Washington minden korábbinál jobban elszigetelné Iránt
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter történelmi erejű büntetőcsomagot ígér, amely a kínai olajvásárlókat és más külföldi partnereket is célba veheti. A Fehér Ház szerint a gazdasági nyomás csökkentheti egy újabb nagy katonai művelet esélyét.
Az Egyesült Államok minden eddiginél keményebb gazdasági nyomást készít elő Irán ellen. Scott Bessent pénzügyminiszter szerint Washington „a történelem legkeményebb szankcióit” vezeti be, a részletes csomagot pedig a következő napokban ismertetik. A bejelentés jelentőségét növeli, hogy Bessent a gazdasági eszközöket kifejezetten a katonai fellépés alternatívájaként mutatta be: érvelése szerint ha az iráni állam pénzügyi mozgástere tovább szűkül, kisebb szükség lehet újabb nagyszabású amerikai csapásokra. A terv azonban önmagában is komoly geopolitikai kockázatot hordoz, mert Teherán legfontosabb külföldi vásárlói és pénzügyi partnerei is célkeresztbe kerülhetnek.
A Fehér Ház hónapok óta fokozza az Iránra nehezedő nyomást. A közel-keleti háború, a Hormuzi-szoros körüli zavarok és az olajexport visszaesése már eddig is jelentős bevételkiesést okozott Teheránnak. Washington most azt akarja elérni, hogy az iráni nyersolaj, petrolkémiai termékek és más exportbevételek még nehezebben jussanak el a nemzetközi piacokra. A szankciós stratégia egyik kulcsa a közvetítő cégek, tankerhálózatok, biztosítók, kikötői szolgáltatók és bankok azonosítása. Ezek nélkül az iráni export akkor is nehezen működik, ha a közvetlen amerikai kereskedelmi kapcsolat már régóta minimális.
A legérzékenyebb pont Kína. Peking Irán legfontosabb olajvásárlója, és rendszeresen elutasítja az egyoldalú amerikai büntetőintézkedéseket. Bessent most nyíltan együttműködésre szólította fel a kínai vezetést. Washington számára ez azért nehéz feladat, mert a kisebb kínai finomítók és közvetítők egy része eleve kevéssé függ az amerikai piactól. Ha az Egyesült Államok nagyobb bankokat vagy stratégiai vállalatokat is szankcionálna, az már az amerikai–kínai gazdasági kapcsolat egészét terhelné. A Fehér Háznak ezért úgy kell fokoznia az iráni nyomást, hogy közben elkerülje egy szélesebb kereskedelmi konfliktus kirobbanását Pekinggel.
A másodlagos szankciók ereje abból fakad, hogy az Egyesült Államok nem kizárólag az iráni szereplőket büntetheti. Egy harmadik országbeli bank, hajózási társaság vagy kereskedő is elveszítheti az amerikai pénzügyi rendszerhez való hozzáférését, ha tiltólistás iráni partnerrel üzletel. Sok vállalat számára ez gyakorlatilag választási kényszert jelent: vagy fenntartja az iráni kapcsolatot, vagy megőrzi hozzáférését a dolláralapú pénzügyi rendszerhez és az amerikai piachoz. A korábbi szankciós hullámok tapasztalata szerint a legtöbb nagy nemzetközi cég az utóbbit választja.
Teherán gazdasága ugyanakkor hosszú ideje alkalmazkodik a korlátozásokhoz. Fedőcégek, közvetítői hálózatok, átnevezett hajók, gyakori zászlóváltások és alternatív fizetési mechanizmusok segítségével az iráni olajexport a legsúlyosabb korlátozások idején sem állt le teljesen. Emiatt az amerikai pénzügyminisztérium számára a végrehajtás állandó versenyfutás. Mire egy hálózatot feltérképeznek és szankcionálnak, annak szereplői gyakran új cégeket és útvonalakat hoznak létre. A most beígért csomag csak akkor hozhat érdemi változást, ha Washington a korábbinál szélesebb körben tud fellépni a közvetítők ellen.
Az olajpiac már a bejelentésre is reagált. A közel-keleti konfliktus és a Hormuzi-szoros korlátozott forgalma eleve magas kockázati felárat épített az árakba. Újabb szankciók esetén az egyik lehetséges forgatókönyv az iráni export további visszaesése, ami szűkítheti a globális kínálatot. Bessent éppen ezért hangsúlyozta, hogy a gazdasági nyomás szerinte csökkenti egy nagyobb katonai eszkaláció veszélyét. A piac azonban azt is figyeli, hogy Irán válaszul mennyire korlátozza a Hormuzi-szoroson áthaladó kereskedelmi hajózást.
A szoros a világ egyik legfontosabb energiaútvonala. A háború előtt a globálisan kereskedett olaj jelentős része ezen haladt át, és a térség LNG-exportja szempontjából is kulcsfontosságú. Ha a hajózás tartósan akadozik, annak hatása messze túlnyúlik Iránon. Szaúd-Arábia, Kuvait, Irak, Katar és az Egyesült Arab Emírségek exportja is részben ettől az útvonaltól függ. A biztosítási díjak emelkedése, a hajók várakozása és a kerülő megoldások mind növelik a világpiaci költségeket.
Európa számára ez közvetlen gazdasági kérdés. Az orosz energiahordozóktól való függés csökkentése után az unió több közel-keleti és globális forrásból vásárol. Ha az amerikai szankciók és az iráni válaszlépések felhajtják az olaj- és LNG-árakat, az az európai inflációban, szállítási költségekben és ipari energiaárakban is megjelenhet. Magyarország számára a hatás elsősorban világpiaci közvetítéssel jelentkezik: még akkor is drágulhat az energia, ha a fizikai szállítás nem a Hormuzi-szoroson keresztül történik.
Az amerikai politika belpolitikai kockázata sem elhanyagolható. A magasabb olajár az Egyesült Államokban gyorsan megjelenik a benzinkutakon, és a novemberi félidős választások előtt ez különösen érzékeny téma. Trump korábban az olcsó energia és az infláció csökkentésének ígéretével kampányolt. Ha az iráni gazdasági háború tartós drágulást okozna, a Fehér Háznak nehéz lenne kizárólag külpolitikai sikerként eladnia a stratégiát.
A következő napokban az lesz a döntő, hogy Bessent pontosan milyen eszközöket jelent be. A célpontok köre mutatja majd meg, hogy Washington elsősorban az iráni pénzügyi és szállítási hálózatokat akarja-e szorosabbra zárni, vagy valóban kész konfliktust vállalni nagy kínai és más külföldi szereplőkkel is. Az amerikai kormány most azt ígéri, hogy gazdasági eszközökkel próbálja megtörni Teherán ellenállását. A siker attól függ, mennyire tudja rávenni a világ többi részét, hogy az iráni üzlet helyett az amerikai követeléseket válassza.