Putyin új frontot nyitott: ismét fellángolt a szigetvita

Japán és Oroszország között 81 évvel a második világháború után sincs békeszerződés. A megállapodás útjában négy, a Csendes-óceán és az Ohotszki-tenger találkozásánál fekvő sziget áll. Az orosz ellenőrzés alatt élők számára mindez többnyire távoli diplomáciai vita, Tokióban viszont az ország területi integritásának egyik legérzékenyebb kérdése. A feszültség augusztusban ismét nőtt, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök először látogatott el a vitatott Iturupra. A japán kormány élesen tiltakozott, Moszkva pedig ismét kijelentette: saját területén az államfő oda utazik, ahová akar.

A szigetcsoportot Kamcsatka és Hokkaidó között nagyjából 1200 kilométeren húzódó vulkanikus lánc alkotja. Japán a legdélebbi négy területet követeli vissza: Iturupot, Kunasirt, Sikotant és a Habomai-szigetecskéket. Az orosz szóhasználatban ezek a déli Kuril-szigetek, a japán diplomáciában az északi területek. A két elnevezés eltérő történeti és jogi értelmezést tükröz. A vitát még az sem tudta rendezni, hogy a két állam 1956-ban helyreállította diplomáciai kapcsolatait.

Putyin augusztus 13-i iturupi látogatása jóval több volt egy távoli orosz régióban tett szemleútnál. A sziget gazdasági létesítményeinek, iskolájának és kórházának felkeresésével azt üzente, hogy Moszkva tartósan berendezkedett. Takaicsi Szanae japán miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte az utat, amely szerinte sérti a japánok érzéseit. Az Egyesült Államok ismét megerősítette Japán területi álláspontjának támogatását. A Kreml számára viszont éppen a diplomáciai tiltakozás jelzi, hogy a szigetek ügyével továbbra is nyomást gyakorolhat Tokióra.

A vita gyökerei a XIX. század közepéig vezetnek vissza. Az 1855-ös simodai szerződés a japán fennhatóság alatt álló Iturup és az északabbra fekvő Urup között jelölte ki az orosz–japán határt. Húsz évvel később a két ország újabb megállapodásban rendezte Szahalin és a Kuril-szigetek hovatartozását. A második világháború végén minden megváltozott: a Szovjetunió 1945 augusztusában hadat üzent Japánnak, majd csapatai megszállták a szigetláncot. A déli négy területre is szovjet igazgatás került, a japán lakosságot a következő években kitelepítették.

Moszkva a háború utáni rendezésre és a jaltai nagyhatalmi megállapodásokra hivatkozik. Japán ezzel szemben hangsúlyozza, hogy az 1951-es San Franciscó-i békeszerződésben ugyan lemondott a Kuril-szigetekről, az általa követelt négy északi területet azonban nem tekinti e szigetlánc részének. A Szovjetunió ráadásul nem írta alá a San Franciscó-i szerződést. A két értelmezés különbségét a későbbi tárgyalások sem tudták megszüntetni; a békeszerződés hiánya máig ennek az öröksége.

Pedig többször is felcsillant a rendezés lehetősége. Az 1956-os szovjet–japán közös nyilatkozat szerint Moszkva a békeszerződés megkötése után átadta volna Japánnak Sikotant és a Habomai-szigetecskéket. Kunasir és Iturup hovatartozása azonban nyitva maradt. A hidegháború éveiben az amerikai–japán biztonsági szövetség is bonyolította a tárgyalásokat. Később Abe Sinzó miniszterelnök és Putyin új lendületet próbált adni az egyeztetéseknek, de az álláspontok a szuverenitás kérdésében nem közeledtek eléggé.

A szigetek jelentőségét elsősorban a földrajz magyarázza. Az Ohotszki-tenger az orosz csendes-óceáni stratégia egyik fontos térsége, különösen a tengeralattjárók mozgása szempontjából. A Kuril-szigetek közötti átjárók biztosítják a kapcsolatot a nyílt óceánnal. A Kunasir és Iturup közötti, télen is jégmentes tengerszoros ezért katonai szempontból különösen értékes. Moszkva számára bármilyen területi engedménynek biztonságpolitikai ára is volna, kiváltképpen akkor, amikor Japán az Egyesült Államok egyik legfontosabb ázsiai szövetségese.

