Magánkézbe zárt kultúra: indul a vagyonmentés

A közérdekű vagyonkezelő alapítványok felszámolása a magyar kultúrában jóval többet jelent néhány kuratóriumi szék megszüntetésénél. Az Orbán-kormány 2020 és 2022 között egész intézményhálózatokat, nagy értékű ingatlanokat, cégrészesedéseket és támogatási feladatokat helyezett át olyan magánjogi szervezetekbe, amelyek vezetőit a politikai hatalom választotta ki, mandátumuk pedig eredetileg akár életük végéig tarthatott. A konstrukció hivatalos indoka a hosszú távú kiszámíthatóság és a napi kormányzati beavatkozástól való függetlenség volt. A gyakorlatban a közvagyon úgy került ki a közvetlen állami ellenőrzésből, hogy az alapítványok további működését és kulturális feladatait továbbra is nagyrészt a költségvetés finanszírozta. A kulturális vagyonátrendezés legnagyobb nyertese a Magyar Kultúráért Alapítvány lett. A Demeter Szilárd vezette szervezethez került a Petőfi Kulturális Ügynökség elődje, majd annak egész cégcsoportja, benne a Petőfi Ügynökség Nonprofit Zrt.-vel, a Petőfi Média Nonprofit Kft.-vel, a Petőfi Alkotóházak Kulturális Ingatlanhasznosító Nonprofit Kft.-vel, a Hajógyár I. és Hajógyár II. társaságokkal, a Rockpart Nonprofit Kft.-vel és a Forum Hungaricum Nonprofit Kft.-vel. Ezek a cégek nem puszta adminisztratív egységeket jelentettek: ingatlanokat működtettek, rendezvényeket szerveztek, könnyűzenei, irodalmi és tehetséggondozási programokat finanszíroztak, folyóiratok és kulturális pályázatok pénzei fölött rendelkeztek. Az alapítványhoz rendelt ingatlanok listája önmagában megmutatja az átalakítás léptékét. A csomag része lett az óbudai Zichy-kastély, a budai Fő utcai Andrássy-palota állami része, a Hajógyári-sziget déli területének jelentős hányada és az egykori hajógyár több épülete. A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. beolvasztásával az alapítványi körhöz kerültek alkotóházak és művésztelepek is. Ide tartozott a szigligeti alkotóház, a zsennyei Bezerédj-kastély, a kecskeméti és a szentendrei művésztelep, a hódmezővásárhelyi alkotóház, valamint több vidéki műterem és kulturális célú ingatlan. A hálózatban megjelent a Szegedi Irodalmi Rezidensház és a Bajza utcai Magyar Írók Háza is. Ezek az épületek nem egyszerű ingatlanbefektetések. A szigligeti alkotóház évtizedeken át írók és műfordítók munkájának egyik fontos helyszíne volt, a szentendrei és a kecskeméti művésztelep a magyar képzőművészet történetéhez tartozik, a Zichy-kastély és a Hajógyári-sziget pedig Budapest egyik legértékesebb, fejlesztési szempontból is érzékeny területén fekszik. Amikor ilyen vagyonelemek egy politikai kinevezettek által irányított alapítvány cégcsoportjához kerülnek, a kérdés már nem kizárólag az, hogy ki üzemelteti őket. Az is eldől, ki határozhat a felújításukról, hasznosításukról, bérbeadásukról, esetleges eladásukról és arról, mely kulturális közösségek férhetnek hozzájuk. A Magyar Kultúráért Alapítvány vagyona mellett külön világot épített ki a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány. Az állam két céget, a Manevi Zrt.-t és a Comitatus-Energia Zrt.