Kína már a német ipar saját piacain is előretör
Az EKB friss elemzése szerint a kínai gyártók egyre több olyan gépet, járművet és technológiai terméket kínálnak, amelyekben Európa korábban erős volt. A legnagyobb nyomás Németországot éri, és ezen keresztül a közép-európai beszállítói láncokat is.
Az európai ipar kínai versenyproblémája új szakaszba lépett. Az Európai Központi Bank szeptemberben közzétett elemzése szerint Kína már nem elsősorban olcsó fogyasztási cikkekkel szorítja ki az európai termelőket, hanem egyre több magas hozzáadott értékű, technológiaintenzív ágazatban jelenik meg közvetlen versenytársként. A folyamat leginkább Németországot érinti, mert exportjának szerkezete hasonlít legjobban a kínai ipar gyorsan változó kínálatához. A gépgyártás, a járműipar és több fejlett ipari termék piacán ugyanazokért a vevőkért folyik a verseny.
A változás hosszú fejlődés eredménye. Kína évtizedeken át a globális termelési láncok összeszerelő központjaként növekedett, miközben technológiát, gépeket és kulcsfontosságú alkatrészeket importált Európából, Japánból és az Egyesült Államokból. Az iparpolitika, az oktatás, a kutatás-fejlesztés és a hatalmas belső piac azonban fokozatosan lehetővé tette, hogy egyre több terméket belföldön állítsanak elő. Ma már sok területen kínai cégek exportálnak olyan berendezéseket, amelyeket korábban maguk vásároltak külföldről.
Németország számára ez kettős veszteség. Egyrészt csökkenhet a kínai kereslet a német gépek és járművek iránt, mert a helyi gyártók képesek helyettesíteni őket. Másrészt a kínai vállalatok harmadik országok piacain is megjelennek, ahol közvetlenül versenyeznek a német exportőrökkel. A korábbi komplementer kapcsolat egyre inkább versenyviszonnyá alakul.
Az autóipar a leglátványosabb példa. A kínai elektromosautó-gyártók gyorsan növelték európai jelenlétüket, miközben saját piacukon is erős pozícióba kerültek. Az európai márkák számára Kína sokáig rendkívül nyereséges értékesítési terület volt. Most ugyanott ár-, szoftver- és akkumulátortechnológiai versenyben kell helytállniuk. Az EU vámokkal próbálta ellensúlyozni a kínai támogatások hatását, de az iparág maga is megosztott a kereskedelmi korlátozások ügyében.
A BMW vezetése például figyelmeztet az olcsó kínai autók nyomására, ugyanakkor ellenzi a szélesebb vámháborút. Ennek oka, hogy a német gyártók maguk is erősen kötődnek Kínához: ott termelnek, ott értékesítenek, és kínai beszállítóktól vásárolnak akkumulátort vagy elektronikai alkatrészt. Egy kemény kereskedelmi konfliktus ezért az európai cégeket is közvetlenül károsíthatja.
A kínai vállalatok válasza az európai vámokra egyre inkább a helyi beruházás. Autó- és akkumulátorgyárak épülnek vagy készülnek több uniós országban. Ez munkahelyeket és tőkét hoz Európába, de új iparpolitikai dilemmát teremt: mikor tekinthető egy kínai tulajdonú, Európában termelő vállalat az európai ipari bázis részének? A helyi hozzáadott érték, a technológiatranszfer és a beszállítói kapcsolatok egyre fontosabb feltételekké válnak.
A német ipar problémája Közép-Európát is érinti. Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország termelési rendszere szorosan kapcsolódik a német vállalatokhoz. Ha egy német autó- vagy gépgyártó kevesebbet exportál, az alkatrész-beszállítók rendelései is csökkenhetnek. Ugyanakkor a kínai beruházások egy része éppen ebbe a régióba érkezik, így a veszteség és az új lehetőség egyszerre jelenik meg.
Magyarország különleges stratégiát követ: a kormány aktívan ösztönzi a kínai akkumulátor- és autóipari befektetéseket, miközben a német járműipar továbbra is meghatározó. Ez rövid távon diverzifikálhatja a beruházási forrásokat, de az ország még erősebben függhet ugyanattól az ágazattól. Ha az európai autópiac lassul vagy technológiai váltás történik, a koncentráció kockázata megmarad.
Az EKB elemzése szerint nem minden uniós ország egyformán sérülékeny. Azok a gazdaságok vannak nagyobb nyomás alatt, amelyek exportprofilja hasonló a kínaihoz. Németország ezért különösen kitett, míg más országok szolgáltatási, gyógyszeripari vagy speciális termékszerkezete nagyobb védelmet adhat. Az európai átlag így elfedheti a tagállamok közötti jelentős különbségeket.
A versenyre adott európai válasz nem korlátozódhat vámokra. Az energiaárak, a beruházási engedélyezés, a tőkepiacok széttagoltsága, a kutatás finanszírozása és a képzett munkaerő hiánya mind befolyásolja az ipar teljesítményét. Ha egy európai gyár drágább energiával, lassabb engedélyezéssel és kisebb kockázatitőke-piaccal működik, a kereskedelmi védelem csak időt vásárol.
Kína közben saját gazdasági problémáival is küzd: ingatlanpiaci gondok, gyenge belső kereslet és demográfiai változás nehezíti a növekedést. Éppen ez ösztönözheti az ipari exportot, mert a vállalatok külföldön keresnek piacot a nagy kapacitásoknak. Európában ezt gyakran túlkapacitásként írják le, Peking viszont versenyképességi előnyről beszél. A fogalmi vita mögött nagyon konkrét munkahelyek és beruházások állnak.
Az EU és Kína ezért egyszerre partnerek és versenytársak. A teljes leválás gazdaságilag rendkívül költséges lenne, de a korábbi függőségi modell fenntartása is kockázatos. Az európai stratégia egyre inkább a kockázatcsökkentésre épül: kritikus területeken több beszállító, nagyobb saját kapacitás és szigorúbb beruházási ellenőrzés, miközben a kereskedelem nagy része tovább működik.
A német ipar számára a legnehezebb felismerés az lehet, hogy a kínai kihívás tartós. Nem egy rövid árversenyről van szó, amelyet egy kedvezőbb euróárfolyam vagy átmeneti támogatás megold. Kína technológiai képességei és vállalati mérete olyan szintre jutott, amely hosszú távú alkalmazkodást követel. Európa versenyképességi vitája ezért valójában arról szól, képes-e a kontinens újra olyan termékeket és technológiákat létrehozni, amelyekért a világ hajlandó többet fizetni.