A lelátó árnyékhatalma: Zvezda és a nacionalizmus

Több ezren vettek részt Ratko Mladićot hétfői belgrádi temetésén. A boszniai szerb hadsereg egykori főparancsnoka, akit a hágai nemzetközi törvényszék jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt népirtásért, emberiesség elleni és háborús bűncselekményekért, augusztus 27-én halt meg 84 évesen. Holttestét szerb kormánygép szállította Hágából Belgrádba, koporsóját szerb zászló fedte, a búcsúztatás előtt katonai megemlékezést is tartottak. A temetés körüli állami szerepvállalás olyan erős tiltakozást váltott ki, hogy Marta Kos uniós bővítési biztos lemondta tervezett belgrádi látogatását. A vita azonban már a gyászszertartás előtti este beköltözött abba a közegbe, ahol a szerb nacionalizmus évtizedek óta különösen látványosan jelenik meg: a futballstadionba.

A Crvena zvezda és a Partizan szeptember 6-i, 180. örökrangadójának kezdete előtt a Rajko Mitić Stadionban egyperces csenddel emlékeztek Mladićra, a hangosbemondó pedig „örök dicsőséget és hálát” kívánt neki. A két ősi rivális szurkolótábor ezen az estén egy ponton ugyanazt skandálta: Mladić nevét. A Zvezda északi kanyarjában a Delije hatalmas képet feszített ki róla, majd megjelent a „Pravac Potočari” – „Irány Potočari” – felirat. Ez különösen súlyos utalás: Mladić 1995 júliusában, Srebrenicába bevonulva használta ezeket a szavakat, mielőtt a boszniai szerb erők több mint nyolcezer bosnyák férfit és fiút öltek meg. A koreográfiát a stadion nagy része tapssal fogadta.

Mladić halálának napján, a Viktoria Plzeň elleni európai kupamérkőzésen a Zvezda szurkolói már kifeszítették a „Tábornok, örök dicsőség és hála” üzenetet, nevét skandálták, és katonai tisztelgéssel búcsúztak tőle. Az UEFA ezért szeptember elején 90 ezer euróra büntette a klubot, és megtiltotta, hogy a következő idegenbeli európai mérkőzésre jegyet adjon el saját szurkolóinak. A történetnek volt egy ennél is sokatmondóbb mozzanata: a klub hivatalos közösségi felületein is megjelentek a Mladićot éltető lelátói képek, tisztelgő emojival. A derbin bemutatott koreográfia ugyancsak bekerült a hivatalos kommunikációba. Ezzel elmosódott a határ a klubtól függetlennek tekintett ultracsoport politikai akciója és az intézményi jóváhagyás látszata között.

A Zvezda és a szerb nacionalizmus kapcsolata jóval régebbi Aleksandar Vučić rendszerénél. A Delije 1989-ben jött létre több, addig külön működő kemény mag egyesítésével, éppen abban az időszakban, amikor felgyorsult Jugoszlávia szétesésének folyamata, a nemzeti retorika pedig mind nagyobb teret nyert. A stadion a tömegmozgósítás egyik legfontosabb helyszínévé vált. Az 1990 májusi zágrábi Dinamo–Crvena zvezda mérkőzésen kitört tömegverekedés utóbb a jugoszláv felbomlás egyik jelképe lett: a Bad Blue Boys és a Delije összecsapását sokan a közelgő háború előképének látták. Maga Vučić is többször beszélt arról, hogy fiatal Zvezda-drukkerként ott állt a lelátón ezekben az években.

A kilencvenes évek elején a kapcsolat ennél közvetlenebb és sötétebb formát öltött. Željko Ražnatović, ismertebb nevén Arkan, a belgrádi alvilág ismert alakja, a jugoszláv állambiztonság beépített embere a Zvezda egyik legismertebb, vagy inkább hírhedtebb szurkolója lett. Arkan képes volt kordában tartani a korábban nehezebben ellenőrizhető kemény magot. Amikor 1990-ben létrehozta a Szerb Önkéntes Gárdát, az Arkan Tigriseiként ismert félkatonai alakulat magját részben a Zvezda lelátóiról toborozta. A szervezet később Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában követett el súlyos bűncselekményeket; Arkant a hágai törvényszék emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolta meg, de 2000-es meggyilkolása miatt nem került bíróság elé.

