Trump új béketervvel küldi embereit Moszkvába és Kijevbe
Washington hosszabb szünet után ismét közvetlen közvetítésre vállalkozik az orosz–ukrán háborúban. Steve Witkoff és Jared Kushner előbb az orosz vezetést keresi fel, majd vasárnap első alkalommal az ukrán fővárosban tárgyal.
Donald Trump újra mozgásba hozta az amerikai közvetítési kísérletet az orosz–ukrán háború lezárására: Steve Witkoff különmegbízott és Jared Kushner, az elnök veje és tanácsadója Moszkvába utazik, majd vasárnap Kijevben folytatja a tárgyalásokat. Az amerikai elnök a Fehér Házban azt mondta, a két küldött egy konkrét javaslatot visz magával a háború befejezésére, de annak részleteit nem ismertette. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette az útvonalat, és közölte: Witkoff és Kushner a moszkvai egyeztetés után első alkalommal érkezik az ukrán fővárosba közvetítői minőségben.
A misszió időzítése önmagában is sokatmondó. Az amerikai diplomácia hónapok óta keresi azt a formulát, amely egyszerre lenne elfogadható Moszkvának és Kijevnek, miközben a fronton egyik fél sem ért el olyan áttörést, amely gyors politikai rendezést kényszerítene ki. Witkoff és Kushner 2025 óta többször járt Oroszországban, és közvetlen kapcsolatot épített ki a Kreml vezetésével. Kijevben azonban eddig nem folytattak hasonló, személyes tárgyalássorozatot. Az új út ezért az amerikai közvetítés szerkezetének változását is jelzi: Washington láthatóan igyekszik csökkenteni azt az ukrán bizalmatlanságot, amelyet a Moszkvával fenntartott intenzív csatornák okoztak.
Trump azt mondta, jó esélyt lát arra, hogy előrelépést érjenek el. Ez a megfogalmazás óvatosabb a korábbi elnöki ígéreteknél. Trump hivatalba lépése előtt gyors lezárást ígért, a tárgyalások azonban rendre beleütköztek a területi kérdésekbe, a biztonsági garanciákba és a szankciók jövőjébe. Oroszország továbbra is olyan feltételeket támaszt, amelyek Ukrajna számára súlyos területi és katonai engedményeket jelentenének, Kijev pedig ragaszkodik ahhoz, hogy egy megállapodás ne tegye lehetővé az újabb orosz támadást néhány év múlva.
A területi vita középpontjában változatlanul a megszállt ukrán régiók állnak. Moszkva saját területének tekinti a Krímet, valamint Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon annektált részeit, noha ezek közül több térség felett sincs teljes orosz katonai ellenőrzés. Kijev számára politikailag rendkívül nehéz lenne olyan egyezményt elfogadni, amely jogilag elismeri a hódításokat. A kompromisszum egyik lehetséges iránya ezért hosszabb ideje az, hogy a felek a tényleges frontvonal mentén állítanák le a harcokat, a területek végleges jogállását pedig későbbi tárgyalásokra hagynák.
Egy ilyen konstrukció azonban csak akkor működhet, ha Ukrajna hiteles biztonsági garanciákat kap. Kijev attól tart, hogy egy puszta tűzszünet Oroszországnak időt adna hadereje újjászervezésére. Az ukrán vezetés ezért amerikai és európai katonai kötelezettségvállalást, hosszú távú fegyverszállításokat és olyan ellenőrzési rendszert szeretne, amely gyors következményekkel járna egy újabb támadás esetén. Moszkva ezzel szemben régóta ellenzi, hogy Ukrajna NATO-tagságot vagy ahhoz hasonló garanciákat kapjon.
A mostani amerikai küldetésre a német–orosz feszültség újabb kiéleződése is árnyékot vet. Berlin Oroszországot tette felelőssé a Leipzig/Halle repülőtér ellen megkísérelt robbanóanyagos dróntámadásért, és diplomáciai válaszlépéseket jelentett be. Trump pénteken azt mondta, nem hiszi, hogy Vlagyimir Putyin NATO-terület megtámadására készülne. Az amerikai elnök ezzel jóval visszafogottabban értékelte az orosz szándékokat, mint több európai szövetséges, amely a szabotázsakciókat, kibertámadásokat és drónincidenseket egy szélesebb hibrid hadviselés részeként kezeli.
