Ennyibe került Orbán Viktor washingtoni nagyútja

A 2025. novemberi amerikai út számlája kilenc hónappal később vált részletesebben megismerhetővé. A Külgazdasági és Külügyminisztérium adatai szerint a washingtoni program teljes költsége 262,5 millió forint volt. Ez a bruttó induló összeg: azóta több résztvevő, illetve más tárcák több tízmillió forintot visszatérítettek a külügynek, további tételek rendezése pedig az adatszolgáltatás idején még folyamatban volt. A dokumentumok ettől még ritka részletességgel mutatják meg, hogyan szervezett meg az Orbán-kormány egy rendkívül széles körű miniszterelnöki külföldi utat.

A költségek legnagyobb tétele a közlekedés volt. A repülés összesen 131 millió forintba került. Ebből 108,5 millió forintot fizettek az OTP Travel Kft.-nek a Wizz Air Airbus A321XLR gépének bérléséért, további 16,8 millió forintot más repülőjegyekre. A VIP-várókhoz 2,2 millió forintos kiadás kapcsolódott, a budapesti kormányváró használata pedig 3,1 millió forintba került. Egyetlen kétnapos politikai-diplomáciai programnál ezek már önmagukban olyan összegek, amelyeknél indokolt a részletes közpénzügyi elszámolás.

A szállás 59,7 millió forintot tett ki. A résztvevőket hét washingtoni hotelben helyezték el. A Miniszterelnöki Kabinetiroda több munkatársa a Fehér Ház közelében fekvő Hay-Adams szállodában kapott szobát, más tárcák képviselői a Sofitelben, a nem kormányzati résztvevők egy része pedig a Hamilton Hotelben és a Waldorf Astoriában lakott. Orbán Viktor és további 13 ember díjmentesen a Blair House-ban, az amerikai elnök hivatalos vendégházában szállhatott meg. Vagyis a miniszterelnök elhelyezése nem terhelte a magyar költségvetést, a nagy létszámú kíséreté viszont jelentős kiadás volt.

A washingtoni magyar nagykövetségen tartott fogadás és a delegáció folyamatos étkeztetése együtt 4,2 millió forintba került. A tárca szerint a november 7-i esemény inkább nagyszabású állófogadás volt, ezért annak költségeit nem választották külön a két nap egyéb étkezési kiadásaitól. A nyilvánosságra került fő tételek összege nem adja ki a teljes 262,5 millió forintot, vagyis a részletesebb elszámolásban további, több tízmilliós költségek is szerepelnek. Ez is jelzi, hogy a közérdekű adatigénylésből megszerzett összesítés még mindig nem azonos egy tételes, számlaszintű nyilvános kimutatással.

A létszám különösen figyelemre méltó. A teljes utazó kör 114 főből állt, közülük a kormányzati delegációhoz 48 embert soroltak. A többiek között vállalatvezetők, újságírók, kommunikációs szereplők és kormányközeli műhelyek munkatársai is voltak. Már az út előtt nyilvános volt, hogy a miniszterelnök mellett Szijjártó Péter, Lázár János, Nagy Márton, Hankó Balázs, Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Lantos Csaba is Washingtonba utazik. A Fehér Házban ennél jóval szűkebb kör vett részt a legfontosabb tárgyalásokon.

A nagy küldöttségre volt szakpolitikai magyarázat. Az Orbán-kormány a találkozót energiaügyi, nukleáris, gazdasági és biztonságpolitikai megállapodások előkészítésére használta. A tárgyalás egyik fő témája az orosz energiahordozókhoz kapcsolódó amerikai szankciók alóli magyar mentesség volt. Emellett a Paks II. beruházás, amerikai nukleáris fűtőanyag, kis moduláris reaktorok és más gazdasági együttműködések is napirendre kerültek. A vállalati delegáció jelenléte ezért önmagában nem szokatlan: jelentős állami látogatásokhoz más országokban is rendszeresen csatlakozik üzleti fórum vagy gazdasági küldöttség.

A probléma ott kezdődik, ahol a hivatalos állami program, a pártpolitikai kommunikáció és a médiakíséret határa elmosódik. A Washingtonba utazók között olyan szereplők is voltak, akiknek részvétele nehezen sorolható a klasszikus diplomáciai feladatok közé. Dukász Magor, a Fidesz kampány- és mozgósítási rendezvényeinek egyik ismert szereplője, Schmidt Mária, valamint több kormánybarát médiamunkás és influenszer is a gépen volt. Ez még nem jelenti azt, hogy valamennyiük utazását végül az adófizetők finanszírozták: az adatok szerint a nem kormányzati résztvevőktől jelentős összegek vissza is érkeztek.