-t adta át neki, majd több tízmilliárd forint készpénzzel támogatta. A társaságok öt országban vásároltak magyar történeti kötődésű épületeket. A portfólióban szlovákiai, romániai, szerbiai, horvátországi és szlovéniai ingatlanok jelentek meg, köztük szállodák, városi paloták, műemléki épületek és rendezvényhelyszínek. A program elvi célja a határon túli magyar épített örökség megőrzése volt, a működés átláthatósága azonban hosszú ideig gyenge maradt. A nyilvánosság sok esetben csak cégbeszámolókból és ingatlan-nyilvántartási adatokból tudhatta meg, mire költötték a közpénzt. A kulturális magánosítás nem állt meg az ingatlanoknál. Az alapítványokhoz támogatási jogosítványok és döntési központok is kerültek. A Petőfi Kulturális Ügynökség folyóiratokat, könnyűzenei programokat, tehetséggondozást, irodalmi rendezvényeket és vidéki kulturális eseményeket finanszírozott. Ezzel párhuzamosan a Nemzeti Kulturális Alap hagyományos, szakmai kollégiumi rendszere fokozatosan veszített súlyából. A támogatások jelentős része olyan intézményi csatornákba került, amelyeknél a pályázati döntések indoklása, az összeférhetetlenség ellenőrzése és a politikai befolyás mértéke nehezebben volt követhető. A választás előtti hónapokban újabb pénzek érkeztek ebbe a rendszerbe. A Magyar Kultúráért Alapítvány mintegy kilencmilliárd forint támogatást kapott a korábbi Kulturális és Innovációs Minisztériumtól. Demeter Szilárd később azt közölte, hogy az alapítvány kész visszaadni az összeget, amennyiben az állam ezt kéri, és vagyonmegőrzési kötelezettség mellett készül az átadásra. Ez fontos nyilatkozat, de önmagában nem helyettesíti a teljes leltárt. A közvagyon visszaszerzéséhez tételesen meg kell állapítani, milyen ingatlan, üzletrész, készpénz, követelés, szerződés, támogatási kötelezettség és szellemi vagyon tartozik az egyes szervezetekhez. Az új kormány jogi mozgástere erősebb annál, mint amit az alapítványi rendszer megalkotói sugalltak. A Magyar Kultúráért Alapítványról szóló 2021-es törvény kimondta, hogy az alapítvány jogutód nélküli megszűnése vagy megszüntetése esetén a törvény mellékletében felsorolt vagyonelemek tulajdonjoga visszaszáll az államra. Ez azt jelenti, hogy a legfontosabb, eredetileg átadott vagyontárgyak visszavételéhez nincs szükség kisajátításra és kártalanításra. A törvényben előre rögzített visszaszállási szabály lép működésbe. Hasonló elvet lehet alkalmazni azoknál a társasági részesedéseknél és ingatlanoknál is, amelyeket az állam kifejezetten közfeladat ellátására adott át. A helyzet bonyolultabb az alapítványok által később vásárolt vagy átalakított vagyonelemeknél. Meg kell vizsgálni, hogy azokat közvetlen költségvetési támogatásból, saját bevételből, uniós forrásból vagy hitelből szerezték-e. Számít az is, hogy az ingatlan az alapítvány, valamelyik leányvállalat vagy külföldi társaság nevén van. A külföldön fekvő épületeknél a fogadó ország joga, a helyi cégnyilvántartás és az esetleges jelzálogjogok is meghatározzák a visszarendezés lehetőségét. A magyar törvényhozás egyetlen szavazással nem írhatja át egy romániai vagy szlovákiai ingatlan tulajdonjogát, az alapítványi cégek állami tulajdonba vétele után azonban az állam közvetve ismét ellenőrzést szerezhet fölöttük. A vagyonvisszaszerzésnek nem szabad politikai zsákmányszerzéssé válnia. A korábbi rendszer egyik alapvető hibája éppen az volt, hogy közintézmények és közpénzek fölött tartós politikai befolyást biztosított egy szűk körnek. Ezt a hibát ismételné meg az új hatalom, ha a kuratóriumokat egyszerűen saját embereire cserélné, miközben érintetlenül hagyná az átláthatatlan szerkezetet. A cél az állami tulajdon és a kulturális szakmai autonómia egyidejű helyreállítása lehet. Az ingatlanok kerülhetnek