Szélforduló: négyezer megawattot ígér a kabinet

A magyar szélenergia történetében ritkán fordult elő olyan gyors irányváltás, mint amelyet a parlament előtt lévő energetikai jogszabálycsomag jelez. A Tisza-kormány az átdolgozott helyreállítási terv vállalásaihoz igazítva országosan megnyitná a lehetőséget a korszerű szélturbinák előtt, legalább huszonöt kiemelt fejlesztési övezetet jelölne ki, és felgyorsítaná az engedélyezést. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter közlése szerint az első pályázati körben az eredetileg vállalt 700 megawatt helyett közel 1000 megawattnyi hálózati csatlakozási lehetőséget hirdetnének meg, 2030-ig pedig 4000 megawatt új kapacitás számára nyitnák meg a rendszert. Ez a jelenlegi magyar szélerőmű-állományhoz képest nagyságrendi ugrás lenne.

A fordulat jelentőségét az adja, hogy Magyarországon 2011 óta nem adtak át új nagy szélerőművet. Az Orbán-kormány 2016-ban olyan telepítési feltételt írt elő, amely beépítésre szánt területen, illetve annak határától számított tizenkét kilométeren belül kizárta a turbinákat. A sűrű magyar településhálózat mellett alig maradt olyan pont az országban, amely megfelelt volna ennek a szabálynak. A rendelet formálisan nem mondta ki a tiltást, a gyakorlatban mégis befagyasztotta az ágazatot. Honvédelmi radarok és katonai repülőterek körül további korlátozások maradtak érvényben, miközben a hálózati csatlakozási lehetőségek kiosztása is elakadt.

A másfél évtizedes szünet alatt az európai szélerőmű-technológia sokat fejlődött. A mai szárazföldi gépek jóval magasabbak, nagyobb lapátokkal dolgoznak, és gyengébb légmozgásból is több villamos energiát képesek előállítani, mint a magyar parkokban működő, jórészt a kétezres években telepített berendezések. Magyarország ezzel párhuzamosan szinte egyetlen időjárásfüggő technológiára, a napenergiára építette zöldáram-termelésének bővítését. A napelemes kapacitás 2025 végére meghaladta a nyolcezer megawattot, miközben a szélenergia körülbelül 330 megawatton maradt. Ez a különbség növelte a déli órákban jelentkező áramfelesleg, az esti visszaesés és a hálózati kiegyenlítés gondját.

Az első enyhítés 2024-ben érkezett, amikor a tizenkét kilométeres korlátot 700 méteres védőtávolság váltotta fel. Később tizenhét könnyített térséget jelöltek ki, főként az északnyugati országrészben, ahol a legkedvezőbb a széljárás és már működnek erőművek. A régi kormányzati terv szerint a beépített teljesítmény 2030-ra nagyjából egy gigawattra nőhetett volna. A szabályok lazítása mégsem indított el azonnali építési hullámot. Hiányzott a kiszámítható kapacitáspályázat, bizonytalan maradt a hálózati fogadóképesség, az engedélyezés pedig több hatóság között oszlott meg. Egy beruházó számára a kedvező földterület önmagában kevés, ha nem tudja, mikor és milyen feltételekkel kapcsolhatja az erőművet az országos rendszerhez.

A mostani csomag ezt a három akadályt próbálja egyszerre elmozdítani. A szélturbinák engedélyezhető legnagyobb magassága az egész országban 199 méter lenne, a lakóterületektől számított legkisebb távolság pedig egységesen 700 méter. Legalább huszonöt kiemelt szárazföldi szélenergia-fejlesztési övezetet kell kijelölni. Ezekben nem kellene másutt kompenzációs mezőgazdasági, erdő- vagy zöldterületet biztosítani, a környezetvédelmi és építési engedélyeket pedig összevont eljárásban, legfeljebb ötven nap alatt kellene kiadni. A határidőt elmulasztó hatóságokra pénzügyi szankciót is kiszabhatnának. A jogszabály lehetővé tenné, hogy ugyanazon hálózati pont közelében nap- és szélerőmű működjön, ami mérsékelheti a csatlakozás költségét és javíthatja a vezetékek kihasználását.

