A Kína-dilemma: vámháború helyett tárgyalna Brüsszel

Az Európai Unió vezetői egyre nyugtalanabbul figyelik, milyen gyorsan nő a kereskedelmi egyensúlytalanság Kínával szemben. Az olcsó kínai termelés, az állami támogatásokkal megerősített vállalatok, az exportkorlátozásokkal politikai eszközzé tett kritikus nyersanyagok és a villanyautók európai térnyerése egyszerre teremt gazdasági és biztonságpolitikai kockázatot. A brüsszeli uniós csúcson a tagállamok mégsem a nyílt konfrontáció mellett döntöttek. A huszonhét vezető abban állapodott meg, hogy az EU folytatja a párbeszédet Pekinggel, ugyanakkor felkéri az Európai Bizottságot, vizsgálja meg a keményebb kereskedelempolitikai és iparpolitikai lépéseket.

A vita hátterében az áll, hogy Kína az elmúlt években hatalmas ipari kapacitásokat épített ki az elektromos autóktól az akkumulátorokon és napelemeken át a vegyipari és acélipari termékekig. Brüsszel szerint ezek a termékek gyakran olyan állami támogatási rendszerből érkeznek, amely torzítja a versenyt. A kínai vállalatok olcsóbban tudnak megjelenni a világpiacon, mint európai versenytársaik, miközben az uniós cégek sokszor nehezebben jutnak hozzá a kínai piachoz, közbeszerzésekhez vagy kulcsfontosságú nyersanyagokhoz.

A helyzetet súlyosbítja, hogy az Egyesült Államok vámjai részben Európa felé terelhetik a kínai exportot. Brüsszelben attól tartanak, hogy a kontinens egy újabb „kínai sokk” előtt állhat: az olcsó import olyan nyomás alá helyezheti az európai ipart, amely gyárbezárásokhoz, munkahelyvesztéshez és stratégiai függőséghez vezet. Az aggodalom már nem korlátozódik az autóiparra. Az uniós iparpolitikusok szerint a vegyipar, a fémipar, a tisztatechnológia, a gyógyszeripari alapanyagok és az akkumulátorláncok is sérülékenyek.

Az EU már tett lépéseket. A kínai gyártású elektromos autókra 2024 óta kiegyenlítő vámok vonatkoznak, miután a Bizottság arra jutott, hogy a kínai autóipar jelentős állami támogatásokból profitál. A vámok mértéke gyártónként eltérő, és a normál importvámra rakódik rá. A BYD, a Geely, a SAIC és más kínai szereplők esetében Brüsszel azzal érvel, hogy az olcsó európai árak mögött nem pusztán hatékonysági előny, hanem állami segítség áll. Peking ezt vitatja, és válaszlépésekkel fenyeget vagy él is velük, többek között európai agrár- és élelmiszeripari termékek ügyében.

Most újabb front nyílhat: a hibridautók piaca. A német Handelsblatt értesülése szerint az Európai Bizottság vizsgálja, hogy a kínai hibrid járművekre is kiegyenlítő vámokat vessen ki. Ez különösen érzékeny kérdés, mert a kínai gyártók gyorsan alkalmazkodnak az európai szabályokhoz. Ha a tisztán elektromos modellekre vám kerül, erősíthetik a plug-in hibrid kínálatot. Ha az uniós vámok csak bizonyos technológiára vonatkoznak, a gyártók más kategóriákon keresztül kerülhetik meg a nyomást. Brüsszel ezért már nem egy-egy terméktípusban gondolkodik, inkább átfogóbb kereskedelmi védelmi eszközökben.

Stéphane Séjourné ipari biztos az elmúlt hetekben többször is arról beszélt, hogy az EU-nak gyorsabb és szélesebb eszközökre van szüksége. A jelenlegi rendszer gyakran lassú: egy-egy dömping- vagy támogatási vizsgálat hónapokig, akár évekig tart, mire közben az érintett ágazat már súlyos károkat szenvedhet. Séjourné azt szeretné, hogy az EU ne csak vállalatonként vagy termékenként tudjon fellépni, hanem egész ágazatokra is védőintézkedéseket alkalmazhasson, ha a kínai dömping rendszerszintű fenyegetést jelent.

