Süsü ötvenévesen újra meghódítja egész Debrecent

A debreceni Galiba Gyermekfesztivál idei kiadása ritka találkozási pontot teremt irodalom, televíziós emlékezet, bábszínház és városi közösségi ünnep között. Az augusztus 18. és 23. között zajló rendezvény középpontjába Csukás István születésének 90. évfordulója és Süsü fél évszázados története került. A választás azért különösen találó, mert Csukás életművének jelentős része eleve arra épült, hogy az irodalmi szöveg kilépjen a könyvből: rádióban, televízióban, bábszínpadon, filmen, lemezen és később digitális felületeken is új közönséget találjon. Debrecen most ugyanezt a mozgást viszi tovább, amikor a mesehősök a város terein, kézműves foglalkozásokon, színpadi produkciókban és a gyermekek saját virágkocsijain jelennek meg.

A fesztivál leglátványosabb eseménye szerdán volt. A Galiba Gyerekkarneválon óvodások, bölcsődések, iskolások, tánccsoportok és civil közösségek vonultak végig Debrecen belvárosán saját készítésű kiskocsikkal és jelmezekben. A szervezők húsz kocsit és több tánccsoportot várnak, a menet az Emlékkertből indult, majd a belvároson keresztül a Dósa nádor térre érkezett. A kompozíciókon Süsü alakja is feltűnt, a kiskocsikat pedig a felvonulás után több helyszínen is meg lehetett nézni. Idén először közönségszavazást is rendeztek, vagyis a gyerekek által létrehozott tárgyak a karneváli látvány részei mellett versenymunkákká is váltak.

A Galiba az elmúlt években tudatosan vált önálló gyermekfesztivállá a Debreceni Virágkarnevál keretén belül. A 2026-os program hat napon át több helyszínen fut, a Nagyerdei Kultúrpark mellett a Régi Városháza udvara és a Dósa nádor tér is bekapcsolódik. A karneváli hét mintegy 350 eseményéből 91-et kifejezetten a legkisebbeknek szánnak. Ringató-foglalkozások, bábelőadások, élő népmese, kézműves műhelyek, koncertek, táncházak, cirkuszi elemek és interaktív játékok sorakoznak egymás mellett. A szervezők ezzel azt a kulturális modellt követik, amelyben a gyerek nem passzív néző, hanem alkotó és résztvevő.

Csukás István életműve különösen alkalmas erre. A Kossuth-díjas, kétszeres József Attila-díjas író, a Nemzet Művésze 1936. április 2-án született Kisújszálláson, és 2020-ban hunyt el. Költőként indult, gyermek- és ifjúsági szerzőként azonban olyan figurákat hozott létre, amelyek több generáció közös kulturális emlékezetének részévé váltak. Pom Pom, Gombóc Artúr, Mirr-Murr, a Nagy Ho-ho-ho-horgász, Oriza-Triznyák, Ugrifüles és Süsü azért tudott tartósan fennmaradni, mert a történetekben a nyelvi humor és a könnyen felismerhető karakterek mögött következetes erkölcsi világ működik. A gyengébbnek látszó szereplő sokszor találékonyabb, a különc gyakran emberségesebb, a kívülálló pedig képes közösséget teremteni maga körül.

Süsü ennek az életműnek talán a legtisztábban felismerhető alakja. A sárkány a hagyományos mesék szabályai szerint félelmetes lény volna, Csukás azonban éppen ebből a várakozásból épített humort és érzelmet. Az egyfejű hős békés, együttérző, szereti a virágokat és a pillangókat, és azért kerül bajba, mert nem hajlandó úgy viselkedni, ahogy a sárkányoktól elvárnák. A figura alaphelyzete ezért ma is könnyen érthető: a környezet a külső jegyek alapján ítél, a történet pedig újra és újra bebizonyítja, hogy a félelmetesnek gondolt idegen valójában a közösség egyik legsegítőkészebb tagja.

A televíziós sorozat előkészítése az 1970-es évek közepén indult, a Magyar Televízió 1977 karácsonyán mutatta be az első epizódot. A történetet Csukás István írta, Szabó Attila rendezte, Lévai Sándor bábjai és díszletei pedig olyan vizuális világot teremtettek, amely máig könnyen azonosítható. A főszereplő hangját Bodrogi Gyula adta, mozgását Kemény Henrik és Pehartz Imre segítette. A további epizódok 1984-ig készültek el, és a sorozat sikeréhez a színészi hangok, a zene, a bábtechnika és a játékos nyelv egyaránt hozzájárult. A karakter ma már jóval szélesebb kulturális jelenség, mint az eredeti tévéműsor: színpadi feldolgozások, könyvkiadások, játékok és közösségi események tartják forgalomban.

A fél évszázados évforduló megfogalmazása ezért inkább a figura megszületésének és gyártási történetének korszakára utal, mint egyetlen pontos premiernapra. A televíziós változat készítése 1976-ban már zajlott, az első országos tévébemutató 1977 végén történt. A debreceni fesztivál ennek az öt évtizedes kulturális jelenlétnek állít emléket. A hangsúly nem filológiai dátumvitán van, hanem azon, hogy a mesehős egy mai óvodás számára is működőképes maradt úgy, hogy szülei és nagyszülei is saját gyerekkori emlékként ismerik.

