Kormányra tör a skandináv jobboldali radikalizmus

Sokáig úgy tűnt, hogy a svéd politikai életben a megszokott rend szerint zajlanak az események, ám a parlamenti választások közeledtével a felmérések a korábbinál lényegesen kiélezettebb helyzetet jeleznek. A legutóbbi parlamenti voksolást követően hosszas egyezkedések után formálódott meg az a kisebbségi kormányzati felállás, amelyben a Mérsékelt Párt vezetésével, a Kereszténydemokraták és a Liberálisok részvételével alakult kabinet. A miniszterelnöki tisztséget elfoglaló Ulf Kristersson kormánya kívülről kapott támogatást a jobb szélről, mivel a Svéd Demokraták formációját akkor még nem engedték be a formális koalícióba. Jimmie Åkesson, a párt vezetője már abban az időszakban világossá tette, hogy szívesen vállalt volna közvetlen kormányzati szerepet, a kormánypártok akkori ellenállása miatt azonban be kellett érnie a külső támogatói pozícióval.

Az akkori egyezség értelmében a Svéd Demokraták ugyan a minisztériumi tárcákból kimaradtak, ám a háttérből meghúzódva rendkívül komoly befolyást gyakoroltak a döntéshozatalra. A határozott migrációs és közbiztonsági szigorítások szinte kivétel nélkül az ő elvárásaikat tükrözték az elmúlt törvénykezési ciklusban. A négyéves parlamenti ciklus végéhez érve azonban gyökeresen megváltozott a politikai alkuk jellege, hiszen a jobboldali populista formáció elérkezettnek látja az időt arra, hogy végérvényesen áttörje a hatalom kapuit, s közvetlen miniszteri tárcákhoz jusson.

A politikai paletta baloldali oldalán a korábbi miniszterelnök, Magdalena Andersson vezette Szociáldemokraták igyekeznek visszaszerezni a kezdeményezést. A felmérések hosszabb időn keresztül a baloldali és zöldpárti szövetség határozott fölényét mutatták, ám az utóbbi időszakban ez az előny fokozatosan elolvadt. Ráadásul a többség megszerzése még önmagában egyáltalán nem garantálná a zökkenőmentes kormányalakítást ezen az oldalon sem. A Szociáldemokraták, a Zöldek, a Baloldali Párt és a Centrum Párt nézetei drasztikusan eltérnek egymástól az energiapolitika, a lakhatás és az adózás alapvető kérdéseiben.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Centrum Párt határozottan elutasítja a közös kormányzást a Baloldali Párttal. A Baloldali Párt viszont leszögezte: kizárólag abban az esetben támogatja Magdalena Andersson miniszterelnökségét, ha saját tisztségviselői is helyet kapnak a leendő kabinetben. Elméleti síkon természetesen felmerülhetne egy nagykoalíció gondolata a Szociáldemokraták és a Mérsékeltek között, ahogyan arra számos más európai államban volt már példa. A svéd politikai hagyományok alapján viszont a jobb- és baloldali blokkok közötti képzeletbeli határvonal átlépése szinte elképzelhetetlen a gyakorlatban.

A Centrum Párt részéről felmerült az a javaslat is, hogy a Baloldali Párt helyett heller a Kereszténydemokratákat kellene bevonni egy szociáldemokrata vezetésű koalícióba. A Kereszténydemokraták a kampány folyamán tettek is bizonyos nyitott jelzéseket ebbe az irányba, miközben a Liberálisok a parlamenti küszöb környékén egyensúlyozva küzdenek a fennmaradásukért. Amennyiben Ulf Kristerssonnak sikerül megőriznie a miniszterelnöki széket, arra szinte biztosan csak úgy lesz lehetősége, ha ezúttal hivatalosan is beemeli a kormányba a Svéd Demokratákat. A jobboldali radikálisok ugyanis határozottan kijelentették, hogy a külső támogatás modellje a jövőben elfogadhatatlan számukra.

