Száz embernél is több távozhat a közmédiából

Három hónappal a közmédia vezetésének leváltása után megkezdődött az átalakítás legfájdalmasabb szakasza. A Duna Médiaszolgáltató átmeneti vezetése október 2-án tájékoztatta a szakszervezetet és az üzemi tanácsot arról, hogy csoportos létszámleépítést készít elő. Sajtóértesülések szerint az érintettek száma meghaladhatja a száz főt. A pontos létszám még nem ismert, de az már világos, hogy az átszervezés nem áll meg a júliusi vezetőcseréknél.

A hír azért fontos, mert a közmédia reformja a kormányváltás utáni egyik legnehezebb intézményi feladat. Július elején, a hírszolgáltatás órákig tartó leállása után Horváth P. András vezette átmeneti menedzsment vette át az irányítást. Több felsővezetőt, műsorvezetőt és híradóst azonnal felmentettek a munkavégzés alól, később megszüntették a korábbi kommunikációs szerződések egy részét, és átvilágítás indult a szervezet működéséről.

A mostani lépés már nem néhány ismert arc eltávolításáról szól. A vezetés közlése szerint munkaköröket szüntetnek meg vagy alakítanak át, és ennek következtében csökken az alkalmazotti létszám. Ez szervezeti reformot jelent: annak eldöntését, milyen csatornákra, szerkesztőségekre, háttérfunkciókra és technikai kapacitásra van szüksége egy új közszolgálati rendszernek.

A közmédia mérete és finanszírozása hosszú évek óta vita tárgya. Az MTVA és a hozzá kapcsolódó intézmények az Orbán-korszakban évi százmilliárdos nagyságrendű közpénzből működtek, miközben ellenzéki pártok, civil szervezetek és nemzetközi intézmények rendszeresen bírálták a hírműsorok politikai egyoldalúságát. A rendszer központosítása után a hírszerkesztés, a gyártás, a vagyonkezelés és a műsorszolgáltatás több szervezeti rétegen keresztül kapcsolódott egymáshoz.

A Tisza-kormány számára ezért két, részben ellentétes cél jelentkezik egyszerre. Az egyik a propaganda struktúráinak lebontása és a politikai befolyás megszüntetése. A másik a közszolgálati kapacitás megőrzése: országos hírszolgáltatás, regionális tudósítói hálózat, rádió, televízió, kulturális és kisebbségi műsorok, archívumok, sportközvetítések és technikai infrastruktúra továbbra is szükséges lehet. A létszámcsökkentés akkor reform, ha e két célt egyszerre szolgálja; puszta politikai tisztogatás akkor lenne, ha a szakmai szempont helyére új pártlojalitás kerülne.

A júliusi átmenet óta éppen ezért a legfontosabb kérdés a kiválasztás módja. Az ideiglenes vezetés most arra is figyelmeztette a munkatársakat, hogy nem jár végkielégítés azoknak, akiknek a munkaviszonya a saját magatartásukkal összefüggő felmondással szűnik meg. A sajtóban megjelent információk szerint ilyen indok lehet az együttműködés hiánya, jogszabály, jogszerű munkáltatói utasítás vagy belső szabályzat megszegése.

Ez munkajogilag kényes terület. A munkáltató természetesen megszüntetheti a jogviszonyt súlyos kötelezettségszegés miatt, de minden egyes esetben bizonyítható, konkrét indok szükséges. Ha a korábbi szerkesztési gyakorlat politikai utasítások végrehajtásán alapult, külön kell választani azokat, akik döntési pozícióban alakították a rendszert, azoktól, akik alkalmazottként korlátozott mozgástérrel dolgoztak benne. A kollektív felelősség elve sem szakmailag, sem jogilag nem lenne védhető.

A közmédia vezetése szeptemberben még cáfolta azt a sajtóhírt, hogy hatszáz embert küldenének el. A mostani csoportos leépítés tehát kisebb lehet a korábban emlegetett nagyságrendnél, de száz vagy annál több állás megszüntetése így is jelentős. Ráadásul nem tudni, ez a folyamat végső száma-e, vagy csak az első hullám.

