Kemény küzdelem az amerikai felsőházért: billeg a mérleg

Az amerikai politikai élet hagyományos ritmusának megfelelően a november 3-ára kitűzött félidős választások döntő jelentőséggel bírnak a washingtoni törvényhozás és a kormányzati hatalomgyakorlás jövője szempontjából. A kongresszusi erőviszonyok alakulása meghatározza, hogy az elnöki adminisztráció képes lesz-e végrehajtani törvényhozási programját, bírósági kinevezéseit és nemzetközi szerződéseit, vagy megbénul a két kamara ellenséges többségének szorításában. A felsőházban jelenleg a Republikánus Párt rendelkezik szilárd előnnyel: 53 képviselőjük ül szemben a 47 fős demokrata frakcióval. A törvényhozás kényes mechanizmusa miatt a demokratáknak legalább négy olyan széket kell elhódítaniuk a riválistól, amelyet korábban a jobboldal birtokolt, miközben saját pozícióikból egyetlent sem veszíthetnek el. A döntetlen, vagyis az ötven-ötven fős mandátummegoszlás nem elegendő az irányítás átvételéhez, hiszen szavazategyenlőség esetén az alelnök, J. D. Vance döntő voksára támaszkodva a konzervatívok őriznék meg az intézményi ellenőrzést.

A száztagú testület sajátossága, hogy a mandátumoknak csupán megközelítőleg egyharmada újul meg kétévente a rotációs rendszer alapján. Az idei megmérettetésen 35 szenátusi helyért folyik a küzdelem: ezek közül 13 pozíciót a demokraták igyekeznek megvédeni, 22 helyet pedig a republikánusok kénytelenek megóvni a kihívóktól. Bár az elvi választási térkép széles, a valóságban a baloldal mindössze hat olyan államban reménykedhet a mandátumszerzésben, amelyet jelenleg konzervatív politikus képvisel. Ez a hat csatatér Alaszka, Iowa, Maine, Észak-Karolina, Ohio és Texas. Különös nehézséget jelent a kihívók számára, hogy ezen területek közül ötöt Donald Trump elnök rendkívül magabiztos, kétszámjegyű előnnyel hódított el a 2024-es elnökválasztás alkalmával, ami jelzi a helyi választói bázis strukturális jobboldali elkötelezettségét.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a demokraták saját hátországában sem garantált a pozíciók automatikus megőrzése. Michigan és New Hampshire államokban, ahol korábban biztos bástyákkal rendelkeztek, rendkívül szoros, kiszámíthatatlan küzdelem rajzolódik ki a felmérésekben. Michiganben a veterán Gary Peters visszavonulásával az év egyik legélesebb ideológiai összecsapása alakult ki. A baloldal a muzulmán vallású, határozottan palesztinpárti orvost, Abdul El-Sayedet indította el, aki a fegyverszállítások leállítását, az állami egészségbiztosítás bevezetését és a szövetségi bevándorlási hatóság megszüntetését követeli. Vele szemben a mérsékelt konzervatív Mike Rogers korábbi FBI-ügynök és kongresszusi képviselő lépett porondra. Rogers a kampányban elhatárolódott a hagyományos donorszervezetektől, és az iráni konfliktus azonnali diplomáciai lezárását sürgeti. Bár El-Sayed jelenleg két-hét százalékpontos előnnyel vezet, a konzervatív szavazók mozgósítása bármikor megfordíthatja az állást a döntő északi iparvidéken.

New Hampshire-ben a harminc éven át hivatalban lévő Jeanne Shaheen szenátorasszony távozása teremtett veszélyes vákuumot a kormánypárti erők számára. Bár az új-angliai állam a közelmúltban megbízhatóan szavazott a demokratákra, a republikánusok a tekintélyes helyi politikusdinasztia képviselőjét, John E. Sununút állították rajthoz. A korábbi kormányzó fiaként és a Fehér Ház egykori kabinetfőnökének gyermekeként Sununu egyszer már szolgált szövetségi szenátorként a kétezres években, s mérnöki, üzleti tapasztalataira építve határozott reformprogramot hirdetett a megélhetési költségek mérséklésére. Bár a demokrata Chris Pappas kongresszusi képviselő a legtöbb felmérésben minimális előnyt őriz, a tekintélyes szakmai intézetek a közelmúltban a korábbi demokrata felé hajló besorolás helyett teljesen nyíltnak, bizonytalan kimenetelűnek minősítették át a mandátum sorsát.

A támadási felületek közül a leglátványosabb meglepetést Texas tartogatja, ahol több mint három évtizede nem termett babér demokrata jelöltnek a szövetségi felsőházi versenyben. A 37 esztendős helyi képviselő és teológushallgató, James Talarico jelenleg egy-hat százalékpontos vezetéssel rendelkezik a hivatalban lévő Ken Paxton igazságügyi miniszterrel szemben. Talarico sajátos kampánystratégiát alkalmaz: határozott baloldali gazdaságpolitikát képvisel a milliárdosok adóztatását és a tőkés elit bírálatát zászlajára tűzve, miközben keresztény hitére hivatkozva a felek közötti méltóságteljes párbeszédet és a társadalmi békét hirdeti. A Fehér Ház feltétlen támogatását élvező Paxton politikai hírnevét ugyanakkor súlyos korrupciós botrányok, értékpapírcsalási bírósági eljárások és a helyi törvényhozásban lefolytatott megbukott alkotmányos vádemelési kísérletek tépázzák meg, ami elidegenítette a külvárosi konzervatív polgárok jelentős rétegeit.

