A közmédia igazi átalakítása csak most kezdődik

Augusztus 20-án, több mint hathetes átmenet után visszatért az M1 képernyőjére a Híradó, péntektől pedig már a rendesebb működés első napja következett: a csatorna napi két híradót sugároz, délben és este fél nyolckor. A visszatérés önmagában fontos médiapolitikai esemény, de a közmédia átalakításának állapotáról egyelőre inkább azt mutatja meg, mennyi minden maradt nyitva. Az új vezetés július elején azzal állította le a hírszolgáltatást, hogy teljes szakmai és szervezeti átvilágítást végez, és hitelesebb közszolgálati rendszert épít. Az első adások elkészültek, a személyi és intézményi átmenet azonban messze nem zárult le.

A Híradó újraindítása különleges körülmények között történt. A július 7-i leálláskor a képernyőn az a mondat jelent meg, hogy „a közmédia nem hazudhat”, az új vezetés pedig bocsánatot kért azért, hogy a korábbi években mégis politikai propaganda működött közszolgálati hírszolgáltatásként. Ez rendkívül erős intézményi önkritika volt, amely azonnal magasra tette a mércét. Ha egy szervezet maga mondja ki, hogy korábbi működése szakmailag elfogadhatatlan volt, akkor az új korszakot nem elég új arculattal, műsorvezetőkkel és díszlettel jelezni. A nézőnek a hírválasztásban, a kérdezés módjában, a forráskezelésben és a politikai szereplők kezelésében is érzékelnie kell a változást.

Az elmúlt hetek személyi döntései azonban azt mutatják, hogy a váltás jóval bonyolultabb a régi vezetők egyszerű lecserélésénél. A Telex egy közmédiás dolgozó beszámolója és belső beosztások alapján azt írta, hogy több olyan szerkesztő és riporter is részt vett az új rendszer előkészítésében, aki az előző évek politikailag irányított hírszolgáltatásában dolgozott. Augusztus közepén kilenc embert állásidőre küldtek, köztük szerkesztőket, riportereket és műsorvezetőket. Mások ugyanakkor a helyükön maradtak, vagy korábbi felfüggesztésük után visszatértek. Ez belső bizonytalanságot teremtett, és kívülről is nehezen követhetővé tette, milyen szakmai kritériumok alapján történik az átvilágítás.

Bodacz Balázs ideiglenes hírigazgató a Telex cikkére reagálva fontos pontosítást tett. Azt írta, az augusztus 20-i ünnepi Híradó szerkesztésében nem vett részt olyan munkatárs, aki korábban ott dolgozott, a hírolvasók és az eseményekről tudósító riporterek sem a régi M1-es gárdából érkeztek, a korábbi operatív hírigazgató-helyettes pedig távozott pozíciójából. A felelős szerkesztő maga Bodacz volt. Ez azt jelzi, hogy az első adást tudatosan külön kezelték a szervezet egészének személyi állapotától. A napi működésben azonban már nem kerülhető meg a kérdés, hogyan dolgozik együtt az új vezetés a több száz fős örökölt apparátussal.

Egy közmédia nem építhető újjá kizárólag elbocsátásokkal. A televíziós hírszolgáltatáshoz szerkesztők, riporterek, operatőrök, vágók, technikusok, gyártásvezetők, grafikusok és regionális tudósítók kellenek. Ha mindenkit automatikusan eltávolítanának, aki az előző rendszerben dolgozott, könnyen működésképtelenné válna a szervezet. Ha viszont a vezetés nem tesz különbséget azok között, akik szakmai munkát végeztek és azok között, akik aktívan részt vettek politikai manipulációban, akkor az újrakezdés hitelessége sérül. A nehéz feladat éppen az egyéni felelősség és a szakmai teljesítmény megkülönböztetése.

A közmédia válasza szerint a részletes audit még tart, és a személyi döntéseket közszolgálati médiaetikai és objektív szakmai szempontok alapján hozzák meg. Egyedi munkavállalói ügyekről adatvédelmi okokból nem adnak tájékoztatást. Ez jogilag érthető, de a nyilvánosság számára kevés kapaszkodót ad. A közmédia ugyanis közpénzből működik, és az átvilágítás nem pusztán munkaügyi folyamat, hanem közbizalmi kérdés. Nem szükséges egyes dolgozók személyes adatait nyilvánosságra hozni ahhoz, hogy az intézmény közölje: milyen általános kritériumok szerint vizsgálja a vezetői felelősséget, a szerkesztési utasításokat és a politikai beavatkozásokat.

