Európai védőhálóval korlátozná Brüsszel a kínai cégeket

Az Európai Unió tagállamai évente nagyjából 2500 milliárd eurót költenek el a közbeszerzési eljárásokon keresztül. Ez az összeg az építési beruházásoktól kezdve a hadiipari beszerzéseken át a legegyszerűbb irodai papíráruk megvásárlásáig a gazdaság minden szegmensét áthatja. Az európai közösség teljes bruttó hazai termékének csaknem 15 százalékát kitevő forrástömeg felett rendelkező közbeszerzők kezében olyan gazdasági erő összpontosul, amelyet Brüsszel a jövőben a kontinens ipari versenyképességének és védelmi kapacitásainak megerősítésére kíván felhasználni. Az Európai Bizottság 2026 szeptemberében közzétett jogszabálytervezete alapvető átalakítást vetít előre, amelynek központi eleme a helyi termelés és az európai hozzáadott érték preferálása.

A reform tervezetében a jogalkotók a „Made in Europe” elvét igyekeznek a közbeszerzések egyik legfontosabb irányelvévé emelni. Az elképzelés mögött az a törekvés húzódik meg, hogy a közpénzek elköltése során az európai bejegyzésű és a kontinensen termelő vállalkozások élvezzenek előnyt. Az állami megrendelésekért folyó versenyben az elmúlt években jelentős teret nyertek azok a távol-keleti, főként kínai vállalatok, amelyek alacsonyabb környezetvédelmi előírások és szerényebb szociális kötelezettségek mellett állítják elő termékeiket. Habár a Bizottság hivatalos dokumentumaiban nem nevesíti közvetlenül Pekinget, a szabályozás iránya és a védelmi mechanizmusok felépítése egyértelművé teszi, hogy az intézkedéscsomag a kínai gazdasági nyomulás ellensúlyozását szolgálja.

Az érvényben lévő közbeszerzési keretek között a kínai székhellyel rendelkező cégek kizárása elvileg már jelenleg is lehetséges. A közbeszerző hatóságok az kiírások megfogalmazásakor megtilthatják, hogy bizonyos tenderfolyamatokban kínai anyavállalatok közvetlenül induljanak, vagy alvállalkozóként kapcsolódjanak be a teljesítésbe. A gyakorlati életben ez a korlátozás szinte teljesen hatástalannak bizonyult. A távol-keleti szereplők ugyanis ritkán pályáznak közvetlenül a kínai központjukon keresztül. Ehelyett az Európai Unió területén bejegyzett leányvállalataikat indítják el a közbeszerzéseken, amelyek uniós jogi személyként teljes joggal vesznek részt a versenyben, amennyiben nem minősülnek pusztán papíron létező postaláda-cégeknek.

Ezt a kiskaput zárná be az Európai Bizottság legújabb rendelettervezete. A javasolt szabályozás értelmében a közbeszerzők a jövőben kizárhatnák a pályázatokból azokat az uniós székhelyű leányvállalatokat is, amelyek mögött kínai tulajdonosi háttér áll. Ez a szigorítás azonban nem lenne általános érvényű, kizárólag a nemzetbiztonság és a gazdasági stabilitás szempontjából kritikus területekre terjedne ki. Így a honvédelmi beszerzések, a kritikus infrastruktúrák fejlesztése, valamint a kiberbiztonsági projektek esetében nyílna lehetőség a korlátozásra. A szakértői értékelések szerint ez a jogi eszköz közvetlenül elvágja a kínai vállalkozások azon stratégiáját, amellyel az európai leányvállalati hálózatuk mögé bújva jutottak állami megrendelésekhez.

A vállalatok szűrése mellett a termékek származási helyének szigorúbb ellenőrzése is része a csomagnak. A kiírásokban a jövőben pontosan meghatározhatóvá válik az egyes áruk és berendezések értékteremtési láncának összetétele. A kiíró hatóságok kiköthetik például, hogy egy adott berendezés vagy alkatrész teljes hozzáadott értékének legfeljebb a fele származhat Kínából. Ennek az előírásnak a gyakorlati megvalósítása ugyanakkor rendkívül komplex feladat elé állítja a piaci szereplőket és a hatóságokat egyaránt. A modern ipari termékek döntő többsége összetett beszállítói hálózatokon keresztül készül, ahol az alkatrészek a világ számtalan pontjáról érkeznek. A pályázóknak hajszálpontosan fel kellene tárniuk a teljes ellátási láncot, ami az adminisztrációs terhek jelentős növekedésével járna, és könnyen elhúzódó jogvitákhoz vezethetne a szoros határidőkkel dolgozó közbeszerzési eljárásokban.

