Ügyészségi vita: már belső vizsgálat is indult

A magyar ügyészségen belüli konfliktus szeptember 17-én már nem egy júniusi vezetői lemondás utóélete volt. Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetőjének részletes lemondólevele nyilvánosságra került, benne azzal a súlyos állítással, hogy politikailag érzékeny nyomozásokban informális nyomásgyakorlással akadályozták a titkosszolgálati szál vizsgálatát. A Legfőbb Ügyészség ezt határozottan visszautasította, és közölte: Fürcht tényszerűen valótlan állításokat tett, miközben az ügyeket érintő integritássértések miatt belső vizsgálat folyik. A vita tehát már intézményi válságtünet, amelynek lezárása nem fér bele egyetlen napi hírbe.

Fürcht Pál 2022-től vezette a KNYF-et, azt a szervezetet, amely a legérzékenyebb korrupciós, hivatali és magas rangú közszereplőket érintő ügyek jelentős részét viszi. Június 8-án mondott le vezetői tisztségéről. Akkor a hivatalos közlemény mindössze szakmai nézetkülönbséget említett az úgynevezett aranykonvoj ügy nyomozási taktikájáról. Fürcht alacsonyabb beosztásban az ügyészségen maradt.

A most nyilvánosságra került hétoldalas levél ennél sokkal súlyosabb képet fest. Fürcht azt állítja, hogy az aranykonvoj ügyben és a Tisza informatikusaihoz kapcsolódó Gundalf–Henry-ügyben őt megkerülve érkeztek olyan informális instrukciók, amelyek célja szerinte az volt, hogy a nyomozás ne terjedjen ki a magyar titkosszolgálatok szerepére. A volt főügyész szerint olyan gyakorlat alakult ki, amely nem fért össze szakmai meggyőződésével és a tisztességes eljárás követelményével.

Ezek Fürcht állításai, nem bizonyított tények. A Legfőbb Ügyészség éppen ezt hangsúlyozza: szerintük a volt vezető valótlanságokat fogalmazott meg. Részletes cáfolatot azonban arra hivatkozva nem adnak, hogy az érintett büntetőeljárások folyamatban vannak, és a törvény korlátozza a nyilvánosság tájékoztatását. Ez jogilag érthető, politikailag viszont nehéz helyzetet teremt. A közvélemény előtt két egymásnak ellentmondó intézményi állítás áll, miközben a bizonyító iratok jelentős része nem nyilvános.

Az aranykonvoj ügy hátterében ukrán pénzszállítók állnak, akikkel szemben korábban pénzmosás gyanújával indult eljárás. Fürcht levele szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Legfőbb Ügyészség viszonya ebben az ügyben olyan pontot ért el, amely szerinte akadályozta annak feltárását, történt-e jogsértés a titkosszolgálati akció során. A NAV az ukrán pénzszállítókkal szembeni eljárást később bűncselekmény hiányában lezárta.

A másik említett ügy a Tisza informatikai rendszereivel kapcsolatos. Fürcht szerint itt is felmerült, hogy a nyomozás ne vizsgálja kellő mélységben a nemzetbiztonsági szolgálatok esetleges szerepét. Mivel a történet politikai párt informatikai infrastruktúráját és titkosszolgálati tevékenység lehetőségét érinti, különösen fontos lenne a független, dokumentált vizsgálat.

A vita középpontjában valójában az ügyészségi hierarchia működése áll. A Legfőbb Ügyészségnek törvényes felügyeleti jogosítványai vannak az alárendelt ügyészségek felett. Egy felettes ügyész szakmai utasítása önmagában nem rendkívüli. A probléma akkor keletkezik, ha az iránymutatás informálisan történik, nincs dokumentálva, vagy olyan célt szolgál, amely nem szakmai, hanem politikai vagy más külső érdek.

Fürcht éppen ezt állítja: szerinte egy vezető ügyész nem formális utasítást adott, hanem olyan „instrukciót”, amellyel a beosztottnak azonosulnia kellett volna, így nem maradt volna egyértelmű írásos nyoma annak, ki alakította a nyomozás irányát. Ha ez bizonyítható, az súlyos integritási probléma. Ha nem bizonyítható, akkor viszont egy volt vezető tett rendkívül súlyos, az egész szervezet hitelét érintő vádat.

