Moszkva árnyéka a tartományi választási küzdelmeken

Németország keleti tartományaiban az évtizedek óta fennálló politikai berendezkedés jelentős átalakuláson megy keresztül, miután Szász-Anhaltban a radikális jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) áttörést ért el a helyi törvényhozási választáson. A szavazatok 43,8 százalékát megszerző szervezet nemcsak megduplázta korábbi támogatottságát, hanem karnyújtásnyira került az abszolút többség megszerzésétől is a magdeburgi törvényhozásban. A voksolás eredménye felszínre hozta azt a mély társadalmi és politikai törésvonalat, amely a keleti és a nyugati tartományok között feszül, miközben a német szövetségi kormánykoalíció pártjai és a tradicionalista konzervatívok komoly veszteségeket könyvelhettek el. A sikert követően a politikai elemzők és a közvélemény figyelme azonnal a szomszédos Mecklenburg-Elő-Pomeránia felé fordult, ahol a szeptember 20-ára kitűzött törvényhozási választás előtti mérések szintén a radikális jobboldal élre törését jelzik előre.

A németországi választási események rendkívül élénk visszhangot váltottak ki az orosz állami médiában és a Kremlhez közeli politikai elemzők körében. A moszkvai televíziós csatornák esti elemzőműsoraiban örömmel üdvözölték a keleti tartományokban tapasztalható politikai eltolódást, sőt a szélsőséges hangvételű megszólalók a Német Szövetségi Köztársaság jogi és politikai létezését is kétségbe vonták. Vlagyimir Szolovjov, az orosz állami televízió ismert műsorvezetője az egyik éjszakai műsorában kijelentette, hogy meglátása szerint Németország jelenlegi formájában megszűnt létezni, és mivel állítása szerint Berlin megszegte az 1990-es két-plusz-négyes szerződésben vállalt kötelezettségeit, Moszkvának vissza kellene vonnia a német újraegyesítés diplomáciai elismerését. A műsorban megfogalmazott narratíva szerint a diplomáciai kapcsolatok teljes megszakítása és a Kelet-Németország feletti befolyás újragondolása lenne a megfelelő válasz Berlin Kijevet támogató külpolitikájára.

Az orosz állami sajtó által terjesztett politikai üzenetek és az AfD vezető politikusainak megszólalásai között a tapasztalt elemzők feltűnő egyezéseket figyelhetnek meg. Ulrich Siegmund, az AfD szász-anhalti vezetője és a választási siker egyik fő kovácsa rendszeresen arról beszél a nyilvánosság előtt, hogy a német adófizetők pénze percenként tízezres nagyságrendű összegekben áramlik Ukrajnába, miközben a hazai infrastruktúra, a helyi oktatási és egészségügyi ellátórendszer súlyos forráshiánnyal küzd. Arra a kérdésre, miként kellene Németországnak reagálnia az Oroszországból kiinduló vagy az orosz hadiiparhoz kötődő katonai és szabotázsakciókra – például a lipcsei repülőtér közelében megjelent drónincidensekre –, Siegmund és párttársai a diplomáciai tárgyalások és a Moszkvával való azonnali párbeszéd szükségességét hangoztatják. Björn Höcke, a türingiai frakcióvezető mecklenburgi kampányrendezvényein nyíltan hangoztatta, hogy hídépítésre van szükség Oroszország felé, hangsúlyozva Moszkva békés szándékait és a gazdasági szankciók káros hatásait.

A német szövetségi parlamentben, a Bundestagban is megjelent a Moszkvával szembeni engedékenyebb politikai vonal képviselete. Jürgen Kögel, az AfD parlamenti képviselője a szövetségi törvényhozás plenáris ülésén felszólalva a Kreml vezetőjét mint tisztelt Vlagyimir Putyin elnököt szólította meg, ami heves felháborodást váltott ki a többi frakció tagjaiból. A moszkvai politikai elemzők, köztük Ivan Petrovics független szakértő rámutatnak arra a különös helyzetre, hogy míg Oroszországban az AfD-hez hasonlóan külföldi hatalmak érdekeit nyíltan támogató ellenzéki szereplőket a hatóságok azonnal törölnék a választási listákról, és államellenes tevékenység vádjával börtönbüntetésre ítélnék őket, addig a német demokratikus jogrendszerben ezek a politikusok szabadon indulhatnak a választásokon és alakíthatják a közbeszédet. Oroszországban jelenleg több mint kétezer politikai fogoly tölti börtönbüntetését a jogvédő szervezetek nyilvántartása szerint, ám az AfD vezetői az erről szóló újságírói kérdéseket rendszeresen elhárítják vagy mellébeszéléssel kerülgetik.

