Az ügyészség központjába került az aranykonvoj

Az aranykonvoj ügye új szakaszba lépett. A Központi Nyomozó Főügyészség saját hatáskörébe vonta a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás miatt folyó nyomozást, amelyet eddig a Fővárosi Nyomozó Ügyészség vitt. A döntés első látásra technikai szervezeti lépésnek tűnhet, valójában azonban az ügy politikai és intézményi súlya miatt jóval többről van szó. A nyomozás immár közvetlenül annál a szervezetnél összpontosul, amelynek korábbi vezetője, Fürcht Pál éppen az aranykonvoj körüli szakmai konfliktusokra hivatkozva mondott le.

A főügyészség közleménye szerint a hatáskörbe vonás „célszerűségből” történt, és a nyomozás minden szálra kiterjed, függetlenül attól, kit vagy mely szervezetet érint. Ez a mondat azért különösen fontos, mert az elmúlt napokban egymás után kerültek nyilvánosságra olyan állítások és dokumentumok, amelyek már nem pusztán a március 5-i rajtaütés végrehajtóinak felelősségét vetik fel. A kérdés az lett, hogy ki rendelte el az akciót, milyen információ alapján, és mi történt azután, amikor kiderült: az elfogott ukrán pénzszállítók ellen nem áll rendelkezésre olyan bizonyíték, amely a fogva tartásukat megalapozná.

Március 5-én a Terrorelhárítási Központ kommandósai hét ukrán állampolgárt fogtak el, két járműből pedig több mint 27 milliárd forintnak megfelelő valutát és aranyat foglaltak le. A szállítmány Ausztriából tartott Ukrajnába. Az ukrán Oschadbank jogászai és az osztrák Raiffeisen képviselői később azt állították, hogy szabályos, engedélyezett pénzszállításról volt szó. A NAV végül júliusban bűncselekmény hiányában lezárta a pénzmosás gyanújával indított eljárást.

A másik eljárás azonban éppen ekkor vált egyre fontosabbá. A nyomozó ügyészek azt kezdték vizsgálni, jogszerű volt-e az ukránok elfogása és fogva tartása. A TEK emberei bilincset és a látást akadályozó kámzsát alkalmaztak, miközben a NAV nem gyanúsítottként, hanem lényegében tanúként kezelte az érintetteket. A jogi probléma ebből adódott: ha nincs olyan büntetőeljárási helyzet, amely szabadságkorlátozást indokol, milyen jogcímen tartották őket őrizetben?

A nyilvánosságra került ügyészségi iratok szerint ez a kérdés már az akció napján gondot okozott a résztvevőknek. A HVG által ismertetett június 22-i feljegyzésben Szathmáry István, az Alkotmányvédelmi Hivatal jogi főosztályvezetője arról beszélt a nyomozóknak, hogy a TEK vezetési törzsében bizonytalanság alakult ki, miután kiderült: a NAV nem gyanúsítja meg a pénzszállítókat. Szathmáry maga is gyanúsított lett, közokirat-hamisítással összefüggő gyanú miatt.

A politikai szálat Fürcht Pál volt főügyész nyílt levele erősítette fel. Fürcht azt állította, hogy a nyomozás akkori állása szerint március 3-án maga Orbán Viktor adott feladatot a titkosszolgálatnak a pénzszállítók elfogására. Egy másik, a HVG-hez került ügyészségi feljegyzés szerint Hajdu János, a TEK akkori főigazgatója egy belső vizsgálat során úgy fogalmazott: mindenki tudja, kinek a döntése nyomán történt az elfogás, de azt a személyt „nem lehet belekeverni az ügybe”. A jelenlévők ezt Orbán Viktorra utalásként értelmezték.

Ezek egyelőre nyomozati iratokban és volt ügyészi vezetők közléseiben szereplő állítások, nem jogerős bírósági ténymegállapítások. Orbán Viktor korábbi hivatala tagadta, hogy a volt miniszterelnök folyamatban lévő büntetőügyben utasítást adott volna Hajdu Jánosnak. Éppen ezért a mostani nyomozás egyik kulcsfeladata az állítások bizonyítása vagy cáfolata lesz: telefonadatokkal, tanúvallomásokkal, szolgálati dokumentumokkal és az utasítási lánc rekonstruálásával.

