Németország átvette első lopakodó vadászgépét

Új korszak kezdődött a német légierő történetében, amikor a texasi Fort Worth-ben, a Lockheed Martin gyártócsarnokában hivatalosan is a Bundeswehr tulajdonába került az első F-35A típusú hordozó. A 35+01-es lajstromjelű repülőgép átvételi ceremóniáján a védelmi tárca képviselői vették át a technikai dokumentációt. A gép egyelőre az Egyesült Államokban marad, ahol a német pilóták és a műszaki szakszemélyzet kiképzése zajlik. A Rajna-vidék-Pfalz tartományban található Büchel légitámaszpontra az első példány érkezését jövő év végére tervezik. A német kormány összesen 35 ilyen csúcstechnológiás eszközt vásárol meg, a teljes beszerzési csomag értéke megközelíti a tízmilliárd eurót.

A technológiai léptékváltás mögött az észak-atlanti szövetség nukleáris megosztási stratégiája áll. A Bundeswehr több mint ötven évig szolgálatban lévő Tornado flottájának kivonása után az F-35A válik Berlin első számú atomfegyver-hordozó platformjává. A megállapodások értelmében a német pilótáknak krízishelyzetben képesnek kell lenniük az amerikai nukleáris hordozók bevetésére. A gép alacsony észlelhetőségű szerkezete garantálja, hogy az ellenséges radarok lényegesen nehezebben fedezik fel a légtérben, mint a korábbi generációs modelleket. A gép átvételével Németország hivatalosan is csatlakozott az F-35-öst üzemeltető nemzetek közösségéhez.

A hadiipari mérföldkő olyan időszakban valósul meg, amikor a keleti határok közelében zajló fegyveres konfliktus rávilágított a modern légi fölény sérülékenységére. Az orosz haderő jelentős és papíron korszerű légierővel rendelkezik, mégsem volt képes teljes légi uralmat kiépíteni a szomszédos állam felett. A harcoló felek ugyanakkor gyorsan alkalmazkodtak a helyzethez. Az orosz harci gépek nagy hatótávolságú siklóbombákkal mérik a csapásokat a védelmi állásokra, miközben a vadászgépek, a korai előrejelző rendszerek és a szárazföldi telepítésű légvédelem szorosabb kötelékben működnek együtt. A pilóta nélküli eszközök, a cirkálórakéták és a ballisztikus rakéták már a saját támaszpontjaikon veszélyeztetik a gépeket.

A NATO-nak és a német légierőnek választ kell találnia arra, hogy milyen feltételek mellett kellene helytállnia egy esetleges keleti konfliktusban, és milyen stratégiai következtetéseket kell levonnia az eddigi harci tapasztalatokból. Az egyik legfontosabb megállapítás, hogy még a legfejlettebb technológia sem garantálja önmagában a légi fölényt. Az orosz légierő nem tudta annyira visszaszorítani az ellenséges légvédelmet, hogy a saját kötelékei akadálytalanul repülhessenek. Ez a helyzet azt mutatja, hogy egy hasonló ellenféllel szemben a szövetségnek is nehézséget okozna a tartós és kizárólagos légi ellenőrzés kivívása.

Az orosz haderő felismerte a korlátait, és a légi uralom hiányában is hatékony csapásmérő eljárásokat dolgozott ki. Ennek mintájául a Szu-34-es vadászbombázók szolgálnak, amelyek tömegesen vetnek be hagyományos, szárnyakkal és műholdas navigációval felszerelt bombákat. Ezek a módosított fegyverek hatvan-száz kilométeres, vagy akár ennél nagyobb távolságból is pontos találatot biztosítanak. A pilótáknak nem kell áttörniük az ellenséges légvédelmi gyűrűt, hanem a saját védelmi vonalaik mögött, nagy magasságból engedik ki a bombákat, majd azonnal visszafordulnak.

A keleti és északi szárny mentén állomásozó szövetséges erők számára ezek a fegyverek közvetlen veszélyt jelentenek. A litvániai német dandár bázisa például mindössze néhány tucat kilométerre fekszik a fehérorosz határtól. Az F-35-ös gépeknek és a többi szövetséges vadásznak az lenne a fő feladata, hogy megakadályozzák az ellenséges bombázók megközelítését, mielőtt kioldanák a fegyvereiket. Ez a feladat rendkívül komplex, hiszen a légvédelmi rendszerek kockázatos előrevonása nélkül nehéz elérni a nagy távolságban manőverező gépeket. A többéves harci tapasztalatok révén mindkét oldal megtanulta kijátszani a másik felderítési és védelmi eljárásait.

Itt mutatkozik meg az F-35-ös technológiai előnye. Az alacsony radarjel és a fejlett érzékelőrendszer lehetővé teszi a gépek számára, hogy az erősen védett légtérben is küldetéseket hajtsanak végre. Ugyanakkor a gépnek egy olyan integrált légvédelmi hálózattal kellene szembenéznie, amely ma sokkal tapasztaltabb és jobban hálózatba kapcsolt, mint a háború kezdeti szakaszában volt. A szövetségesek rendelkeznek az ilyen védelmi hálózatok lefogásához szükséges fegyverekkel és eljárásokkal, ám ehhez a repülőgépeknek folyamatosan levegőben kell lenniük.