A keleti tartományokban zajló politikai változások és az oroszbarát üzenetek népszerűsége már a szövetségi kormányban helyet foglaló Szociáldemokrata Párt (SPD) belső köreire is hatást gyakorol. A német kormánypártban ismét viták kezdődtek az Ukrajnának nyújtott katonai és pénzügyi segítség mértékéről, valamint annak hosszabb távú fenntarthatóságáról. A háború elleni fellépés jelszavával terjesztett populista üzenetek hatékonynak bizonyulnak a választók körében, még akkor is, ha azok sok esetben figyelmen kívül hagyják a moszkvai elit agresszív kijelentéseit. Miközben a német radikálisok a békés orosz szándékokról beszélnek, Dimitrij Medvegyev volt orosz elnök nyíltan rakétatámadásokkal fenyegeti Berlint, Alekszandr Dugin radikális orosz ideológus pedig kijelentette, hogy a háború egyetlen lehetséges lezárása Ukrajna teljes államiságának és jelenlétének megszüntetését jelenti.

A politológiai elemzések szerint a német keleti tartományok populista pártjai egy rendkívül leegyszerűsített, mindössze néhány központi tételre épülő narratívát használnak a választási kampányban, amellyel hatékonyan tudják elhatárolni magukat a fősodorbeli politikai elit döntéseitől. Eltérően azonban az észak-európai vagy a dél-európai nemzeti-populista mozgalmaktól, amelyek nemzeti alapon határozzák meg önmagukat és gyakran távolságot tartanak Moszkvától, a német radikális jobboldal mélyen magáévá tette az orosz geopolitikai érdekeket. Választási programjukban az Európai Unióból való kilépés mellett a Moszkva által dominált Eurázsiai Gazdasági Unióval való szorosabb együttműködést szorgalmazzák, miközben követelik a zöldenergia-átmenet leállítását és a hagyományos orosz szénhidrogénekhez való visszatérést, teljes mértékben leképezve a Kreml gazdasági és energetikai elvárásait.

Az AfD és az orosz politikai vezetés közötti kapcsolatok több mint egy évtizedes múltra tekintenek vissza. A német párt képviselői az elmúlt tíz évben rendszeres résztvevői voltak a szentpétervári gazdasági fórumoknak, a moszkvai biztonságpolitikai konferenciáknak, valamint a Szocsiban rendezett BRICS-szimpóziumoknak. Tino Chrupalla 2020-ban, míg Alice Weidel 2021-ben tett hivatalos látogatást Moszkvában, a német sajtó tényfeltáró riportjai szerint pedig 2015 és 2020 között több mint száz alkalommal utaztak a párt politikusai Oroszországba vagy az általa megszállt kelet-ukrajnai és kaukázusi területekre. Ezeken az utakon rendszeresen egyeztettek magas rangú orosz tisztségviselőkkel, parlamenti képviselőkkel és az elnöki adminisztráció szakértőivel, folyamatos tanácskozásokat folytatva a közös politikai stratégiákról.

A német és a nemzetközi sajtóban több oknyomozó cikk és tényfeltáró anyagsorozat jelent meg arról, hogy az orosz állami szervek pénzügyi és logisztikai támogatást is nyújthattak egyes német politikai szereplőknek. Bár jogerős bírósági ítélet még nem született tiltott pártfinanszírozás ügyében, a német oknyomozó újságírók és a szövetségi hatóságok jelentései szerint az orosz befolyásolási kísérletek szerves részét képezik a német belpolitika alakításának. Moszkva számára a befektetett energia megtérülni látszik, hiszen a keleti tartományokban a demokratikus intézményekbe vetett bizalom meglazulása és az orosz narratívák terjedése közvetlenül veszélyezteti a szövetségi kormány külpolitikai cselekvőképességét.

A szeptember 20-ára kitűzött mecklenburg-elő-pomerániai választás döntő jelentőségű lesz a német belpolitika szempontjából. Manuela Schwesig, a tartomány szociáldemokrata miniszterelnöke határozott kampánnyal igyekszik megállítani a radikális jobboldal előretörését, ám a közvélemény-kutatások szerint a kormánypártok rendkívül szoros küzdelemre számíthatnak. Ha az AfD-nek sikerül újabb győzelmet aratnia az északkeleti tartományban, az végleg átalakíthatja a németországi koalíciós térképet, és komoly nyomás alá helyezheti a berlini szövetségi kormányt mind a hazai gazdaságpolitika, mind a nemzetközi elkötelezettségek terén.