Kényszermunkásokkal finanszírozza nukleáris programját Észak-Korea

Szigorú nemzetközi szankciók és határozott tilalmak ellenére Észak-Korea változatlanul hatalmas méretekben bocsátja rendelkezésre állampolgárait külföldi kényszermunkára. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa még 2019-ben kötelezte a tagállamokat arra, hogy küldjék haza az országukban tartózkodó észak-koreai munkásokat, szándéka szerint elvágva a Kim Dzsongun vezette rezsimet attól a keményvaluta-forrástól, amelyből a tömegoszlató fegyverek és a ballisztikus rakéták fejlesztését finanszírozza. A szankciók gyakorlati végrehajtását felügyelő nemzetközi bizottságok és jogvédő szervezetek friss jelentései viszont azt mutatják, hogy a tilalom ellenére jelenleg is legalább 35 000, de a legfelső becslések szerint százezret is meghaladó számú észak-koreai dolgozik világszerte mintegy tizenhét különböző országban. Az érintett államok fittyet hánynak a világszervezet határozataira, miközben a legsúlyosabb jogsértők éppen a Biztonsági Tanács állandó tagjai közül kerülnek ki.

Kína és Oroszország vált a phenjani emberi erőforrás legfőbb felvevőpiacává. A felmérések szerint Kínában 20 000 és hetvenezer közötti észak-koreai állampolgár teljesít szolgálatot a legkülönfélébb ipari szektorokban, míg Oroszország területén tizenöt- és 30 000 közé tehető a számuk. A fennmaradó néhány ezer munkás kisebb csoportokban afrikai és ázsiai országokban oszlik el, Laosztól Nigériáig vagy Szenegálig. Oroszországban az orosz-ukrán háború kirobbanása és a koronavírus-járvány miatti lezárások feloldása óta meredeken emelkedett a beáramló munkások száma. A valódi szándékok elleplezése érdekében az orosz hatóságok és a phenjani adminisztráció diákvízumok kiadásával trükközik. Csak a legutóbbi évben közel 36 ezer hallgatói vízumot állítottak ki észak-koreai állampolgárok számára, miközben az érkezők döntő többsége az egyetemi előadók helyett közvetlenül a gyárakba és az építkezésekre került.

Az oroszországi munkaerő-toborzás hátterében nem csupán pusztán gazdasági megfontolások állnak, hanem stratégiai és katonai szövetség is meghúzódik. A két ország között megkötött kölcsönös védelmi megállapodás értelmében Észak-Korea folyamatosan ellátja Oroszországot tüzérségi lőszerekkel és ballisztikus rakétákkal. A katonai támogatás mértékét jelzi, hogy déli szomszédjuk katonai hírszerzésének becslései szerint Phenjan több mint 16 000 katonát küldött az Ukrajna elleni invázió támogatására. A harctéri veszteségek óriásiak, legalább kétezer észak-koreai katona esett el a harcokban, amiről a phenjani állami média mélyen hallgat, még ha Kim Dzsongun fel is avatott egy tucatnyi sírhelyet tartalmazó emlékhelyet a fővárosban.

A több éve tartó háború során az orosz fegyveres erők embervesztesége eléri a másfél millió főt a sebesülteket és a halottakat egybevéve. Ez a drasztikus veszteség hatalmas munkaerőhiányt idézett elő az orosz gazdaságban, a nehéziparban és az építőiparban. Az észak-koreai kényszermunkások pontosan ezeket a tátongó réseket töltik be, közvetlen segítséget nyújtva a hadiiparnak is. A Tatarstanban található Alabuga Különleges Gazdasági Övezetben, ahol a szinte napi rendszerességgel ukrán városokra zúduló Geran támadódrónokat gyártják, a jelentések szerint akár 25 000 észak-koreai munkás is dolgozhat.

A külföldre vezényelt észak-koreaiak túlnyomó többsége semmit sem tud az ukrajnai háború valódi természetéről vagy az orosz invázió részleteiről, mégis közvetlen életveszélynek vannak kitéve. Számos észak-koreai nő dolgozik például a Wildberries online kereskedelmi óriás hatalmas raktárkomplexumaiban, amelyek rendszeres célpontjai az ukrán dróntámadásoknak. Ezekben a logisztikai központokban bekövetkezett robbanásokban már több külföldi munkavállaló is életét vesztette, így az észak-koreai állampolgárok anélkül válnak a konfliktus áldozataivá, hogy tisztában lennének a körülöttük zajló eseményekkel.

A külföldön tartózkodó munkásokat érő megpróbáltatások a modern rabszolgatartás viszonyait idézik. A jogvédő szervezetek volt észak-koreai munkásokkal készített interjúkra támaszkodó beszámolói szerint a dolgozóknak szigorú teljesítménykvótákat kell teljesíteniük. Munkanapjaik rendszerint 16 óráig tartanak, szabadnapok és ünnepnapok nélkül. A szibériai vagy közép-oroszországi fagyos tél sem jelent okot a munka felfüggesztésére, miközben a dermesztő hideg ellen alig biztosítanak számukra védőfelszerelést vagy megfelelő ruházatot.

A munkások elszállásolása embertelen körülmények között történik, fűtetlen, csótányoktól hemzsegő lakókonténerekbe zsúfolják őket össze. Az észak-koreai csoportokat a rezsim által kirendelt fegyveres és politikai felügyelők kísérik mindenhová, megelőzve a szökési kísérleteket. A munkahelyre történő megérkezéskor azonnal elkobozzák tőlük a passzusokat és az úti okmányokat, végleg elvágva a szabad mozgás lehetőségét. Ezért a megfeszített fizikai munkáért szinte semmilyen érdemi fizetést nem kapnak, mivel megtermelt jövedelmük csaknem kilencven százalékát az észak-koreai állam közvetlenül lefoglalja.

A nemzetközi megfigyelőbizottság számításai szerint Phenjan évente 450 és 800 000 000 dollár közötti keményvalutához jut ezen a csatornán keresztül. Ez a hatalmas összeg két fő célt szolgál: egyrészt biztosítja a diktátor és a phenjani politikai elit luxuséletmódját, másrészt közvetlenül finanszírozza a nemzetközi közösséget fenyegető atomfegyver- és rakétafejlesztési programokat. A külföldön kizsákmányolt állampolgárok szenvedése így válik az észak-koreai katonai gépezet és a diktatúra fennmaradásának legfőbb üzemanyagává.