Eldőlhet, mennyi maradt a régi közjogi rendszerből

Hétfőn új front nyílik a magyar belpolitikában. Az Országgyűlés elé kerülhet az a közjogi méltóságok eltávolítását célzó Alaptörvény-módosítás, amely hónapok óta ott lóg a hatalomváltás utáni közélet felett. A vita formálisan Sulyok Tamás köztársasági elnök sorsáról, az Alkotmánybíróságról, a Kúria, az Állami Számvevőszék vagy más állami szervek vezetőiről szól. Valójában azonban ennél sokkal nagyobb a tét: meddig élhet tovább az Orbán-rendszer intézményi váza egy választási vereség után. Magyar Péter már a választás után világossá tette, hogy több közjogi szereplőt az előző rendszer politikai meghosszabbításának tart, és távozásukat várja. Az érintettek többsége nem mondott le. Sulyok Tamás különösen látványos szereplője lett ennek a konfliktusnak: a köztársasági elnök nemcsak maradt, hanem az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy megpróbálja jogilag megállítani vagy legalábbis korlátozni az őt is érintő alkotmánymódosítás lehetőségét. Ez a kísérlet azonban megbicsaklott. Az Alkotmánybíróság hétfőre napirendre vette volna az ügyet, de hét alkotmánybíró személyes és közvetlen érintettségre hivatkozva kizáratta magát, így a testület nem lett volna határozatképes. Az indítvány lekerült a napirendről. Sulyok nem kapott alkotmánybírósági védőpajzsot, az Alkotmánybíróság pedig nyilvánosan mutatta meg saját belső bénultságát. Innen indul a hétfői csata. A Fidesz veresége után is maradtak hatalmi pontok A Tisza-kormány problémája világos. A Fidesz elveszítette a kormányt, de nem veszítette el automatikusan azokat az intézményi pozíciókat, amelyeket hosszú éveken át tudatosan épített ki. A közjogi rendszerben számos olyan tisztség van, amelynek vezetői mandátuma túlél egy kormányváltást. Ez önmagában normális is lehetne: a független intézményeknek éppen az a feladatuk, hogy ne a mindenkori parlamenti többség akaratát kövessék. Csakhogy Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben ez az érv kiüresedett. A Fidesz nem egyszerűen független intézményeket töltött fel saját embereivel, hanem olyan közjogi környezetet teremtett, amelyben a politikai lojalitás gyakran erősebbnek látszott az intézményi autonómiánál. Az Alkotmánybíróság, az ügyészség, az Állami Számvevőszék, a médiahatóság és más szervezetek körül évek óta éppen az volt a vita, hogy valóban fékek és ellensúlyok-e, vagy inkább az Orbán-rendszer beépített biztosítékai. Ezért nem lehet a hétfői Alaptörvény-módosítást egyszerű személycserének tekinteni. Az új többség azt állítja: nem tud valódi rendszerváltást végrehajtani, ha az előző korszak kulcspozíciói változatlanul a helyükön maradnak. A Fidesz ezzel szemben azt fogja mondani: Magyar Péter kétharmada ugyanúgy, sőt még gyorsabban akarja maga alá gyűrni az államot, mint amivel korábban Orbánt vádolta. Mindkét állításban van politikai erő. Éppen ezért kell különösen pontosan nézni, mit tartalmaz majd a módosítás. Nem mindegy, szabályt írnak vagy személyre szabnak Az Alaptörvény-módosítás legérzékenyebb kérdése az lesz, hogy általános intézményi szabályt hoz-e létre, vagy valójában konkrét személyek eltávolítására szolgál. A különbség nem jogászkodás, hanem a jogállam lényege. Ha a módosítás világos, előre látható, általánosan alkalmazható szabályokat állapít meg a közjogi tisztségviselők felelősségéről, összeférhetetlenségéről, mandátumának megszűnéséről vagy újraválasztásáról, akkor lehet róla komoly alkotmányos vitát folytatni. Ha viszont az Alaptörvénybe lényegében név nélkül beírják, hogy bizonyos, ma hivatalban lévő személyeknek távozniuk kell, az veszélyes precedens lenne. A Tisza-kormány hívei azt mondhatják: a Fidesznek nincs erkölcsi alapja jogállami finnyáskodásra, hiszen éppen az előző rendszer használta az Alaptörvényt politikai célok szolgálatában. Ez igaz lehet, de nem elég. Egy új korszakot nem lehet arra alapozni, hogy amit tegnap elítéltünk, azt ma helyesnek nevezzük, mert most a mi céljainkat szolgálja. Magyar Péter legnagyobb próbája éppen