Az ötvennapos engedélyezés azonban könnyen félreérthető. Ez a hatósági ügyintézés felső határa lenne a kiemelt övezetekben, nem a beruházás teljes időigénye. A fejlesztőnek területet kell szereznie vagy hosszú távra bérelnie, szélméréseket és környezeti vizsgálatokat kell végeznie, meg kell állapodnia az önkormányzattal, finanszírozást kell találnia, majd turbinát, darut és hálózati berendezést kell rendelnie. A nagyméretű lapátok és toronyelemek szállításához sok helyen utakat, hidakat vagy kanyarokat kell átépíteni. A korábbi kormányzati menetrend az első új parkok kereskedelmi indulását 2029-re tette, és a jelenlegi gyorsítás mellett is ez tűnik reális nagyságrendnek. A 2026-os pályázat tehát elsősorban beruházási jogot és hálózati helyet oszt ki, nem azonnal termelő erőműveket.

A beruházói érdeklődés mindenesetre erős. A kormány azért emelte közel 1000 megawattra az első kör tervezett keretét, mert az előzetes igények jóval meghaladták az uniós vállalásban szereplő 700 megawattot. A MEKH feladata, hogy augusztus közepéig műszaki és hálózati elemzést készítsen, majd nyilvános feltételekkel írja ki a csatlakozási pályázatot. A pályázatnál döntő lesz, milyen biztosítékokat kérnek a jelentkezőktől. Ha túl alacsony a belépési küszöb, olyan projektek is lefoglalhatják a ritka csatlakozási pontokat, amelyek mögött nincs elegendő tőke vagy előkészítés. Ha túl magas a pénzügyi garancia, a piac néhány nagy szereplő kezébe kerülhet. Az előző rendszer egyik tanulsága éppen az, hogy a kiosztott hálózati jogok átláthatatlan felhalmozása évekre elzárhatja az utat a valóban megvalósítható beruházások elől.

Az első, közel 1000 megawattos kör már önmagában háromszorosa a jelenlegi teljes magyar szélerőművi kapacitásnak. A modern, négy-hét megawattos szárazföldi turbinákból hozzávetőleg 150-250 darab elegendő lehet ekkora névleges teljesítményhez, a pontos számot a kiválasztott géptípus, a szélviszony és a parkok elrendezése határozza meg. A 4000 megawattos cél ennél sokkal nagyobb vállalkozás: akár több száz új torony, új alállomások, távvezetékek, szabályozható fogyasztók és tárolók összehangolt építését kívánja meg. A csatlakozási lehetőség ráadásul nem garantálja, hogy minden megawatt meg is épül. A projektek egy része rendszerint engedélyezési, finanszírozási vagy ellátásilánc-problémák miatt kiesik.

A térképen várhatóan továbbra is a Kisalföld és a nyugati határvidék lesz a legvonzóbb, mert ott működik a legtöbb jelenlegi turbina, és a szél energiasűrűsége is kedvező. A korábbi könnyített térségek között ugyanakkor megjelent a dunaújvárosi, a hevesi, a mezőtúri, a miskolci és a törökszentmiklósi járás is. A huszonöt új kiemelt övezet kijelölése így az ország több részét bevonhatja. A papíron alkalmas területek száma azonban gyorsan fogyhat, ha figyelembe veszik a honvédelmi radarokat, a repülésbiztonsági sávokat, a természetvédelmi területeket, a madár- és denevérvonulási útvonalakat, a települési rendezési terveket és a hálózat közelségét. A helyi közösség kifejezett hozzájárulása továbbra is alapvető feltétel marad.

A legnagyobb műszaki kockázatot a hálózat jelenti. A magyar villamosenergia-rendszert eredetileg nagy, folyamatosan termelő erőművekre és kiszámítható fogyasztási irányokra tervezték. Az elmúlt évek napelemes robbanása miatt egyre gyakoribb, hogy napos időben sok az olcsó áram, naplemente után viszont gyorsan más forrásokat kell mozgósítani. A szél termelési profilja részben ellensúlyozhatja ezt: gyakran éjjel, télen, valamint borult és változékony időben ad többet. Ettől még ugyanúgy időjárásfüggő, ezért tartalék erőművek, regionális áramkereskedelem, ipari fogyasztásszabályozás és energiatárolás nélkül nem lehet rá biztonságosan rendszert építeni.

