Független westernben újjáéled magyar betyárvilág

Az utolsó betyár forgatása augusztus végén kezdődött el, és szeptember elején folytatódik Csákberényben, illetve Göböljáráson. Csuja László filmje első látásra műfaji különlegesség: a 19. század végén játszódó lírai western egy idősödő haramia és fiatal segítője menekülését követi. A produkció kulturális jelentőségét azonban legalább ennyire meghatározza az a körülmény, hogy független finanszírozásban készül, miközben a rendező tudatosan nyúl a betyárhagyományhoz, amely a magyar filmben és politikai emlékezetben régóta terhelt, újra és újra átértelmezett motívum.

A történet középpontjában Angyal János áll, akit Kulka János alakít. A börtönből megszökött öreg betyár fiatal társával, Miskával a csendőrök elől menekül a tenger felé. A fiú legendaként tekint rá, az út során azonban fokozatosan szembesül azzal, hogy a népi hős képe és a valóságos ember között nagy a távolság. A film így eleve két hagyományt ütköztet: a romantikus betyárképet és a western öregedő antihősének alakját. Csuja korábban elmondta, hogy az elégikus, lassú westernekhez vonzódik, amelyekben a hős már túl van ereje teljén, és az út inkább számvetés, mint diadalmenet.

A rendező számára a népi kultúra használata személyes és politikai kérdés is. Filmhu-interjújában arról beszélt, hogy családja révén szorosan kapcsolódik ehhez a világhoz, és azt keresi, miként lehet 2026-ban érvényesen megszólaltatni. Külön hangsúlyozta, hogy a hagyományt nem szeretné egyetlen politikai oldal kizárólagos terepének tekinteni, és elutasítja a giccses, skanzenszerű megközelítést. Ez a rendezői állítás a készülő filmet a kortárs kultúrpolitikai vitákhoz is köti, hiszen az elmúlt években a népi örökség, a nemzeti mitológia és a történelmi hőstípusok ismét erősen jelen vannak az állami kulturális reprezentációban.

A betyár alakja különösen alkalmas erre a vitára. A 19. század óta egyszerre jelenik meg bűnözőként, szegénylegényként, társadalmi lázadóként és romantikus szabadsághősként. A népköltészet és a ponyvairodalom sokszor olyan igazságosztó figurát teremtett belőle, aki a hatalommal szemben áll, a valós történeti betyárvilág azonban jóval kegyetlenebb és hétköznapibb volt. A magyar film már korán felismerte ezt az ellentmondást, később pedig Jancsó Miklós és Szomjas György tette a pusztai tájat, a fegyveres férfiközösségeket és a hatalmi viszonyokat saját filmes nyelvének részévé.

Csuja László kifejezetten Szomjas György Talpuk alatt fütyül a szél és Rosszemberek című filmjeire, valamint Jancsó örökségére hivatkozik. Ez fontos irányjelző. A magyar eastern hagyománya nem az amerikai vadnyugat díszleteinek másolásából született, hanem abból a felismerésből, hogy a puszta, a betyár, a csendőr és a modernizálódó államhatalom konfliktusa saját történelmi anyagból is létrehozhatja a western alaphelyzetét. A hetvenes években ez egyszerre volt műfaji játék és történelmi önvizsgálat. Az új film azt próbálja megmutatni, hogy ez a forma fél évszázaddal később is működőképes lehet.

Az utolsó betyár ebből a szempontból generációs filmnek is ígérkezik. A fiatal Miska egy kész legendát kap örökül, majd útközben kénytelen felülvizsgálni. Ez a szerkezet alkalmas arra, hogy a film a kulturális örökség átadásáról is beszéljen: mit kezd egy fiatalabb nemzedék azokkal a hősökkel, akiket az előző generációk emeltek piedesztálra, és mi történik, amikor a mítosz mögött láthatóvá válik az emberi gyengeség, az erőszak vagy a morális bizonytalanság.