A szervezet átvilágítása közben az is kiderült, hogy a formális vezetési struktúra és a tényleges döntéshozatal között korábban eltérés lehetett. A megbízott vezetés szeptemberi közlése szerint a háttérből Várhegyi Attila volt fideszes politikus jelentős befolyást gyakorolt a közmédia működésére. A korábbi vezetés és az érintettek álláspontja több kérdésben eltért ettől. A reform egyik célja éppen az lehet, hogy a jövőben a szervezeti felelősség és a tényleges szerkesztői döntés ugyanott legyen.

Az Országgyűlés időközben létrehozta a Független Közmédia Testületet is. Ez elvileg intézményi garanciát adhat arra, hogy a kormányváltás ne egyszerűen politikai irányváltást jelentsen. A közszolgálati média függetlensége ugyanis nem attól függ, hogy a híradó a mindenkori kormányt vagy annak ellenzékét bírálja-e többet, hanem attól, hogy a szerkesztési döntéseket szakmai normák, ellenőrizhető eljárások és pluralizmus alapján hozzák-e meg.

A létszámleépítés pénzügyi oldala sem mellékes. A közmédia költségvetése az elmúlt években jelentősen nőtt, miközben több elemzés azt mutatta, hogy a rendszer tartalékokat is felhalmozott. Az új vezetésnek ezért nem pusztán azt kell bizonyítania, hogy kevesebb emberrel működik, hanem azt is, hogy a közpénzfelhasználás átláthatóbb lesz. Ha ugyanaz a költségvetés kisebb létszám mellett marad, a megtakarítás önmagában nem igazolja a reformot.

A technológiai változás ugyanakkor valóban indokolhat szervezeti karcsúsítást. A televíziós és rádiós gyártás digitalizációja, a közös szerkesztőségi rendszerek, az online platformok és az automatizálható háttérfolyamatok miatt több korábbi munkakör összevonható. A kérdés az, hogy a leépítés előtt készült-e világos célmodell arról, milyen közmédia működik majd 2027-ben. Ha nincs ilyen, könnyű előbb embereket elküldeni, majd később ugyanazt a feladatot külső vállalkozókkal drágábban visszavásárolni.

A regionális és kulturális tartalom különösen sérülékeny. Ezek ritkán hoznak nagy nézettséget, ezért egy pusztán költséghatékonysági logika könnyen leépítheti őket. A közszolgálati média értelme azonban éppen az, hogy olyan tartalmakat is készítsen, amelyeket a kereskedelmi piac önmagában nem finanszírozna: kisebbségi műsorokat, vidéki tudósítást, komolyzenét, oktatási és ismeretterjesztő programokat.

A másik veszély a hírszolgáltatás túlzott központosítása. Az Orbán-korszak egyik alapvető problémája az volt, hogy a központi szerkesztési rendszer rendkívül egységes politikai narratívát tudott előállítani. A reform akkor lesz tartós, ha nemcsak a narratíva változik meg, hanem a szerkesztőségi autonómia szerkezete is. Ehhez világos felelősségi szintek, nyilvános etikai kódex, panaszmechanizmus és politikailag kiegyensúlyozott felügyelet szükséges.

A közösségi médiában a leépítésről szóló vitákban két szélsőséges álláspont jelenik meg. Az egyik szerint mindenki, aki az előző közmédiában dolgozott, a propaganda része volt; a másik szerint a reform valójában politikai bosszú. Egyik általánosítás sem igazolható. Egy több ezer embert foglalkoztató intézményben nagyon különböző felelősségi szintek, szakmai szerepek és egyéni döntések voltak. Éppen ezért a személyi döntések indokoltsága lesz a reform hitelességének egyik mércéje.

A következő hetekben három adat lesz különösen fontos: hány munkavállalót érint ténylegesen a csoportos leépítés, mely szervezeti egységek szűnnek meg vagy alakulnak át, és mekkora költségvetési megtakarítást várnak a lépéstől. Ugyancsak lényeges, hogy az elbocsátások után nyilvánosságra kerül-e a közmédia új szervezeti és szerkesztési modellje.

A közmédia átalakítása azért több munkaügyi kérdésnél, mert az új rendszer hosszú évekre meghatározhatja, milyen információ jut el közpénzből a választókhoz. A propaganda megszüntetése önmagában nem épít közszolgálati médiát. Ahhoz intézmények, szakmai szabályok és bizalom kellenek. A száz főnél is nagyobb leépítés csak akkor lesz ennek része, ha világosan látható, milyen működő szervezet épül a helyére.