Olcsó pénz Szkopjének, drága számla Budapestnek

Magyar Péter miniszterelnök az Eximbank átvilágításáról szóló kormányzati tájékoztatón jelentette be, hogy az előző kabinet ügyletei miatt feljelentés született, és a hatóságoknak kell tisztázniuk a politikai, illetve az esetleges büntetőjogi felelősséget. Az aznap ismertetett konstrukciók között szerepelt az Észak-Macedóniának nyújtott egymilliárd eurós hitel is. A kormányfő közlése szerint a 3,25 százalékos kamatot olyan költségvetési kamatkiegyenlítés tette lehetővé, amely több mint 90 milliárd forintba kerülhet, miközben a teljes visszafizetési kockázatot a magyar állam vállalta. A feljelentés ténye önmagában nem bizonyít bűncselekményt: a nyomozásnak azt kell feltárnia, milyen döntési lánc, szakmai elemzés és esetleges politikai utasítás állt az ügylet mögött.

A csomag két, egyenként 500 millió eurós szerződésből állt össze 2024-ben. Az első megállapodást októberben írták alá 15 éves futamidővel, hároméves türelmi idővel és 3,25 százalékos kamattal. A szkopjei pénzügyminisztérium akkor azt közölte, hogy a forrás költségvetési likviditást, önkormányzati beruházásokat és vállalati hiteleket szolgál. A második, decemberben megkötött félmilliárdos szerződés azonos feltételekkel készült, és abból fizették vissza a 2025 januárjában lejáró észak-macedón eurókötvényt. Gazdasági tartalmát tekintve tehát az egyik rész fejlesztési és általános költségvetési finanszírozás, a másik adósság-refinanszírozás volt.

Észak-Macedónia számára az ajánlat rendkívül kedvezőnek számított. A helyi pénzügyminiszter 2024 őszén azt mondta, hogy az ország a nemzetközi piacon hat százalék körüli kamattal tudott volna hasonló összeget felvenni, így már az első részleten évi mintegy 14 millió eurót takaríthatott meg. Ami Szkopjének megtakarítás, az a magyar oldalon támogatási elemként jelenik meg, ha az Eximbank saját forrásköltsége és a hitelfelvevőtől beszedett kamat között rés keletkezik. Ezt fedezi a költségvetési kamatkiegyenlítés, vagyis a különbséget végső soron a magyar adófizetők állják.

A 90 milliárd forintos teher értelmezésénél két dolgot el kell választani. Ez az összeg a jelenlegi kormány közlése szerint a kedvezményes kamat hosszú időn át jelentkező költsége, nem pedig az egymilliárd eurós tőke már bekövetkezett elvesztése. A mintegy 360 milliárd forintos főösszeg akkor válna közvetlen veszteséggé, ha Észak-Macedónia nem fizetne, és a biztosítékokból sem lehetne behajtani a követelést. Az állami kezesség ettől még valós közpénzügyi kockázat: a bank mérlegében lévő veszélyt átteszi az államra, ezért egy esetleges nemfizetés számlája a magyar költségvetésben jelenne meg.

A 3,25 százalékos kamatot gyakran összevetik azzal, hogy Magyarország maga ennél drágábban jutott hitelhez. Az állítás politikailag erős, pénzügyileg azonban csak azonos deviza, futamidő és kockázati környezet mellett mérhető pontosan. Egy forintban kibocsátott magyar államkötvény kamata nem hasonlítható mechanikusan egy euróban nyújtott államközi hiteléhez. A kamatkiegyenlítés nagysága viszont közvetlenül jelzi, hogy az Eximbank saját költségei és kockázatai alapján veszteség nélkül nem tudta kínálni ezt az árat. Az ártámogatást így az állam finanszírozta, a bank pedig közvetítette.

Különösen érzékennyé teszi az ügyet az Eximbank saját országkockázati besorolása. A bank 2024 végén Észak-Macedóniát az egytől hétig terjedő skálán az ötös kategóriába sorolta, ahol az egyes a legalacsonyabb, a hetes a rendkívül magas kockázatot jelenti. Az ilyen relációk finanszírozása eseti elbírálást igényel. Az ötös osztályzat nem azt jelenti, hogy az ország fizetésképtelensége küszöbön állt, viszont politikai, gazdasági, finanszírozási és fizetési szempontból érdemi kockázatot mutatott. Ilyen helyzetben a szokásos banki logika magasabb kamatot, erősebb biztosítékot vagy szigorúbb felhasználási feltételeket indokolna.

