Globális adóreform kényszeríti meghátrálásra az Uniót
New York-ban zárult ENSZ keretkonvenciós tárgyalássorozatának ötödik fordulója, ahol multinacionális vállalatok nyereségének igazságosabb elosztásáról egyeztettek delegációk. Brüsszel jól bevált meglévő keretek megőrzéséért küzd.
New Yorkban rendkívül éles diplomáciai küzdelmek kíséretében fejeződött be az ENSZ Nemzetközi Adóügyi Keretkonvenciójának ötödik tárgyalási fordulója. A világszervezet égisze alatt zajló egyeztetések célja, hogy 1928 óta a legátfogóbb reformot hajtsák végre a globális vállalati nyereségek megadóztatása terén. A jelenleg hatályos, csaknem évszázados alapelvekre épülő rendszer szerint a multinacionális óriáscégek a nyereségük után abban az államban kötelesek adózni, ahol a székhelyük vagy bejegyzett leányvállalatuk található. Ez a felépítés évtizedek óta a fejlett nyugati iparállamoknak kedvez, miközben azok a piaci országok, ahol a tényleges fogyasztás és a bevételek keletkeznek, lényegében teljesen elesnek a társasági adóbevételektől.
Az ENSZ Közgyűlése által indított kezdeményezés gyökerei a globális Dél államainak összehangolt fellépésére nyúlnak vissza. Az 54 afrikai országot tömörítő Afrika Csoport már 2019-ben hivatalos előterjesztésben kérdőjelezte meg a nyugati központú adózási architektúrát, kezdeményezve egy egyetemes ENSZ-adókonvenció kidolgozását. A kezdeményezés 2024 végén kapott döntő lendületet, amikor a Közgyűlés kormányközi tárgyalási bizottságot hatalmazott fel a kötelező érvényű keret megalkotásával. Az új modell alapvető törekvése, hogy az adóztatási jogokat a székhelyállamok felől a tényleges piacot biztosító fogyasztói államok felé tolja el, érvényesítve a gazdasági jelenlét elvét.
A tárgyalások legújabb, augusztusi fordulóján az Európai Unió tagállamai meglepően egységesen léptek fel az átfogó reform szigorítása ellen. Bár a szakértői számítások szerint az Európai Unió egésze fiskális szempontból kifejezetten nyertese lehetne az új szisztémának – évente akár ötvenhétmilliárd euróval, azaz tíz százalékkal növelve a társasági adóbevételeket –, a közösség mégis az OECD által gondozott korábbi szabályrendszer és a több mint 3000 meglévő bilaterális kettős adóztatási egyezmény fenntartása mellett kardoskodik. Brüsszel hivatalosan a jogbiztonság megőrzésével és a kettős adóztatás kockázatával indokolja óvatos álláspontját.
A brüsszeli diplomáciai egység mögött azonban mély belső érdekellentétek húzódnak meg a tagállamok között. Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét jelenleg betöltő Írország kifejezetten ellenérdekelt a székhelyalapú adóztatás feladásában. Írországban több mint 1800 multinacionális vállalat, köztük a legnagyobb amerikai technológiai óriások európai központja található, kihasználva a rendkívül kedvező, tizenkét és fél százalékos helyi társasági adókulcsot. A dublini költségvetés 2025-ben 34,7 milliárd euró társasági adót szedett be, amelyből huszonkilencmilliárd euró közvetlenül a külföldi nagyvállalatoktól származott.
Az ENSZ-tárgyalásokon az afrikai delegációk határozottan visszautasították az Európai Unió kompromisszumosnak szánt javaslatait. Az Afrika Csoport képviselői rámutattak, hogy a meglévő kettős adóztatási egyezmények párhuzamos hatályban tartása teljesen kiüresítené a reformfolyamat valódi értelmét. Álláspontjuk szerint amennyiben a régi megállapodások érvényben maradnak, a fejlett ipari államok akadálytalanul folytathatják az eddigi gyakorlatukat, fenntartva a fejlődő országok kiszolgáltatott helyzetét és a globális tőkeáramlások egyenlőtlenségeit.
