Róth Miksa háza megújulva kezdi új múzeumi évadát
Három hónapos nyári munka után friss restaurálásokkal, átalakított terekkel és hosszabb nyitvatartással fogad ismét látogatókat az erzsébetvárosi lakásmúzeum. A változás azt is jelzi, miként lehet egy alkotói hagyatékból élő közösségi intézményt építeni.
A Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény szeptember első hétvégéjén három hónapos zárvatartás után kezdi meg új évadát. A Nefelejcs utcai intézmény június 21-től szeptember 4-ig tartó felújítása után megújult terekkel, frissen restaurált tárgyakkal és kibővített nyitvatartással fogadja a közönséget. Az újranyitás jó alkalmat ad arra is, hogy láthatóvá váljon egy kisebb budapesti múzeum működésének átalakulása: miként lesz egy világhírű iparművész egykori otthonából olyan intézmény, amely egyszerre őriz művészeti hagyatékot, lakástörténetet, városi emlékezetet és közösségi programokat.
A múzeum helyzete különleges. Róth Miksa 1910-ben vásárolta meg a Nefelejcs utca 26. alatti épületet, majd családja és műhelye beköltözése előtt átalakíttatta. Az utcai épületrész emeletén Róth, felesége, Walla Jozefin és három gyermekük lakott, a telek hátsó részén pedig a műhely működött. A hely tehát eredetileg sem kizárólag lakóház volt: az alkotói munka és a családi élet ugyanazon az udvaron zajlott. Ez a kettősség ma is meghatározza az emlékház karakterét.
Róth Miksa a magyar historizmus és szecesszió egyik legfontosabb üvegfestője és mozaikművésze volt. Munkái olyan épületekben maradtak fenn, mint az Országház, a Zeneakadémia vagy a Gresham-palota, de külföldi megrendeléseket is teljesített. Műhelye a századforduló nagy építészeti konjunktúrájának része volt: az üvegablak és a mozaik ebben az időszakban az összművészeti építészet fontos elemeként jelent meg, az építész, a festő, a szobrász és az iparművész együttműködése pedig meghatározta a reprezentatív középületek és polgári paloták arculatát.
A Nefelejcs utcai gyűjtemény azért értékes, mert ezt a munkásságot nem választja el a mindennapi élettől. A lakásmúzeum a Róth család egykori szobáit, bútorait és tárgyi környezetét őrzi, az iparművészeti kiállítás pedig üvegfestményeken, mozaikokon, terveken és műhelyemlékeken keresztül mutatja meg az alkotói folyamatot. Egy hagyományos művészeti múzeumban a kész remekmű kerül a középpontba; itt az is érzékelhető, milyen társadalmi és családi közeg vette körül az alkotót.
Az intézmény története maga is a magyar múzeumügy egyik jellegzetes örökségtörténete. Róth 1944-ben halt meg, családjának néhány tagja később is az épületben élt. A rendszerváltás előtt a gyermekei Erzsébetvárosnak ajánlották fel apjuk hagyatékát azzal a céllal, hogy egykori otthonukban emlékmúzeum jöhessen létre. Ez a családi gesztus biztosította, hogy a gyűjtemény jelentős része eredeti környezetéhez kötődve maradjon fenn.
Az ilyen emlékházaknak ma különösen nehéz feladatuk van. A történeti enteriőr önmagában könnyen megmerevedhet, a látogató pedig néhány szoba megtekintése után úgy érezheti, hogy egy lezárt múltba pillantott be. A Róth-múzeum az utóbbi években tudatosan próbál kilépni ebből a modellből. Évente száznál több programot szervez, a hagyományos tárlatvezetések mellett épülettörténeti sétákat, alkotóműhelyeket, családi programokat, kortárs designhoz kapcsolódó eseményeket és mentális egészséggel foglalkozó foglalkozásokat is kínál.
A mostani évadnyitás ezt az irányt erősíti. A szeptember 5–6-i hétvégén kilenc vezetett programot és két alkotóműhelyt hirdettek meg, a kiállítások pedig mindkét napon díjmentesen látogathatók. A vezetett programok jelentős része már a nyitás előtt betelt, ami egy kis intézmény esetében sokatmondó visszajelzés a közönség érdeklődéséről. Az egyik séta a megújult tereket mutatja be, egy másik az iparművészeti kulisszatitkokra összpontosít, külön program foglalkozik az épület történetével és az 1900 körüli designnal.