Az átalakításnak már jelentős pénzügyi költsége is van. A Media1 közérdekű adatigénylése alapján több mint 201 millió forintot fizettek ki azoknak a munkatársaknak, akiknek az április 12-i választás és augusztus 2. között megszűnt a munkaviszonyuk. Papp Dániel volt vezérigazgató nettó 28,1 millió forintot, Altorjai Anita korábbi vezérigazgató nettó 7,2 milliót kapott távozásakor. Az új vezetés azt is vizsgálja, hogy a korábbi vezérigazgatóknak és vezetőknek kifizetett összegek jogszerűek voltak-e. A kérdés nemcsak az, mennyibe kerül a személyi váltás, hanem az is, milyen szerződéses rendszer tette lehetővé ezeket a kifizetéseket.

A nyáron több személyi kísérlet is megmutatta, mennyire érzékeny a politikai befolyás látszata. Augusztus elején bejelentették Hajdú Gábort a megújuló Híradó főszerkesztőjeként és Borsa Miklóst műsorvezetőként, majd alig egy napon belül visszavonták a kinevezéseket. A döntést politikai reakciók előzték meg, ezért azonnal felmerült: valóban szerkesztőségi-szakmai autonómia alapján születnek-e a személyi döntések. Egy közszolgálati média függetlensége nemcsak azt jelenti, hogy nem a Fidesz irányítja, hanem azt is, hogy az aktuális kormányfő vagy kormánypárt sem avatkozik bele informálisan a szerkesztőség személyi ügyeibe.

A legfontosabb mérce ezért a következő hetek műsora lesz. Az új Híradó akkor különbözik érdemben elődjétől, ha a kormány számára kellemetlen híreket is saját súlyuk szerint kezeli, ha az ellenzéki állításokat ugyanúgy ellenőrzi, mint a kormányzatiakat, és ha a közéletet nem kizárólag pártpolitikai konfliktusokon keresztül mutatja be. A közszolgálatiság része a vidéki Magyarország, az egészségügy, az oktatás, a szociális ügyek, a tudomány, a kultúra és a kisebbségi közösségek rendszeres bemutatása is. A pártatlanság nem másodpercek mechanikus elosztását, hanem következetes szakmai szabályokat jelent.

Különösen fontos lesz a hibajavítás kultúrája. A korábbi közmédia egyik alapvető problémája az volt, hogy politikailag kényes ügyekben a téves vagy félrevezető állítások korrekciója gyakran nem kapott az eredeti közléssel arányos nyilvánosságot. Egy új közszolgálati rendszernek nyilvános helyreigazítási és szerkesztői elszámoltathatósági gyakorlatot kell kialakítania. A néző bizalmát nem az teremti meg, ha a televízió soha nem hibázik – ilyen szerkesztőség nincs –, hanem ha gyorsan, láthatóan és magyarázattal javítja a hibát.

Az M1 újraindulásával párhuzamosan a teljes intézményi környezet is változik. A médiaszabályozás átalakítása, az új Médiatanács felállítása és a közmédia irányítási modelljének újragondolása egymással összefüggő folyamat. Ha ezek az intézmények valóban több politikai és szakmai szereplő ellenőrzése alatt működnek, kisebb az esélye annak, hogy egy későbbi kormány ismét saját kommunikációs eszközévé alakítsa a közmédiát. A tartós reform értéke éppen abban mérhető, hogy akkor is védi a szerkesztőségi autonómiát, amikor a jelenlegi kormány számára kellemetlen döntések születnek.

Az első ünnepi adás tehát csak rajt volt. A napi két Híradóval most kezdődik az a szakasz, amikor már nem különleges körülmények között, hanem hétköznapi politikai konfliktusok közepette kell bizonyítani. A közmédia hitelességét nem lehet egyszeri gesztussal visszaszerezni, és nem lehet pusztán a régi vezetők eltávolításával megteremteni. Hónapokon át következetes, ellenőrizhető szerkesztési gyakorlat kell hozzá. Az új vezetésnek közben az örökölt apparátus felelősségét is tisztáznia kell úgy, hogy ne kollektív bűnösséget alkalmazzon, de ne is maradjon következmények nélkül a politikai propaganda tudatos gyártása.

Az augusztus 20-i visszatérés ezért inkább egy hosszú átmenet közepe, mint a végpontja. A képernyőn már új Híradó látható, a háttérben viszont még tart az audit, zajlanak a személyi döntések, és formálódik az új szabályozási környezet. A következő hónapokban az lesz a döntő, hogy a közmédia képes-e intézményesíteni azt az egyszerű mondatot, amellyel júliusban leállította régi műsorát: a közmédia nem hazudhat. Ha ez valóban szerkesztési szabállyá válik, a mostani zavaros átmenet később indokolható lesz. Ha nem, akkor csak szereplőcsere történt egy változatlan rendszerben.