Már Trump pártjában is lázadást szít az iráni háború

Donald Trump iráni háborúja fél év után egyre látványosabb repedéseket okoz a Republikánus Pártban. A Fehér Ház február végén gyors katonai eredményre számított, a konfliktus azonban augusztus végére elhúzódó háborúvá vált, amely amerikai életeket követelt, tízmilliárd dollárnyi lőszert emésztett fel, felhajtotta az üzemanyagárakat és közben egyre több republikánus törvényhozót késztet arra, hogy nyilvánosan kérjen számon világos stratégiát az elnökön.

John Kennedy louisianai szenátor, aki rendszerint óvatosan fogalmaz Trumppal kapcsolatban, most azt mondta: a kormány és a Pentagon nem kezeli kellő komolysággal az iráni művelet problémáit. Bill Cassidy tennessee-i republikánus szenátor ennél is keményebb mérleget vont. Szerinte Irán megerősödött, az Egyesült Államok és szövetségesei gyengültek, tizenhárom amerikai halt meg, Washington pedig 25–100 milliárd dollár közötti összeget költött lőszerre, miközben a hiteles elrettentés is sérült.

Ezek a mondatok azért fontosak, mert a republikánus kongresszusi többség hónapokon át szinte feltétel nélkül támogatta az elnököt. A párt vezetése a katonai akció kezdetén rövid műveletről beszélt, amelynek célja az iráni nukleáris és rakétakapacitás megtörése volt. Hat hónap után ezt egyre nehezebb fenntartani. A Kongresszus több tagja szerint ami ilyen hosszan tart, ekkora költséggel jár és folyamatos amerikai katonai részvételt igényel, az már háború, amelyhez a törvényhozásnak is érdemi beleszólása kell legyen.

Az amerikai alkotmányos rendszerben a hadüzenet joga a Kongresszust illeti, az elnök ugyanakkor főparancsnokként széles mozgástérrel rendelkezik a fegyveres erők alkalmazásában. Az elmúlt évtizedekben a két hatalmi ág közötti határ többször elmosódott. A War Powers Resolution elvileg korlátozza az elnök lehetőségét arra, hogy hosszú időn át kongresszusi felhatalmazás nélkül tartson fenn katonai műveletet, a gyakorlatban azonban a mindenkori kormányok rendszeresen tág értelmezést alkalmaztak.

Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnöke továbbra is védi Trumpot. Szerinte a kormány, az elnök és a védelmi tárca intenzíven dolgozik a konfliktus lezárásán, ezért jelenleg nincs szükség külön kongresszusi határozatra. Ez a pozíció a pártvezetés számára politikailag kényelmes, mert elkerüli, hogy a republikánus képviselőknek név szerinti szavazással kelljen vállalniuk a háború folytatásának felelősségét.

A helyzetet bonyolítja, hogy a párton belüli kritikusok sem ugyanazt akarják. Egy részük elsősorban az elnöki hatalom korlátozását és a katonai szerepvállalás csökkentését követeli. Mások azért elégedetlenek, mert szerintük a Fehér Ház nem elég kemény Iránnal. Ted Cruz texasi szenátor például bírálja a háború elhúzódását, ugyanakkor ellenzi, hogy bármilyen békemegállapodás részeként iráni állami vagyont szabadítsanak fel. A republikánus vita így egyszerre szól a háború céljáról, a befejezés módjáról és arról, milyen engedményt lehet egyáltalán tenni Teheránnak.

Trump politikai problémája abból fakad, hogy saját mozgalmának jelentős része éppen a hosszú külföldi háborúk elutasítására építette identitását. A MAGA-tábor éveken át az iraki és afganisztáni beavatkozások tanulságát hangsúlyozta: Amerika ne vállaljon nyitott végű katonai kötelezettségeket olyan térségekben, ahol a politikai végállapot bizonytalan. Az iráni háború fél év után egyre több hasonlóságot mutat azzal a mintával, amelyet Trump korábban maga is bírált.

A februári támadások kezdetén Washington és Izrael gyors sikert várt. Az iráni nukleáris létesítmények, rakétaindítók és katonai infrastruktúra elleni csapások súlyos károkat okoztak, a rendszer azonban nem omlott össze. Teherán képes maradt válaszcsapásokra, a konfliktus pedig a Perzsa-öböl hajózására és az energiaszállításokra is átterjedt. A Hormuzi-szoros forgalmának visszaesése különösen fájdalmas következmény az amerikai gazdaság számára.

