Trump iráni békealkuja 300 milliárd dolláros kérdéssé vált

Donald Trump iráni megállapodásának legrobbanékonyabb része már nem is az, hogy Teherán milyen feltételekkel mondana le az atomfegyverről, vagy mikor nyílik meg teljesen a Hormuzi-szoros. A washingtoni vita középpontjába egyetlen szám került: 300 milliárd dollár. A kiszivárgott keretmegállapodás szerint ekkora összegű alap szolgálná Irán újjáépítését és gazdasági fejlesztését, amennyiben a péntekre tervezett aláírás után a felek a részletekben is megállapodnak. A Fehér Ház most azt próbálja bizonyítani, hogy ez nem amerikai kifizetés, nem jóvátétel és nem ajándék a teheráni rezsimnek.

A vita azért különösen kellemetlen Trump számára, mert saját politikai múltjával kerül szembe. Első elnöksége idején azzal támadta Barack Obama 2015-ös iráni atomalkuját, hogy az szerinte hatalmas pénzesőhöz juttatta Teheránt. Trump sokszor beszélt 150 milliárd dollárról, és azt állította, hogy az iráni vezetés ezt a pénzt terror finanszírozására fordíthatja. Akkor valójában befagyasztott iráni vagyonokhoz való hozzáférésről volt szó, nem újonnan létrehozott fejlesztési alapról. Most viszont a saját alelnöke, JD Vance kénytelen magyarázni, miként kerülhet egy 300 milliárdos csomag az Iránnal kötött alku szövegébe.

Vance igyekezett a republikánus felháborodást csillapítani. Azt mondta, egyetlen cent amerikai adófizetői pénz sem kerül Iránba, semmilyen körülmények között. A Fehér Ház érvelése szerint a 300 milliárdos keret nem költségvetési támogatás, inkább befektetési alap, amelybe magánbefektetők, regionális partnerek, Öböl menti államok, ázsiai, dél-amerikai és afrikai szereplők szállhatnak be. A pénz konkrét infrastrukturális projektekhez kötődne: repülőterek, finomítók, ipari létesítmények, közlekedési és energetikai hálózatok helyreállításához. A megállapodás hívei szerint ez fontos különbség, mert nem készpénzt adnának a teheráni vezetés kezébe, hanem beruházásokat indítanának el Iránban.

A politikai kockázat ettől még megmarad. Az amerikai jobboldal egy része azt kérdezi, miért kell bármilyen pénzügyi ösztönzőt kínálni egy olyan rezsimnek, amelyet Washington évtizedek óta a Közel-Kelet destabilizáló erejeként kezel. A bírálók szerint a konstrukció elnevezése másodlagos: ha Irán hozzáfér beruházásokhoz, olajbevételekhez és befagyasztott vagyonokhoz, akkor Teherán gazdasági levegőhöz jut. Márpedig a rezsim így forrásokat szabadíthat fel rakétaprogramjára, katonai iparára és regionális szövetségeseire.

A 300 milliárdos alap ráadásul nem az egyetlen pénzügyi elem. A keretmegállapodás szerint külön kérdés a külföldön befagyasztott iráni pénzek felszabadítása. Ezek nagyságát nehéz pontosan megbecsülni, a számok 50 és 200 milliárd dollár között mozognak. Emellett a Hormuzi-szoros újranyitása után Irán újra jelentős olajbevételekre számíthat. Ha Washington mentességeket ad az olajszankciók alól, Teherán rövid időn belül komoly devizaforráshoz juthat. Ez gazdaságilag segítheti az energiapiac megnyugtatását és az olajárak mérséklését, politikailag viszont könnyen úgy látszhat, mintha Trump a háború lezárásáért cserébe szélesre nyitná a pénzcsapot.

A megállapodás szövege egyelőre sok kérdést nyitva hagy. A felek 60 napos időszakot kapnának arra, hogy a 14 pontos terv részleteit kidolgozzák. Ez idő alatt kellene tisztázni, milyen projektekhez rendelnek forrásokat, kik adják a pénzt, milyen ellenőrzés mellett indulhatnak beruházások, és mi történik akkor, ha Irán megszegi vállalásait. A Fehér Ház szerint a pénz nem válik elérhetővé a végleges békemegállapodás előtt. A republikánus kritikusok viszont attól tartanak, hogy már a keretmegállapodás is túl nagy engedmény, mert az iráni vezetés belpolitikai győzelemként mutathatja be.

Különösen fontos Katar szerepe. Doha közvetített Washington és Teherán között, és erős érdeke fűződik a háború lezárásához. Katar területén amerikai katonai bázis működik, ezért a konfliktus közvetlen biztonsági kockázatot jelent számára. Emellett Iránnal közös gázmezőn osztozik, a Hormuzi-szoros lezárása pedig a katari gazdaságot is érzékenyen érintette. Nem véletlen, hogy a G7-csúcs margóján Trump találkozott Tamím bin Hamad Ál Száni katari emírrel. A tárgyalásokon a befektetési alap mellett feltehetően az is szóba került, hogy a felek később valamilyen megnemtámadási megállapodást kössenek.

A háttérben az iráni újjáépítési igények is nagyok. A háború az ország infrastrukturális és ipari létesítményeit is érintette, a károk között repülőtereket, finomítókat és nagyvállalati üzemeket említenek. Teherán eredetileg állítólag 400 milliárd dolláros jóvátételt követelt az Egyesült Államoktól a háborús károkért, ezt Washington elutasította. A befektetési alap ötlete részben ebből az ütközésből születhetett: nem közvetlen amerikai kártérítés, mégis olyan konstrukció, amelyet Irán otthon úgy mutathat be, hogy a háború után gazdasági előnyöket harcolt ki.

Vance szerint éppen ezért engedékenyebb a memorandum nyelvezete. A Fehér Ház környezetében azt állítják, a szövegben tett gesztusok részben arra szolgálnak, hogy az iráni vezetés saját közvéleménye előtt el tudja adni az alkut. Ez klasszikus diplomáciai logika: mindkét félnek úgy kell hazavinnie a megállapodást, mintha győzött volna. Csakhogy Trump esetében ez különösen nehéz, mert saját bázisának évekig azt mondta, Iránnal szemben csak a maximális nyomás működik.

A következő napokban ezért nem a 300 milliárd dollár puszta léte lesz a legfontosabb kérdés, hanem annak pontos szerkezete. Ki fizet? Ki ellenőriz? Mikor indulhatnak a beruházások? Hozzáférhet-e Teherán közvetlenül bármilyen forráshoz? Mi számít iráni szerződésszegésnek? Automatikusan leáll-e a pénzügyi könnyítés, ha az atomprogram vagy a rakétaprogram ügyében nincs előrelépés? Ezekre a kérdésekre egyelőre nincs világos válasz.

Trump politikai problémája így egyszerűen összefoglalható: a béke ára akkor is túl magasnak tűnhet saját táborában, ha az amerikai költségvetésből valóban nem megy pénz Iránba. A republikánus szavazók és a kongresszusi héják nem könyvelési technikát akarnak látni, hanem kemény feltételeket, ellenőrizhető iráni engedményeket és garanciákat arra, hogy Teherán nem erősödik meg a háború után. Ha ezeket Trump nem tudja felmutatni, a 300 milliárdos alap az iráni megállapodás legnehezebben védhető pontja lehet.