Pénzzel és pihenőidővel próbál katonákat találni Ukrajna
Kijev átfogó reformmal tenné vonzóbbá a katonai szolgálatot, mert az elhúzódó háborúban egyre nehezebb pótolni a veszteségeket. A védelmi minisztérium magasabb zsoldot, kiszámíthatóbb bevetéseket, garantált pihenőidőt és több külföldi harcost ígér, de a kényszersorozás, a korrupció és az egyenlőtlen tehermegosztás továbbra is a rendszer legsúlyosabb kérdése marad.
Ukrajna hivatalosan továbbra sem közli, hány katonát veszített a fronton, és azt sem, hányan sebesültek meg olyan súlyosan, hogy már nem térhetnek vissza a harcba. A veszteségek pontos mértéke ezért nem ismert, az viszont aligha vitatható, hogy az ország emberanyagban is súlyos árat fizet a háborúért. A városok szélén növekvő katonatemetők világosan mutatják, hogy az ukrán hadseregnek az oroszok elleni felőrlő háborúban folyamatos utánpótlásra van szüksége.
Ez a szükséglet az ukrán társadalom egyik legérzékenyebb kérdésévé tette a toborzást és a mozgósítást. Oroszország nagyrészt szerződéses katonákat küld a frontra, Ukrajna viszont a lakosságszám és az erőforrások különbsége miatt nem engedheti meg magának, hogy lemondjon a hadköteles férfiak bevonásáról. A katonai szolgálatra kötelezhető férfiak jelentős része csak külön engedéllyel hagyhatja el az országot, ezért sok család már jóval korábban próbálja külföldre juttatni a fiúkat. Mások később embercsempészek segítségével kelnek át a zöldhatáron, vagy egyszerűen eltűnnek a hatóságok elől.
A toborzóhatóságok közben egyre keményebben lépnek fel. Az ukrán közösségi oldalakon rendszeresen jelennek meg felvételek utcai ellenőrzésekről, dulakodásokról, erőszakos előállításokról. Ezek a jelenetek rombolják a hadseregbe vetett bizalmat, és azt az érzést erősítik, hogy a mozgósítás nem mindig átlátható és igazságos. A falvakból, kisebb városokból sokan úgy érzik, rájuk nagyobb teher nehezedik, miközben a nagy gazdasági központok lakói, illetve a pénzzel és kapcsolatokkal rendelkezők könnyebben elkerülik a frontot.
Mihajlo Fedorov védelmi miniszter, aki korábban digitalizációs miniszterként szerzett politikai ismertséget, hivatalba lépése óta a hadsereg reformját és a toborzás átalakítását nevezte egyik fő feladatának. Volodimir Zelenszkij elnök most olyan csomagot mutatott be, amelyet Kijev a katonai szolgálat eddigi legnagyobb átszervezéseként állít be. A reform lényege, hogy a frontszolgálatot kiszámíthatóbbá és anyagilag vonzóbbá tegyék, miközben csökkentik azt az érzést, hogy aki egyszer bekerül a hadseregbe, az a háború végéig beleragad a rendszerbe.
A leglátványosabb elem a béremelés. Az alapilletmény 20 ezerről 30 ezer hrivnyára nő, ami nagyjából megfelel egy ukrajnai átlagjövedelemnek. A frontvonalban szolgálók ennél jóval magasabb összeget kaphatnak, a pótlékok mértéke a bevetés veszélyességétől függ. A legnehezebb feladatot továbbra is a gyalogság végzi: ők tartják az állásokat abban a több tíz kilométer széles sávban, amelyet a katonák gyakran halálzónának neveznek. Ezen a területen folyamatosan drónok figyelik a mozgást, a fedezék elhagyása életveszélyes, és a váltás sokszor csak rendkívüli kockázattal oldható meg. Nem ritka, hogy a gyalogosok hónapokon át ugyanazon az álláson maradnak.
A reform ezért a szolgálati idő kiszámíthatóságát is érinti. Aki mozgósítás útján került a hadseregbe, eddig lényegében a háború végéig számíthatott katonai szolgálatra. A kimerültség sok alakulatnál már régóta súlyos probléma. Az új rendszer nem jelent teljes leszerelést, de meghatározott időtartamú bevetéseket ígér. A gyalogságnál ez legfeljebb 14 hónap lehet, kevésbé veszélyes beosztásokban, például drónkezelőként hosszabb, akár 24 hónapos szolgálati idővel számolnak. A bevetés után legalább fél év pihenőidőt garantálnának.
Kijev a külföldi harcosok szerepét is növelné. Az ukrán vezetés célja, hogy a legveszélyesebb állásokban nagyobb arányban jelenjenek meg külföldi önkéntesek, akiket a korábbi, elkülönült formációk helyett jobban integrálnának az ukrán hadseregbe. Ez részben tehermentesítené a hazai lakosságot, részben politikailag is üzenet lenne: Ukrajna a háborút továbbra is nemzetközi ügyként próbálja bemutatni, amelyben a fronton is megjelenik a külföldi támogatás.
Fedorov másik visszatérő eszköze a digitalizáció. A katonák a tervek szerint okostelefonos alkalmazáson keresztül is kezdeményezhetik az áthelyezésüket más egységekhez. Ez különösen azoknál az alakulatoknál lehet fontos, ahol a parancsnokok rosszul bánnak az embereikkel, vagy indokolatlan kockázatnak teszik ki őket. Az ukrán hadseregben a dandárok között eddig is volt verseny a felszerelésért, az emberanyagért és a jó hírnévért; az áthelyezések egyszerűsítése ezt a versenyt erősítheti.
A reform azonban önmagában aligha oldja meg a mozgósítás válságát. A magasabb zsold fontos, mert a katonáknak és családjaiknak nem szabad rosszabb helyzetbe kerülniük azoknál, akik a hátországban dolgoznak. A pénz viszont nem tünteti el azt a tényt, hogy a frontszolgálat életveszélyes. Ezért illúzió volna azt várni, hogy Ukrajna teljesen lemondhat a kényszerről. A döntő kérdés az lesz, sikerül-e a kényszert átláthatóbb és igazságosabb rendszerbe terelni.
A második reformszakasz ezért lehet Fedorov igazi próbatétele. Ha a mozgósítás továbbra is azt az érzetet kelti, hogy a szegényebb régiók, a kisebb települések és a kevésbé befolyásos családok viselik a legnagyobb terhet, akkor a magasabb fizetés és a pihenőidő csak részben javít a helyzeten. Ukrajnának katonákra van szüksége a túléléshez, de közben meg kell őriznie azt a társadalmi bizalmat is, amely nélkül egy hosszú háborúban a hátország támogatása lassan elapadhat.