Az AfD győzhet, Schwesig mégis hatalmon maradhat

A szeptember 6-i szász-anhalti választás után a német politika figyelme gyorsan Mecklenburg-Elő-Pomeránia felé fordul. Szeptember 20-án itt is új tartományi parlamentet választanak, és az augusztus elején közzétett felmérés egy különös helyzetet vetít előre: az AfD messze a legerősebb párt lehet, mégsem biztos, hogy közelebb kerül a kormányzáshoz. A pártot 36 százalékra mérték, az SPD-t 29-re, a Balopártot 12-re, a CDU-t 9-re, a Zöldeket 5-re, a Sahra Wagenknecht Szövetséget pedig 4 százalékra. Ha ez az arány nagyjából megmarad, az eredmény egyszerre jelentene történelmi AfD-sikert és rendkívül bonyolult kormányalakítást.

Mecklenburg-Elő-Pomeránia eddig inkább az SPD egyik biztos keleti bázisának számított. A szociáldemokraták 1998 óta folyamatosan adják a miniszterelnököt, Manuela Schwesig pedig 2017 óta vezeti a tartományt. A 2021-es választáson pártja még közel 40 százalékos eredménnyel nyert, majd a Balpárttal alakított kormányt. Öt év alatt azonban a politikai tér alaposan átalakult. Az SPD támogatottsága jelentősen csökkent, az AfD több mint megduplázta korábbi erejét, a CDU pedig a keleti tartományban történelmi mélységbe került.

A számok alapján mégsem az AfD kormányra kerülése a legvalószínűbb forgatókönyv. Az augusztus eleji mérésben az SPD, a Baloldal és a Zöldek együtt 46 százalékot értek el. Mivel a parlamenti mandátumok elosztásánál csak a küszöböt átlépő pártok szavazatai számítanak, ez az arány akár nagyon szűk többséget is eredményezhet. Ha a BSW és az FDP a parlamenten kívül marad, egy hárompárti baloldali-zöld koalíció matematikailag működőképes lehet. Ez azt eredményezné, hogy a választást szavazatarányban fölényesen megnyerő AfD ismét ellenzékben maradna.

A német politikában ezt a helyzetet az AfD körüli tűzfal tartja fenn. A CDU, az SPD, a Zöldek és a Balpárt vezetése különböző mértékben, de kizárja a szélsőjobboldali párttal való kormányzati együttműködést. Minél erősebb az AfD, annál nehezebb azonban nélküle többséget építeni. A keleti tartományokban ezért egyre gyakoribbak a korábban elképzelhetetlennek tartott koalíciós képletek, és előfordulhat, hogy politikailag nagyon távoli pártoknak kell közös kormányprogramot készíteniük azért, hogy az AfD-t távol tartsák a végrehajtó hatalomtól.

Mecklenburg-Elő-Pomerániában a személyi népszerűség valamelyest segíti az SPD-t. Ha a választók közvetlenül választhatnának miniszterelnököt, az augusztusi felmérésben 49 százalék Manuela Schwesiget választotta volna, míg az AfD listavezetőjét, Leif-Erik Holmot 27 százalék. A tartományi választási rendszer azonban párt- és körzeti szavazatokból állítja össze a parlamentet, a miniszterelnököt pedig a képviselők választják meg. Schwesig személyes előnye ezért csak akkor ér valamit, ha pártja és lehetséges partnerei elegendő mandátumot szereznek.

Az AfD erősödése részben országos folyamat. A párt különösen a keleti tartományokban tudta összekapcsolni a bevándorlással, az energiaárakkal, a háborús bizonytalansággal és a berlini politikai elit iránti elégedetlenséggel kapcsolatos félelmeket. Mecklenburg-Elő-Pomeránia sajátosságai ráerősítenek erre: ritkán lakott, erősen vidéki tartomány, sok településen gyorsan öregedő lakossággal, munkaerőhiánnyal és az egészségügyi, közlekedési szolgáltatások elérhetőségével kapcsolatos problémákkal. Az idegenforgalom és a Balti-tengerhez kötődő gazdaság fontos, ugyanakkor a bérek és a beruházások szintje továbbra is elmarad több nyugati tartományétól.