A külügy közlése szerint a nem kormányzati utazók repülési költségeiből 32,7 millió forintot már megtérítettek, további 6,4 millió rendezése függőben volt. Más tárcák 19,7 millió forintot fizettek vissza az utazásra. A szállásoknál a nem kormányzati kör 14,7 milliót térített meg, 3,3 millió forint pedig még nyitott tétel volt; a társtárcák további 6,8 milliót adtak vissza. A 262,5 millió forintot ezért úgy érdemes kezelni, mint a külügyi szervezés teljes kezdeti költségét, nem pedig azt az összeget, amely végleg ugyanannál a költségvetési szervnél maradt.

Ez a különbség fontos, de a transzparencia kérdését nem oldja meg. A 24.hu már 2025 decemberében közérdekű adatigényléssel fordult a külügyhöz. A Szijjártó Péter vezette minisztérium az adatok kiadását arra hivatkozva tagadta meg, hogy az Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit veszélyeztetné. Nehéz belátni, hogyan veszélyeztethette volna hónapokkal a látogatás után az ország biztonságát annak közlése, mennyibe került egy hotelszoba, egy repülőgép bérlése vagy egy fogadás. A szerkesztőség a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, amely az adatok kiadására szólította fel a tárcát. A kormányváltás után a minisztérium végül részben teljesítette az igényt.

Az ügy ebből a szempontból többet mond a közpénzek kezeléséről, mint maga a 262,5 milliós végösszeg. Egy miniszterelnöki amerikai látogatás természetesen pénzbe kerül. Biztonság, diplomáciai protokoll, tolmácsolás, utazás, szállás és gazdasági kísérőprogram nélkül ilyen találkozót nem lehet megszervezni. A demokratikus minimum az indokolható, elkülöníthető és utólag ellenőrizhető költségviselés. Egy kormányfő útja lehet drága, de minden tételnek világosan kapcsolódnia kell az állami feladathoz.

A washingtoni út politikai jellege ráadásul már akkor összetett volt. Lázár János az utazás előtt arról beszélt, hogy Orbán Viktor felkérésére csatlakozik a Fehér Házba induló delegációhoz. A látogatás után viszont egy rádióinterjúban már a közelgő választási kampány három fő pilléréről beszélt, Orbán Viktor, Szijjártó Péter és saját szerepét emelve ki, Washingtonra pedig fontos felkészülési tapasztalatként utalt. Ez nem bizonyítja, hogy az egész út kampányesemény lett volna, viszont jól mutatja, milyen könnyen folyhatott össze az állami diplomácia és a választási politikai építkezés.

A 114 fős utazó kör éppen ezért különösen érzékeny kérdés. Ha egy vállalatvezető saját költségén utazik egy üzleti fórumra, az más kategória, mint amikor egy minisztériumi alkalmazott hivatalos feladatot teljesít. Egy újságíró részvétele is lehet szakmailag indokolt, ha a sajtó saját szerkesztőségi döntés alapján és saját finanszírozással kíséri a miniszterelnököt. Más helyzet áll elő, ha politikai kommunikációs szereplők állami szervezésben, átmenetileg közpénzből finanszírozva kerülnek egy delegációba. Ilyenkor a későbbi visszatérítés fontos, de az államnak eleve világos szabályokat kellene alkalmaznia.

A nyilvánosságra hozott elszámolásból az is látszik, hogy a magyar külügyi rendszer képes pontosan követni a költségeket és a visszatérítéseket. Vagyis technikai akadálya nem volt annak, hogy az alapadatok korábban megismerhetők legyenek. Az információszabadság szempontjából éppen ez az ügy tanulsága: a titkolózás sokszor nem azért történik, mert az adat valóban érzékeny, hanem mert politikailag kellemetlen lehet a közlése.

A 262,5 millió forint a teljes állami költségvetéshez képest csekély összeg. Mégis indokolt nagy figyelmet kapnia, mert jól körülhatárolható ügyben mutatja meg, miként működött az Orbán-korszak reprezentációja. A látogatásnak volt valódi külpolitikai tartalma és kézzelfogható tárgyalási célja. Ezzel párhuzamosan látványosan széles politikai, üzleti és médiakör utazott a miniszterelnökkel, miközben az elszámolás nyilvánosságát hónapokig akadályozták.

A végső mérleghez ezért két számot érdemes megjegyezni. Az egyik a 262,5 millió forintos teljes szervezési költség, a másik a 114 fős utazó kör. A kettő együtt nem feltétlenül bizonyít pazarlást, de elég ahhoz, hogy részletes elszámolás legyen indokolt. A kormányváltás után nyilvánosságra került adatok alapján most már legalább látható, mire ment a pénz jelentős része. A következő lépés az lehetne, hogy az ilyen utakat a jövőben eleve olyan szabályok szerint szervezzék, amelyek mellett egy újságírónak sem kell kilenc hónapot és hatósági eljárást várnia a számlák alapadataira.