A sportból kitiltott politika új határvonala

A magyar sportban évtizedek óta megszokott volt, hogy országgyűlési képviselők, kormányzati tisztségviselők és állami vállalatok vezetői sportegyesületek vagy szövetségek élén is megjelentek. A kapcsolatot támogatói sokáig a forrásteremtés és az érdekérvényesítés hatékony eszközének tartották, bírálói viszont a függőség és a politikai befolyás csatornáját látták benne. Október 24-én új szakaszba lépett a vita: a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a sport területén működő szervezetek vezetését érintő összeférhetetlenségi javaslatot. A változás még nem hatályos törvény, a részletekről parlamenti vita következik, de már a tervezet is jelzi, milyen modellt képzel el az új kormány.

A nyilvánosságra hozott szövegről szóló beszámolók szerint a tilalom többek között országgyűlési és európai parlamenti képviselőkre, megyei közgyűlési elnökökre, meghatározott kormányzati vezetőkre és többségi állami tulajdonú cégek vezető tisztségviselőire terjedne ki. Az érintettek a közjogi vagy állami tisztségük ideje alatt, valamint annak megszűnése után négy évig nem tölthetnének be felsorolt sportvezetői posztokat. A körbe sportegyesületek, sportszövetségek, sportvállalkozások, sportiskolák és utánpótlás-neveléssel foglalkozó alapítványok meghatározott vezető pozíciói tartoznának. A pontos hatályt és az esetleges kivételeket a végleges jogszabályból kell majd megállapítani.

A négyéves időtartam a javaslat legérdekesebb eleme. Egy egyszerű összeférhetetlenségi szabály csak azt akadályozná meg, hogy valaki ugyanabban az időben két szerepet töltsön be. A tervezet ennél tovább megy: a tisztség megszűnése után is várakozási időt írna elő. A jogalkotói logika szerint így nem lehetne egy politikai pozíciót közvetlenül sportvezetői székre váltani, és nem volna elegendő a formális lemondás a kapcsolat megőrzéséhez. Ugyanakkor a hosszú tilalom arányossága vitát kelthet, különösen akkor, ha az érintett korábban sportszakmai tapasztalatot szerzett, és politikai megbízatása már megszűnt.

A javaslat célját a benyújtó a sportágazat önigazgatásának és politikai befolyástól mentes működésének erősítésével indokolja. Ez legitim közpolitikai cél, de nem azonos a kívánt eredmény bizonyításával. Egy sportszövetség lehet formálisan politikusmentes úgy is, hogy pénzügyileg továbbra is néhány állami döntéshozótól függ. A sportban a tényleges hatalom gyakran nem az elnöki névjegykártyán, hanem a támogatási szerződésekben, létesítményhasználati jogokban, közbeszerzésekben és az utánpótlásfinanszírozás szabályaiban jelenik meg. Ha ezek átláthatósága nem változik, a személyi összeférhetetlenség csak a rendszer egyik problémáját kezelheti.

A finanszírozás szempontjából ugyanakkor érthető, miért alakult ki a politikai vezetők iránti kereslet. A nagy sportegyesületek és szakszövetségek jelentős létesítményeket működtetnek, nemzetközi versenyeket szerveznek, utánpótlás-programokat finanszíroznak. A költségek és a bevételek között gyakran olyan rés van, amelyet állami vagy önkormányzati források töltenek ki. Egy befolyásos politikus kapcsolatrendszere rövid távon előnynek tűnhet. Hosszabb távon azonban a szervezet vezetőit arra ösztönözheti, hogy a sportolók és a tagság helyett a támogatást biztosító hatalmi központhoz igazodjanak. A kérdés ezért nem az, szükség van-e közpénzre a sportban, hanem az, milyen feltételekkel és milyen ellenőrzés mellett jutnak hozzá az intézmények.