A stadion ekkor politikai színpaddá és háborús emlékezetgyárrá is vált. A Zvezda kemény magja szerb katonai sikereket ünnepelt, a háborúból származó jelképek megjelentek a lelátón, a nacionalista ikonográfia pedig összekapcsolódott a klub identitásával. A kilencvenes évek öröksége azért bizonyult tartósnak, mert nem egyetlen párthoz kötődött. A Delije 2000-ben már Slobodan Milošević ellen fordult, és részt vett az őt megbuktató utcai tömegmozgalomban. Később a nyugati intézményekkel, Koszovó függetlenségével és a szerbiai LMBTQ-rendezvényekkel szembeni radikális megmozdulásokon is megjelentek futballhuligánok. A lelátó tehát nem engedelmes pártmilícia: saját erőközpont, amely időről időre alkut köt a politikával, máskor nyomást gyakorol rá.

Ez magyarázza, miért fontos a kemény mag a mai hatalomnak is. A szerb oknyomozó portálok évek óta azt dokumentálják, hogy a futballhuligán-csoportok egy része kapcsolatban áll politikusokkal, rendőri és biztonsági szereplőkkel, valamint szervezett bűnözői körökkel. Az OCCRP-nek Dan Tanasijević, a Crvena zvezda korábbi elnöke úgy fogalmazott, hogy a politikusok saját céljaikra használják a huligánbandákat, cserébe védelmet nyújtanak nekik. Tanasijević arról is beszélt, hogy amikor 2008–2009-ben megpróbálta visszaszorítani a szurkolói csoportok befolyását a klubban, huligánok berontottak az irodájába, megrongálták a helyiséget és megfenyegették.

A rendszer működésére különösen éles fényt vetett a KRIK 2026 nyarán közzétett vizsgálata. A portál Slaviša Kokeza, a Szerb Labdarúgó-szövetség korábbi elnöke és a Szerb Haladó Párt egykori prominense titkosított Sky-üzeneteit elemezte. A levelezés szerint Kokeza 2020-ban bűnözői kapcsolatok bevonásával akarta megfélemlíteni, illetve fizikailag megtámadtatni Nemanja Vidićet, miután a Manchester United korábbi csapatkapitánya nyilvánosan bírálta a szerb futball irányítását. Vidić később büntetőfeljelentést tett, az ügyészség pedig bekérte az üzeneteket. A KRIK által ismertetett beszélgetések arra is utaltak, hogy Aleksandar Vučić személyesen találkozott befolyásos Zvezda-szurkolókkal. Egy üzenetben Kokeza arról írt, hogy az elnök politikailag tart a lelátó erejétől. Ezek oknyomozói állítások és folyamatban lévő ügyek, nem jogerős bírósági ténymegállapítások, de jól mutatják, mekkora súlyt tulajdonítanak a politikai elitben a szervezett szurkolói köröknek.

A „verőemberek” politikai használatára kézzelfogható példa volt Vučić 2017-es elnöki beiktatása. Civil ruhás, azonosító nélküli, erős testalkatú férfiak újságírókat és kormányellenes tüntetőket rángattak el a rendezvény közeléből. A KRIK az egyik férfit, Borko Aranitovićot a Partizan körül működő, Aleksandar Stanković – Sale Mutavi – nevével összekapcsolt huligán-bűnözői kör tagjaként azonosította. A kormánypárt akkor saját rendezőiként védte a férfiakat. Ez a történet azért fontos, mert megmutatja: a hatalom és a stadionok kemény magjai közötti kapcsolat nem kizárólag a Zvezdához vezet.

