Törökországtól kérhet katonai segítséget az öböl-monarchia

Stratégiai és gazdasági szorításba került Szaúd-Arábia, miután a térségben zajló fegyveres konfliktusok közvetlenül az ország energetikai infrastruktúráját és a kőolaj szállítására szolgáló legfontosabb útvonalait találják el. Amikor a Hormuzi-szorosban ellehetetlenült a hajózás, a szaúdi vezetés hosszú ideig úgy kalkulált, hogy a keleti és nyugati tartományokat összekötő, a Vörös-tengerhez vezető csővezeték garantálja a globális piacok ellátását. Ez az átmeneti biztonsági háló azonban teljesen megsemmisült. Az északi szomszédságból, Irak területéről indított iránibarát milíciák dróntámadásai nyomán a szaúdi hatóságok kénytelenek voltak leállítani a kőolaj továbbítását a Yanbu kikötőjébe vezető vonalon. Ez a döntés egy csapásra megszüntette azt az exportkapacitást, amely a világ napi nyersolajigényének jelentős hányadát fedezte, és amellyel a királyság messze a többi Öböl-menti állam előtt járt a szállítási rugalmasság tekintetében.

A helyzetet tovább súlyosbítja a déli határon zajló összecsapások drámai felerősödése. A Jemen jelentős részét ellenőrző, Irán által támogatott húszi fegyveresek stratégiai áttörést értek el a Vörös-tenger déli bejáratánál. A lázadók ellenőrzésük alá vonták Mokka kikötővárosát és a Bab el-Mandeb szorosban fekvő Mayun-szigetet, aminek következtében közvetlen felügyeletet szereztek a tengeri áruforgalom felett. A jemeniek nyíltan kinyilvánították, hogy a szaúdi érdekeltségű és a királyságba tartó vagy onnan induló teherhajókat teljes mértékben blokkolják. Ezzel párhuzamosan a szaúdi határmenti régiókat, ipari létesítményeket és finomítókat közvetlen tüzérségi és dróntámadások érték, amelyek polgári infrastruktúrákban és vallási épületekben egyaránt károkat okoztak Jazan térségében. A folyamatos csapások hatására a szaúdi kőolajtermelés évtizedes mélypontra zuhant, ami megkérdőjelezi a királyság korábbi terveit a kitermelés bővítésére.

A riadi vezetés számára a legnagyobb diplomáciai és katonai kihívást a hagyományos szövetségi rendszerek működésképtelensége jelenti. Washington nyilvánvalóvá tette, hogy nem kíván újabb katonai erőket átcsoportosítani a szaúdi szárazföld és a Vörös-tenger védelmére. Az amerikai hadi tengerészet jelentős egységei a Hormuzi-szoros zárva tartására és az iráni kikötők blokádjára összpontosítanak, miközben a korábbi amerikai légicsapások nem tudták megtörni a húszik ellenállását. Az Egyesült Államok korlátozott fellépése mögött az a felismerés áll, hogy a jemeni lázadók elleni közvetlen harc elhúzódó, komoly veszteségekkel járó konfliktusba sodorná az amerikai erőket, amit a washingtoni kormányzat elkerülni igyekszik. Az arab öböl államaiban ez a hűvös távolságtartás megerősítette azt a nézetet, hogy a királyság nem számíthat a nyugati nagyhatalom azonnali katonai védőernyőjére a szomszédos országokból érkező csapásokkal szemben.

A geopolitikai vákuum kitöltésére és a biztonsági kockázatok mérséklésére Szaúd-Arábia a regionalitás elvére építve keresett új partnereket. A királyság korábban aláírta a mekkai megállapodást Törökországgal és a nukleáris fegyverekkel rendelkező Pakisztánnal. Az egyezmény papíron egy kollektív védelmi mechanizmust rögzít, amely kimondja, hogy az egyik aláíró felet ért fegyveres támadás a teljes szövetség elleni akciónak minősül. A megállapodás gyakorlati alkalmazása azonban komoly akadályokba ütközik. A szövetségesek ugyan felállítottak egy közös titkárságot Riadban, ám a tényleges katonai együttműködés szabályait, a beavatkozási protokollokat és a csapategyüttműködés kereteit nem rögzítették. Ez a hiányosság lehetővé teszi a partnerek számára, hogy elkerüljék a közvetlen fegyveres részvételt a szaúdi területet érő támadások elhárításában.

Ankara és Iszlámábád magatartása jól jelzi a szövetség korlátait. Törökország elítélte az erőszakos cselekményeket, de tartózkodik attól, hogy határozott kötelezettséget vállaljon a szaúdi föld védelmére. Pakisztán szintén kitérő válaszokat ad a katonai segítségnyújtást firtató kérdésekre, jelezve, hogy jelenleg nincsenek napirenden tárgyalások a csapatküldésről. A szaúdi döntéshozók tisztában vannak a helyzet törékenységével, ezért hivatalos katonai segítségkérést sem nyújtanak be a partnerekhez, elkerülve az esetleges elutasításból fakadó diplomáciai visszalépést és az ebből adódó presztízsveszteséget. A jemeni lázadók közben nyilvánosan figyelmeztették a török és pakisztáni felet, hogy a királyság oldalán történő bármilyen katonai beavatkozás súlyos következményekkel jár majd a térségbeli érdekeltségeikre nézve.

A gazdasági nyomás és az energiaellátás instabilitása miatt a válság feloldásának egyetlen reális csatornája a diplomáciai egyeztetés maradt. Az Ománban rendezett regionális megbeszéléseken az arab külügyminiszterek az iráni diplomácia vezetésével próbálnak megállapodásra jutni a tengeri kereskedelmi útvonalak biztonságáról. A rendezés kulcsa továbbra is Teherán kezében van, amely a Hormuzi-szoros újranyitását és a közvetett agressziók leállítását a szélesebb körű nemzetközi és amerikai megállapodásoktól teszi függővé. A piaci bizonytalanságok, a finomítói kapacitások kiesése és a tengeri zárlatok miatt a globális olajárak emelkedése közvetlen kényszert gyakorol a nemzetközi közösségre, hogy diplomáciai megoldást találjon a Közel-Kelet energetikai csomópontjait fenyegető összetett katonai válságra.