Lídia Jorge kapja az osztrák állami irodalmi díjat

A portugál Lídia Jorge kapja idén az Osztrák Állami Díjat az Európai Irodalomért, amelyet 1965 óta ítélnek oda olyan európai szerzőknek, akiknek életműve nemzetközi figyelmet kapott, műveiket több nyelvre lefordították, és németül is hozzáférhetők. Az elismerés rangját jelzi, hogy az elmúlt évek díjazottjai között volt az ukrán Szerhij Zsadan, Joanna Bator, Marie NDiaye, Ali Smith és Krasznahorkai László is. A díjjal 25 ezer euró jár, az átadót július 27-én tartják a Salzburgi Ünnepi Játékokhoz kapcsolódó ünnepségen, az elismerést Andreas Babler osztrák alkancellár, kulturális miniszter adja át.

A június 18-án nyolcvanadik életévébe lépő Lídia Jorge a kortárs portugál irodalom egyik legfontosabb alakja. 1946-ban született a dél-portugáliai Boliqueimében, francia irodalmat tanult Lisszabonban, majd a portugál gyarmatbirodalom felbomlásának éveiben Angolában és Mozambikban is élt. Ez a tapasztalat erősen rányomta bélyegét írói világára: regényeiben visszatérő kérdés a kolonializmus öröksége, az erőszak, az emlékezet, a társadalmi hierarchiák és azok a sorsok, amelyek a hivatalos történelem peremére szorulnak.

Csaknem fél évszázados pályája során tizenhárom regényt írt, emellett gyerekkönyvek, elbeszélések, színdarabok, versek és esszék is fűződnek a nevéhez. A zsűri indoklása szerint Jorge a portugál irodalom régóta meghatározó hangja, aki egyszerre foglalkozik a gyarmatosítás kritikájával, a szegénységgel, a rasszizmussal, a nők hátrányos megkülönböztetésével és az 1974-es szegfűs forradalom emlékezetével. Prózáját gyakran több nézőpont, töredezett beszédmód és erős költőiség jellemzi, mégis távol tartja magát attól, hogy regényeit egyszerű példázatként olvassák.

Lídia Jorge első regényei már a nyolcvanas években a portugál próza megújulásának fontos művei közé kerültek. A német nyelvterületen is ismert könyvei közé tartozik A csodák napja, A suttogások partja, az Irgalom, valamint legutóbbi németül megjelent kötete, A szegfűk órája. A mostani osztrák állami díj ezért nem egyetlen műnek szól, hanem annak az életműnek, amely Portugália huszadik századi történelmét európai kérdéssé tágította: hogyan él tovább a gyarmati múlt, mit kezd egy társadalom a forradalom emlékével, és miként kapnak hangot azok, akiknek történetét sokáig mások írták meg helyettük.