A jelenlegi rendszer torzulásait jól szemlélteti a digitális óriásvállalatok adózási gyakorlata a kisebb európai piacokon. Amikor egy globális technológiai konszern több tízmillió eurós árbevételt ér el egy adott közép-európai tagállamban a helyi felhasználóknak értékesített termékekből és szolgáltatásokból, az érintett állam kincstára egyetlen euró társasági adóhoz sem jut hozzá. A teljes nyereség a kedvező adózású európai székhelyállamba áramlik, ahol a nemzeti adókulcs alapján fizetik meg a közterheket, teljesen megfosztva a fogyasztói piacot biztosító országot az adóalaptól.
A fejlett és a fejlődő államok közötti ellentét nem korlátozódik az adóbevételek újraelosztására. A fejlődő országok számára a nemzeti piacok adóztatási jogának elismerése a gazdasági szuverenitás kulcseleme, amely biztosíthatná a fenntartható fejlődéshez és az infrastruktúra-fejlesztésekhez szükséges saját forrásokat. A nyugati tőkebeáramlástól való függőség csökkentése és a méltányos globális feltételek megteremtése a nemzetközi gazdasági kapcsolatok átalakításának egyik legfontosabb sarokkövévé vált az elmúlt években.
Az adóreform körüli egyeztetéseket tovább nehezíti az OECD és az ENSZ közötti intézményi rivalizálás. Az OECD évtizedek óta a gazdag ipari államok exkluzív klubjaként működik, ahol a döntéshozatalt a legfejlettebb gazdaságok dominálják. Ezzel szemben az ENSZ egységes fórumot biztosít a világ összes államának, ahol a fejlődő országok számbeli többsége képes érvényesíteni politikai akaratát. A döntési jogkörök áthelyezése a párizsi OECD-központból a New York-i ENSZ-közgyűlésbe önmagában jelentős hatalmi eltolódást jelent a nemzetközi adódiplomáciában.
A reform ellenzői a nemzetközi adórendszer fragmentációjától és az adminisztratív terhek drasztikus növekedésétől tartanak. A multinacionális vállalatok képviselői arra figyelmeztetnek, hogy az adóztatási jogok megosztása a piaci és a székhelyállamok között bonyolult elszámolási vitákhoz és jogbizonytalansághoz vezethet. Ezen aggályok kivédésére az ENSZ előkészítő bizottsága fokozatos átmeneti időszakot javasol, amely során a meglévő kétoldalú egyezményeket lépésről lépésre igazítanák hozzá a globális keretkonvenció előírásaihoz.
A globális adóverseny megszüntetése és a tisztességes piaci feltételek megteremtése a nemzetközi politika egyik legfőbb kihívása marad. A multinacionális vállalatok által alkalmazott adóoptimalizálási technikák évente több százmilliárd dolláros kiesést okoznak a nemzeti költségvetéseknek világszerte. Bár a G20-ak és az OECD korábban elfogadott egy globális minimális adószintről szóló megállapodást, annak gyakorlati átültetése számtalan kiskaput hagyott nyitva, amit az ENSZ keretkonvenciója próbál most bezárni.
A tárgyalássorozat következő szakasza döntő fontosságú lesz a nemzetközi adózás jövője szempontjából. A szakértői munkacsoportoknak 2027 elejéig kell véglegesíteniük a konvenció szövegét, amelyet ezt követően terjesztenek az ENSZ Közgyűlése elé elfogadásra. A zárószöveg elfogadása meghatározza, hogy a nemzetközi közösség képes-e felülkerekedni a rövid távú nemzeti érdekeken egy igazságosabb és átláthatóbb globális adórendszer megteremtése érdekében.
A New York-i tárgyalótermekben zajló küzdelem végső soron arról szól, hogy a huszonegyedik század globalizált gazdaságában a tőke vagy a szuverén államok érdekei határozzák meg a szabályokat. Az Európai Unióra és a többi fejlett ipari hatalomra óriási nyomás nehezedik, hogy engedményeket tegyen a globális Dél államainak. Az elkövetkező hónapok diplomáciai egyeztetései megmutatják, hogy a konszenzuskeresés vagy a blokkosodás válik-e meghatározóvá a nemzetközi adóarchitektúra átalakításában.