Washington pénzzel is átírná a külpolitika szabályait

Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter minden korábbinál világosabban fogalmazta meg a Trump-kormányzat egyik alapelvét: az Egyesült Államok pénzügyi erejét külpolitikai eszközként kell használni. A texasi SMU Cox üzleti iskolában tartott beszédében Bessent Argentína támogatását, a japán jennel kapcsolatos közös piaci beavatkozást és az amerikai pénzügyi rendszer globális súlyát ugyanannak a stratégiai gondolkodásnak a részeként mutatta be.

A megközelítés lényege, hogy Washington a dollár, a tőkepiacok, a hitel, a vámok és a pénzügyi segítség révén közvetlenül alakítsa más országok politikai és gazdasági döntéseit. Az Egyesült Államok évtizedek óta alkalmaz szankciókat és pénzügyi nyomást, Bessent érvelésében azonban a gazdasági eszközök sokkal szorosabban kapcsolódnak a szövetséges kormányok támogatásához és a geopolitikai versenyhez.

A pénzügyminiszter Argentínát emelte ki példaként. Washington több milliárd dolláros támogatási csomaggal segítette Javier Milei elnök kormányát, amikor az argentin peso újabb súlyos nyomás alá került. Az amerikai segítség stabilizálta a pénzügyi helyzetet, és politikailag is fontos időpontban érkezett: Milei kormánya a félidős választások előtt igyekezett bizonyítani, hogy radikális gazdasági programja működőképes.

Bessent szerint az Egyesült Államok érdeke olyan latin-amerikai kormányok megerősítése, amelyek piacbarát reformokat hajtanak végre és stratégiailag Washingtonhoz közelednek. Ez a szemlélet szakít azzal a felfogással, amely a nemzetközi pénzügyi segítséget elsősorban technikai makrogazdasági stabilizációként kezeli. A támogatás nyíltan geopolitikai jutalom is lehet.

Argentína különösen fontos terep. Milei szoros kapcsolatot épített ki Donald Trumppal, miközben igyekszik csökkenteni országa korábbi kínai függőségét. Kína az elmúlt két évtizedben jelentős hitelekkel, kereskedelmi kapcsolatokkal és devizacsere-megállapodással növelte befolyását Buenos Airesben. Washington számára ezért az argentin stabilizáció a nyugati féltekén zajló amerikai–kínai verseny része.

A Trump-kormányzat Latin-Amerikát ismét kiemelt stratégiai térségként kezeli. A venezuelai politikával, a karibi kábítószer-ellenes műveletekkel, a migrációval és a kereskedelmi kapcsolatokkal kapcsolatban is jóval keményebb amerikai fellépés alakult ki. A pénzügyi támogatás ennek a politikának a pozitív ösztönző oldala: a baráti kormányok segítséget kaphatnak, az ellenfelek pedig szankciókkal és piaci korlátozásokkal szembesülhetnek.

Bessent másik példája Japán volt. Washington és Tokió július végén közösen lépett fel a devizapiacon a jen erősítése érdekében. A japán fizetőeszköz hosszú gyengülése gazdasági és politikai problémává vált, az amerikai fél pedig attól tartott, hogy a szélsőséges árfolyammozgás a globális pénzügyi stabilitást is veszélyeztetheti.

A közös beavatkozás azt mutatja, hogy a Trump-kormányzat a devizaárfolyamokat sem tekinti kizárólag a piac által meghatározandó változónak. Ha Washington stratégiai érdeket lát benne, hajlandó közvetlenül együttműködni egy szövetségessel az árfolyam befolyásolásában. Ez különösen érdekes egy olyan kormánytól, amely más kérdésekben erősen piacpárti retorikát használ.

A dollár központi szerepe hatalmas előnyt ad az Egyesült Államoknak. A globális kereskedelem és pénzügyi tranzakciók jelentős része dollárban zajlik, a világ jegybankjai nagy mennyiségű amerikai állampapírt tartanak, és a nemzetközi bankrendszer számos kulcsfontosságú csatornája amerikai joghatósághoz kapcsolódik. Washington ezért olyan gazdasági nyomást tud gyakorolni, amelyre kevés más állam képes.

A szankciós politika éppen erre épül. Ha egy bankot vagy vállalatot kizárnak az amerikai pénzügyi rendszerből, annak következményei messze túlterjednek az Egyesült Államokon. Sok európai és ázsiai vállalat is megszakítja az üzleti kapcsolatot a szankcionált szereplőkkel, mert nem akarja kockáztatni saját hozzáférését a dollárpiachoz.

Trump ehhez a hagyományos pénzügyi eszköztárhoz a vámokat is sokkal erősebben kapcsolta hozzá. Az importvámot nem pusztán kereskedelempolitikai intézkedésként használja, hanem tárgyalási nyomásként migrációs, biztonsági és geopolitikai ügyekben is. Egy országnak kedvezőbb piaci hozzáférést ígérhet politikai együttműködésért, míg ellenfeleit magasabb vámokkal fenyegetheti.

Ez a politika rövid távon hatékony lehet, mert az amerikai piac és pénzügyi rendszer mérete óriási. Hosszabb távon azonban ösztönözheti más országokat arra, hogy csökkentsék függőségüket a dollártól és az amerikai infrastruktúrától. Kína és Oroszország már évek óta épít alternatív fizetési csatornákat, és több feltörekvő gazdaság is nagyobb szerepet szeretne saját valutájának.

Európa számára a Bessent által felvázolt stratégia egyszerre lehet lehetőség és kockázat. Szövetségesként az uniós országok profitálhatnak az amerikai pénzügyi stabilizáló képességből, ugyanakkor Washington gazdasági nyomása őket is érintheti. A Trump-kormányzat az elmúlt időszakban vámokkal, védelmi kiadási követelésekkel és kereskedelmi feltételekkel szemben is keményen lépett fel európai partnereivel szemben.

Az ukrajnai háború finanszírozása szintén ebbe a logikába illeszkedik. Washington egyre nagyobb részt akar áthárítani Európára az Ukrajnának szánt amerikai fegyverek költségeiből. Az amerikai katonai és pénzügyi erő tehát továbbra is rendelkezésre áll, de a Trump-kormányzat azt várja, hogy a szövetségesek közvetlenebbül fizessenek érte.

Magyarország számára ez különösen érdekes, mert Budapest politikailag szoros kapcsolatot keres a Trump-kormányzattal, miközben gazdaságilag erősen kötődik az Európai Unióhoz, és jelentős kínai beruházásokat is fogad. Ha Washington egyre inkább pénzügyi és kereskedelmi eszközökkel kéri számon a stratégiai igazodást, a többirányú magyar gazdaságpolitika mozgástere szűkülhet.

Bessent beszéde ezért fontosabb egy hagyományos pénzügyminiszteri előadásnál. A Trump-kormányzat világképében a dollár, a hitel, a vám és a pénzügyi mentőcsomag ugyanúgy hatalmi eszköz, mint a diplomácia vagy a katonai jelenlét. Washington ezzel gyorsan képes eredményeket elérni, de közben felgyorsíthatja azt a nemzetközi törekvést is, amely éppen az amerikai pénzügyi függőség csökkentésére irányul.