Az átdolgozott helyreállítási terv legalább 2781 megawattnyi új hálózati fogadóképesség kiépítését írja elő, és 6200 megawattnyi nap- és szélerőmű számára vár csatlakozási engedélyt. Ezek a számok azt mutatják, hogy Brüsszel és Budapest sem pusztán új tornyokban gondolkodik. A távvezetékeket, alállomásokat és digitális irányítási rendszereket is fejleszteni kell. Az első szélerőműves pályázatba indokolt esetben tároló kapcsolható, a nap- és szélparkok közös csatlakozása pedig kiegyenlítettebb termelési görbét adhat. A rendszer ettől sem válik korlátlanná. Ha a hálózati munkák késnek, a már felépült erőműveket időnként vissza kell terhelni, ami rontja a beruházások megtérülését és végső soron drágítja a finanszírozást.

A szélenergia mellett szól, hogy működés közben nincs tüzelőanyag-költsége, csökkentheti a gázalapú áramtermelést és az importot, valamint a napenergiától eltérő időszakokban is képes termelni. Az új parkok versenye leszoríthatja a nagykereskedelmi árakat azokban az órákban, amikor erős a légmozgás. Ebből azonban nem következik automatikusan alacsonyabb lakossági tarifa. A fogyasztói árban a hálózat, a kiegyenlítés, a tartalékok, az adók és a támogatási rendszer költsége is megjelenik. A fejlesztések gazdasági értékét ezért az dönti el, mennyi közpénzt kérnek hozzá, milyen áron vállalják a termelést, és mekkora rendszerköltséget okoznak.

A társadalmi vita sem kerülhető meg. A modern turbinák magasabbak, távolabbról láthatók, árnyékhatást és zajt okozhatnak, az építkezés pedig átmenetileg megterheli az utakat. A természetvédelmi vizsgálatoknak parkonként kell feltárniuk a madarakra és denevérekre leselkedő kockázatot. Az önkormányzatok támogatását könnyebb megszerezni, ha a település részesül az adóbevételekből, a földtulajdonosok korrekt bérleti díjat kapnak, és a beruházó helyi út- vagy közösségi fejlesztést is vállal. A gyors engedélyezés akkor tartható fenn politikailag, ha nem válik a lakossági egyeztetés megkerülésének eszközévé.

A mostani fordulat egyben ítélet az előző energiapolitika felett. Az Orbán-kormány éveken át azzal érvelt, hogy Magyarország szélviszonyai korlátozottak, miközben egy olyan távolsági szabályt tartott fenn, amely eleve lehetetlenné tette a korszerű technológia kipróbálását. A tiltás feloldása már az uniós helyreállítási pénzekhez kapcsolódó vállalások részeként kezdődött, a Tisza-kormány pedig ezt jóval nagyobb programmá emelné. A politikai sikerhez azonban kevés a korábbi korlát eltörlése. Átlátható pályázatokra, gyors hálózatépítésre, kiszámítható támogatásra és olyan engedélyezésre lesz szükség, amely a környezeti szempontokat is komolyan veszi.

A négyezer megawattos 2030-as cél rendkívül feszes. A jogi akadályok hónapok alatt lebontathatók, egy nagy energetikai beruházási lánc viszont évek alatt épül ki. A kormány akkor kerülheti el az újabb túlígérést, ha külön közli a kiosztott csatlakozási jogokat, a ténylegesen finanszírozott projekteket, a megkezdett építkezéseket és az üzembe helyezett kapacitást. Magyarország valóban visszahozhatja a szelet az energiamixbe, de az eredményt nem a meghirdetett megawattok, hanem a hálózatra kapcsolt, megbízhatóan termelő erőművek mutatják majd.