Németország feloldja a titkosszolgálatok fékjeit

A lipcsei repülőtér közelében nemrégiben talált robbanóanyaggal felszerelt drón újra megmutatta, mennyire nehéz hagyományos rendészeti eszközökkel kezelni a hibrid hadviselés szürke zónáját. A Leipzig/Halle repülőtér Németország egyik legfontosabb légi teherforgalmi csomópontja, Ukrajna támogatásában és a NATO-logisztikában is szerepet játszik. A német hatóságok egyelőre nem neveztek meg hivatalosan elkövetőt, amerikai hírszerzési értesülések és német biztonsági körökben emlegetett mintázatok azonban orosz kapcsolatra utalnak. Az ügy különösen érzékeny, mert a német belbiztonsági rendszer hosszú ideje arra épül, hogy a hírszerző szervek figyelnek, elemeznek és jeleznek, az erővel járó beavatkozás pedig más hatóságok feladata. Ezt az évtizedeken át követett modellt írná át a szövetségi kormány most elfogadott tervezete.

A kabinet az elmúlt héten hagyta jóvá a hírszerzési jog átfogó reformját. Alexander Dobrindt belügyminiszter szerint az ország biztonsági architektúráját alapjaiban kell korszerűsíteni, mert a fenyegetések jellege megváltozott. A kormány érvelésében visszatérő elem a szabotázs, a kémkedés, a kibertámadás és az idegen államok által irányított rejtett műveletek terjedése. A BND, vagyis a külföldi hírszerzés és a BfV, az alkotmányvédelmi hivatal a jövőben szélesebb körben férhetne hozzá digitális kommunikációhoz, használhatna mesterséges intelligenciát nagy adatmennyiségek elemzésére, és meghatározott feltételek mellett közvetlenül is felléphetne az azonosított támadó infrastruktúrával szemben.

A legnagyobb változást az úgynevezett operatív jogkörök jelentik. A BND jelenlegi alapfeladata az, hogy külföldről származó, Németország kül- és biztonságpolitikája szempontjából fontos információkat gyűjtsön és értékeljen. A reform lehetővé tenné, hogy egyes esetekben a szolgálat már ne álljon meg a megfigyelésnél. Külföldi államhoz köthető kibertámadásnál behatolhatna a támadók informatikai rendszerébe, adatokat másolhatna, törölhetne, illetve működésképtelenné tehetné az alkalmazott eszközöket. A köznyelvben hackbackként emlegetett eljárás lényege, hogy a védekező fél digitális ellencsapással próbálja megszakítani a támadást vagy megnehezíteni annak folytatását.

A tervezet fizikai eszközök manipulálására is lehetőséget adna. A szolgálatok például hatástalaníthatnának egy támadásra előkészített eszközt úgy, hogy közben a megfigyelés folytatható maradjon. A jogszabálytervezet logikája szerint a hírszerzésnek bizonyos helyzetekben képesnek kell lennie arra, hogy még azelőtt semlegesítsen egy veszélyt, mielőtt abból nyílt rendőri vagy katonai ügy lesz. A beavatkozások nem veszélyeztethetik közvetlenül emberek életét vagy testi épségét, és különösen súlyos, idegen hatalomhoz köthető fenyegetés fennállását kell igazolni. A kormány ezt elrettentésként is értelmezi: a külföldi szolgálatoknak számolniuk kellene azzal, hogy Németország felismeri a műveleteiket, és technikai eszközökkel képes visszahatni rájuk.

A BfV esetében a vita még érzékenyebb, mert ez a szerv belföldön működik, vagyis német állampolgárok és Németországban élő emberek alapjogait közvetlenebbül érinthetik az új jogosítványok. A reform egyszerűsítené az online kutatás és a forrásoldali távközlési megfigyelés jogi feltételeit. A hatóságok olyan digitális eszközökhöz is hozzáférhetnének, amelyek segítségével titkosított kommunikációt azelőtt vagy azután lehet megfigyelni, hogy a titkosítás működésbe lépne. Bizonyos feltételek mellett a szolgálatok magánlakásokba is beléphetnének azért, hogy elektronikus eszközöket technikailag előkészítsenek a megfigyelésre. A mesterséges intelligencia alkalmazása ugyancsak központi eleme a reformnak: a szolgálatok nagyméretű adatállományokból kereshetnének összefüggéseket, kapcsolati hálókat és kockázati mintákat.