Az európai szintű kezdeményezésekkel párhuzamosan a tagállamok is keresik a helyi termelők védelmének lehetőségeit. Ausztriában a Supply Chain Institute ASCII felmérése kimutatta, hogy az osztrák állam évente mintegy 67 milliárd eurót költ el közbeszerzésekre. Az adatok mélyebb elemzése során kiderült, hogy szinte lehetetlen pontosan meghatározni, mekkora hányada kerül ennek az összegnek a hazai vagy az európai gazdaságba. Bár a szerződéseket döntően uniós székhelyű vállalkozásokkal kötik meg, az ellátási láncok mélyebb rétegei homályban maradnak. A technológiai szektorban például a nyertes cégek rendelkeznek osztrák telephelyi jelenléttel, az általuk értékesített szoftverek és hardverek mögötti tényleges értékteremtés és fejlesztés túlnyomó része a kontinensen kívül zajlik.

A helyzet rendezése érdekében az osztrák gazdasági vezetés a közbeszerzési gyakorlat gyökeres átalakítását szorgalmazza. A javaslatok szerint a közintézményeknek egy önkéntes vállaláshoz, a „Made in Europe” nyilatkozathoz kellene csatlakozniuk. A szövetségi közbeszerzési törvény módosításával a tiszta áralapú döntéshozatal helyett a minőségi mutatókat és a környezetvédelmi szempontokat helyeznék az elbírálás középpontjába. Ugyanakkor kérdéses, hogy a nemzeti szintű kezdeményezéseknek mekkora mozgásterük marad. Mivel a brüsszeli bizottsági javaslat közvetlenül alkalmazandó uniós rendelet formájában ölthet testet, a nagyobb értékű beszerzések esetében a tagállami különutas szabályozások lehetősége jelentősen beszűkülhet.

A közbeszerzési rendszer stratégiai átállítása a legalacsonyabb ár elvéről a minőségi szempontokra alapvető változást hoz a közpénzek elköltésében. Az európai uniós elképzelések szerint a jövőben az elbírálás során a minőségi mutatóknak – beleértve a fenntarthatóságot, a helyi munkahelyek védelmét és a beszállítói láncok biztonságát – legalább harminc százalékos súllyal kell szerepelniük a pontozási rendszerben. A nagy élőmunka-igényű beruházások és szolgáltatások esetében ez az arány az ötven százalékot is elérheti. Ez a megközelítés eltávolodik attól a szűklátókörű gyakorlattól, amely kizárólag a beérkező legolcsóbb ajánlatot tekintette nyertesnek, figyelmen kívül hagyva a termékek teljes élettartamát és a társadalmi hatásokat.

Stéphane Séjourné, az Európai Bizottság iparstratégiáért felelős vezetője nyilatkozataiban hangsúlyozta, hogy az európai pénzeknek az európai ipar megerősítését kell szolgálniuk. Véleménye szerint a közbeszerzések nem csupán technikai eljárások, hanem a gazdaságpolitika és a geopolitikai érdekérvényesítés legfontosabb eszközei. Az Egyesült Államok és Kína már évtizedek óta alkalmaz hasonló elveket a saját belső piacának védelmében, a szövetségi megrendeléseknél szigorú hazai arányokat írva elő. Az Európai Unió eddigi nyitottsága a globális versenyben hátrányba hozta a helyi gyártókat, amelyek kénytelenek voltak alámenni a távol-keleti állami támogatásokkal megtámogatott áraknak.

A reform útjában álló egyik legjelentősebb akadály a nemzetközi kereskedelmi egyezmények rendszere. Az Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodása, a GPA korlátozza a diszkriminatív intézkedések alkalmazását a aláíró felek között. Minthogy az Európai Unió mellett az Egyesült Államok, Japán és az Egyesült Királyság is tagja ennek az egyezménynek, az uniós korlátozások nem alkalmazhatók ezen partnerek vállalataival szemben. Kína viszont nem részese a megállapodásnak, így a brüsszeli védelmi jogszabályok elsősorban a kínai exportőröket érintik hátrányosan. Emiatt a jogalkotók abban bíznak, hogy a reform úgy erősíti meg a belső piacot, hogy közben nem sérti az Unió meglévő nemzetközi kötelezettségeit.

Az új rendelet elfogadásához még hosszú jogalkotási úton kell végighaladni. Az Európai Parlament és a Tagállamok Tanácsa előtt álló tárgyalási sorozat során várhatóan komoly viták bontakoznak ki a tagállamok eltérő gazdasági érdekei miatt. A szigorúbb védelmi szabályokat támogató ipari szereplők mellett a kisebb tagállamok és a költségérzékeny önkormányzatok attól tartanak, hogy a verseny korlátozása dráguláshoz és az állami beruházások lelassulásához vezethet. Az átszervezés sikere azon múlik, hogy a hatóságok képesek lesznek-e megtalálni az egyensúlyt a stratégiai autonómia megteremtése és a hatékony állami költekezés biztosítása között.