Washington megvághatja európai katonai jelenlétét
A Pentagon 25–40 ezer fős csökkentést mérlegel, miközben vadászgépek, felderítő és légi utántöltő kapacitások átirányítása is napirenden van. A terv a NATO-t gyorsabb önállósodásra kényszerítené, főként a levegőben és a logisztikában.
Az Egyesült Államok újabb, az eddigieknél jóval nagyobb európai haderőcsökkentést fontolgat. A Corriere della Sera Giuseppe Sarcina washingtoni háttéranyaga az NBC News értesüléseire hivatkozva arról ír, hogy a Pentagon több változatot vizsgál: ezek között 25 ezer, de akár 40 ezer amerikai katona kivonása is szerepelhet. A jelenlegi mintegy 80 ezres létszámhoz képest ez már nem jelképes átrendezés lenne, hanem az amerikai katonai jelenlét szerkezetének látványos átalakítása. A tervről egyelőre nincs végleges döntés, és az amerikai kormányzaton belüli egyeztetés is tart. A NATO európai főparancsnoka, Alexus Grynkewich tábornok szeptember 18-án részt vett a Pentagonban folyó felülvizsgálatról szóló tájékoztatáson. A washingtoni döntést a félidős kongresszusi választások utánra várják.
A szárazföldi létszám csak az egyik része a készülő átrendezésnek. A szövetség számára legalább ilyen fontos, hogy Washington milyen repülőgépeket, felderítőeszközöket és logisztikai kapacitásokat tart Európában. Már nyáron nyilvánosságra került, hogy az Egyesült Államok csökkenteni akarja a NATO műveleteire rendelkezésre bocsátott harci repülőgépek és haditengerészeti eszközök számát. A mostani tervek ezt a folyamatot szélesíthetik ki. A Corriere szerint a jelenleg nagyjából 150 amerikai vadászgépből mintegy ötvenet vonhatnak ki, kevesebb P-8 Poseidon tengeri járőr- és felderítőgép maradhatna, és az amerikai légi utántöltő kapacitás is jelentősen visszaeshetne.
A vadászgépek számának csökkentése önmagában is komoly feladatot adna az európai légierőknek. A NATO-ban készült becslések szerint a kieső kapacitás pótlása egy-két év alatt lehetne reális, feltéve, hogy a gyártási ütem, a kiképzés, a földi kiszolgálás és a fegyverzet beszerzése egyszerre gyorsul. A légi utántöltés még kényesebb terület. Az ilyen gépek teszik lehetővé, hogy a vadászok, felderítő repülőgépek és más nagy értékű eszközök hosszabb ideig maradjanak a levegőben, gyorsan áttelepüljenek, illetve nagy távolságban is végrehajtsanak feladatokat. A NATO közös, többnemzeti Airbus A330 MRTT-flottája fejlődik, de a rendszer még évekre van attól, hogy minden amerikai hiányt önállóan képes legyen lefedni.
A földi erők eloszlása miatt a legnagyobb figyelem Németországra és Olaszországra irányul. Németországban továbbra is nagyjából 36–38 ezer amerikai katona szolgál, Olaszországban mintegy 12–13 ezer. Nagy-Britanniában valamivel több mint tízezren vannak, Lengyelország pedig a rotációs erők egyik fő központja, ahol a tartósan telepített kis létszám mellett mintegy tízezer amerikai katona fordul meg. Washington számára ezek az állomáshelyek eltérő feladatokat látnak el: Németország a parancsnoki, logisztikai és egészségügyi hálózat egyik központja, Olaszország a mediterrán és közel-keleti műveletek szempontjából fontos, Lengyelország pedig az orosz határhoz közeli elrettentésben kapott különleges szerepet.