A Központi Nyomozó Főügyészség belépése azért is kényes, mert Fürcht Pál júniusi lemondása után azt állította, hogy a Legfőbb Ügyészség vezetői politikailag érzékeny ügyekben informális módon befolyásolták a nyomozást. Fürcht szerint nem formális utasítások születtek, hanem olyan „instrukciók”, amelyeknek nem maradt könnyen visszakereshető írásos nyoma. A Legfőbb Ügyészség ezt a képet vitatta, és szakmai nézetkülönbségként írta le a konfliktust.

A hatáskörbe vonás ezért kettős jelentésű. Egyfelől indokolható azzal, hogy az ügy egyszerre érint titkosszolgálati vezetőket, volt rendészeti vezetőket és potenciálisan magas rangú politikai szereplőket, tehát valóban központi szintű nyomozást igényel. Másfelől viszont a KNYF-nek éppen azt kell bizonyítania, hogy képes függetlenül vizsgálni egy olyan ügyet, amelynek kezelése korábban saját szervezetén belül is konfliktust okozott.

A következő kérdés Orbán Viktor jogi helyzete. A volt miniszterelnök neve több nyilvánosságra került dokumentumban és tanúi közlésben felmerült, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy gyanúsított lenne. A büntetőjogi felelősséghez azt kellene bizonyítani, hogy konkrét, jogellenes utasítást adott, tudta vagy felismerhette annak jogellenességét, és az utasítás okozati kapcsolatban állt a jogellenes fogvatartással. A politikai felelősség ennél tágabb kérdés, de a nyomozásnak nem politikai értékelést, hanem bizonyítható tényállást kell felépítenie.

A történethez időközben újabb szál kapcsolódott. Sajtóértesülések szerint Orbán Áron, a volt miniszterelnök testvére március végén egy Ausztriában élő ismerősétől azt kérdezte, képes lenne-e osztrák kapcsolatokkal feltartóztatni egy Ukrajna felé tartó újabb szállítmányt. Ennek jelentősége nem az, hogy bizonyítaná a március 5-i akció hátterét, hanem az, hogy felveti az információáramlás kérdését: honnan szerezhetett egy hivatalos tisztséget nem viselő magánszemély előzetes tudomást ilyen szállítmányról?

Az ügyészségnek ezért legalább három információs láncot kell rekonstruálnia. Az első az eredeti hírszerzési adat útja az Információs Hivataltól az Alkotmányvédelmi Hivatalon át a rendészeti szervekig. A második a politikai döntéshozók és a TEK közötti kommunikáció. A harmadik az akció után keletkezett dokumentumok és jogi döntések sora: ki és milyen alapon próbálta rendezni az elfogott ukránok státuszát, amikor kiderült, hogy a pénzmosási gyanú nem áll stabil lábakon.

A magyar közösségi fórumokon az aranykonvoj hónapok óta az egyik legtöbbet vitatott politikai ügy. A hozzászólásokban gyakran kész tényként jelenik meg Orbán Viktor személyes utasítása vagy a politikai provokáció feltételezése, miközben ezeknek egy része még bizonyításra vár. A vita azonban jól mutatja, miért fontos a nyomozás átlátható lezárása: a történet már nem egy rendészeti művelet részleteiről, hanem az állami szervek politikai felhasználhatóságáról szóló bizalmi kérdéssé vált.

A következő napokban az lesz a legfontosabb, hogy a KNYF milyen új kihallgatásokat rendel el, bekéri-e a teljes telefonos és szolgálati kommunikációt, és megjelenik-e Orbán Viktor neve hivatalosan is az eljárási cselekményekben. Ugyancsak lényeges, mi történik a már meggyanúsított rendészeti és titkosszolgálati vezetőkkel, illetve lesznek-e új gyanúsítottak.

Az október 2-i hatáskörbe vonás tehát nem lezárta, hanem központosította az ügyet. Az aranykonvojból akkor lesz valódi jogállami próba, ha a nyomozás ugyanazzal a szigorral vizsgálja a kommandóst, a titkosszolgálati vezetőt, az ügyészt és a politikust. A főügyészség most éppen ezt ígéri. A következő hetek mutatják meg, hogy az ígéretből mennyi válik bizonyítható eljárási lépéssé.