Ezzel ér össze a biztonságpolitikai szükséglet és az alapjogi vita. A német hírszerzési rendszer egyik történelmi alapelve az úgynevezett Trennungsgebot, a rendőrség és a hírszerző szervek elválasztásának elve. Ennek gyökere az 1949. április 14-i úgynevezett Polizeibrief, amelyben a három nyugati katonai kormányzó hozzájárult egy, az alkotmányellenes tevékenységekről információt gyűjtő szövetségi szerv létrehozásához, de kikötötte, hogy annak nem lehet rendőri hatásköre. A szabály mögött a Gestapo tapasztalata állt: a háború utáni nyugatnémet állam tudatosan kerülte, hogy ugyanaz a szervezet egyszerre rendelkezzen titkos megfigyelési és kényszerítő jogkörökkel.

Az elválasztás azonban soha nem jelentett teljes információs falat. A hírszerző szolgálatok törvényben meghatározott esetekben adatokat adhatnak át a rendőrségnek, és a terrorizmus, a szélsőségesség vagy a kémkedés elleni küzdelemben régóta működnek együtt más biztonsági szervekkel. A német alkotmánybíróság ugyanakkor többször hangsúlyozta, hogy az adatátadás és a különböző megfigyelési jogkörök összeadódása önmagában is súlyos alapjogi beavatkozást jelenthet. Ez azért fontos, mert a hírszerzés már a konkrét bűncselekmény előtti szakaszban is gyűjthet információt, míg a rendőrség kényszerítő eszközeihez általában magasabb, pontosabban meghatározott jogi küszöb tartozik. Ha a hírszerző szerv maga is operatív szereplővé válik, felmerül, hogy a korábban elfogadott alacsonyabb megfigyelési küszöbök továbbra is indokolhatók-e.

A reform támogatói szerint a régi határvonalat a mai fenyegetések részben kiüresítették. Egy állami hátterű kibertámadás néhány perc alatt komoly károkat okozhat, egy drónnal végrehajtott szabotázsakció pedig gyorsabban bontakozhat ki annál, mint ahogy a különböző szervek egymásnak átadják az információt és megszerzik a szükséges engedélyeket. A BND és a BfV régóta jelezte, hogy a német rendszer több ponton lassabb és kötöttebb a szövetséges államok szolgálatainál. A kormány most azt állítja, hogy az új hatáskörök nélkül Berlin egyre inkább más országok hírszerző kapacitásaira szorulna, miközben Oroszországból, Iránból és más állami szereplőktől érkező fenyegetések közvetlenebbé váltak.

A kritikusok szerint éppen a technológiai fejlődés miatt volna szükség erősebb garanciákra. A szövetségi adatvédelmi biztos kifogásolta, hogy a tervezet több ponton csökkenti a beavatkozások jogi küszöbét, miközben a szolgálatok egyre több adatforrást és automatizált elemzőeszközt használhatnak. A Gesellschaft für Freiheitsrechte jogvédő szervezet szerint a tervezet számos része aránytalan alapjogi korlátozást jelenthet, és a hírszerzés „rendőriesítésének” veszélyét hordozza. Különösen érzékeny a mesterséges intelligenciával végzett profilalkotás, mert az elemző rendszer olyan kapcsolatokat vagy kockázati mintákat is előállíthat, amelyeket emberi vizsgálat nélkül nehéz ellenőrizni, miközben az érintettek gyakran azt sem tudják, hogy adataik egy ilyen folyamatba bekerültek.