Ez a generációk közötti folytonosság a gyermekirodalom egyik legnagyobb értéke és egyben legnehezebb kérdése. A gyerekkultúra kínálata ma sokkal nagyobb, mint a hetvenes vagy nyolcvanas években. A magyar figurák globális animációs márkákkal, streamingplatformokkal, videojátékokkal és rövid videós tartalmakkal versenyeznek a figyelemért. Egy régi mesehős fennmaradásához már kevés az, hogy a felnőttek nosztalgiával emlékezzenek rá. A karakternek újra és újra találkoznia kell a gyerekekkel olyan formában, amely számukra természetes. A Galiba éppen ezért érdekes: a képernyőről ismert figurát fizikai térbe viszi, ahol hozzá lehet kapcsolni alkotást, mozgást, közös játékot és közösségi rítust.

A debreceni rendezvény kultúrpolitikai szempontból is figyelmet érdemel. A gyermekeknek szóló kultúra támogatása gyakran kevésbé látványos terület, mint egy nagy színházi bemutató vagy reprezentatív kiállítás, pedig hosszabb távon ezen múlik, kialakul-e kapcsolat a következő generáció és a hazai kulturális örökség között. A Galiba modellje több intézményt és műfajt kapcsol össze: önkormányzati rendezvényszervezést, bábszínházat, néptáncot, zenei nevelést, kézművességet és irodalmi emlékezetet. Az eredmény akkor működik jól, ha az évforduló nem válik ünnepi plakátfelirattá, hanem tartalom jelenik meg mögötte.

Csukás esetében erre különösen sok lehetőség kínálkozik, mert az életmű nem szorul rá mesterséges aktualizálásra. A Digitális Irodalmi Akadémia ma is hozzáférhetővé teszi műveinek jelentős részét, a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi és feldolgozza az életműhöz kapcsolódó anyagokat, a közmédia pedig 2024 óta Csukás Meserádió néven működtet gyermekeknek szóló online csatornát. A történetek tehát könyvben, digitális szövegként, hangban és képen egyaránt jelen vannak. Ez ritka adottság egy magyar gyermekirodalmi szerző esetében, és egyben lehetőség arra, hogy az emlékév ne kizárólag visszatekintés legyen.

A gyermekirodalmi kánon fennmaradásában az adaptáció mindig döntő szerepet játszott. Süsü esetében a televízió tette országosan ismertté a történetet, Pom Pom figuráit Sajdik Ferenc rajzai rögzítették a vizuális emlékezetben, más Csukás-művek színházi és filmes változatok révén jutottak el széles közönséghez. A mai feladat ugyanennek a folyamatnak a folytatása: meg kell találni azokat a platformokat, amelyeken a régi történet új médiahasználati szokások között is életképes. Ebben a tekintetben egy városi fesztivál éppen olyan fontos lehet, mint egy új kiadás vagy digitális szolgáltatás.

A Galiba idén innovációs programokat is kínál: a támogatók bevonásával a robotika megjelenik a legkisebbeknek szóló foglalkozások között. Ez első látásra távol áll Süsü mesevilágától, valójában jól mutatja, milyen irányban változik a családi fesztiválok funkciója. A hagyomány és a technológia ugyanabban a programban kap helyet, és a szervezők nem választják el élesen a kulturális örökséget a jelen gyermekeinek érdeklődésétől. A kihívás az, hogy az egyes programelemek valóban kapcsolódjanak egymáshoz, és ne puszta kínálati zsúfoltság jöjjön létre.

A mai gyerekkarnevál ebből a szempontból a fesztivál legsokatmondóbb része. A kocsikat nem professzionális díszletépítők készítik kész látványtermékként a gyerekek számára, hanem intézmények, közösségek és maguk a résztvevők alakítják őket. A virágkocsi kicsinyített változata egyszerre kézműves tárgy, közösségi munka és előadás kelléke. Amikor Süsü felkerül egy ilyen kompozícióra, egy ismert kulturális ikon helyi, saját készítésű változatban születik meg. A gyerek így nem kész márkát fogyaszt, hanem értelmezi és újraalkotja a figurát.

Csukás István kilencvenedik születési évfordulója sokféle megemlékezést hozott 2026-ban, a debreceni program azonban éppen azért érdekes, mert nem a hagyományos koszorúzás vagy konferencia nyelvén beszél. A szerző legfontosabb közönségét, a gyerekeket helyezi a középpontba, és azt a derűt használja emlékezési formaként, amely Csukás műveinek egyik legfontosabb tulajdonsága volt. A fesztiválon Süsü nem vitrintárgy és nem múltidéző televíziós relikvia, hanem egy felvonulás résztvevője.

Ez a különbség dönti el, hogy egy emlékév mennyire tud élővé válni. Ha a cél pusztán az évszámok felidézése, az ünneplés gyorsan lezárul. Ha viszont egy életmű új közösségi használatot kap, az évforduló hosszabb folyamat kezdete lehet. Debrecenben ezekben a napokban pontosan ez történik: a kilencven éve született író és az öt évtizede velünk élő egyfejű sárkány egy olyan nemzedékkel találkozik, amelynek már nincs személyes emléke az eredeti tévébemutatóról. Ha a történet nekik is működik, Süsü következő ötven éve is elkezdődhet.