Vatikáni figyelmeztetés a püspökök kirekesztése ellen

A Vatikánban száztizennégy újonnan kinevezett püspök gyűlt össze az öt kontinens minden szegletéből, hogy részt vegyen a Szentszék által szervezett átfogó továbbképző kurzuson. A szeminárium egyik legmeghatározóbb előadását Fortunatus Nwachukwu érsek, az Evangelizációs Dikasztérium titkára tartotta. A nigériai származású főpásztor beszédében az egyházi közösségen belüli kirekesztés különböző formáira, a törzsi gondolkodásra, a kasztrendszerre, a faji megkülönböztetésre és a kizárólagos regionalizmusra hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy az egyházban az emberi méltóság egyetlen hívő esetében sem függhet a származástól, a bőrszíntől, a útlevéltől vagy a beszélt nyelvtől. A közösség fogalmát a püspöki szolgálat és a vezetés legfőbb irányelvének nevezte, emlékeztetve a jelenlévőket arra, hogy a püspök a látható egység biztosítója a helyi egyházban, akinek feladata a sokféleség megőrzése és a közös keresztény identitás elmélyítése.

A kultúra és az egyházi egység kapcsolatát elemzve Nwachukwu érsek rámutatott, hogy a sokszínűség önmagában ajándék, az elkülönülés és a kirekesztés viszont eltorzítja ezt az adományt. Óva intett az inkulturáció téves értelmezésétől, kifejtve, hogy a Krisztus által megszólított kultúra képessé válik az adásra és az elfogadásra egyaránt, így nincs szüksége védőfalak emelésére ahhoz, hogy hű maradjon önmagához. A kirekesztés különféle megnyilvánulási formái, mint a törzsi elköteleződés, a társadalmi kasztok vagy a területi elkülönülés mind ugyanabból a kísértésből fakadnak: egy sajátos részidentitást – legyen az törzs, faj, nyelv, család vagy társadalmi státusz – fontosabbnak tartanak, mint a keresztségben kapott közös keresztény elhívást. A saját közösséghez való kötődés önmagában természetes, a torzulás ott kezdődik, ahol a szolidaritás szisztematikus kivételezéssé válik, és valaki kizárólag azért örvend bizalomnak, mert a megszokott körből származik.

A társadalmi kasztrendszer egyházi életbe történő beszivárgása örökletes hierarchiákat hoz létre, ami teljesen ellentétes a keresztségben elnyert egyenlőséggel. Valahányszor a papképzéshez, a tisztségekhez vagy a felelősségteljes feladatokhoz való hozzáférést a származási kategóriák határozzák meg, az egyház elárulja saját alapelveit. Az ilyen jellegű megkülönböztetés megjelenhet nyílt formában, de jelen van a döntéshozatali folyamatok finomabb mechanizmusaiban is, például amikor arról döntenek, ki kaphat hangot, kit léptetnek elő, vagy kit szorítanak csendben a margóra. A rasszizmus sem csupán nyílt megvetésben ölthet testet, hanem a sztereotípiákban, a gyanakvásban, a megalázó nyelvhasználatban és abban a feltételezésben, hogy bizonyos kultúrák alkalmasabbak a vezetésre, az adminisztrációra vagy a szent életre, mint mások.

Ferenc pápa Fratelli tutti kezdetű enciklikájára hivatkozva az érsek emlékeztetett arra, hogy a félelmek és a bizonytalanságok türelmetlenné, zártá és akár öntudatlanul is fajújítóvá tehetik az embereket. A püspöknek éppen ezért a közösségi életre való nevelővé kell válnia. A területi alapú kirekesztés gyakran lelkipásztori óvatosságnak álcázza magát, amikor a földrajzi származás válik a felelősségvállalás feltételévé. Noha egy helyi egyház konkrét kultúrával és történelemmel rendelkezik, soha nem válhat egyetlen csoport zárt hűbérbirtokává. Bár a lelkipásztori feladatok ellátásához szükség lehet speciális helyi ismeretekre, a születési hely nem képezhet feltételt az egyházi tisztségek betöltésénél, és nem jelenthet maradandó akadályt a felelősségvállalásban.

A püspök nem úgy teremt egységet, hogy mindenkit egyformává tesz, hanem megőrzi azt a keretet, amelyben a különböző adottságokkal rendelkező emberek egyetlen közös ügyet szolgálhatnak. A közösség eszméje nem maradhat csupán szép gondolat a körlevelek lapjain, hanem a mindennapi kormányzás alapelvévé kell válnia. Ez a szemlélet kell hogy vezérelje a papjelöltek kiválasztását, a lelkipásztori kinevezéseket, a szemináriumi képzést, az anyagi erőforrások elosztását, valamint a konfliktusok kezelését és a más vidékről érkezők befogadását. A vatikáni Fides hírügynökség beszámolója szerint minden egyházmegyei döntésnél fel kell tenni a önkritikus kérdést: az adott lépés a közösség építését és az egyház küldetését szolgálja-e, vagy csupán a megszokott befolyási körök védelmét biztosítja.

A szeptember 2-án kezdődött és szeptember 10-ig tartó római képzéssorozaton 149 újonnan kinevezett püspök vesz részt. Az eseményt az Evangelizációs Dikasztérium és a Püspöki Dikasztérium közösen szervezi. A résztvevők között jelen van a dél-indiai származású Joshy Pottackal, aki idén óta a Mainzi Egyházmegye segédpüspöke, valamint Josef Grünwidl, Bécs új érseke is. A nemzetközi jelenlét jól mutatja a római tanácskozás súlyát és a felvetett témák egyetemes érvényét.

A vatikáni képzés programja illeszkedik abba a tágabb szentszéki törekvésbe, amely az egyházi struktúrák átláthatóságát és a szinodális működést kívánja megerősíteni. A római tanácskozáson elhangzottak rámutatnak arra, hogy a modern világban tapasztalható társadalmi és politikai feszültségek közvetlenül érintik az egyházi közösségek belső életét is. A faji, nemzeti és törzsi ellentétek felszámolása nem csupán elvi elvárásként jelenik meg, hanem a mindennapi egyházmegyei kormányzás gyakorlati mércéjévé válik.

Az Evangelizációs Dikasztérium által szervezett kurzus különös hangsúlyt fektet a missziós területeken szolgáló új püspökök felkészítésére, ahol a helyi törzsi és társadalmi struktúrák gyakran nehezítik az egyetemes keresztény értékek érvényesülését. Nwachukwu érsek előadása világos útmutatást adott arra vonatkozóan, hogy a helyi egyházak nem szigetelődhetnek el a globális közösségtől, és a helyi kultúra ápolása nem vezethet a más származású vagy kultúrájú hívők kirekesztéséhez.

A Püspöki Dikasztérium keretében zajló párhuzamos képzési modulok a jogi, pénzügyi és lelkipásztori felelősségvállalás kérdéseit járják körül, kiemelt figyelmet fordítva a visszaélések megelőzésére és a transzparens egyházmegyei vezetésre. A résztvevő főpásztorok a képzés zárásaként személyes kihallgatáson találkoznak az egyházfővel, ahol a megbeszélések eredményeit és a jövőbeli lelkipásztori kihívásokat tekintik át. A római kurzus így fontos mérföldkövet jelent az új püspöki nemzedék felkészítésében a globális és a helyi kihívások kezelésére.