Egy hónap is elég volt az ország átrendezéséhez

Egy hónap kevés idő egy ország rendbetételére, de elég ahhoz, hogy kiderüljön, van-e irány. A Tisza-kormány első heteinek mérlege ezért nem lehet egyszerű sikerlista. Nem lehet azt mondani, hogy Magyar Péter pártja már teljesítette minden nagy ígéretét. Nem érkeztek még meg ténylegesen az uniós ezermilliárdok, nem zárult le a közvagyon visszaszerzésének ügye, nem állt helyre egy csapásra az államigazgatás bizalma, és nem lett egyik napról a másikra skandináv jogállam Magyarországból. De az sem igaz, hogy csak kommunikációs fordulat történt. Az első hónap után már látszik: a Tisza nem egyszerűen más politikai nyelvet beszél, hanem más működési logikát próbál rákényszeríteni az államra. Ez néha kapkodónak, néha kíméletlennek, néha még kialakulatlannak tűnik. Mégis ez a legnagyobb különbség az Orbán-korszakhoz képest: a hatalom már nem saját magát védi elsőként, hanem legalábbis azt akarja mutatni, hogy elszámolással tartozik. Az első nagy eredmény: lebukott a brüsszeli hazugság A Tisza-kormány legfontosabb első hónapos eredménye az uniós pénzek ügyében elért politikai megállapodás. Ezt nem szabad túlértékelni: a források nem érkeztek meg automatikusan, Brüsszel továbbra is feltételekhez, jogszabályi és intézményi garanciákhoz köti a kifizetéseket. A piac pontosan ezért kivár. A befektetők most nem tapsolnak, hanem számolnak: valóban teljesíti-e a kormány augusztus végéig a szükséges vállalásokat, és tényleg elindulhatnak-e a kifizetések a negyedik negyedévben. Mégis, politikailag már most történt valami lényeges. A Fidesz éveken át azt állította, hogy az uniós pénzek visszatartásának oka a migráció, a háború, a gyermekvédelminek nevezett törvények vagy általában a magyar szuverenitás elleni brüsszeli támadás. A Tisza első heteiben ez a narratíva összeomlott. Kiderült, hogy Brüsszellel lehet tárgyalni, ha a kormány nem ellenségképet gyárt, hanem teljesíthető jogállami és intézményi vállalásokról beszél. Ez nem pusztán külpolitikai siker. Ez belpolitikai leleplezés is. A Fidesz egyik legfontosabb hazugsága veszítette el erejét: az, hogy Magyarország azért nem jutott hozzá a pénzéhez, mert bátran szembeszállt Európával. Az első hónap megmutatta, hogy inkább azért nem jutott hozzá, mert az Orbán-kormány nem akarta vagy nem tudta teljesíteni azokat a feltételeket, amelyek a közpénzek átlátható felhasználásához kötődtek. Ez a felismerés magyarázza részben a Fidesz népszerűségének zuhanását is. A választási vereség önmagában is megrendítette a pártot, de az utána következő hetekben a korábbi kormánypárt nem tudott hiteles magyarázatot adni arra, miért dőltek meg ilyen gyorsan saját állításai. A piac még nem hisz, de már reménykedik A gazdaságban az első hónap inkább bizalmi előleg, mint valódi fordulat. A forint, az állampapírpiac és a befektetői hangulat szempontjából a Tisza-kormány egyelőre lehetőség, nem bizonyíték. A piac azt látja, hogy megszűnt a permanens Brüsszel-háború, javultak az uniós tárgyalási esélyek, és a kormány legalább a retorika szintjén vissza akar térni a kiszámíthatóbb gazdaságpolitikához. De a piac nem politikai lelkesedésből él. A befektetők azt várják, hogy az uniós pénzek valóban megindulnak-e, lesz-e költségvetési fegyelem, sikerül-e leállítani a túlárazott állami szerződéseket, és a vagyonvisszaszerzés nem válik-e jogbizonytalanságot okozó politikai hadjárattá. A negyedik negyedév ezért kulcsidőszak lehet. Ha akkor ténylegesen megindulnak az uniós kifizetések, a Tisza első hónapja utólag a stabilizáció kezdetének látszik majd. Ha nem, akkor a mostani bizalmi előleg gyorsan elolvadhat. A kormány mozgástere szűk. Egyszerre kell bizonyítania Brüsszelnek, a piacnak és a saját választóinak. Brüsszel garanciákat akar. A piac kiszámíthatóságot. A választók gyors igazságtételt. Ez a három igény nem mindig fér össze könnyen. Visszatért a parlament súlya Az első hónap egyik legfontosabb, kevésbé látványos változása a parlament szerepének felértékelődése. Az Orbán-korszak végére az Országgyűlés nagyrészt kormányzati döntések pecsételőhelyévé vált. A politikai döntések máshol születtek, a parlament pedig sokszor csak utólag adott nekik jogi formát. Most más a helyzet, még akkor is, ha a Tisza kétharmados többsége önmagában óriási hatalmi koncentrációt jelent. A frakcióüléseknek, bizottsági vitáknak, parlamenti államtitkároknak és képviselői jelenlétnek újra jelentősége lett. A kormány és a frakció között valódi egyeztetések zajlanak, a képviselőknek jelen kell lenniük, szavazniuk kell, vitatkozniuk kell, és politikai felelősséget kell vállalniuk. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden demokratikusan ideális. A Tisza-frakció fegyelmezett, központosított, Magyar Péter tekintélye erős, és a nagy döntések végső soron szűk körben születnek. De már az is változás, hogy a parlamenti munka nem üres díszletként jelenik meg. Az új kormány politikai programja törvényhozási munkává fordul, nem pusztán rendeleti kormányzásként vagy kommunikációs kampányként működik. Az állam visszavétele lassabb, mint a kampány A Tisza első hónapjának legnagyobb nehézsége az államigazgatás átvétele. A kampányban könnyű volt azt mondani, hogy le kell bontani a NER-t. Kormányon kiderült, hogy a NER nemcsak politikusokból állt, hanem szerződésekből, kinevezésekből, háttéremberekből, intézményi lojalitásokból, félelmekből és megszokásokból. A minisztériumokban egyszerre van jelen a bizalmatlanság és a kényszerű együttműködés. A Tisza politikusai sokszor joggal érzik úgy, hogy ugyanazt az apparátust kell irányítaniuk, amely néhány hete még ellenük dolgozott. Ugyanakkor az állam nem működtethető tartósan gyanakvásból. Előbb-utóbb különbséget kell tenni a politikai kiszolgálók és a szakmai közigazgatási dolgozók között. Ez az első hónap egyik legfontosabb tanulsága: rendszert váltani nem lehet csak kirúgásokkal. Átvilágításra szükség van, különösen a politikai kinevezettek szintjén. De ha az új kormány minden régi állami alkalmazottban ellenséget lát, saját magát bénítja meg. Ha viszont túl engedékeny, az előző rendszer emberei valóban visszamászhatnak az ablakon. Az elszámoltatás nagy ígérete még nyitva van A Tisza választói nemcsak jobb kormányzást várnak, hanem igazságtételt is. Ezért lett központi ügy a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal terve, a közérdekű vagyonkezelő alapítványok átalakítása, az MCC körüli vita, valamint a közjogi tisztségviselők eltávolításának kérdése. Ezekben az ügyekben a kormány eddig irányt mutatott, de végleges eredményt még nem. A vagyonvisszaszerzésből akkor lesz valódi teljesítmény, ha bíróság előtt is védhető eljárások, átlátható döntések és visszaszerzett vagyon lesz belőle. Ha csak politikai üzenet marad, gyorsan elkopik. Ha viszont túl erős, rosszul ellenőrzött hivatali gépezet születik, azzal a Tisza éppen azt kockáztatja, amire a leginkább szüksége van: a jogállami hitelességét. Ugyanez igaz Sulyok Tamás és a közjogi méltóságok ügyére is. Az Orbán-rendszer valóban bebetonozta saját embereit, és az új többség nem tehet úgy, mintha ez nem probléma. De az Alaptörvény módosítása akkor lesz védhető, ha nem személyes leszámolásnak, hanem általános, hosszabb távon is vállalható intézményi szabálynak látszik. A Fidesz elvesztette a történetét A Tisza első hónapjának egyik legnagyobb politikai következménye nem a kormányoldalon, hanem az ellenzékbe szorult Fidesznél látszik. A volt kormánypárt elveszítette azt a magabiztos történetet, amelyben ő védte meg az országot Brüsszeltől, a migránsoktól, a háborútól és a belső ellenségektől. Az új helyzetben ezek a panelek fáradtnak hatnak. A Fidesznek most először kellene ellenzéki pártként viselkednie, de még mindig úgy beszél, mintha a kormányzati valóságot ő alakítaná. Közben a választók azt látják, hogy több korábbi állítás gyorsan megroppant. Az uniós pénzek ügye talán a legfontosabb példa: ami tegnap még szuverenitási háború volt, arról ma egyre inkább kiderül, hogy elrontott kormányzás, bizalomvesztés és korrupciós kockázat következménye volt. Ez nem jelenti azt, hogy a Fidesz eltűnt volna. Szervezete, médiája, helyi hálózatai, gazdasági kapcsolatai tovább élnek. De a párt népszerűségének zuhanása azt mutatja, hogy a vereség után nem sikerült új magyarázatot adnia saját korszakára. Egy hónap után: több irány, mint eredmény A Tisza-kormány első hónapja tehát nem diadalmenet, hanem irányváltás. A párt teljesített néhány fontos politikai ígéretet: megnyitotta az utat az uniós források felé, elkezdte az államigazgatás politikai átvilágítását, visszahozta a parlamenti munka súlyát, napirendre vette a közvagyon és a közjogi bebetonozottság kérdését, és sikerült megtörnie a Fidesz több alapvető hazugságát. De a legfontosabb ügyek még nincsenek lezárva. Az uniós pénz akkor lesz siker, ha meg is érkezik. Az elszámoltatás akkor lesz siker, ha jogállami és eredményes lesz. A parlament megerősödése akkor lesz siker, ha nem csak a Tisza-frakció fegyelmezett működését jelenti, hanem valódi nyilvános vitát. Az állam visszavétele akkor lesz siker, ha nem új klientúra épül a régi helyére. Egy hónap után Magyar Péter kormánya még inkább ígéret, mint bizonyított teljesítmény. De fontos ígéret: azt mutatja, hogy Magyarországon nem természeti törvény a politikai hazugság, az állami cinizmus és a parlamenti díszletkormányzás. A következő hónapok döntik el, hogy ebből tartós kormányzati teljesítmény lesz-e, vagy csak egy rendszerváltó lendület első, látványos szakasza. A levegő mindenesetre már nem ugyanaz. És ez az első hónap után nem kevés.