Ez a különbség a béketárgyalásokon is jelentős. Washington számára az elsődleges cél a fegyveres konfliktus lezárása és az amerikai terhek csökkentése. Az európai országok jelentős része attól tart, hogy egy gyors, Oroszországnak kedvező alku hosszabb távon növelné a kontinens biztonsági kockázatait. Lengyelország, a balti államok és az északi országok különösen erősen érvelnek amellett, hogy Moszkva csak akkor fogad el tartós rendezést, ha annak megsértése túl nagy katonai és gazdasági árral járna.
Trump előző nap újabb vitát nyitott azzal is, hogy az európai államoktól pénzt követelt a Biden-kormány idején Ukrajnának nyújtott amerikai katonai segítség után. Az elnök több százmilliárd dollárról beszélt, és azt állította, ezt Európának kellett volna kifizetnie. A kijelentés jogi és pénzügyi alapja erősen vitatható, politikai üzenete viszont világos: a Fehér Ház a jövőben az európaiaktól várja az ukrán védelem finanszírozásának nagyobb részét.
A tárgyalások hátterében az amerikai fegyverkészletek helyzete is egyre fontosabb. Az Egyesült Államoknak egyszerre kell támogatnia európai szövetségeseit, fenntartania indiai–csendes-óceáni elrettentő képességét és kezelnie a közel-keleti háború következményeit. A légvédelmi rakéták, nagy hatótávolságú precíziós fegyverek és tüzérségi lőszerek készletei ezért stratégiai kérdéssé váltak. Trump számára egy ukrajnai fegyvernyugvás belpolitikai és katonai értelemben is felszabadíthatna erőforrásokat.
Moszkva szempontjából az amerikai küldöttek érkezése lehetőséget ad arra, hogy közvetlenül a Fehér Házzal tárgyaljon, részben megkerülve az európai kormányokat. A Kreml hosszú ideje arra törekszik, hogy a konfliktust orosz–amerikai biztonságpolitikai vitaként keretezze, és kisebb szerepet adjon Ukrajnának, illetve az Európai Uniónak. Az, hogy Witkoff és Kushner ezúttal Moszkva után Kijevbe is elmegy, valamelyest ellensúlyozza ezt, de az európai részvétel mértéke továbbra is kulcskérdés.
Ukrajna számára a vasárnapi kijevi találkozó ezért legalább annyira szól az amerikai kapcsolat újrahangolásáról, mint a konkrét béketervről. Zelenszkijnek azt kell elérnie, hogy Washington ne tekintse puszta akadálynak azokat a feltételeket, amelyeket Kijev saját túlélése szempontjából nélkülözhetetlennek tart. Az ukrán társadalom több mint négy és fél év háború után kimerült, de a közvélemény számára továbbra is nehezen elfogadható egy olyan megállapodás, amely az orosz megszállást jutalmazná.
A következő napokban ezért három jelzésre érdemes figyelni. Az első, hogy Putyin hajlandó-e bármilyen érdemi engedményre a frontvonal, a biztonsági garanciák vagy a szankciók ügyében. A második, hogy az amerikai javaslat tartalmaz-e konkrét végrehajtási és ellenőrzési mechanizmust. A harmadik pedig az, milyen szerepet kapnak az európai államok egy esetleges megállapodás finanszírozásában és garantálásában.
A Witkoff–Kushner-misszió tehát újabb kísérlet a háború politikai lezárására, de a legnehezebb kérdések ugyanazok maradtak. Az amerikai elnök optimizmusa önmagában kevés: Moszkvának és Kijevnek olyan engedményeket kellene tennie, amelyekre eddig egyikük sem mutatott készséget. A hétvégi tárgyalásokból elsősorban az derülhet ki, sikerült-e Washingtonnak olyan új formulát kidolgoznia, amely legalább a tényleges alku megkezdéséhez elegendő.