A produkció másik figyelemre méltó vonása a finanszírozása. A Filmhu közlése szerint a film független forrásokból, több támogató és szakmai partner összefogásával készül. Vezető producerei Szijártó Anna, Pataki Ági és Kovács Gábor. A magyar játékfilmgyártásban ez önmagában fontos fejlemény, mert a nagy költségvetésű történelmi és közönségfilmek finanszírozásában az elmúlt években meghatározó volt az állami támogatási rendszer. Egy kosztümös, lovas, külső helyszíneken forgó film eleve költséges vállalkozás, így a független modell szervezési és gazdasági próbája is lesz a produkciónak.

A függetlenség természetesen nem jelent intézményeken kívüli magányt. A filmgyártás nagy létszámú szakmai együttműködés, amelyhez helyszínek, technikai szolgáltatók, jelmezek, díszletek, utómunka és forgalmazás szükséges. Az utolsó betyár stábja tapasztalt alkotókból áll: a forgatókönyvet Csuja Zabezsinszkij Évával írta, az operatőr Kis Márton, a látványtervező Tyekvicska Virág, a jelmeztervező Szlávik Juli, a vágó Csabai Attila. A szereplőgárdában Kulka mellett Mundruczó Mihály, Téglás István, Ladányi Andrea, Derzsi János, Monori Lili, Koltai Róbert, Schell Judit, Waskovics Andrea és Gyabronka József is szerepel.

Kulka János jelenléte külön súlyt ad a filmnek. A színész a 2016-os sztrók után afáziával él, és az utóbbi években jóval kevesebb filmes munkát vállalt. A produkciót részben az ő teherbírásához igazították, miközben a szerep karaktere és a színész jelenlegi eszköztára egymásra is felelhet. Csuja korábban arról beszélt, hogy Kulka alakításában az idős, fogyó erejű betyár figurája és a színész személyes tapasztalata között különleges kapcsolat jöhet létre. Ez érzékeny rendezői feladat: a film akkor lehet hiteles, ha nem használja látványosságként a színész állapotát, hanem szereppé formálja mindazt, amit jelenléte hordoz.

A forgatási helyszínek kiválasztása is a műfaji átértelmezést szolgálja. Csákberény és Göböljárás környéke olyan tájakat kínál, amelyek egyszerre ismerősek és filmszerűen idegenek. A western egyik alapvető szereplője maga a táj: a nyitott tér, az út, a horizont és a civilizáció határának érzete. A magyar puszta és a dunántúli kopár vidék korábban is képes volt ezt a funkciót betölteni, miközben saját történeti jelentése megmaradt.

A film 1883 körüli világa történetileg is átmeneti korszak. A klasszikus betyárvilág ekkorra már visszaszorulóban volt, a modern közigazgatás és csendőrség egyre hatékonyabban ellenőrizte a vidéket. A romantikus szabad ember figurája így eleve egy eltűnő korszak maradványa. Ez jól illeszkedik az öregedő westernhős motívumához: Angyal János nem egy új világ meghódítója, hanem olyan ember, akinek életformája előtt bezárul a tér.

A magyar film történetében a műfaji kísérletek rendszerint akkor működtek jól, amikor nem külföldi mintát másoltak, hanem helyi történeti tapasztalatot fordítottak át ismert filmes formába. A western erre különösen alkalmas, mert alapkonfliktusai - törvény és törvényen kívüliség, közösség és magány, modernizáció és eltűnő életforma - a magyar 19. században is jelen voltak. A készülő film tétje ezért részben az, hogy a betyár alakját ki tudja-e szabadítani a folklórdekoráció és a politikai kisajátítás közül.

Az utolsó betyár várhatóan 2027-ben kerül a mozikba, így a mostani forgatás híre hosszabb távú kulturális folyamat kezdete. A produkció egyszerre teszteli a független játékfilm-finanszírozás lehetőségeit, egy nagy színész különleges visszatérését és a népi kultúra kortárs filmes használatát. Ha a rendezői elképzelés működik, a betyár ismét olyan figura lehet a vásznon, amelyen keresztül a jelen saját viszonyát vizsgálja szabadsághoz, erőszakhoz, hagyományhoz és hatalomhoz.