A szigetek gazdasági értéke szintén számottevő. A környező vizek gazdag halászterületek, a térségben értékes ásványkincsek találhatók. A helyi gazdaság alapját a halászat és a halfeldolgozás adja, amelyhez a központi kormányzat támogatásai társulnak. Az állandó letelepedést különféle kedvezményekkel ösztönzik. Kunasir fő települése, Juzsno-Kurilszk békés kisvárosnak tűnik, Lenin-szoborral, ortodox templommal és konzervgyárral. A hétköznapokat azonban a távolság, a gyakori köd, a földrengések és a kiszámíthatatlan közlekedés határozza meg.

A Le Figaro helyszíni beszámolója szerint a szigeten élők közül sokan lezárt kérdésnek tekintik a hovatartozást. Egy kunasiri lakos arra emlékezett, hogy a szovjet korszakban a családokat magasabb bérekkel és lakhatási támogatással csábították ide. Arról is beszélt, hogy a japán szomszédok távozása kényszerű volt, és az akkori családok közül többen reménykedtek a visszatérésben. A háború előtti japán jelenlétet ma elhagyott temetőkövek és néhány megmaradt építménymaradvány idézi fel. A politikai térkép megváltoztatása így már több nemzedék személyes emlékeit is érintené.

A Szovjetunió felbomlása után egy ideig éppen a személyes kapcsolatok kínáltak reményt. Vízummentes csereprogramok tették lehetővé, hogy egykori japán lakók és leszármazottaik felkeressék családi sírjaikat, az orosz lakosok pedig Japánba utazzanak. Ezek a találkozások megmutatták, hogy a vitatott terület lakói között közvetlen együttműködés is elképzelhető. A koronavírus-járvány idején megszakadt utazásokat azonban nem sikerült újraindítani, az Ukrajna elleni orosz invázió után pedig a politikai feltételek tovább romlottak.

Japán 2022-ben csatlakozott az Oroszország elleni nyugati szankciókhoz, és a négy szigetet ismét jogellenesen megszállt területnek nevezte. Moszkva erre felfüggesztette a békeszerződésről folytatott tárgyalásokat és a kapcsolattartást segítő programokat. Tokió közben az Egyesült Államokkal folytatott védelmi együttműködését is erősítette; a japán gyártású Patriot elfogórakéták amerikai készletek pótlásához járulhattak hozzá. A területi vita így az ukrajnai háború és a csendes-óceáni biztonságpolitika összefüggéseibe került.

Az orosz fennhatóság alatt álló területeken az ellenőrzés mindennapos tapasztalat. A határövezetbe utazáshoz külön engedély kell, amelynek meglétét az orosz biztonsági szolgálatok és határőrök vizsgálják. A Le Figaro riportjában egy helyi vezető arról beszélt, hogy a japán halászhajók megközelítésére orosz helikopterek is reagálhatnak. A természetes környezet lélegzetelállító: aktív vulkánok, kénes fumarolák, érintetlen erdők és medvék élőhelyei váltják egymást. A táj szépsége azonban nem változtat azon, hogy a terület politikailag rendkívül érzékeny határvidék.

A jelenlegi helyzetben kevés jel utal gyors diplomáciai közeledésre. A Kreml számára a szigetekről tett bármiféle engedmény könnyen a gyengeség látszatát keltené, Japánban pedig egyetlen kormány sem mondhat le könnyen a történeti igényről. A helyi orosz lakosság érdekei, az egykori japán családok emlékezete, az amerikai–japán szövetség és az orosz katonai tervezés szempontjai ugyanazon a térképen találkoznak. A békeszerződésről ezért nyolc évtized után sem a békevágy hiánya, sokkal inkább a határok és a biztonsági garanciák körüli feloldatlan ellentét miatt nincs megállapodás.

Kunasir partjairól jó időben látni lehet Hokkaidó hegyeit. A két országot itt mindössze néhány tíz kilométernyi tenger választja el egymástól, politikailag mégis óriási a távolság. Putyin látogatása ezt az ellentétet tette ismét láthatóvá: az egyik fél véglegesen rendezett határról, a másik el nem ismert területvesztésről beszél. Amíg ezen nem tudnak változtatni, a második világháború egyik utolsó rendezetlen európai–ázsiai öröksége továbbra is jelen idejű konfliktus marad.