A Vatikán az online gyűlölet ellen emelt szót az ENSZ-ben

A Szentszék október 8-án az ENSZ Közgyűlésének harmadik bizottságában a faji megkülönböztetés, az idegengyűlölet és a vallási intolerancia új formáira figyelmeztetett. Christophe Zakhia El-Kassis érsek, a Vatikán állandó ENSZ-megfigyelője arra hívta fel a figyelmet, hogy a digitális környezetben gyorsan terjedő előítéletek ugyanazt az emberi méltóságot sértik, amelynek védelmét a nemzetközi közösség alapelvként fogadta el. A felszólalás október 9-én vált szélesebb körben ismertté, és az online gyűlöletet a migránsokkal, menekültekkel és vallási közösségekkel szembeni diszkrimináció összefüggésében tárgyalta.

Az ENSZ harmadik bizottsága társadalmi, humanitárius és emberi jogi kérdésekkel foglalkozik. A mostani vita a rasszizmus, a faji megkülönböztetés, az idegengyűlölet és a kapcsolódó intolerancia felszámolására irányult. A Szentszék ebben a testületben megfigyelőként vesz részt, felszólalásaival azonban rendszeresen bekapcsolódik a nemzetközi normákról folytatott egyeztetésekbe. A mostani beszéd nem kötelező erejű jogi javaslat volt, hanem olyan erkölcsi és társadalompolitikai állásfoglalás, amely a különböző jelenségek közös alapjára, az emberek egyenlő méltóságára helyezte a hangsúlyt.

El-Kassis érsek szerint a kirekesztés egyik visszatérő mechanizmusa, hogy az embert egyetlen tulajdonságára redukálják. Származása, vallása, bőrszíne vagy társadalmi helyzete alapján csoportba sorolják, majd ebből a besorolásból a jogainak korlátozására vonnak le következtetéseket. A digitális kommunikáció ezt a folyamatot különösen gyorssá teheti, mert az érzelmekre építő tartalmak rövid idő alatt sok emberhez jutnak el. Az online térben a sértő megjegyzés, a célzott zaklatás és a szervezett uszítás között ugyanakkor jelentős különbségek vannak, ezért a társadalmi válasz sem lehet minden esetben azonos.

A Szentszék külön megemlítette az antiszemitizmust, a keresztényellenes előítéleteket és az iszlámellenes gyűlöletet. Ez a felsorolás fontos, mert a vallási intoleranciát gyakran kizárólag egyetlen közösség tapasztalatain keresztül tárgyalják. A különböző vallási csoportokat érő támadások története, társadalmi háttere és gyakorisága eltérő, az emberi jogi alapelv azonban mindegyik esetben azonos. A vallásszabadság védelme azt is jelenti, hogy a hívők és a nem hívők egyaránt mentesüljenek az erőszaktól és a hátrányos megkülönböztetéstől.

A digitális platformok működése különös nehézséget jelent az államoknak és a civil szervezeteknek. Az ajánlórendszerek a felhasználói aktivitást figyelik, a konfliktust kiváltó tartalmak pedig gyakran sok reakciót kapnak. Ez önmagában nem bizonyítja, hogy egy adott szolgáltatás tudatosan a gyűlöletet támogatja, de indokolttá teszi a terjesztési mechanizmusok vizsgálatát. A hatóságoknak közben azzal is számolniuk kell, hogy a túl széles tartalomkorlátozás a legitim véleménynyilvánítást és a vallási meggyőződés békés kifejezését is akadályozhatja.

Az egyházi álláspont szerint a technológia értékelésének kiindulópontja az emberi személy. Az adatok gyűjtése, a mesterséges intelligencia alkalmazása és a kommunikációs platformok működtetése olyan döntésekkel jár, amelyeknek társadalmi következményei vannak. Az ENSZ-ben elhangzott beszéd ezért a technikai fejlődéshez kapcsolódó társadalmi igazságosságot is említette. A digitális szolgáltatások fejlesztése során a felhasználók jogait, a közjó szempontjait és a kiszolgáltatott csoportok védelmét egyaránt figyelembe kell venni.