A Legfőbb Ügyészség ezért belső vizsgálatot folytat. A közlemény szerint a megjelölt és más ügyeket érintő, a közvélemény félretájékoztatására is alkalmas integritássértéseket vizsgálják. Fürchttel szemben szeptember elején fegyelmi eljárás is indult amiatt, hogy korábban belső iratokat és leveleket küldött meg főügyész kollégáinak. Fürcht álláspontja szerint ezzel éppen a szervezet integritását próbálta védeni.

Ez a fegyelmi szál különösen érzékeny. Egy ügyészségi szervezetnek joga és kötelessége védeni a nyomozási titkot, a személyes adatokat és a belső iratok szabályos kezelését. Ugyanakkor egy integritási problémát jelző vezetőnek is kell olyan csatorna, amelyen retorzió nélkül jelezheti, ha szerinte jogellenes befolyásolás történik. A két érdek közötti egyensúly a modern közintézmények egyik alapvető kérdése.

A konfliktus időzítése sem közömbös. Magyarországon éppen új legfőbb ügyészt kell választani, és az ügyészségen belül már korábban is nyilvánosságra került, hogy a vezetőváltás, a politikai elvárások és a nagy horderejű nyomozások feszültséget okoznak. Egy olyan időszakban, amikor az új kormány elszámoltatást ígér, az ügyészségnek egyszerre kell bizonyítania, hogy nem védi az előző hatalom szereplőit és nem válik az új hatalom eszközévé.

Fürcht története ezért nem csak arról szól, kinek van igaza egy belső vitában. Arról is szól, hogyan lehet ellenőrizni az ügyészségen belüli utasítási rendszert. Egy hierarchikus szervezetben szükség van vezetői irányításra, de a politikailag érzékeny ügyekben különösen fontos, hogy az érdemi utasítások visszakövethetők legyenek. Ha egy nyomozás irányát megváltoztatják, annak legyen jogi indoka és dokumentált felelőse.

A titkosszolgálati szál még magasabbra emeli a tétet. A nemzetbiztonsági szolgálatok működésének jelentős része szükségképpen titkos. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy egy esetleges jogsértésük büntetőjogi vizsgálata eleve kizárt. A jogállami kontroll egyik próbája éppen az, hogy a titkosszolgálat felett is létezik-e hatékony, független jogi ellenőrzés.

A következő napokban várhatóan nem lesz gyors végkifejlet. A belső vizsgálat eredménye, Fürcht fegyelmi ügye és az érintett büntetőeljárások külön pályán futnak. A Legfőbb Ügyészség ígérete szerint a nyomozások eredményéről tájékoztatja majd a közvéleményt. Ennél azonban valószínűleg többre lesz szükség: a szervezet hitelességéhez valamilyen formában azt is tisztázni kell, milyen utasítások születtek, kik adták őket, és miért.

Egy független külső vizsgálat lehetősége is felmerülhet, különösen akkor, ha a belső eljárás nem tudja eloszlatni a kételyeket. A kérdés azonban jogilag bonyolult, mert folyamatban lévő büntetőügyek iratai nem tehetők egyszerűen politikai vizsgálóbizottság elé. A megoldásnak egyszerre kell védenie a nyomozások eredményességét és az intézményi elszámoltathatóságot.

A legfontosabb különbség végig az állítás és a bizonyított tény között húzódik. Fürcht Pál súlyos dolgokat állít, de ezeket egyelőre nem támasztotta alá nyilvánosan teljes bizonyítás. A Legfőbb Ügyészség határozottan tagad, de a folyamatban lévő ügyekre hivatkozva nem mutatja be részletes ellenbizonyítékait. Ebben a helyzetben a sajtó és a politika feladata nem az ítélethirdetés, hanem a dokumentált válasz kikényszerítése.

Az ügyészség hitelessége éppen azért fontos, mert a következő években számos politikailag érzékeny korrupciós és hivatali ügyben kell döntést hoznia. Ha a közvélemény azt gondolja, hogy a nyomozások iránya informális utasításokkal alakítható, minden vádemelés és minden megszüntetés politikai gyanú tárgya lesz. A Fürcht-ügy valódi tétje ezért nem egy volt főügyész személyes konfliktusa, hanem az, sikerül-e bizonyítani, hogy a vádhatóság döntéseinek van ellenőrizhető szakmai útja.