Az őslakos népek jogai mellett állt ki a Szentszék
Egy ENSZ-felszólalás a hagyományos földterületek, a nyelvek és a közösségi önrendelkezés védelmét helyezte előtérbe. A vatikáni álláspontot a gyarmati múlt feldolgozása, az amazóniai tapasztalatok és a mai beruházási konfliktusok is alakítják.
A Szentszék az ENSZ-ben ismét kiállt az őslakos népek önrendelkezési joga, kulturális öröksége és hagyományos földterületeinek védelme mellett. Christophe Zakhia El-Kassis érsek, a Vatikán állandó ENSZ-megfigyelője a világszervezet közgyűlésének harmadik bizottságában arról beszélt, hogy az őslakos közösségeket a nemzetközi jog alanyaiként kell kezelni. A felszólalás különösen azért figyelemre méltó, mert a katolikus egyház története több földrészen szorosan összefonódott a gyarmatosítással. A mai egyházi álláspontot ezért a történelmi felelősség és a jelenlegi emberi jogi követelések együtt alakítják.
Az érsek a személyek veleszületett méltóságából vezette le a közösségek jogait. Hangsúlyozta, hogy az őslakos népeknek lehetőséget kell kapniuk politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődésük saját döntések szerinti alakítására. Ez összhangban áll az ENSZ 2007-ben elfogadott, az őslakos népek jogairól szóló nyilatkozatának alapelveivel. A dokumentum a közösségek identitását, nyelvét, intézményeit, hagyományos tudását és földhöz fűződő kapcsolatát is védelemben részesíti. A nyilatkozat nem minden rendelkezése érvényesíthető közvetlenül a nemzeti bíróságokon, mégis fontos mércét ad a kormányok és a nemzetközi szervezetek munkájához.
Az egyik legvitatottabb terület a földhasználat. Sok őslakos közösség számára az erdő, a folyó vagy a legelő egyszerre gazdasági erőforrás, vallási jelentőségű hely és a közösségi emlékezet része. A bányászat, a vízerőművek, az erdőirtás vagy az infrastruktúra-fejlesztés ezért olyan következményekkel járhat, amelyeket pusztán a beruházás pénzügyi mérlege nem mutat meg. Az ENSZ alapelvei szerint a közösségeket jóhiszeműen kell bevonni az őket érintő döntésekbe, és a nagy horderejű projektek esetében különösen fontos a szabad, előzetes és tájékozott beleegyezés követelménye.
A gyakorlatban éppen ez a követelmény okoz sok konfliktust. Egy kormány a nemzeti gazdaság fejlődésére, a munkahelyteremtésre vagy az energiabiztonságra hivatkozhat, miközben a helyi közösség a megélhetését és a hagyományos életformáját félti. A tárgyalások akkor lehetnek tisztességesek, ha a közösségek megfelelő információhoz jutnak, saját képviselőiket választhatják meg, és a döntésekhez szükséges időt is megkapják. A formális konzultáció önmagában kevés, ha a beruházás lényegi feltételei már a találkozók előtt eldőltek.
Az egyház történelmi szerepe különösen érzékennyé teszi ezt a kérdést. A missziós tevékenység egyes helyeken az oktatás és az egészségügyi ellátás fejlődését segítette, másutt viszont a nyelvi és kulturális asszimiláció eszközévé vált. A kanadai bentlakásos iskolák története az utóbbi években világosan megmutatta, milyen súlyos következményei lehettek az őslakos gyermekek családjuktól és hagyományaiktól való elszakításának. Ferenc pápa 2022-es kanadai látogatásán bocsánatot kért az egyházi szereplők által elkövetett visszaélésekért. Az ilyen gesztusok fontosak, de a történeti kutatás, az iratok hozzáférhetővé tétele és a túlélők meghallgatása hosszabb folyamat.