A háború előtt a világ kőolajforgalmának mintegy ötöde haladt át a szoroson. A bizonytalanság miatt a biztosítási és szállítási költségek megugrottak, a kínálat akadozása pedig az amerikai kutaknál is megjelent. Augusztus végén egy gallon benzin országos átlagára négy dollár fölött járt. Ez különösen rosszkor érkezik a Fehér Háznak, mert Trump 2024-ben és második elnöksége elején is az olcsó energiát állította gazdaságpolitikája egyik központi ígéretévé.

A venezuelai olajmegállapodás bejelentése részben erre a problémára adott válasz. Washington több mint 65 milliárd hordó venezuelai készlethez kapcsolódó többségi ellenőrzést akar szerezni, és ezzel hosszabb távon növelné az amerikai ellátást. A konstrukció azonban évek alatt hozhat jelentős új termelést. A novemberi választásokig ezért a választók elsősorban a jelenlegi benzinárat és a háború költségeit érzékelik majd.

A félidős választás közeledtével ez a republikánusok egyik legnagyobb kockázata. November 3-án a teljes képviselőház és a szenátus mintegy harmada új mandátumért indul. A republikánus többség szűk, így néhány billegő körzet elvesztése is megváltoztathatja a washingtoni erőviszonyokat. Ha a demokraták megszerzik akár csak az egyik kamarát, Trump második elnöki ciklusának utolsó két éve lényegesen nehezebbé válhat.

A republikánus stratégák számára nem feltétlenül a kemény Trump-tábor lemorzsolódása a legnagyobb veszély. Az elnök legelkötelezettebb hívei továbbra is kitartanak mellette. Sokkal fontosabbak azok a független és korábban demokrata szavazók, akik a magas megélhetési költségek, a bevándorlás vagy a washingtoni elit elleni elégedetlenség miatt pártoltak át hozzá. Ha azt látják, hogy az elnök újabb drága közel-keleti háborúba vezette az országot, miközben az üzemanyag drágul, könnyebben visszafordulhatnak vagy otthon maradhatnak.

A konfliktus geopolitikai mérlege sem kínál egyszerű kampányüzenetet. Irán jelentős katonai és gazdasági károkat szenvedett, de továbbra is működőképes állam. Az amerikai szövetségesek között sincs teljes egység a háború jövőjéről. Szaúd-Arábia, Katar, Omán, Irak és Törökország egyre inkább olyan regionális egyensúlyt keres, amelyben Washingtonnal, Teheránnal és Pekinggel is fenntarthat kapcsolatokat. Ez csökkenti az Egyesült Államok kizárólagos befolyását.

Kína eközben gazdasági és diplomáciai lehetőséget lát az amerikai–iráni kimerülésben. Peking Irán legfontosabb olajvásárlója, jó kapcsolatokat ápol az Öböl arab államaival, és közvetítőként is igyekszik megjelenni. Amerikai elemzők szerint a háború egyik váratlan következménye éppen az lehet, hogy a térség országai nagyobb biztonságot keresnek a többhatalmi egyensúlyban, ami hosszabb távon kedvez Kínának.

Trump számára a béketárgyalás is politikai csapdát rejt. Ha túl nagy engedményt tesz, saját pártjának iráni keményvonalasai támadják majd. Ha nem köt megállapodást, tovább nő a katonai és gazdasági költség. A Fehér Ház eddig azt hangsúlyozta, hogy a nyomás végül jobb feltételeket kényszerít ki Teherántól. Fél év után azonban a republikánus kritikusok már konkrét időtávot és elérhető célt szeretnének látni.

A Kongresszus szerepe ősszel ezért felértékelődhet. A nyári szünet után újra előkerülhetnek a katonai finanszírozásról, a hadműveleti felhatalmazásról és az iráni szankciókról szóló szavazások. Minden ilyen alkalom próbára teszi a republikánus fegyelmet. A párt vezetői igyekeznek elkerülni a nyílt szakítást Trumppal, de a választás közeledtével a veszélyeztetett körzetek képviselői egyre inkább saját politikai túlélésük alapján döntenek.

A hat hónapos évforduló így a háború amerikai belpolitikai szakaszhatára lett. A kezdeti katonai egységet felváltotta a költségekről, célokról és alkotmányos felelősségről szóló vita. Trump továbbra is uralja pártját, de már olyan republikánus politikusok is kérdéseket tesznek fel, akik korábban kerülték a nyilvános konfliktust vele. Ha őszig nem látszik közelebbi lezárás, az iráni háború könnyen a félidős választás egyik meghatározó témájává válhat.