Az ellenőrzési rendszer átalakítása ezért a reform másik kulcseleme. A kormány az Unabhängiger Kontrollrat, a független ellenőrző tanács szerepét bővítené ki. Ez a testület jelenleg is vizsgálja a BND egyes különösen érzékeny megfigyelési műveleteit, a jövőben pedig a BND és a BfV sok új, alapjogokat érintő intézkedésének központi kontrollszerve lenne. A tanács tapasztalt bírákból álló szövetségi hatóság, tagjait parlamenti ellenőrző testület választja. A legtöbb súlyos beavatkozás előtt előzetes jóváhagyásra lenne szükség. Sürgős esetben a szolgálatok engedély nélkül is léphetnének, de az intézkedést rövid határidőn belül utólag felül kellene vizsgálni.

A kormány ezt a kontroll megerősítésének nevezi, a bírálók viszont arra figyelmeztetnek, hogy a hatáskörök bővülése gyorsabb lehet az ellenőrző intézmények kapacitásának növekedésénél. Az adatvédelmi biztos egyik kifogása éppen az, hogy az adatvédelmi felügyelet egy része átkerülne a független tanácshoz, amelynek megfelelő technikai szakértelemre és létszámra van szüksége ahhoz, hogy a bonyolult digitális műveleteket érdemben ellenőrizhesse. A jogállami vita középpontjába ezzel az is bekerül, hogy minden új szolgálati eszközhöz létrejön-e egy vele arányos, valóban működő kontroll.

A lipcsei incidens politikailag erős érv lett a reform mellett, még ha a törvénytervezet jóval korábban készült is. A repülőtér mellett talált robbanóanyaggal felszerelt drón ügyében a német szövetségi ügyészség nyomoz, és a hatóságok a hibrid fenyegetés egyik legsúlyosabb közelmúltbeli példájaként kezelik az esetet. A helyszín jelentősége fokozza a kockázatot: Leipzig/Halle Európa fontos cargoközpontja, és ukrán szállítógépek is használják. A német biztonsági szervek az elmúlt években több olyan szabotázs-, kémkedési és drónügyet vizsgáltak, amelynél orosz érdek vagy orosz szolgálati kapcsolat gyanúja merült fel. A kormány szerint ez már tartós fenyegetési környezet, ezért a szolgálatoknak gyorsabban kell reagálniuk.

A Bundestag előtt várható vita azonban arról fog szólni, hogy a gyorsaság milyen árat ér meg. A törvényjavaslat még parlamenti elfogadásra vár. A Bundesrat nem vétózhatja meg egyszerűen, mert a jogszabály nem tartozik a hozzájárulás-köteles törvények közé, de a közvetítő bizottság összehívását kezdeményezheti. A Zöldek egy része támogatja a BND megerősítését a külföldi állami fenyegetésekkel szemben, miközben a BfV belföldi jogosítványainak bővítését sokkal aggályosabbnak tartja. Az FDP és a Baloldal képviselői történelmi tabudöntésről beszélnek. Dobrindt ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy Németország nem maradhat olyan rendszerben, amelyben a szolgálatok felismerik a veszélyt, de a döntő pillanatban nincs jogi eszközük annak megakadályozására.

A reform súlyát az adja, hogy egyszerre reagál egy valós biztonsági problémára és nyúl hozzá egy olyan intézményi önkorlátozáshoz, amelyet a Német Szövetségi Köztársaság a diktatúra tapasztalatából épített be saját rendszerébe. A hibrid hadviselés, a kibertér és a dróntechnológia valóban elmosta a béke, a kémkedés, a szabotázs és a fegyveres támadás közötti régi határokat. A törvényhozóknak most azt kell meghatározniuk, hogyan lehet ezekre a fenyegetésekre gyorsabban reagálni úgy, hogy közben a titkos megfigyelésből ne alakuljon ki ellenőrizhetetlen végrehajtó hatalom. A német vita ezért Európa más országai számára is fontos lesz: a kontinens egyre több állama keresi azt a jogi modellt, amellyel az orosz és más állami hibrid műveletekkel szemben erősebbé válhat anélkül, hogy feladná a demokratikus biztonsági rendszer korlátait.