Az Eximbank alapfeladata a magyar vállalkozások exportjának, külföldi piacra lépésének és beruházásainak segítése. Egy külföldi államnak adott, általános költségvetési célú hitel akkor illeszkedik világosan ehhez a küldetéshez, ha magyar szállításokhoz, kivitelezésekhez vagy más, mérhető hazai gazdasági teljesítményhez kapcsolódik. A nyilvánosan ismert észak-macedón szerződésekben ilyen kötöttség nem látszott. A pénz egy része helyi önkormányzatokhoz és vállalkozásokhoz került, másik része egy korábbi eurókötvény kiváltását szolgálta. Ettől az ügylet még szolgálhatott magyar külpolitikai érdeket, de a közvetlen exporthozam nehezebben bizonyítható.

A vizsgálat egyik kulcskérdése ezért az lesz, milyen közérdekű ellenszolgáltatást rögzítettek a szerződésben. Kapott-e elsőbbséget magyar cég a beruházásoknál, született-e ellenőrizhető vállalás kereskedelmi, energetikai vagy infrastrukturális együttműködésre, és készült-e számszerű elemzés arról, hogy a magyar gazdaság nyeresége arányban áll a több mint 90 milliárdos támogatással? Ha ilyen feltételek nincsenek, a hitel inkább két kormány közötti pénzügyi segítségnek látszik, mint klasszikus exportfinanszírozásnak.

Orbán Viktor számára Észak-Macedónia több okból is fontos volt. A leginkább védhető állami érv a migrációs útvonal és a Nyugat-Balkán stabilitása. Az ország Görögország és Szerbia között fekszik, a 2015-ös menekültválság idején a balkáni útvonal egyik kulcsállomása volt. Magyar rendőrök éveken át szolgáltak az észak-macedón déli határnál, az Orbán-kormány pedig azt állította, hogy Szkopje támogatása közvetlenül javítja Magyarország biztonságát. Orbán Viktor a hitelt is olyan befektetésként mutatta be, amely a migráció feltartóztatását és a térség stabilitását segíti.

A második réteg az uniós bővítés politikája. Magyarország következetesen sürgette a nyugat-balkáni államok csatlakozását, és joggal bírálta, hogy Észak-Macedónia csaknem két évtizedes tagjelölti múlt után is újabb kétoldalú akadályokba ütközött. Budapest a bolgár-macedón vita közvetítőjeként, Szkopje európai szószólójaként és a térség gazdasági kapujaként kívánt fellépni. Egy hosszú futamidejű hitel valóban teremthet befolyást, kapcsolatokat és üzleti lehetőségeket. A probléma ott kezdődik, ha e stratégiai célok költségét elrejtik, a feltételeket nem teszik átláthatóvá, és a haszon helyett a párthűség válik a döntő mércévé.

Ez a veszély azért volt kézzelfogható, mert az Orbán-kormány és Észak-Macedónia kapcsolata különösen a jobboldali VMRO-DPMNE hatalmi visszatéréséhez kötődött. Orbán Viktor 2024-ben arról beszélt, hogy a párt testvérpárti kapcsolatot ápol a Fidesszel, Hristijan Mickoszki miniszterelnökkel pedig addigra tizennyolcszor találkozott. A hitelről röviddel azután állapodtak meg, hogy a VMRO-DPMNE visszatért a hatalomba. A politikai időzítés ezért azt a benyomást erősítette, hogy Budapest egy ideológiai szövetségest segített gyors és olcsó forráshoz.

A magyar befolyás korábban a médiában is megjelent. Fidesz-közeli üzletemberekhez köthető társaságok több észak-macedón televízióban és hírportálban szereztek érdekeltséget, a médiahálózat pedig jellemzően a VMRO-DPMNE álláspontját erősítette. Ez a modell ismerős a Nyugat-Balkán más részeiről: pénzügyi, kommunikációs és politikai eszközök egymást támogatva építenek tartós befolyást. Az egymilliárd eurós hitel ebben a környezetben jóval több egy banki terméknél; a korábbi magyar külpolitika regionális hatalmi stratégiájának egyik legnagyobb tétje volt.

A kapcsolat személyes jelképe Nikola Gruevszki volt. A volt macedón miniszterelnök 2006 és 2016 között vezette az országot, majd egy hivatali visszaélés miatt kiszabott kétéves börtönbüntetés végrehajtása előtt, 2018 novemberében megszökött. Érvényes útlevél nélkül jutott át Albánián, Montenegrón és Szerbián. A később nyilvánosságra került adatok szerint magyar diplomaták segítették az útját, Albániában pedig a tiranai magyar nagykövetség egyik járművét is igénybe vette. Budapestre érkezése után rendkívül gyors eljárásban menekültstátuszt kapott.

