Berlin és Washington közös fegyvergyártásra készül
Boris Pistorius és Hegseth Washingtonban olyan ipari együttműködésről állapodott meg, amely a fejlesztéstől a licencgyártásig terjed. Németország Tomahawk robotrepülőgépeket is venne, miközben az amerikai készletek szűkösek.
Németország és az Egyesült Államok új szintre emelné fegyveripari együttműködését. Boris Pistorius német védelmi miniszter és Pete Hegseth amerikai tárcavezető Washingtonban szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy a két ország vállalatai a jövőben szorosabban dolgoznak együtt korszerű fegyverrendszerek, alkatrészek és összetett lőszerek fejlesztésében és gyártásában. A megállapodás hátterében egyszerre áll az európai biztonsági helyzet, az ukrajnai háború, a közel-keleti konfliktusok és az a felismerés, hogy a NATO jelenlegi termelési kapacitásai több kulcsfontosságú fegyvertípusnál nem elegendők egy elhúzódó válság kezelésére.
A washingtoni találkozó politikai üzenete legalább olyan fontos, mint az ipari tartalom. Donald Trump második elnökségének első időszakában ismét erős nyomás nehezedett az európai NATO-tagokra, hogy gyorsabban emeljék katonai kiadásaikat és vállaljanak nagyobb részt saját kontinensük védelméből. Berlin azóta látványosan növelte védelmi költségvetését, bővíti a Bundeswehr létszámát, és nagy volumenű beszerzéseket indított. Pistorius szerint az amerikai fél a mostani tárgyaláson már kifejezetten elismerően beszélt a német erőfeszítésekről.
A szándéknyilatkozat fejlesztésre, termelésre, licencgyártásra, karbantartásra és kutatás-fejlesztésre is kiterjed. A két kormány emellett felülvizsgálná a technológiatranszfer szabályait és erősítené az ellátási láncokat. Ez különösen fontos a rakéták, légvédelmi eszközök és nagy pontosságú lőszerek esetében, amelyekből az ukrajnai háború és az amerikai közel-keleti műveletek miatt gyorsan fogynak a készletek.
Az egyik legnagyobb konkrét német terv a Tomahawk manőverező robotrepülőgépek beszerzése. A nagy hatótávolságú amerikai fegyverek több száz vagy akár ezer kilométeres távolságból képesek precíziós csapásra, ezért német rendszerbe állításuk érdemben növelné a Bundeswehr mélységi csapásmérő képességét. A vásárlás részletei még nincsenek lezárva, Pistorius szerint a mennyiségről, szállítási időről, integrációról és ipari részvételről további egyeztetések következnek.
Berlin számára az amerikai beszerzések mellett egyre fontosabb, hogy a német ipar maga is nagyobb részt kapjon a termelésből. A Rheinmetall, a Diehl, a Hensoldt és más német vállalatok az elmúlt években gyors kapacitásbővítésbe kezdtek. Németországban Patriot légvédelmi rakétákhoz kapcsolódó gyártás is épül, miközben a Rheinmetall az amerikai piacon is komoly megrendelésekért versenyez. A német kormány azt szeretné, ha az együttműködés kétirányú lenne: Berlin amerikai csúcstechnológiához jutna, Washington pedig használhatná az európai ipari kapacitásokat.
Pistorius külön hangsúlyozta, hogy az együttműködés szerinte nem növeli veszélyes mértékben Németország függőségét az Egyesült Államoktól. Éppen ellenkezőleg: Berlin olyan kölcsönös rendszerben gondolkodik, amelyben mindkét félnek szüksége van a másik termelésére és technológiájára. Ez a megközelítés válasz azokra az európai bírálatokra is, amelyek szerint a kontinens fegyverkezési hulláma túl sok pénzt irányít amerikai gyártókhoz, miközben az EU saját védelmi ipari autonómiát szeretne építeni.
