshullámot hoztak létre, hogy a sziget szárazföldi tömegének több mint két harmada szó szerint elporladt és megsemmisült. A robbanás hangja akkora erejű volt, hogy száz kilométeres körzetben átszakította az emberek dobhártyáját, a tompa dörgést pedig még a távoli Ausztrália partjainál és az Indiai-óceánban fekvő Mauritius szigetén is tisztán hallották.
A kitörés következtében felkorbácsolt szökőár leírhatatlan pusztítást végzett Jáva és Szumátra partvidékén. Egész falvak törlődtek el a föld színéről, az infrastruktúra és a tengerparti utak teljesen megsemmisültek. A hivatalos holland statisztikák abban az időben 37 ezer áldozatot rögzítettek, ám a modern szakértői becslések szerint az elhunytak tényleges száma a százezret is meghaladhatta. A szökőár erejét jól mutatja, hogy még Ausztrália és Új-Zéland partjainál is két métert meghaladó hullámokat regisztráltak az esemény óráiban.
A légkörbe jutott vulkáni hamu felért a sztratoszféra 80 kilométeres magasságába, ahol éveken keresztül lebegő pormedenceként maradt meg. A magaslati pormező visszaverte a napsugárzás jelentős részét, ami szokatlan optikai jelenségeket váltott ki a Föld számos pontján, beleértve a Hold kék színű derengését. Ennél jóval súlyosabb következmény volt a globális átlaghőmérséklet számottevő esése, ami Európában és Észak-Amerikában mezőgazdasági válságot, rossz termést és éhínséget eredményezett. A fényszóródás megváltozott jellege az egykorú művészetekre is hatást gyakorolt, alapjaiban alakítva alakítva az impresszionista festészet színkezelési látásmódját.
A katasztrófa után a dús trópusi növényzetből semmi nem maradt a szorosban. A nagy hegység helyén csupán egy kopár, csupasz sziklatömb magasodott a tenger fölé, amelyet Rakata néven rögzítettek a térképek. A természet újjáéledése évtizedeket vett igénybe, miközben a mélyben rejtőző vulkáni kamra ismét működésbe lépett. Az elpusztult kráter szomszédságában 1927 decemberében egy új vulkáni sziget emelkedett ki a tengerből, amelyet a helyi lakosok Anak Krakataunak, vagyis a Krakatau gyermekének neveztek el. Az új képződmény az egymást követő kisebb hamukitörések következtében évente átlagosan kilenc méterrel növekedett, miközben a halászok folyamatosan izzó lávaszökőkutakat figyeltek meg a kráter peremén.
Az újjászületett tűzhányó stabilitása 2018-ban ismét felborult, amikor a felhalmozódott hamukúp egy erőteljes robbanássorozat során összeomlott. A tengerbe zúduló sziklatömeg újabb szökőárt idézett elő a Sunda-szorosban, ami több mint 500 ember életét követelte a szomszédos tengerpartokon. Az Anak Krakatau azóta sem tért vissza a nyugalmi állapotba, az intenzív szeizmikus és kitörési mozgások pedig az elmúlt napokban érték el a legutóbbi csúcspontjukat, amikor a gáz- és hamufelhő ismét elérte a sztratoszféra alsó határát.
A vulkáni hamu tantermi és elméleti modelleken túlmutató, valós veszélyt jelent a modern sugárhajtású repülőgépekre. A finom szemcséjű hamupor a hajtóművek belső terébe jutva a magas hőmérséklet hatására megolvad, ráég a turbinalapátokra és eltömíti a légcsatornákat, ami a tolóerő hirtelen elvesztéséhez és a hajtómű leállásához vezet. Ezen felül a nagy sebességgel szálló hamu csiszolópapírként koptatja a pilótafülke szélvédőjét, teljes látóhatár-vesztést idézve elő a repülés kritikus szakaszaiban. A légitársaságok elővigyázatossági protokolljai az izlandi Eyjafjallajökull 2010-es kitörése óta rendkívül szigorúak, amikor több mint százezer európai és transzatlanti járatot töröltek a lebegő pordekadencia miatt. Az indonéz légügyi hatóságok mostani gyors és határozott korlátozásai szintén ezeken a biztonsági tapasztalatokon alapulnak.