Észak-Karolinában a déli politikai hagyományok ellenére szintén a demokraták felé billen a mérleg nyelve. A mandátumokat 2015 óta birtokló jobboldal jelöltje, Michael Whatley nehezen veszi fel a versenyt a korábbi kétszeres kormányzóval, Roy Cooperrel. A mezőgazdasági farmon nevelkedett Cooper korábban többször bizonyította, hogy képes megszólítani a konzervatív déli szavazókat, s mérsékelt pragmatizmusával 2024-ben még az alelnökjelölti poszt legesélyesebb várományosai között is számon tartották. Ezzel szemben Whatley soha nem viselt választott közhivatalt: korábban a párt apparátusát irányította, s országos tekintélyét leginkább a 2020-as választási csalásokról szóló vitatott elméletek terjesztésével építette fel. A felmérésekben Cooper stabil vezetést tart fenn, ami valódi elmozdulást jelenthet a hagyományosan republikánusnak tekintett államban.

Alaszkában a független gondolkodású Mary Peltola kongresszusi képviselőnő készül történelmi áttörésre a hivatalban lévő Dan Sullivan ellenében. Peltola, aki az első őslakos képviselőként jutott be a washingtoni alsóházba, a nyári előválasztáson nyolcszázalékos előnnyel győzte le konzervatív riválisát. A halászcsaládból származó politikusnő a természeti környezet megóvása mellett határozottan kiáll a helyi kőolajkitermelés bővítése és a liberális fegyvertartási jogok védelme mellett. Jelmondatai, az „Alaszka az első”, valamint a „hal, család és szabadság” tökéletesen rezonálnak az északi állam sajátos politikai kultúrájával, lehetővé téve a pártvonalakon átívelő koalíció megteremtését a távoli országrészben.

Ohióban és Iowában a gazdasági frusztrációk mozgatják a szavazókat. Az ipari rozsdaövezet szívének számító Ohióban a 73 esztendős veterán, Sherrod Brown készül visszatérni a szenátusba, miután két évvel ezelőtti vereségét követően a felmérésekben most minimális előnnyel vezet Jon Husted republikánus politikus előtt. A munkásosztály érdekeit védő retorika ismét teret nyer a csalódott ipari alkalmazottak körében. A mezőgazdasági Iowában a mozgássérült paralimpiai bajnok, a korábban a konzervatívokra szavazó Josh Turek hozta szorosra az állást Ashley Hinson képviselőnővel szemben. Turek prériracionális megközelítése és szigorú migrációs álláspontja elbizonytalanította a helyi jobboldalt. A feszültséget jelzi, hogy Hinson kénytelen volt nyíltan követelni a washingtoni katonai kalandok leállítását, hangsúlyozva, hogy a helyi családok nem fizethetik meg a háborúk árát az üzemanyagtöltő állomásokon és az élelmiszerboltok kasszáinál.

Az egyetlen komoly stratégiai öngólt Maine államban követték el a demokraták, ahol a hagyományosan balra húzó választóközönség ellenére Susan Collins szenátorasszony megőrizheti pozícióját. A Demokrata Párt eredeti jelöltje, az egykori tengerészgyalogos Graham Platner nemi erőszak vádja miatt kénytelen volt visszalépni a küzdelemtől. Az utólag felkért helyi törvényhozó, Troy Jackson a legfrissebb felmérésekben minimális hátrányba került a veterán politikusnővel szemben, elpazarolva a baloldal legbiztosabbnak hitt győzelmi esélyét az északkeleti régióban.

A félidős választások törvényszerűségei alapvetően az ellenzéknek kedveznek a részvételi arányok és a tiltakozó hangulat miatt. A hivatalban lévő elnök pártja a második világháború óta átlagosan három-négy mandátumot veszített a felsőházban, a képviselőházban pedig 26 székkel lett szegényebb. Az elnöki támogatottság drasztikus visszaesése, amelyet a megélhetési kiadások és a nemzetközi konfliktusok okoztak, megerősíti a demokraták győzelmi reményeit. Mindazonáltal a felmérések optimizmusa korábban többször csalókának bizonyult. Ahhoz, hogy a baloldal elhódítsa a szenátusi többséget, a saját államai megtartása mellett legalább három konzervatív fellegvárat kell bevennie a választás napján. A feladat rendkívüli erőfeszítést követel, ám a politikai elemzők egybehangzó állítása szerint a hatalomváltás forgatókönyve a gazdasági feszültségek és a választói elégedetlenség tükrében kézzelfogható valósággá vált.