A lopakodó képesség megvédi a repülőgépet a levegőben, ám a földön nem nyújt védelmet a bázisok számára. A drónok, cirkálórakéták és ballisztikus fegyverek alkalmazása súlyos csapást mérhet a támaszpontok infrastruktúrájára. Az F-35-ösök kiiktatásához nem feltétlenül van szükség légi harcra, elegendő a kifutópályák, az üzemanyag- és lőszerraktárok, valamint a karbantartó létesítmények megsemmisítése. A német F-35-ösök többsége Büchelben állomásozik majd, ám a katonai hatékonyság szempontjából nem az ott lévő gépek száma számít, hanem az, hogy a bázist ért tüzérségi vagy rakétatámadás után hány felszállást képesek végrehajtani.

A brit hadiipari elemzők régóta figyelmeztetnek arra, hogy a nyugat-európai légierők túl kevés, nagy kiterjedésű bázisra összpontosítják az erőiket. A hatékony működéshez több megerősített védőfedezékre, szétszórt állomáshelyre és kiterjedt szárazföldi légvédelemre lenne szükség. Ez komoly logisztikai dilemmát teremt: Kelet-Európában a gépek gyorsabban elérik a műveleti területet, de ki vannak téve a nagy hatótávolságú csapásmérő fegyvereknek. Nyugatabbra nagyobb biztonságban vannak, ám hosszabb repülési idővel, megnövekedett üzemanyag-fogyasztással és légi utántöltési igénnyel kell számolniuk.

A légiháború kimenetelét a mennyiségi mutatók is alapvetően befolyásolják. Az európai államok teljesítőképes elfogórendszerekkel rendelkeznek, ám ezekből nincs elegendő mennyiség a raktárakban. A rakétavédelem terén Európa továbbra is jelentős mértékben az amerikai kapacitásokra támaszkodik. Támadás esetén a szövetségeseknek választaniuk kellene, hogy a korlátozott védelmi készleteket a légibázisok, kikötők, katonai alakulatok vagy a nagyvárosok védelmére fordítják. Nem szükséges minden egyes rakétának célba érnie, a tömeges hullámok önmagukban is kimerítik a védelem drága és nehezen pótolható fegyvereit.

A mennyiségi probléma a támadó fegyvereknél is jelentkezik. Az F-35-ösöknek megfelelő számú és minőségű precíziós levegő-levegő és levegő-föld rakétára van szükségük az ellenséges erők leküzdéséhez. A csúcstechnológiás gépek száma önmagában nem mutatja meg a tartós harcképességet, ha a raktárak gyorsan kiürülnek. Európa légi ereje a stratégiai támogatás terén továbbra is függőségi viszonyban áll az Egyesült Államokkal. A felderítés, a légi utántöltés, az elektronikai hadviselés és a nagy hatótávolságú csapásmérés terén mutatkozó hiányosságok megnehezítik az F-35-ös flotta optimális bevetését, ha az amerikai erők más globális térségekben válnak lekötötté.

Az F-35-ös beszerzése mérföldkő a német haderőfejlesztésben, ám a gép önmagában nem képes minden védelmi kihívást megoldani. Nem tudja megvédeni a saját támaszpontját a földfelszíni csapásoktól, nem helyettesíti a hiányzó szárazföldi légvédelmi ütegeket, és nem tölti fel a kiürült lőszerraktárakat. A szövetségesek teljesítménye azon múlik, hogy a csúcskategóriás vadászgépeket mennyire tudják egy olyan átfogó rendszer részévé tenni, amely folyamatos ellenséges nyomás alatt is működőképes marad. A modern légi hadviselésben nem csupán az dönti el a küzdelmet, hogy ki rendelkezik a legfejlettebb repülőgéppel, hanem az is, hogy a bázisok elleni támadások és a gyors lőszerfogyás mellett ki tudja hosszabb ideig hatékonyan üzemeltetni a flottáját.

A Bundeswehr fejlesztési stratégiája a következő években a kiegészítő infrastruktúra kiépítésére összpontosít. A bücheli támaszpont átfogó rekonstrukciója során kiemelt figyelmet fordítanak a megerősített hangárok és a csúcstechnológiás szimulációs központok felépítésére. A műszaki személyzet felkészítése során az elektronikai rendszerek karbantartását és a gyors fegyverzetcserét gyakorolják, hogy a fordulóidőket a lehető legrövidebbre csökkentsék.

A flotta integrációja az észak-atlanti szövetség információs hálózatába szintén kiemelt prioritást élvez. Az F-35-ös nem csupán csapásmérő platformként működik, hanem repülő adatgyűjtő központként is szolgál, amely valós időben továbbítja a felderítési adatokat a szárazföldi és tengeri egységek számára. A megszerzett adatok feldolgozása és a biztonságos adatátviteli csatornák fenntartása alapfeltétele annak, hogy a gép teljes mértékben kihasználhassa a képességeit a szövetséges műveletek során.