A Partizan táborából kinőtt csoportok körül még súlyosabb büntetőügyek is keletkeztek. Veljko Belivuk, a Partizan egyik korábbi ultravezére ellen gyilkosságokkal és szervezett bűnözéssel kapcsolatos eljárások indultak, miközben a KRIK és más oknyomozó műhelyek rendőrségi és politikai kapcsolatokat tártak fel a környezetében. Belivuk maga azt állította a nyomozóknak, hogy kormányzati szereplők különféle szolgálatokat kértek tőle: például a Vučić-ellenes stadionbeli skandálások megfékezését vagy politikai ellenfelek megfélemlítését. Vučić és kormánya ezeket az állításokat visszautasította. A lényeg ettől függetlenül ugyanaz: Szerbiában a futball körüli erőszakos csoportok régóta olyan informális hálózatokat alkotnak, amelyekhez politikusok, rendőrök, klubvezetők és alvilági figurák kapcsolódhatnak.

A két nagy belgrádi klub helyzete mégsem azonos. Sportértelemben a Partizan az utóbbi évtizedben látványosan lemaradt. Legutóbb 2017-ben nyerte meg a szerb bajnokságot, miközben a Crvena zvezda a 2025–2026-os idényben sorozatban kilencedik bajnoki címét szerezte meg, és hatodik egymást követő duplázását ünnepelhette. A pályán kialakult erőviszonyok alapján valóban úgy festhet, mintha a fekete-fehéreket sorsukra hagyták volna, a pénzügyi adatok azonban árnyalják ezt a képet. A Danas által ismertetett állami kifizetések szerint 2025-ben és 2026 első három hónapjában a Partizan 990,6 millió dinár közvetlen költségvetési támogatást kapott a labdarúgó-szövetségen keresztül, a Zvezda pedig 529,8 milliót. A Partizan 2026 elején állami segítséggel rendezhette az UEFA-licenchez szükséges tartozásai egy részét is.

A különbség ezért inkább a szerepekben látszik. A Partizant az állam életben tartja, mert egy ekkora hagyományú klub összeomlása politikailag és társadalmilag is kockázatos lenne. A Zvezda közben a rendszer reprezentatív futballprojektjévé vált: folyamatos hazai sikerekkel, rendszeres európai szerepléssel, erős szponzori háttérrel és olyan tömegkultúrával, amely jól illeszkedik a szerb állami identitáspolitika több eleméhez. Ez nem jelenti azt, hogy a Delije minden üzenete a kormányból érkezik. Sokszor éppen a hatalom kénytelen figyelni arra, mit fogad el vagy mit utasít el az északi kanyar. Az összefonódás kölcsönös függés: a politika hasznot húzhat a mozgósítható, fegyelmezett és félelmet keltő szubkultúrából, a kemény mag pedig hozzáférést, védelmet és intézményi befolyást nyerhet.

Mladić temetése ismét felidézte a sötét múltat, a nacionalista szurkolótábor és a szerb hadsereg összefonódásait. Előbb a Zvezda európai mérkőzésén jelent meg a háborús bűnökért elítélt tábornok dicsőítése, majd a klub hivatalos felülete is terjesztette a képeket. Ezután az örökrangadón már mindkét tábor az ő nevét skandálta, miközben a stadion hivatalos programjában is helyet kapott a megemlékezés. A Delije „Irány Potočari” üzenete pedig közvetlenül kapcsolta össze a futballt Srebrenicával, egy olyan tömeggyilkossággal, amelyet nemzetközi bíróságok népirtásnak minősítettek. Amikor egy ilyen jelkép tapsot kap, majd bekerül a klub kommunikációjába, a nacionalista emlékezetpolitika kilép az ultrák zárt világából.

A Zvezda 2–1-re megnyerte a 180. örökrangadót, de a meccs után aligha ez maradt a legerősebb kép. Sokkal inkább az, hogy a két ellenséges tábor közös hőst talált Ratko Mladićban, és hogy a klub, a futballirányítás, az állami ceremóniák, a nacionalista emlékezet és a kemény mag között egyre nehezebb éles választóvonalakat húzni. Ez a hálózat nem mindig működik központi vezényszóra, mégis komoly politikai erőt jelent. Szerbiában régóta tudják: aki a stadionok kemény magját maga ellen fordítja, az jóval többet kockáztat egy kifütyülésnél.