A kampányban ezért a szövetségi politika és a helyi ügyek szorosan összekapcsolódnak. Az AfD azt állítja, hogy a hagyományos pártok nem képviselik kellően a keleti tartományok érdekeit, és az országos migrációs, energia- és Ukrajna-politikát is támadja. Az SPD ezzel szemben Schwesig kormányzati tapasztalatára, a tartomány stabilitására és a szociális szolgáltatások védelmére épít. A Baloldal számára a jelenlegi koalíció folytatása a tét, a Zöldeknek pedig már az is nagy kérdés, sikerül-e átlépniük az 5 százalékos küszöböt.

A CDU helyzete különösen kellemetlen Friedrich Merz kancellár számára. Egy országos kormánypárt 9 százalékos tartományi támogatottsága önmagában súlyos figyelmeztetés. A kereszténydemokraták hagyományosan arra építettek, hogy a mérsékelt konzervatív választókat maguk mellett tartják, miközben elutasítják az AfD-vel való együttműködést. Ha azonban a CDU túl gyenge ahhoz, hogy kormányalakító tényező legyen, a jobboldali szavazók egy része könnyebben választhatja az AfD-t. Ez hosszabb távon az egész német pártrendszer egyensúlyát változtathatja meg.

A választás egyik legfontosabb tesztje ezért az lesz, mennyire tartós az AfD 36 százalék körüli támogatottsága. Ha a párt valóban ilyen eredményt ér el, akkor a tűzfal fennmaradása mellett is politikai értelemben uralhatja a tartományi vitát. A parlamenti ellenzék vezető erejeként minden olyan kompromisszumot kihasználhat, amelyet a kormányzó pártok egymás között kötnek. Egy SPD-Balpárt-Zöldek kabinetnek például már kezdetben azt kellene bizonyítania, hogy több különböző politikai program összefésülése nem pusztán az AfD kizárását szolgálja.

A kormányalakítás ráadásul a küszöb környékén álló pártok eredményétől is függ. A Zöldek 5 százaléka éppen a bejutási határon van, a BSW 4 százaléka pedig kevéssel alatta. Néhány tizedszázalékos mozgás teljesen megváltoztathatja a mandátumarányokat. Ha a Zöldek kiesnek, a baloldali hármas elveszítheti a többséget. Ha a BSW bejut, új koalíciós lehetőségek és új konfliktusok nyílhatnak. A 36 százalékos AfD tehát azért is maradhat ellenzékben, mert a választás tényleges eredményét az 5 százalék körüli pártok sorsa döntheti el.

A Mecklenburg-Elő-Pomeránia-i voksolás országos jelentőségét tovább növeli, hogy szeptemberben három fontos német tartományban választanak. Szász-Anhalt után ugyanazon a napon kerül sor a berlini és a mecklenburg-elő-pomerániai voksolásra. A hónap így rövid idő alatt megmutatja, mennyire erősödött meg az AfD, mennyire képes talpra állni az SPD, és milyen állapotban van a CDU a keleti országrészben. Friedrich Merz szövetségi kormányának minden eredményt országos politikai jelzésként olvasnak majd.

Schwesig számára ezért a választás jóval több egy újabb tartományi mandátumnál. Ha az SPD úgy marad hatalmon, hogy közben jelentősen lemarad az AfD mögött, az a német koalíciós politika új korszakát erősítheti meg: a választás győztese nem feltétlenül kormányképes, a kisebb pártok pedig a korábbinál sokkal nagyobb alkupozícióba kerülnek. Ha viszont az AfD a vártnál is jobban szerepel, a tűzfal fenntartása egyre nagyobb politikai árat követelhet a többi párttól. A szeptember 20-i eredmény ezért a következő évek német politikájának egyik fontos irányjelzője lesz.