ismét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz vagy közvetlenül az azokat használó kulturális intézményekhez, a támogatási döntések pedig nyilvános, összeférhetetlenségi szabályokkal védett szakmai testületekhez. Külön döntést igényel, mi legyen az egymásra épült céghálózattal. A Petőfi Ügynökség több olyan feladatot is ellátott, amelyre továbbra is szükség van: működtetett alkotóházakat, szervezett eseményeket, kezelte az ingatlanokat és támogatott kulturális programokat. A szervezet egészének azonnali megszüntetése működési zavart okozhatna. Az átmenet idején biztosítani kell a dolgozók bérét, a már megítélt támogatások kifizetését, a műemlékek őrzését, az alkotóházak nyitva tartását és a folyamatban lévő felújítások ellenőrzését. A vagyon visszavétele ezért csak részletes intézményi átvilágítással együtt lehet sikeres. A leltárnak a gyűjteményekre és a szellemi jogokra is ki kell terjednie. A kulturális társaságok archívumokat, kiadói jogokat, digitális adatbázisokat, márkaneveket, rendezvényformátumokat, fotó- és hanganyagokat kezelhetnek. Ezek értékét nehéz ugyanúgy meghatározni, mint egy kastélyét, elvesztésük vagy ellenőrizetlen átadásuk mégis hosszú távú károkat okozhat. A Cseh Tamás Archívumhoz, a könnyűzenei programokhoz, a folyóiratokhoz és az irodalmi adatbázisokhoz kapcsolódó szerződések áttekintése ugyanúgy része a vagyonmentésnek, mint a földhivatali tulajdoni lapok ellenőrzése. Az államnak azt is fel kell tárnia, történt-e vagyonkimentés a választás előtt vagy után. Vizsgálni kell az ingatlaneladásokat, hosszú távú bérleti szerződéseket, opciós jogokat, új cégek alapítását, követelések elengedését, vezetői jutalmakat és a támogatási pénzek gyorsított lekötését. Magyar Péter már felszólította a kuratóriumokat, hogy ne játsszák magánkézre a rájuk bízott vagyont. A politikai figyelmeztetés után azonban dokumentumokra, könyvvizsgálatra és szükség esetén büntetőeljárásra van szükség. A hűtlen kezelés vagy más bűncselekmény gyanúját nem lehet pusztán a korábbi politikai kapcsolatokból levezetni, minden ügyletet külön kell bizonyítani. A kulturális vagyonvisszaszerzés sikere azon mérhető majd, hogy a visszakerülő épületek és források valóban a köz javát szolgálják-e. A kastélyoknak, művésztelepeknek és alkotóházaknak nem attól lesz jobb a sorsuk, hogy ismét megjelenik a tulajdoni lapon a magyar állam. Felújítási tervre, kiszámítható működési pénzre, nyilvános hasznosítási koncepcióra és szakmai irányításra van szükség. A határon túli ingatlanoknál meg kell őrizni az értékmentő programokat, közben pontosan be kell mutatni, mennyibe kerültek, ki használja őket és milyen közösségi eredményt hoznak. A Fidesz-korszak kulturális alapítványi rendszere azért vált a hatalomátmentés jelképévé, mert egyszerre vont ki vagyont, döntési jogot és jövőbeli költségvetési kötelezettséget a választásokon számonkérhető kormányzat kezéből. A felszámolás történelmi lehetőség a közvagyon helyreállítására, de a gyorsaság önmagában nem erény. Pontos leltár, független értékbecslés, nyilvános szerződések és szakmai átmeneti vezetés nélkül az ország legfeljebb visszakapja a kulcsokat, miközben továbbra sem tudja, mi van az épületekben, milyen terhek vannak rajtuk, és kik rendelkeznek a kulturális értékek fölött. A valódi vagyonmentés akkor fejeződik be, amikor minden átadott forint, ingatlan és jogosítvány útja követhetővé válik, a döntések pedig ismét a nyilvánosság előtt születnek.