A tagállamok azonban megosztottak. Franciaország, Olaszország, Lengyelország és több északi ország keményebb fellépést sürget, mert attól tart, hogy a kínai állami kapitalizmus aláássa az európai ipari bázist. Németország és Spanyolország óvatosabb. Berlinnek különösen sok veszítenivalója van: a német autóipar, gépipar és vegyipar hosszú ideje erősen kötődik a kínai piachoz. A német vállalatok Kínában gyártanak, ott adnak el, ott tartanak fenn fontos beszállítói kapcsolatokat. Egy vámháború számukra nem elméleti kockázat, hanem közvetlen üzleti veszteség lehet.

Spanyolország is tart a kínai válaszlépésektől. Madrid számára a mezőgazdasági export, az élelmiszeripar és az ipari beruházások miatt fontos, hogy az EU ne sodródjon ellenőrizhetetlen kereskedelmi háborúba. A spanyol álláspont szerint Pekinggel szemben erős európai pozícióra van szükség, de az első eszköz továbbra is a tárgyalás. Ezért került a csúcstalálkozó záróüzenetébe az a megfogalmazás, hogy a konstruktív párbeszédet folytatni kell, ám eredményt kell hoznia.

Ez a mondat jól mutatja az EU nehéz helyzetét. Brüsszel egyszerre akar nyitott piac maradni, védeni az európai ipart, elkerülni a fogyasztói árak emelkedését, csökkenteni a kínai függőséget, és nem akarja elveszíteni a kínai piacot. A gond az, hogy ezek a célok gyakran ütköznek. Ha az EU túl puha, az európai iparágak veszíthetnek versenyképességükből. Ha túl kemény, Kína megtorló lépései fájhatnak az európai exportőröknek. Ha pedig minden döntés lassan születik, Peking könnyebben alkalmazkodik, mint a huszonhét tagállamra épülő uniós döntéshozatal.

A kínai kérdés már nem pusztán kereskedelmi ügy. A ritkaföldfémek, állandó mágnesek, akkumulátor-alapanyagok és más stratégiai termékek megmutatták, hogy az ipari függőség biztonságpolitikai sebezhetőséggé válhat. A G7 és az EU ezért egyre gyakrabban beszél ellátási láncok diverzifikálásáról, új partnerségekről Ausztráliával, Indiával, Indonéziával és más országokkal, valamint arról, hogy az európai cégek ne egyetlen országból szerezzék be a kulcsfontosságú alkatrészeket és nyersanyagokat.

A brüsszeli döntés ezért inkább haladék, mint megoldás. Az EU egyelőre nem csapja be az ajtót Peking előtt, de világossá teszi, hogy a régi kereskedelmi türelem korszaka véget érőben van. A Bizottság várhatóan újabb javaslatokkal áll elő: gyorsabb vizsgálatokkal, erősebb közbeszerzési kizárásokkal, ágazati védőintézkedésekkel, hibridautókra kiterjedő vámokkal és olyan iparpolitikai szabályokkal, amelyek előnyben részesíthetik az európai vagy megbízható partnerországokból származó termékeket.

A kérdés az, hogy Európa képes-e egységes stratégiát kialakítani. Kína pontosan tudja, hogy az EU-n belül eltérőek az érdekek: a francia iparvédelmi ösztön, a német exportfüggőség, a spanyol óvatosság, a kelet-európai beruházási remények és a brüsszeli stratégiai autonómia nyelve nem mindig illeszkedik egymáshoz. Peking számára ez mozgásteret ad. Brüsszel számára viszont ez a legnagyobb kihívás: úgy kell megvédenie az európai ipart, hogy közben ne robbantsa szét az uniós egységet.

A mostani csúcson ezért nem vámháború indult, inkább előkészítették a következő összecsapást. Az EU még tárgyalna, de már keményebb eszközöket készít elő. A kínai hibridautókra tervezett vámok ennek csak az első látható jelei lehetnek. A tét sokkal nagyobb: eldőlhet, hogy Európa a zöld átállás és az új ipari korszak egyik alakítója marad-e, vagy fokozatosan a kínai gyártókapacitás felvevőpiacává válik.