A pártok támogatottságát vizsgálva a Szociáldemokraták a közvélemény-kutatások alapján a szavazatok mintegy 28 százalékára számíthatnak. Ez az érték rendkívül közel van a történetük leggyengébb szerepléséhez, amelyet az általános választójog 1921-es bevezetése óta elkönyveltek. Egy ilyen eredmény értelemszerűen súlyosan gyengítené Magdalena Andersson alkupozícióját a választások utáni tárgyalásokon. A második helyen a Svéd Demokraták állnak a voksok körülbelül 19-20 százalékával, amivel megelőzik a miniszterelnököt adó Mérsékelt Pártot.

A parlamenti választás tisztázhatja azt is, hogy a jobboldali populista erők növekedési üteme hol éri el a határait. A 47 esztendős Jimmie Åkesson nyíltan megfogalmazta azon célkitűzését, hogy a jövőben az ország miniszterelnöki tisztségét kívánja betölteni. Ugyanakkor a korábbi európai parlamenti választáson a svéd szélsőjobboldalból kinőtt párt némi visszaesést könyvelhetett el, így most a hazai terepen dől el, hogy elérték-e a növekedési plafont. A korábbi választásokkal ellentétben a migráció és a bűnözés elleni fellépés témái ezúttal kevésbé dominálták a kampányt, mivel ezen a téren szinte teljes konszenzus alakult ki a politikai erők között a szigorú vonal folytatásáról.

Ulf Kristersson kormánya a saját sikerének tudja be a bandaerőszak visszaszorítását és az elmúlt négy évtized legalacsonyabb menedékkérelmi számait. Ennek következtében a választási küzdelem középpontjába sokkal inkább megélhetési kérdések kerültek. Az megélhetési költségek növekedése, az energiapolitika, az egészségügy helyzete és az oktatási rendszer állapota váltották fel a korábbi slágertémákat. Mivel azonban a felek álláspontja ezekben az ügyekben sem mutat áthidalhatatlan különbségeket, a választópolgárok döntése nehezebbé vált. A több mint nyolcmilliós választói névjegyzékből mintegy kétmillióan az utolsó napokig bizonytalanok maradtak a döntésükben, ami rendkívül magas arány.

A svéd politikai berendezkedés sajátossága, hogy a parlamenti választásokkal egyidőben tartják a helyi önkormányzati és a regionális képviselői választásokat is. Ez a komplex struktúra még inkább felerősíti az országos pártok közötti érdekütközéseket. A gazdasági kihívások fokozódása, a magas infláció utóhatásai és az energiaárak ingadozása mind hozzájárultak ahhoz, hogy a választók sokkal kritikusabbá váltak a fennálló kormányzati teljesítménnyel szemben. A közszolgáltatások állapota, a kórházi várólisták hossza és az iskolák minőségi romlása olyan mindennapi tapasztalatok, amelyek messze megelőzik a politikai szlogeneket.

A bizonytalan szavazók magas aránya rámutat arra is, hogy a svéd társadalom jelentős része kiábrándult a hagyományos blokkpolitikából. A szavazók szembesülnek azzal a ténnyel, hogy az egykor biztos támaszt nyújtó jóléti állam alapjai meginogtak, és a politikai elit egyelőre nem tud meggyőző válaszokat adni a strukturális problémákra. A közép-baloldal és a közép-jobboldal közötti éles árokrendszerek miatt a kormányalakítási folyamat hetekig, sőt akár hónapokig is elhúzódhat a szavazatok összeszámlálását követően.

Különösen kritikus elem a Liberálisok szereplése. Amennyiben nem érik el a négyázalékos parlamenti küszöböt, az a teljes jobboldali blokk többségi esélyeit összeroppanthatja, átrendezve a teljes erőviszonyt a törvényhozásban. Ezzel párhuzamosan a Zöldek és a Centrum Párt ingadozó szereplése a baloldali koalíciós matematikai számításokat boríthatja fel. A svéd választók választása így nemcsak az elkövetkező négy év kormányának összetételét határozza meg, hanem a skandináv modell jövőbeli alakulására is közvetlen kihatással lesz.