ez. Képes-e úgy hozzányúlni az Orbán-rendszer közjogi örökségéhez, hogy közben nem veszi át annak módszereit? Képes-e egyszerre határozottan és önkorlátozóan politizálni? Mert a közjogi rendszer megtisztítása nem lehet ugyanaz, mint politikai zsákmánycsere. Sulyok ügye már nem csak Sulyokról szól Sulyok Tamás helyzete közben egyre tarthatatlanabb. A köztársasági elnök akkor őrizhette volna meg leginkább személyes méltóságát, ha a konfliktus elején lemond, és nem engedi, hogy a Sándor-palota a hatalomváltás utáni első nagy közjogi ostrom szimbólumává váljon. Ehelyett harcba állt, majd olyan alkotmánybírósági játszmába sodródott, amely végül nem erősítette meg, hanem inkább kiszolgáltatottnak mutatta. De a hétfői módosítás már nemcsak Sulyokról szól. Ha az új többség most szélesebb körben nyúl hozzá a közjogi méltóságok mandátumához, akkor az egész államszervezet jövőjéről dönt. Arról, hogy egy politikai korszakváltás után mi történik azokkal az intézményekkel, amelyeknek elvileg függetlennek kellene lenniük, de a közbizalom jelentős részét elvesztették. Ez valódi dilemma. Egyfelől nem lehet úgy tenni, mintha a 2010 utáni intézményi rendszer semleges örökség volna. Másfelől nem lehet minden független tisztséget a mindenkori parlamenti többség bizalmi kérdésévé tenni. Ha ez történik, akkor holnap egy másik kétharmad ugyanígy járhat el, és a közjogi stabilitásból végleg politikai váltógazdaság lesz. A legerősebb változat nem biztos, hogy a legjobb Magyar Péter vasárnap arról beszélt, hogy a lehető legerősebb változat támogatását kéri. Politikai szempontból ez érthető. A választók egy része gyors, látványos és visszafordíthatatlan változást vár. A Tisza nem engedheti meg magának, hogy úgy tűnjön: megijedt az előző rendszer intézményi embereitől. De közjogi ügyekben a legerősebb változat nem feltétlenül a legjobb változat. A túl erős szabály könnyen túl szélesre nyitja az ajtót. A túl gyors megoldás könnyen támadható lesz. A túl személyre szabott módosítás pedig akkor is rombolja az új rendszer hitelességét, ha politikailag népszerű. A jó megoldásnak három feltétele volna. Először: ne személyekre, hanem intézményi helyzetekre írjon szabályt. Másodszor: tartalmazzon világos garanciákat, hogy a közjogi tisztségek ne váljanak egyszerű kormányzati zsákmánnyá. Harmadszor: legyen benne valamilyen átmeneti, ellenőrizhető, átlátható eljárás, amely nem pusztán a politikai többség akaratát hajtja végre. Ha ezek hiányoznak, a hétfői módosítás rövid távon győzelemnek látszhat, hosszú távon azonban veszélyes örökséget hagyhat maga után. A kérdés: rendszerváltás vagy új közjogi fegyver? A hatalomváltás után elkerülhetetlen volt, hogy előbb-utóbb megnyíljon ez a front. Az Orbán-rendszer nemcsak kormányzati döntésekben, hanem intézményekben, mandátumokban, kuratóriumokban, hatóságokban és kinevezésekben élt tovább. Aki valódi változást ígért, annak ezzel kezdenie kell valamit. A hétfői Alaptörvény-módosítás ezért lehet szükséges, de csak akkor lehet elfogadható, ha nem a pillanatnyi politikai indulat logikája vezeti. A régi közjogi rendszer lebontása nem jelentheti azt, hogy az új többség korlátlan felhatalmazást kap minden kényelmetlen intézményi szereplő eltávolítására. A cél nem az lehet, hogy a régi embereket új emberekre cseréljék, hanem az, hogy olyan szabályok szülessenek, amelyek mellett kevesebb esély van bármilyen politikai oldal bebetonozódására. Ez a hétfői nap igazi tétje. Nem pusztán az, hogy Sulyok Tamás meddig marad köztársasági elnök. Nem is csak az, hogy hány közjogi vezetőnek kell távoznia. Hanem az, hogy az új parlamenti többség mit kezd a kétharmaddal: helyreállítja vele az intézményi bizalmat, vagy újabb bizonyítékot szolgáltat arra, hogy Magyarországon az Alaptörvény továbbra is a mindenkori győztes politikai eszköze. Hétfőn tehát nemcsak egy módosítást terjesztenek be. Hétfőn elkezd kiderülni, hogy a hatalomváltás után mennyi maradt a régi közjogi rendszerből, és mennyit tanult az új többség abból, amit az előző tizenhat évben bírált.