Az eset azért vált különösen kínossá, mert ugyanaz a kormány biztosított kivételesen gördülékeny menekülési és menedékjogi utat egy elítélt politikai szövetségesnek, amely más menedékkérőkkel szemben szinte teljesen lezárta a magyar rendszert. Orbán Viktor azzal védte Gruevszkit, hogy politikai üldöztetés áldozata lehet. A macedón bírósági döntéseket és a kiadatási kérelmet ezzel szemben a magyar hatóságoknak jogi alapon kellett vizsgálniuk. A budapesti bíróság 2019-ben elutasította a kiadatást, mert a már megadott menekültstátusz védelmet jelentett.

Gruevszki azért tartózkodhat 2026-ban is Magyarországon, mert a kormányváltás önmagában nem szünteti meg a jogállását. A nyilvánosan ismert áprilisi helyzet szerint a korábbi észak-macedón kiadatási kérelem lejárt, az új hatóságok addig nem újították meg, és aktív Interpol-körözés sem állt rendelkezésre. Menekültstátusza felülvizsgálható, ha kiderül, hogy az eredeti döntés alapjai hibásak voltak, de a határozatot bíróság előtt megtámadhatja. A státusz visszavonása sem jelentene automatikus átadást: ahhoz érvényes kiadatási kérelem vagy nemzetközi elfogatóparancs, majd külön magyar eljárás kell.

Ez fontos korlát a Magyar-kormány számára. Egy demokratikus kabinet nem intézheti el politikai utasítással, hogy valakit másnap a határra vigyenek, még akkor sem, ha az előző vezetés döntését súlyosan kifogásolja. Az illetékes menekültügyi szervnek felül kell vizsgálnia a státuszt, a bíróságnak biztosítania kell a jogorvoslatot, Észak-Macedóniának pedig naprakész, a fennálló ítéletekre épülő kérelmet kell benyújtania. Szkopje 2026 tavaszán jelezte, hogy összegyűjti a szükséges iratokat, de az eljárás eredménye és időtartama továbbra is bizonytalan.

A hitelszerződés sorsa hasonlóképpen nem rendezhető egyetlen kormányhatározattal. Magyarország nem vonhatja vissza következmények nélkül a már folyósított összeget, és nem emelheti meg egyoldalúan a kamatot. A kabinet nyilvánosságra hozhatja a döntés-előkészítő iratokat, felülvizsgálhatja az állami kezességet és a céltartalékokat, szigorúbb ellenőrzést kérhet a pénz felhasználásáról, valamint tárgyalhat Szkopjével előtörlesztésről, refinanszírozásról vagy a feltételek módosításáról. Minden ilyen lépést a szerződés és a nemzetközi jog keretei között kell megtenni.

A feljelentés nyomán a hatóságoknak több döntési pontot kell rekonstruálniuk. Ki kezdeményezte az egymilliárd eurós keretet, milyen kockázati prémiumot tartott indokoltnak az Eximbank szakmai apparátusa, ki vállalta át ezt a költségvetésre, és milyen hatástanulmány készült? Miért kapott egy ötös kockázati osztályba sorolt külföldi állam ennyire kedvező, hosszú futamidejű forrást? Milyen utasításokat adott az Eximbankot felügyelő akkori külgazdasági miniszter, Szijjártó Péter, és volt-e lehetősége a bank vezetésének szakmai ellenvéleményt megfogalmazni? Ezekre dokumentumok, jegyzőkönyvek és tanúvallomások adhatnak választ.

Az ügy politikai magva az államérdek és a pártpolitikai szövetség közötti határ. Észak-Macedónia stabilitása, uniós közeledése és együttműködése a migráció kezelésében valódi magyar érdek lehetett. Ebből azonban nem következik, hogy bármilyen áron, nyilvános feltételek és mérhető ellenszolgáltatás nélkül kellett finanszírozni a szkopjei kormányt. A kedvezmény mértéke, a teljes állami kockázatvállalás, az Eximbank saját minősítése és a VMRO-DPMNE-hez fűződő szoros kapcsolat együtt olyan ügyet rajzol ki, amelyben az átvilágítás és a büntetőeljárás indokoltsága nehezen vitatható.

Ha Észak-Macedónia rendben törleszt, a magyar költségvetés akkor is viseli a támogatott kamat árát. Ha fizetési probléma keletkezik, a veszteség ennél sokkal nagyobb lehet. A legfontosabb feladat ezért a szerződés teljes nyilvánosságának megteremtése, a kockázat folyamatos ellenőrzése és annak bizonyítása, hogy a magyar állam milyen konkrét előnyt kapott a vállalt teherért. A balkáni stratégia legitim külpolitika lehet; a politikai barátság finanszírozása közpénzből már csak szigorú elszámoltathatóság mellett fogadható el.