A német–amerikai együttműködés már most több nagy programban látható. Németország 35 F–35A lopakodó vadászgépet rendelt az Egyesült Államoktól, amelyek a Tornado-flotta egy részét váltják fel, és a NATO nukleáris megosztási rendszerében is szerepet kapnak. Pistorius amerikai útjának egyik állomása Texas, ahol átveszik az első Németországnak gyártott F–35-öst. A gépek tényleges németországi szolgálatba állítása többéves folyamat lesz, amelyhez új infrastruktúra és kiképzés is szükséges.
A Patriot-rendszer a másik kulcsterület. Az ukrajnai háború megmutatta, hogy a korszerű légvédelmi elfogórakétákból a nyugati országok békeidőre méretezett készletei gyorsan kimerülhetnek. Németország jelentős mennyiségű légvédelmi eszközt adott át Ukrajnának, és saját állományát is pótolnia kell. Az amerikai–német közös termelés célja, hogy rövidebb legyen a szállítási idő, és válsághelyzetben ne egyetlen gyártósortól függjön a NATO.
A megállapodás mögött az amerikai ipar korlátai is állnak. Washington egyszerre támogatja Ukrajnát, tart fenn nagy készleteket az indo-csendes-óceáni térségre, és használ jelentős mennyiségű precíziós fegyvert a Közel-Keleten. Az Egyesült Államok ezért egyre nyitottabb arra, hogy szövetségesei ne pusztán vásárlók legyenek, hanem termelési kapacitással is hozzájáruljanak a közös készletekhez.
Németország szerepe azért különösen fontos, mert Európa egyik legnagyobb ipari bázisával rendelkezik. A német hadiipar hosszú ideig viszonylag kis sorozatokra és lassú megrendelési ciklusokra rendezkedett be, 2022 óta azonban megváltozott a helyzet. A vállalatok új üzemeket építenek, több műszakra állnak át, és hosszú távú szerződéseket kérnek a kormányoktól ahhoz, hogy milliárdos beruházásokat vállaljanak.
A washingtoni megállapodás egyben politikai biztosíték is arra, hogy a transzatlanti katonai kapcsolat a Trump-kormány és Berlin közötti korábbi viták ellenére működőképes marad. Németországban továbbra is vita folyik arról, mennyire lehet tartósan számítani az Egyesült Államokra, különösen akkor, ha Washington figyelme egyre inkább Kína és az indo-csendes-óceáni térség felé fordul. A közös gyártási programok azonban olyan hosszú távú ipari érdekeltségeket teremtenek, amelyek egy-egy politikai ciklusnál tovább élhetnek.
Az európai dimenzió sem mellékes. Franciaország évek óta azt sürgeti, hogy az EU tagállamai nagyobb arányban európai fegyvereket vásároljanak. Németország ezzel szemben gyakran az azonnal rendelkezésre álló amerikai rendszereket részesíti előnyben, ha a katonai szükséglet sürgős. A két megközelítés közötti feszültséget most azzal próbálják enyhíteni, hogy amerikai technológiát európai gyártással kapcsolnak össze.
Magyarország számára a folyamat több szempontból is érdekes. A magyar haderő modernizációjának jelentős része német technológiára épül, és a Rheinmetall magyarországi beruházásai révén az ország bekapcsolódott az európai hadiipari ellátási láncba. Ha a német–amerikai együttműködés új közös programokat hoz létre, azok beszállítói szinten közép-európai üzemeket is érinthetnek.
A szándéknyilatkozat önmagában még nem jelent konkrét megrendeléseket. A döntő kérdések a következő hónapokban dőlnek el: mely fegyverrendszereket gyártják közösen, hogyan osztják meg a technológiát, hol épülnek új kapacitások, és milyen arányban részesednek a szerződésekből amerikai illetve európai cégek. A politikai irány azonban világos: Berlin és Washington a fegyverkészletek feltöltését már nem külön nemzeti feladatként, hanem közös ipari problémaként kezeli.