Haftar kezébe kerülhet az EU új migrációs fékje
Belső iratok szerint Brüsszel kiképzéssel, radarral és tengeri irányítóközponttal segítené Kelet-Líbiát, hogy kevesebb hajó induljon Kréta felé. Jogvédők szerint ezzel Európa egy olyan hatalmi hálózattól válhat függővé, amelyet súlyos visszaélésekkel vádolnak.
Az Európai Unió a Földközi-tenger egyik legkényesebb migrációs útvonalán olyan partner felé közeledik, akinek hatalmát hivatalosan nem ismeri el. A Tagesschau, a Report Mainz és a Spiegel által ismertetett belső dokumentumok szerint Brüsszel hosszabb távú kiképzési programot, radarberendezést és tengeri mentésirányító központot tervez Kelet-Líbiában. A cél egyértelműen a Kréta felé induló migráció visszaszorítása. A politikai ár azonban magas lehet: Kelet-Líbiát Khalifa Haftar tábornok és fiai uralják, fegyveres erőiket pedig emberi jogi szervezetek súlyos visszaélésekkel és háborús bűncselekményekkel vádolják.
A Kréta felé vezető útvonal az utóbbi két évben vált igazán jelentőssé. A líbiai partokról induló csónakok korábban főként Olaszország felé tartottak, az ellenőrzés erősödésével azonban egyre több ember próbálkozik a hosszabb és veszélyesebb keleti útvonallal. Görögország déli szigetein rövid idő alatt több ezer menedékkérő jelent meg, ami politikai nyomást helyez Athénra és Brüsszelre. Az unió ezért olyan eszközt keres, amellyel már az indulás előtt csökkenthető a hajók száma.
Kelet-Líbia ebben kulcsszereplő. A Bengázi központú hatalmi rendszer felett a Haftar család gyakorol döntő befolyást, miközben a nemzetközileg elismert kormány Tripoliban működik. Líbia a 2011-es polgárháború és Moammer Kadhafi bukása óta megosztott. Haftar erői éveken át harcoltak a főváros ellen, és bár az országban jelenleg nincs teljes körű háború, a politikai rendezés elakadt. Az EU eddig óvatosan kezelte a keleti vezetést, mert nem akarta legitimálni a párhuzamos hatalmi struktúrát.
A migráció azonban megváltoztatja az erőviszonyokat. A belső német és uniós iratok szerint az európai tisztségviselők maguk is érzékelik, hogy Haftarék a migránsok mozgását politikai alkueszközként használhatják. Egy idézett feljegyzés szerint a Haftar-hálózat a migránsokat eszközként és üzleti modellként használta, az EU pedig korábban nem tudott olyan ajánlatot tenni, amelyért cserébe a keleti vezetés szorosabban együttműködött volna. Most éppen ez változik.
A tervek szerint az EU IRINI nevű tengeri művelete is új feladatot kaphat. A misszió eredetileg az ENSZ líbiai fegyverembargójának ellenőrzésére, a fegyver- és olajcsempészettel kapcsolatos információgyűjtésre jött létre. Ez sokszor éppen Haftar érdekeit sértette. A mostani elképzelések szerint viszont az IRINI keretében kelet-líbiai egységek kiképzésére és felszerelésére is sor kerülhet. Egy belső feljegyzés arra figyelmeztet, hogy az unió nem késlekedhet, különben ismét növekedhet a migrációs nyomás.
A legnagyobb kockázat az, hogy a támogatás végül olyan fegyveres egységekhez kerül, amelyek múltja összeegyeztethetetlen az EU saját emberi jogi normáival. Különösen sok bírálat éri a Tareq bin Zeyad dandárt, amely Saddam Haftar, a tábornok fia alá tartozik. Jogvédők szerint az egység brutális módszereket alkalmaz a tengeren. Egy Frontex-jelentés egy 2025 októberi esetről számolt be, amikor egy kelet-líbiai hajó megállított egy menekülteket szállító csónakot, és lövéseket adott le az utasokra. Három ember súlyosan megsebesült.
Az Európai Bizottság azt állítja, hogy nincs kapcsolata a Tareq bin Zeyad dandárral, és a migráció kezelését nemzetközi normák tiszteletben tartásával kívánja javítani. A gyakorlat azonban ennél összetettebb. Görögországban már zajlanak kelet-líbiai egységek képzései, és a német oknyomozó anyag szerint legalább két résztvevőt bennfentesek a vitatott dandárhoz kötnek. A milíciák szervezeti nevei ráadásul változhatnak, miközben a személyi és parancsnoki kapcsolatok fennmaradnak.
Az unió számára ismerős a dilemma. Az elmúlt évtizedben Törökországgal, Tunéziával és a tripoli líbiai hatóságokkal is olyan megállapodásokat keresett, amelyek az Európába tartó migráció csökkentését szolgálták. Ezek rövid távon sokszor valóban mérsékelték az érkezők számát, közben azonban erős alkupozíciót adtak a partnerországoknak. Ha egy kormány vagy fegyveres hatalmi központ képes megnyitni és lezárni egy útvonalat, akkor a migráció külpolitikai eszközzé válhat.
A görög kormány számára a gyors eredmény politikailag vonzó. Kréta és Gavdos szigetén az érkezők számának növekedése komoly helyi terhelést okozott, Athén pedig keményebb menekültpolitikával próbálta visszaszorítani az útvonalat. A probléma európai dimenziója nyilvánvaló, mert a Görögországba érkezők később más uniós országok felé is továbbindulhatnak. Magyar szempontból ezért a kelet-líbiai együttműködés közvetve a schengeni térség migrációs helyzetét is érinti.
A stratégiai kockázat viszont hosszabb távú. Ha Brüsszel kiképzést, technológiát és politikai kapcsolatot kínál Haftarnak, azzal növelheti a tábornok és fiai nemzetközi legitimációját. Kelet-Líbia vezetése így a migrációs együttműködést más ügyekben is felhasználhatja, például gazdasági támogatás, diplomáciai elismerés vagy biztonsági kapcsolatok megszerzésére. Az EU könnyen olyan helyzetbe kerülhet, amelyben minden keményebb fellépésre az útvonal ismételt megnyitása a válasz.
A dokumentumok ezért kellemetlen kérdést tesznek fel az európai migrációs politika számára: meddig lehet kiszervezni a határvédelmet olyan szereplőknek, amelyek működését az unió saját normái alapján is súlyos bírálat érheti. A Kréta felé tartó csónakok számát rövid távon talán csökkentheti a kelet-líbiai együttműködés. A függőség ára viszont később jelenhet meg, amikor Haftarék már pontosan tudják, milyen politikai értéke van annak, ha a parti őrségük szigorúbban vagy lazábban ellenőrzi a tengert.