Napi egymilliárd eurós kínai hiánytól tart az EU

Az Európai Unió és Kína kereskedelmi kapcsolatában a hiány nagysága ismét politikai kérdéssé vált. Stéphane Séjourné, az Európai Bizottság ipari ügyekért felelős alelnöke szerint júliusban az uniós áruexport és a kínai import közötti különbség meghaladta a napi egymilliárd eurót. Brüsszel ezt már nem puszta statisztikai egyensúlytalanságként kezeli, hanem az európai ipar jövőjét érintő stratégiai problémaként.

A kereskedelmi deficit önmagában nem bizonyít gazdasági bajt. Egy fejlett gazdaság tartósan is importálhat többet egy partnerétől, ha közben más piacokon többlete van, vagy ha az olcsó import javítja a vállalatok és fogyasztók helyzetét. A kínai kapcsolat azért vált érzékennyé, mert a hiány egyre több olyan ágazatban nő, amelyet Európa stratégiai jelentőségűnek tekint: elektromos autók, akkumulátorok, napelemek, gépipari termékek, vegyipar és számos technológiai alkatrész.

Az európai aggodalom mögött a kínai gazdasági modell változása áll. Peking az ingatlanpiac gyengesége és a belső fogyasztás lassabb növekedése mellett továbbra is erősen támaszkodik az ipari beruházásokra és exportra. A jelentős állami támogatásokkal, kedvezményes finanszírozással és nagy termelési kapacitással működő kínai vállalatok olyan mennyiségű árut képesek külföldre vinni, amely több európai iparágban erős árnyomást okoz.

Brüsszel az utóbbi években ezért megváltoztatta Kínával kapcsolatos nyelvét. A korábbi piacnyitási optimizmus helyett a kockázatcsökkentés, gazdasági biztonság és tisztességes verseny fogalmai kerültek előtérbe. Az EU nem akar teljes gazdasági leválást Kínáról, mert a két fél kereskedelme túl nagy és az ellátási láncok túl szorosan összekapcsolódnak. A cél inkább az, hogy a kritikus függőségeket csökkentsék, és olyan területeken, ahol az európai termelés veszélybe kerül, kereskedelempolitikai eszközöket alkalmazzanak.

Az elektromos autók ügye ennek legismertebb példája. Az EU kiegyenlítő vámokat vezetett be egyes kínai gyártókra, miután vizsgálata szerint az állami támogatások torzították a versenyt. A lépés ugyanakkor megmutatta az európai stratégia korlátait is. Több európai autógyártó maga is Kínában termel, a kínai akkumulátor-ellátási lánc pedig nehezen helyettesíthető. Egy túl éles kereskedelmi konfliktus ezért európai vállalatokat is sújthat.

Séjourné figyelmeztetése az ipari munkahelyekről ebben a környezetben hangzott el. Az Európai Bizottság szerint az EU az előző évben mintegy negyedmillió ipari állást veszített, különösen az energiaintenzív ágazatokban és az autóipari beszállítóknál. Ennek természetesen több oka van: magasabb európai energiaárak, gyenge kereslet, technológiai átalakulás és belső szabályozási költségek is szerepet játszanak. A kínai verseny azonban egyre fontosabb tényező.

Az október elejére tervezett pekingi tárgyalások ezért kulcsfontosságúak. Maroš Šefčovič kereskedelmi biztos konkrét, hiteles kínai vállalásokat szeretne látni. Brüsszel ágazatonként vizsgálná, hol lehet csökkenteni az egyensúlytalanságot, javítani az európai cégek kínai piacra jutását és mérsékelni az exportnyomást. A megállapodás esélyét nehéz megítélni, mert Peking saját iparpolitikáját gazdasági szuverenitási kérdésnek tekinti.

Az európai tárgyalási pozíciót az is befolyásolja, hogy az Egyesült Államok sokkal keményebb vám- és technológiai politikát folytat Kínával szemben. Ez kétféle nyomást helyez az EU-ra. Egyrészt Brüsszelnek védenie kell saját piacát attól, hogy az amerikai vámok miatt kínai áruk még nagyobb mennyiségben Európába áramoljanak. Másrészt el akarja kerülni, hogy automatikusan az amerikai–kínai gazdasági konfliktus egyik oldalára sodródjon.

Ebből következik az EU új kereskedelmi diverzifikációs stratégiája. Brüsszel felgyorsította a megállapodásokat délkelet-ázsiai és más partnerekkel. A Fülöp-szigetekkel szeptemberben elért politikai áttörés, a vietnámi és indonéz kapcsolatok, valamint a malajziai és thaiföldi tárgyalások mind azt szolgálják, hogy az európai vállalatok több piacon és több beszállítói forrásból dolgozhassanak. A cél nem Kína lecserélése egyetlen másik országgal, hanem a függőség szétterítése.

Az európai iparpolitika közben saját versenyképességi problémáival is szembesül. A kínai import korlátozása nem teszi automatikusan olcsóbbá az európai energiát, gyorsabbá az engedélyezést vagy bőségesebbé a beruházási tőkét. Ha az EU kizárólag vámokkal válaszol, fennáll a veszély, hogy a fogyasztók magasabb árat fizetnek, miközben az ipar szerkezeti gondjai megmaradnak. Ezért Brüsszel párhuzamosan egyszerűsíteni akarja a szabályozást, ösztönözné a beruházásokat és közös európai ipari projekteket támogatna.

Kína számára Európa továbbra is kulcsfontosságú piac. A kontinens nagy és fizetőképes fogyasztói bázist kínál, miközben az amerikai piac politikailag egyre nehezebben hozzáférhető. Pekingnek ezért érdeke lehet bizonyos engedményekben, de nem akar olyan precedenst teremteni, amely megkérdőjelezi iparpolitikai modelljét. A kínai vezetés rendszeresen azzal érvel, hogy vállalatai méretgazdaságosság, innováció és hatékony ellátási láncok miatt versenyképesek, nem pedig tisztességtelen támogatások következtében.

Az európai–kínai vita így valójában két gazdasági modell ütközése is. Az EU szabályalapú versenyt, állami támogatási korlátokat és kölcsönös piacnyitást szeretne. Kína erősebben koordinált iparpolitikát folytat, amelyben az állam hosszú távú stratégiai célok alapján irányít tőkét bizonyos ágazatokba. A következő hónapokban az dől el, található-e olyan kompromisszum, amely elkerüli a vámspirált, de érzékelhetően csökkenti az európai iparra nehezedő nyomást.

A napi egymilliárd eurós hiány azért vált erős politikai jelképpé, mert könnyen érthető számba sűríti a problémát. A tartós megoldás azonban nem egyetlen mutató javítása lesz. Európának egyszerre kell jobb hozzáférést kiharcolnia a kínai piachoz, megvédenie azokat az ágazatokat, ahol torzított versenyt lát, új kereskedelmi partnereket építenie és saját iparának termelékenységét növelnie. A pekingi tárgyalás ennek a folyamatnak fontos állomása, de nem a vége.