Az új szabályozás végrehajtása komoly szervezeti munkát is jelenthet. Egy országos szövetség alapszabályát módosítani kellhet, tisztújítást kell összehívnia, és gondoskodnia kell a jogfolytonosságról. A sportiskolák és az utánpótlás-alapítványok esetében az intézményvezetői jogviszonyok sajátosságai miatt külön átmeneti rendelkezésekre lehet szükség. Ha a törvény túl rövid határidőt ad, az működési zavart okozhat; ha túl hosszút, a politikai cél kiüresedhet. A következő parlamenti vitában ezért az átmenet ütemezése legalább olyan fontos lehet, mint a tiltott tisztségek felsorolása.

Külön kérdés a közvetett befolyás. A politikus helyére kerülhet olyan vezető, aki semmilyen közjogi tisztséget nem visel, de üzleti vagy személyes kapcsolatai révén ugyanazokat az érdekeket képviseli. Egy jogszabály nem tilthat meg minden kapcsolatot, és az sem lenne kívánatos, ha a sportszervezeteket teljesen elszigetelné a közélettől. Az átlátható pályázati rendszer, a nyilvános támogatási adatok, a független ellenőrzés és a tagság valós beleszólása azonban csökkentheti annak esélyét, hogy a formális személycsere mögött változatlan maradjon a döntési mechanizmus. A sportolói érdekképviseletnek is lehet szerepe abban, hogy a szakmai szempontok érvényesüljenek.

A sportvezetés autonómiájának másik oldala a felelősség. A politikai kinevezésektől távolabb kerülő szervezeteknek saját tagságuk és sportolóik előtt kell elszámolniuk a pénzügyi döntésekkel, az utánpótlás eredményeivel, a versenyrendszer működésével és a fegyelmi ügyek kezelésével. Ez különösen fontos azokban a sportágakban, ahol az állami támogatás a teljes költségvetés jelentős részét adja. A törvény csak akkor hozhat érdemi változást, ha az új vezetők megválasztása valódi versenyben történik, és a döntések nem zárt körökben születnek meg.

A politikai konfliktus elkerülhetetlen. Magyar Péter kormányfő korábban a Fideszhez kötődő politikusok sportvezetői szerepvállalását bírálta, és a tervezett szigorítást a korábbi rendszerrel való szakítás részeként mutatta be. Ez politikai álláspont, amelyet nem szabad összekeverni azzal a bizonyított ténnyel, hogy a sport és a politika személyi összefonódásai léteztek. A korábbi vezetők és az ellenzék részéről várható ellenérv lehet, hogy a javaslat egyes szakembereket is kizár, vagy a kormányzat politikai tisztogatásra használhatja a szabályt. A tervezet megítéléséhez ezért azonos mércét kell alkalmazni minden érintettre, pártállástól függetlenül.

A reform hatását a kisebb klubok és a nagy országos szövetségek eltérően érezhetik. Egy helyi sportegyesületben az elnök gyakran önkéntes munkát végez, személyes kapcsolataival segít szponzort és edzőt találni; egy nagy szövetség vezetője viszont jelentős apparátust, támogatási programokat és nemzetközi kapcsolatokat irányít. A jogalkotónak azt is mérlegelnie kell, hogy a korlátozás minden felsorolt szervezetre azonosan alkalmazható-e, vagy egyes intézménytípusoknál sajátos átmenetre van szükség. A személyi összeférhetetlenség ellenőrzésének költsége sem elhanyagolható: ki vizsgálja a tisztségviselők múltját, ki dönt vitás esetben, és milyen szankció jár, ha a vezetői kinevezés a törvénybe ütközik? A válaszok nélkül a szigorú elvi tilalom a gyakorlatban nehezen kikényszeríthető maradhat.

Az államtitkári tájékoztatás november elejére várja az általános parlamenti vitát, és változatlan menetrend esetén november végére a zárószavazást. Ez tervezett ütemezés, nem garantált dátum. Addig tisztázódhat a tilalom pontos személyi köre, a négyéves várakozási idő indokoltsága és a sportági átmenet szabályozása. A nagyobb tét az, hogy a személyi összeférhetetlenség mellé épül-e átlátható finanszírozási és ellenőrzési rendszer. Ha igen, a reform valóban megváltoztathatja a magyar sport hatalmi viszonyait. Ha nem, csupán a sportvezetők névsora cserélődhet ki.