A nyári munka egyik kézzelfogható eredménye a restaurált tárgyak visszatérése. Egy emlékházban a restaurálás sajátos kihívás, mert a tárgy nem önálló múzeumi objektumként él, hanem egy enteriőr része. Egy bútor, lámpa, textil vagy üvegtárgy helyreállításakor ezért az eredeti használati környezetet is figyelembe kell venni. A látogató számára a restaurálás eredménye sokszor kevésbé látványos, mint egy nagy festmény megtisztítása, de az összhatás szempontjából döntő.
Az újranyitással a nyitvatartás is változik. Szeptember 5-től csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között látogatható az intézmény, kedden és szerdán 10 és 14 óra között. A korábbi rendhez képest ez több hosszabb látogatási napot jelent. Egy kerületi fenntartású múzeumnál a nyitvatartás bővítése kultúrpolitikai kérdés is: a hozzáférés nem kizárólag a jegyárakon múlik, hanem azon is, hogy a dolgozó, iskolába járó vagy turistaként érkező közönség mikor tud belépni.
A múzeum működésének másik érdekes eleme az ingyenesség és a helyi kötődés. Az erzsébetvárosi lakosok lakcímkártyával díjmentesen látogathatják a gyűjteményt, és több ünnepnapon is ingyenes a belépés. Ez a modell azt az elképzelést erősíti, hogy a kerület kulturális intézménye a helyi közösség saját örökségének része. A Nefelejcs utca ráadásul a történeti pesti „Csikágó” városszövetében található, ezért az emlékház programjai egyre gyakrabban kapcsolják össze Róth történetét a környék társadalom- és építészettörténetével.
A helyi beágyazottság azért is fontos, mert Róth munkásságának nagy része eredeti helyén, Budapest épületeiben látható. Egy róla szóló múzeum így óhatatlanul kilép saját falai közül. A látogató a Zeneakadémia, a Gresham-palota vagy más épületek üvegablakait már más szemmel nézi, ha előtte megismerte az anyagokat, technikákat és műhelyfolyamatokat. A múzeum ebből a szempontból egy nagyobb, városi gyűjtemény értelmezőközpontjaként is működhet.
A RÓTH160 kamarakiállítás tovább erősíti ezt a szemléletet. Róth Miksa születésének 160. évfordulója köré építve az intézmény nem egyetlen ünnepi eseményre korlátozta az emlékezést, hanem hosszabb programfolyamatot hozott létre. Ez az évfordulós kultúra szerencsésebb formája: a dátum kiindulópont, de a hangsúly a művek újraértelmezésén, kutatásán és közvetítésén van.
A múzeumi shop megújítása első látásra mellékes részletnek tűnhet, pedig a kis intézmények számára egyre fontosabb. A jól tervezett reprodukciók és tárgyak bevételt termelnek, közben a gyűjtemény vizuális világát viszik tovább. Róth esetében a színes üveg, a mozaik és az ornamentika különösen alkalmas erre, ugyanakkor könnyű átlépni a határt az értelmező design és a puszta szuvenír között. A jó múzeumi termék akkor működik, ha az eredeti mű iránt is kíváncsiságot kelt.
Az emlékház jövője szempontjából az akadálymentesítés továbbra is megoldandó kérdés. A történeti épület jelenleg nem akadálymentesített. Ez jól mutatja azt a konfliktust, amellyel számos régi múzeum küzd: a műemléki adottságok és az egyenlő hozzáférés követelményeit egyszerre kellene teljesíteni. A fizikai akadálymentesítés mellett ezért felértékelődnek a digitális tartalmak, a részletes online bemutatók és az olyan programok, amelyek más módon teszik hozzáférhetővé a gyűjteményt.
A felújítás utáni újranyitás tehát jóval több egy szezonkezdésnél. A Róth Miksa Emlékház példája azt mutatja, hogy egy művészeti hagyaték akkor marad eleven, ha az intézmény nem őrzőhelyként tekint önmagára. A restaurált tárgyak, a hosszabb nyitvatartás, a városi séták, a családi műhelyek és a közösségi programok ugyanahhoz a célhoz vezetnek: a századforduló iparművészetét kapcsolatba hozzák a mai városi élettel. A Nefelejcs utcai ház így egyszerre maradhat Róth Miksa otthona és válhat a kortárs Budapest egyik kisléptékű, de aktív kulturális találkozóhelyévé.