Teherán Washingtonra hárítja a háború lezárásának terhét

Maszúd Peszeskján iráni elnök szerint az Egyesült Államoknak kell eldöntenie, akarja-e befejezni a február óta tartó háborút. Az iráni államfő egy amerikai televíziós interjúban azt mondta, Teherán nem kívánja folytatni a konfliktust, de nem fog kapitulálni, és a rendezéshez Washingtonnak is változtatnia kell álláspontján. A nyilatkozat néhány nappal azután hangzott el, hogy Donald Trump az ENSZ Közgyűlésén rendkívül kemény fenyegetést intézett Iránhoz, miközben azt is jelezte, hogy szerinte hamarosan lehetséges megállapodás.

Peszeskján üzenete tudatosan kettős. Egyrészt fenntartja az iráni vezetés alapállítását, hogy az ország nem hajlandó amerikai nyomásra feladni szuverenitását vagy nukleáris programját. Másrészt nyitva hagyja a diplomáciai kijáratot, és a háború folytatásáért Washingtont próbálja felelőssé tenni. Ez különösen fontos az ENSZ-közgyűlés hetében, amikor Teherán igyekszik támogatást szerezni ahhoz az állításához, hogy a konfliktust tárgyalásokkal kell lezárni.

A háború február 28-án kezdődött amerikai és izraeli csapásokkal. Washington a nukleáris és katonai képességek gyengítését nevezte fő célnak, Irán pedig Izrael és az amerikai támaszpontokat befogadó öbölállamok elleni támadásokkal válaszolt. Azóta a konfliktus több hullámban eszkalálódott, és a harcok hatása jóval túlterjedt Irán és Izrael határain. A Hormuzi-szoros forgalma visszaesett, az olajárak emelkedtek, a jemeni húszik pedig új frontot nyitottak Szaúd-Arábia és a vörös-tengeri hajózás ellen.

Trump kedden az ENSZ-ben azt mondta, hogy az Egyesült Államok akár megsemmisítő erejű csapást is mérhet Iránra, ha nem születik megállapodás. Az amerikai elnök ugyanakkor többször változtatta a háború céljairól és lehetséges időtartamáról szóló üzeneteit. Hol gyors katonai győzelmet, hol gazdasági nyomást, hol diplomáciai rendezést helyezett előtérbe. Ez megnehezíti annak megítélését, milyen feltételekkel lenne hajlandó Washington lezárni a konfliktust.

Az iráni vezetés szerint az ország nem törekszik atomfegyver megszerzésére, és a nukleáris technológia békés felhasználásához joga van az atomsorompó-szerződés részeseként. Az Egyesült Államok és Izrael azonban azt állítja, hogy az iráni program több eleme csak katonai célokkal magyarázható. A háború egyik központi kérdése ezért továbbra is az urándúsítás jövője, a nukleáris létesítmények ellenőrzése és az, hogy milyen nemzetközi garanciák mellett lehetne feloldani a szankciók egy részét.

A tárgyalási tér szűk. Teherán számára politikailag elfogadhatatlan lenne egy olyan megállapodás, amely teljes kapitulációnak tűnik az amerikai és izraeli katonai nyomás előtt. Washington viszont nem akar úgy kijönni a háborúból, hogy Irán rövid időn belül újraépítheti nukleáris és rakétaképességeit. Mindkét vezetésnek saját közvéleménye és politikai elitje előtt kell igazolnia a hónapok óta tartó háború emberi és gazdasági költségeit.

Peszeskján mozgástere Iránon belül is korlátozott. Az elnök a rendszer mérsékeltebb politikusai közé tartozik, de a legfontosabb stratégiai döntésekben Ali Hamenei legfelsőbb vezető, a Forradalmi Gárda és a nemzetbiztonsági intézmények meghatározó szerepet játszanak. Egy amerikai alkuhoz ezért az egész hatalmi rendszer támogatására szükség lenne. A keményvonalasok különösen óvatosak minden olyan megállapodással szemben, amelyet Washington később egyoldalúan felmondhat.

Az iráni bizalmatlanság történelmi alapja a 2015-ös nukleáris megállapodás sorsa. Trump első elnöksége alatt az Egyesült Államok kilépett az egyezményből és visszaállította a szankciókat. Teherán ezt annak bizonyítékaként használja, hogy egy amerikai kormány vállalásai nem feltétlenül kötik a következő adminisztrációt. Washington viszont azzal érvel, hogy az akkori megállapodás nem korlátozta kellően Irán rakétaprogramját és regionális fegyveres hálózatát.

A mostani helyzetben a gazdasági nyomás még erősebb. Az Egyesült Államok új szankciós politikája már harmadik országok vállalatait is célba veszi, ha iráni cégekkel működnek együtt. Ennek első látványos következményeként az Egyesült Arab Emírségek és Omán felfüggesztette az iráni légitársaságok járatait. Washington ezzel azt üzeni, hogy az iráni gazdaság elszigetelését a korábbinál szélesebb nemzetközi körre akarja kiterjeszteni.

Teherán számára a légiközlekedési korlátozások különösen fájdalmasak, mert az ország regionális kapcsolatait és kereskedelmét is érintik. A másodlagos szankciók logikája arra épül, hogy a külföldi vállalatoknak választaniuk kell az iráni és az amerikai piac között. Mivel az utóbbi sokkal nagyobb és a dollárközpontú pénzügyi rendszerhez való hozzáférés létfontosságú, a legtöbb cég várhatóan az amerikai követeléseket követi.

Irán ugyanakkor továbbra is rendelkezik nyomásgyakorlási eszközökkel. A Hormuzi-szoros körüli katonai képességei közvetlenül befolyásolják a globális olajpiacot, regionális szövetségesei pedig több fronton képesek támadásokat végrehajtani. A húszik szaúdi offenzívája ugyanakkor Teherán számára diplomáciai teherré is vált. Peszeskján ezért igyekszik hangsúlyozni, hogy Irán nem irányítja minden egyes szövetségese döntéseit.

Oroszország és Kína a diplomáciai rendezést sürgeti, de egyikük sem akar közvetlen katonai konfliktusba kerülni az Egyesült Államokkal Irán oldalán. Peking számára különösen fontos a közel-keleti energiaellátás és a hajózási útvonalak biztonsága. Hszi Csin-ping a washingtoni csúcson is tárgyalt a Közel-Keletről Trumppal, és Kína a tárgyalóasztalhoz való visszatérést szorgalmazza.

Az európai országok érdeke szintén a gyors deeszkaláció. A háború már most magasabb energiaárakat, bizonytalanabb tengeri szállítást és új biztonsági kötelezettségeket hozott. Franciaország katonákat és légvédelmi eszközöket küld Szaúd-Arábiába Janbu olajkikötőjének védelmére. Ez mutatja, hogy a konfliktus költségeit egyre több külső szereplő viseli.

Peszeskján mostani nyilatkozata ezért diplomáciai ajánlat és politikai felelősségáthárítás egyszerre. Teherán azt állítja, hogy kész tárgyalni, de nem hajlandó megadni magát. Washington azt állítja, hogy békét akar, de csak olyan feltételekkel, amelyek tartósan korlátozzák Irán nukleáris és regionális katonai képességeit. A két álláspont között továbbra is nagy a távolság, de mindkét fél egyre gyakrabban beszél a háború lezárásának feltételeiről. Ez önmagában még nem békefolyamat, de azt jelzi, hogy a katonai eszközök mellett ismét nő a diplomácia súlya.