Latin-Amerikában az amazóniai térség egyházi vitái különösen közel hozták egymáshoz a környezetvédelem és az őslakos jogok kérdését. A 2019-es amazóniai szinódus résztvevői a természeti környezet pusztulásáról, az erőszakról, a földfoglalásokról és a közösségek lelkipásztori ellátásáról is tárgyaltak. A térségben élő katolikusok számára a hit gyakorlása gyakran összekapcsolódik a helyi nyelvekkel és kulturális hagyományokkal. A szinódusi folyamat egyik fontos tanulsága az volt, hogy a közösségek képviselőinek saját tapasztalatait is meg kell jeleníteni az egyházi döntéshozatalban.
A Szentszék mostani ENSZ-felszólalása a kultúra és a vallás szabadságát is hangsúlyozta. Az őslakos közösségek hagyományos intézményei, ünnepei, szertartásai és nyelvei sok esetben generációkon át őrizték meg az összetartozás tudatát. Egy nyelv visszaszorulása ezért nem pusztán kommunikációs veszteség: vele együtt történetek, természeti ismeretek és közösségi szabályok is eltűnhetnek. Az oktatási rendszereknek és a kulturális intézményeknek olyan megoldásokat kell keresniük, amelyek a többségi társadalomban való részvétel mellett az anyanyelv és a helyi tudás fennmaradását is segítik.
Az éghajlatváltozás újabb nyomást gyakorol sok közösségre. A sarkvidéki területeken a felmelegedés megváltoztatja a hagyományos vadászati és közlekedési feltételeket, a trópusi erdőkben az aszály és a tűz veszélyezteti a megélhetést, a szigeteken pedig a tengerszint emelkedése okozhat kényszerű költözést. Az őslakos népek gyakran olyan helyi környezeti ismeretekkel rendelkeznek, amelyek hasznosak a természetvédelemben. A nemzetközi politika azonban sokszor még mindig úgy kezeli őket, mintha kizárólag a támogatási programok kedvezményezettjei lennének, és kevés beleszólást biztosít a tervezésbe.
A vatikáni diplomácia sajátos szereplője az ENSZ-nek. A Szentszék állandó megfigyelőként vesz részt a világszervezet munkájában, felszólalhat a bizottságokban és diplomáciai kapcsolatokat tart fenn a tagállamok nagy részével. Megnyilatkozásai jogi kötelező erővel általában nem rendelkeznek, de a nemzetközi vitákban erkölcsi és politikai érveket képviselhetnek. Az őslakos népek jogainak támogatása a vallásszabadság, a társadalmi igazságosság és a teremtett világ védelmének egyházi megközelítéséhez kapcsolódik.
A jogvédelem ugyanakkor akkor hiteles, ha az egyházi intézmények saját működésükben is követik az elveket. Ide tartozik az őslakos nyelvek használata a lelkipásztori munkában, a helyi vezetők képzésének támogatása, a közösségi tulajdon tiszteletben tartása és az egyházi archívumok hozzáférhetősége. A közösségeknek sokszor arra is szükségük van, hogy a múltjukról szóló történeteket saját szemszögükből mondhassák el. A múzeumokban, iskolákban és egyházi gyűjteményekben őrzött tárgyak sorsa ezért egyre gyakrabban kerül a közös párbeszéd napirendjére.
A nemzetközi nyilatkozatok mellett a nemzeti jogalkotás és a helyi intézmények működése döntő. Az őslakos közösségek helyzete jelentősen különbözik Kanadában, Brazíliában, Ausztráliában vagy a délkelet-ázsiai országokban. Egyes államokban alkotmányos védelem és különleges képviselet létezik, másutt a közösségek még az alapvető földtulajdoni vagy nyelvhasználati jogokért is küzdenek. Az ENSZ-ben megfogalmazott elvek csak akkor javíthatják a mindennapi életet, ha a kormányok a költségvetésben, az oktatásban és a fejlesztési döntésekben is figyelembe veszik őket.
El-Kassis érsek felszólalásának egyik legfontosabb eleme az volt, hogy az őslakos népek saját sorsuk alakítói. Ez az állítás a fejlesztési politikákra és az egyházi missziók szemléletére egyaránt vonatkozik. A következő időszakban a földterületekkel kapcsolatos viták, a nyelvi jogok érvényesítése és a történelmi sérelmek feldolgozása mutathatja meg, mennyire válik a diplomáciai támogatás gyakorlati segítséggé.