A kézirat, amelyet senki sem olvasott a 20. században

1924 júniusában, alig 41 évesen hunyt el Franz Kafka Prágában. A tuberkulózisban szenvedő író utolsó napjaiban barátjához, Max Brodhoz intézett levelet, amelyben egyértelmű kérést fogalmazott meg: minden kéziratát, naplóját és levelét olvasatlanul égessék el. Brod, aki életében Kafka legfontosabb kiadója és szerkesztője volt, ezt a kérést figyelmen kívül hagyta. Azzal érvelt, hogy Kafka utolsó akarata nem komoly szándék, a betegség és a kétségbeesés következménye, és barátja valójában azt akarta, hogy művei túléljék. Brod így megmentette azokat az írásokat, amelyek nélkül a modern irodalom egyik legnagyobb alakja ma ismeretlen lenne. A kéziratok sorsa azonban ettől kezdve évtizedekig kalandos és vitatott maradt.

Kafka halála után Brod Csehszlovákiában őrizte az iratokat, ám 1939-ben, a náci megszállás elől menekülve magával vitte őket Palesztinába. A kéziratokkal együtt szállt fel a hajóra, és ezzel megmentette a modern európai irodalom egyik legfontosabb hagyatékát a pusztulástól. Jeruzsálemben Brod tovább dolgozott az anyagon, és kiadta Kafka befejezetlen regényeit, köztük A per és A kastély című műveket. 1968-ban bekövetkezett haláláig azonban nem tudta eldönteni, ki legyen a kéziratok végleges őrzője. Végül titkárnőjére, Esther Hofféra hagyta az anyagot, azzal az utasítással, hogy azt a Jeruzsálemi Héber Egyetem könyvtárának, a Tel Aviv-i városi könyvtárnak vagy egy másik közgyűjteménynek adja át. Hoffe azonban soha nem hozta meg ezt a döntést, és életében egyes darabokat eladott, köztük A per eredeti kéziratát kétmillió dollárért.

Hoffe 2007-ben bekövetkezett halála után két lánya örökölte a maradék anyagot, amelyet izraeli és svájci banktrezorokban őriztek. A család évtizedekig ellenállt annak, hogy a kéziratokat közgyűjteménynek adják át, és a dokumentumok nagy része így évtizedekig elérhetetlen maradt a kutatók számára. 2009-ben Izrael állam pert indított az örökösök ellen, és 2016-ban az izraeli legfelsőbb bíróság végül úgy döntött, hogy a teljes hagyaték a Jeruzsálemi Nemzeti Könyvtár tulajdonába kerül. A bíróság indoklása szerint Brod azért mentette meg az iratokat, hogy egy megfelelő irodalmi és kulturális intézményben találjanak otthonra, nem pedig azért, hogy magáncélra használják fel. A döntés ellenére a svájci trezorokban lévő anyagokat csak 2019-ben sikerült Jeruzsálembe szállítani, miután egy zürichi bíróság elrendelte a széfek kinyitását.

Kafka halálának századik évfordulója, 2024 alkalmat adott arra, hogy a világ három legnagyobb kafka-gyűjteménye közös kiállítássorozatot rendezzen. A Bodleian Library Oxfordban, a Morgan Library New Yorkban és a Német Irodalmi Archívum Marbachban egyszerre nyitottak tárlatot, amelyeken olyan kincseket állítottak ki, amelyeket korábban soha nem láthatott a nyilvánosság. A bemutatott tárgyak között szerepelt Az átváltozás eredeti kézirata, Kafka héber nyelvtanuló füzete, valamint az a híres levél, amelyben az író arra kérte Brodot, égessék el az összes kéziratot. A kiállítások rávilágítottak arra, hogy Kafka munkássága ma is élő és folyamatosan újraértelmezett örökség, amelyet a különböző országok és kultúrák másként olvasnak. A prágai származású, németül író, zsidó származású szerző identitása körül máig tartanak a viták, és ezek a viták a kéziratok tulajdonjogára is kiterjednek.

Bruno Schulz esete más természetű, ám hasonlóan drámai. A lengyel-ukrán határvidéken, az egykori Galíciában született író és grafikus 1942 novemberében halt meg, amikor egy Gestapo-tiszt lelőtte a drohobicsi utcán. Schulz a háború alatt egy náci tiszt, Felix Landau szolgálatában állt, és freskókat festett a villa falaira cserébe az élelemért és a védelemért. A halála előtti hónapokban egy új regényen dolgozott, amelyet A Messiás címmel tervezett megjelentetni. A mű kézirata azonban a háború zűrzavarában eltűnt, és azóta sem került elő. Schulz barátai elmondása szerint az író körülbelül száz oldalnyi jegyzetet készített a regényhez, ám ezek is nyomtalanul eltűntek. A Messiás sorsa máig az egyik legnagyobb rejtély a 20. századi irodalomban.

Schulz életművének megőrzése további csapásokat szenvedett el. 2001-ben egy német filmes, Benjamin Geissler felfedezte azokat a freskókat, amelyeket Schulz a náci villa falaira festett. A művek évtizedekig rétegek festék alatt rejtőztek, és felfedezésük szenzációsnak számított. A freskók sorsa azonban nemzetközi vitát robbantott ki. A Yad Vashem, a jeruzsálemi Holokauszt Múzeum képviselői 2003-ban titokban eltávolították a falakról a festmények töredékeit, és Izraelbe szállították. Az akciót sokan kulturális rablásnak minősítették, Ukrajna pedig követelte a művek visszaadását. A vita rávilágított arra, hogy a háborúban elpusztult szerzők öröksége körül ma is éles ellentétek húzódnak: kié a mű, ha a szerzőt megölték, és a művet egy másik ország területén találták meg? A freskók jelenleg a Yad Vashem gyűjteményében láthatók, miközben a jogi vita máig nem zárult le teljesen.

Schulz irodalmi hagyatékának megmaradt része rendkívül csekély. Két elbeszéléskötete, a Faház és a Szanatórium az órajelző alatt jelent meg életében, valamint néhány kritikai írása és levele. A háború alatt küldött, folyóiratokban megjelentetni szánt újabb elbeszélései szintén eltűntek. 2024 májusától azonban egy kivétel állandó kiállításon látható a varsói Palace of the Commonwealth-ban. A Második ősz című elbeszélés kézirata az egyetlen fennmaradt irodalmi kézirat Schulztól, amelyet eddig ismertek. A dokumentum megőrzése és kiállítása különösen fontos, mert lehetővé teszi, hogy a kutatók közvetlenül tanulmányozzák az író kézírását, javításait és munkamódszerét. A kézirat bemutatása egyben emlékeztet arra, hogy a háború és a totalitárius rendszerek hány írói hangot hallgattattak el örökre.

A 20. század eltűnt kéziratainak sorsa rávilágít arra, hogy az irodalmi örökség védelme archiválási, politikai és erkölcsi kérdés egyaránt. Kafka iratai évtizedekig zárt széfekben porosodtak, Schulz freskóit titkos akcióval szállították el, és A Messiás kézirata valószínűleg örökre megsemmisült. Ezek a veszteségek a szerzők személyes tragédiái és az egész emberiség kulturális kárai egyaránt. A kéziratok fizikai törékenysége és a történelmi katasztrófák pusztítása ellenére néhány darab túlélte a háborúkat, forradalmakat és jogi csatárokat. A kutatók és az archiváriusok munkája révén ezek az írások ma már hozzáférhetők, és lehetővé teszik, hogy a jövő generációi is megismerjék azokat a gondolatokat, amelyeket a szerzők egykor papírra vetettek.