Irán hét nap alatt megnyitná a Hormuzi-szorost
Teherán konkrét menetrendet küldött Washingtonnak a hajózás helyreállítására és a nukleáris egyeztetések újraindítására. Cserébe a tengeri blokád feloldását, olajszankciós könnyítést, befagyasztott pénzek felszabadítását és szélesebb tűzszünetet vár.
Irán hét nap alatt helyreállítaná a normális hajóforgalmat a Hormuzi-szorosban, ha az Egyesült Államok elfogadja Teherán feltételeit. Abbász Aragcsi külügyminiszter New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésének hetében jelentette be, hogy Katar közvetítésével részletes menetrendet adtak át Washingtonnak. A terv a február vége óta tartó közel-keleti háború egyik legsúlyosabb gazdasági következményét próbálná rendezni: a világ egyik legfontosabb energiaútvonala hónapok óta csak korlátozottan működik.
Aragcsi szerint az első lépések négy-öt nap alatt végrehajthatók, a hajózás a hatodik napon normalizálódhatna, a hetedik napon pedig újraindulnának az amerikai–iráni tárgyalások egy véglegesebb megállapodásról. Az iráni diplomácia vezetője úgy fogalmazott, minden elő van készítve, amennyiben Washington valóban egyezséget akar. A csomagot Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízottal folytatott keddi egyeztetés előzte meg.
A feltételek kemények. A kiszivárgott részletek szerint Teherán az amerikai tengeri blokád megszüntetését, az iráni olajexportot sújtó szankciók enyhítését és legalább 12 milliárd dollárnyi befagyasztott iráni vagyon felszabadítását kéri. A tervhez regionális tűzszünet is kapcsolódna, amely Libanonra is kiterjedne. Iráni illetékesek korábban Jemen ügyét is a rendezendő kérdések közé sorolták, ami különösen érzékennyé teszi az alkut a húszik szaúdi támadásai miatt.
Hormuz jelentőségét nehéz túlbecsülni. A háború előtt a globális olaj- és gázkereskedelem mintegy ötöde haladt át a keskeny vízi útvonalon. Szaúd-Arábia, Irak, Kuvait, Katar és az Egyesült Arab Emírségek exportjának jelentős része ezen keresztül jutott a világpiacra. A forgalom korlátozása azonnal megjelent a fuvardíjakban, a biztosítási költségekben és az energiaárakban, Európa pedig különösen érzékeny lett a zavarokra az orosz energiahordozóktól való részleges leválás után.
A mostani iráni ajánlat erősen emlékeztet a júniusi amerikai–iráni memorandumra. Az akkori megállapodás hatvan napos átmeneti időszakkal számolt, a katonai műveletek visszafogását, a hajózás rendezését és a nukleáris egyeztetések újraindítását irányozta elő. A konstrukció rövid időn belül összeomlott. Washington szerint Irán ismét kereskedelmi hajókat támadott, Teherán pedig azt állította, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei nem teljesítették vállalásaikat.
A bizalmatlanság azóta csak mélyült. Az amerikai haditengerészet fenntartotta az Irán körüli blokádot, időről időre csapásokat mért iráni part menti célpontokra, Teherán pedig engedélyhez kötötte a szoros használatát. Azok a hajók, amelyek nem követték az iráni előírásokat, kockázatos helyzetbe kerültek. A rendszer a nemzetközi hajózás számára kiszámíthatatlan, mert egy kereskedelmi útvonal működése közvetlenül a hadviselő felek politikai alkujától függ.
A Fehér Ház egyelőre óvatosan reagált. Amerikai tisztviselők szerint Washington konstruktív kapcsolatban áll a közvetítőkkel, ugyanakkor az Egyesült Államok nem érzi úgy, hogy sürgősen el kellene fogadnia a teljes iráni csomagot. Donald Trump számára az energiaárak komoly belpolitikai tényezőt jelentenek a novemberi félidős választások előtt, de az elnök azt is el akarja kerülni, hogy az alku iráni győzelemnek tűnjön.
A tárgyalások másik központi eleme a nukleáris program. Teherán továbbra sem hajlandó lemondani a békés célú urándúsítás jogáról. Washington és Izrael viszont olyan korlátozásokat akar, amelyek tartósan megakadályozzák, hogy Irán rövid idő alatt fegyvergyártásra alkalmas hasadóanyagot állíthasson elő. Az iráni vezetés jelezte: a Hormuzról szóló alkuért cserébe sem kíván alapvető nukleáris engedményt tenni.
A csomag regionális része még bonyolultabb. A jemeni húszik az elmúlt hetekben újabb rakéta- és dróntámadásokat indítottak Szaúd-Arábia ellen, és a Vörös-tenger partján fekvő stratégiai infrastruktúrát is célba vették. Rijád emiatt jóval bizalmatlanabb az iráni ígéretekkel szemben. Franciaország közben katonákat, radarokat és légvédelmi eszközöket küld a szaúdi Janbu térségébe, ahol a Hormuzt megkerülő Kelet–Nyugat olajvezeték eléri a Vörös-tengert.
Teherán hivatalosan azt állítja, hogy nem irányítja a húszik minden döntését. Washington és a G7 országai ezzel szemben azt követelik, hogy Irán állítsa le a jemeni mozgalom fegyverellátását és politikai támogatását. Ha a hét napos terv valóban kiterjedne Jemenre, az iráni vezetésnek bizonyítania kellene, hogy képes érdemi befolyást gyakorolni a húszikra.
Katar szerepe ismét felértékelődött. Doha az elmúlt években több olyan válságban közvetített, amelyben Washington közvetlen kapcsolatai korlátozottak voltak. Az iráni csomag amerikai továbbítása is ezen a csatornán történt. A közvetítés előnye, hogy a felek anélkül tesztelhetik egymás engedményeit, hogy nyilvánosan elköteleződnének egy végleges alku mellett.
A terv időzítése sem véletlen. Az ENSZ-közgyűlés idején szinte valamennyi érintett ország vezető diplomatái New Yorkban vannak, így néhány nap alatt olyan egyeztetések sorozata tartható meg, amelyek máskor heteket igényelnének. Irán azt szeretné bizonyítani, hogy a diplomáciai kijárat nyitva áll. Az Egyesült Államok viszont attól tart, hogy Teherán a tárgyalásokkal időt nyerhet, olajat adhat el és enyhítheti a háború gazdasági nyomását.
A hét napos menetrend ezért egyszerre békeajánlat és alkupozíció. A szoros megnyitása gyorsan csökkenthetné a világpiaci feszültséget, de a feltételek az amerikai szankciós és katonai politika több elemének visszafordítását követelik. Ha Washington igent mond, rövid idő alatt megindulhat a deeszkaláció. Ha elutasítja a csomagot, Teherán arra hivatkozhat, hogy konkrét tervet tett az asztalra, és a háború folytatásának felelőssége az Egyesült Államokat terheli.