Magyarország közvetlenül kevésbé érintett, mert itt nincs Németországhoz vagy Olaszországhoz hasonló állandó amerikai bázishálózat. A legutóbbi nyilvános amerikai adatok szerint néhány tucat, tartósan beosztott katona szolgált Kecskeméten és Pápán, miközben a magyarországi jelenlét súlya inkább a rotációs településekben, gyakorlatokban, légiszállításban és a NATO-kapcsolatokban mérhető. Egy nagyobb amerikai visszavonulás azonban közvetve Budapest számára is fontos lenne: minél több feladat hárul az európai szövetségesekre, annál nagyobb nyomás nehezedik minden tagállamra a légvédelem, a logisztika, a lőszerkészletek és a katonai mobilitás fejlesztésében.
A Pentagon felülvizsgálata illeszkedik a 2026-os amerikai nemzetvédelmi stratégia logikájába. A dokumentum a kínai katonai erő növekedését és az Indo–csendes-óceáni térséget tekinti az amerikai erőtervezés első számú fókuszának, miközben az európai szövetségesektől nagyobb felelősségvállalást vár a saját kontinensük hagyományos védelmében. Ez nem azt jelenti, hogy az Egyesült Államok kilépne a NATO-ból vagy feladná európai nukleáris és parancsnoki szerepét. A vita arról szól, milyen arányban maradnak az amerikai szárazföldi és légi erők a kontinensen, illetve mennyi olyan képességet kell az európaiaknak rövid idő alatt felépíteniük, amelyet évtizedeken át Washington biztosított.
A fordulat időzítése különösen érzékeny. Oroszország ukrajnai háborúja, a keleti NATO-tagállamokat érő hibrid fenyegetések, a drón- és rakétahadviselés gyors fejlődése miatt a szövetségnek éppen most kellene növelnie a gyors reagálási és légvédelmi képességeit. A NATO 2025-ben vállalta, hogy 2035-ig a GDP öt százalékának megfelelő összeget fordít védelemre és biztonsági célokra, 2026-ban pedig már a képességek tényleges kiépítését tette a középpontba. A magasabb költségvetés azonban nem azonnal jelent új repülőgépet, légvédelmi rakétát, kiképzett személyzetet vagy megfelelő repülőtéri infrastruktúrát. A pénz és a hadrafogható kapacitás között évek telhetnek el.
A légi utántöltés jól mutatja, hol vannak Európa legsúlyosabb függőségei. Az európai NATO-tagállamok több új tankerprogramot indítottak, és a többnemzeti MRTT-flotta létszáma is nő. A rendszer jelenleg kilenc A330 MRTT gépet fog össze, a tizedik átadását 2026-ra tervezték, további két példány pedig 2028–2029-ben érkezhet. Ez fontos előrelépés, de a kontinensnek egyszerre kell pótolnia az amerikai felderítési, célkijelölési, légi utántöltési és nagy távolságú csapásmérő képességek egy részét. Ezek a területek drágák, technológiaigényesek és erősen összekapcsolódnak egymással.
Washington szempontjából az átrendezés nem feltétlenül egyszerű kivonulást jelent. A felülvizsgálat több forgatókönyvet vizsgálhat, és egyes egységeket Európán belül is áthelyezhetnek, különösen a keleti szárny irányába. A Pentagon számára az is kérdés, hogy mely bázisok és országok biztosítanak hosszú távon szabad hozzáférést, logisztikai hátteret és politikailag kiszámítható együttműködést. A júniusi NATO-viták során Washington már jelezte, hogy a bázishasználat és az átrepülési jogok is részei a szélesebb amerikai mérlegelésnek.
A következő hónapok legfontosabb kérdése ezért a végrehajtás üteme lesz. Egy fokozatos, több évre elnyújtott csökkentés időt adna az európai államoknak az új gépek beszerzésére, a személyzet kiképzésére és a közös NATO-képességek bővítésére. Egy gyors, több tízezres létszámvágás viszont átmeneti űrt teremthetne, különösen a felderítés, a légvédelem, a légi utántöltés és a nagy távolságú műveletek területén. A döntés még nincs megszületve, de a stratégiai irány egyre világosabb: az Egyesült Államok több erőt akar felszabadítani az Indo–csendes-óceáni térség számára, Európának pedig rövidebb határidővel kell olyan katonai feladatokat átvennie, amelyekhez korábban automatikusan amerikai támogatással számolt.