A menekültekkel és migránsokkal szembeni előítéletek a felszólalás másik fontos részét alkották. Az érsek arra figyelmeztetett, hogy az otthonukat elhagyó emberek sokszor közömbösséggel vagy megbélyegzéssel találkoznak. A migráció szabályozásáról a kormányoknak joguk és kötelességük dönteni, a közpolitikai vita azonban nem teheti elfogadhatóvá az emberi méltóság megsértését. A Szentszék álláspontja e tekintetben hosszabb hagyományba illeszkedik, amely a menekültek védelmét és a befogadó társadalmak jogos érdekeinek mérlegelését egyaránt hangsúlyozza.

A katolikus társadalmi tanításban az emberi méltóság vallási meggyőződésből fakadó alapelv, de a következtetések számos ponton találkoznak a nemzetközi emberi jogi dokumentumokkal. A II. vatikáni zsinat vallásszabadságról szóló nyilatkozata, a későbbi pápai megnyilatkozások és a társadalmi enciklikák is a lelkiismereti szabadság, a közösségi felelősség és a szolidaritás kapcsolatát tárgyalják. Az ENSZ-ben elhangzott beszéd ennek a gondolkodásnak a mai kommunikációs környezetre alkalmazott változata volt.

Az online gyűlölet elleni fellépés hatékonysága nehezen mérhető, mert a jogsértő tartalmak eltávolítása és az előítéletek társadalmi visszaszorítása két külön feladat. Egy bejegyzés törlése megakadályozhatja a további terjedést, de nem feltétlenül változtatja meg a szerző vagy a közönség meggyőződését. A médiatudatosság fejlesztése, az iskolai oktatás és a vallási közösségek közötti párbeszéd hosszabb távon ezért legalább olyan fontos lehet, mint a platformszabályozás. A különböző intézkedések eredményét csak átlátható adatok alapján lehet értékelni.

A vallási szervezeteknek maguknak is felelősségük van abban, hogy híveik milyen nyelvet használnak a közéletben. Az egyházi tanításokból kiinduló társadalmi vita akkor lehet hiteles, ha a saját közösségben megjelenő előítéleteket is képes felismerni és elutasítani. A vallásközi találkozók, a helyi segítőprogramok és az oktatási intézmények gyakran olyan embereket hoznak össze, akik a közösségi médiában egymásról kizárólag leegyszerűsítő állításokat látnak. A személyes kapcsolatok ezért a digitális polarizáció mérséklésének egyik lehetséges eszközét jelentik.

Az ENSZ vitái az államok között gyakran éles nézetkülönbségeket tárnak fel arról, hol húzódik a gyűlöletbeszéd és a szólásszabadság határa. Egyes országok szélesebb jogi korlátozást támogatnak, mások a véleménynyilvánítás védelmét tartják elsődlegesnek. A Szentszék mostani állásfoglalása a közös erkölcsi alapot próbálta megnevezni, anélkül hogy részletes platformszabályozási tervet ismertetett volna. Ez lehetőséget ad a különböző jogi hagyományú államoknak a párbeszédre, de a konkrét intézkedések kidolgozása továbbra is a nemzeti és nemzetközi döntéshozók feladata.

A digitális kommunikáció egyre nagyobb szerepet játszik a vallási közösségek életében is, a liturgiák közvetítésétől a fiatalok megszólításáig. A technológia megkönnyítheti a kapcsolattartást, ugyanakkor a konfliktusokat is felerősítheti. A vatikáni felszólalás legfontosabb állítása az volt, hogy az új eszközök használatát a személyek jogai és méltósága felől kell megítélni. A vallási és etnikai csoportok közötti bizalom helyreállításához ez önmagában kevés, de közös kiindulópontot adhat a társadalmi és jogi válaszok kialakításához.